Hétfőn a Toyota Gazoo Racing az első győzelmét ünnepelte a 2024-es Dakaron Lucas Moraes jóvoltából, aki a GR Hilux Evóval megnyerte a nehéz, al-Duvadimi és al-Szalamija között kijelölt, 437 kilométer hosszú harmadik szakaszt, amely a kétnapos maratoni szelektív első része volt. A tavaly a Dakar dobogóján végző 32 éves brazil a kilencedik autósként
Kiderült, hogy a korábbi protokollal ellentétben mér azok is foglalhatnak időpontot az E-térben az új Covid-oltásra, akik korábban már négy vakcinát kaptak.
Kereken a bemutató után két évvel játszotta utoljára a Hárman a padon című előadást Benedek Miklós. Akkor még sem ő, sem a játszótársai, Gálvölgyi János és Egri Márta sem tudták, ez lesz a Nemzet színészének utolsó színpadra lépése. A januárra kitűzött előadásokat már nem tudta eljátszani, a legendás színész életének 78. évében egy méltósággal vise
A Foreign Policy összegyűjtötte az idei év lehetséges félnivalóit a globális politikai és társadalmi rizikófaktorok terén. A szerzőpáros 10 folyamatot és az idei évre várható eseményt emel ki, amelyek komoly veszélyt eredményezhetnek a globális politika terén.
Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra, ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az
Titkos egyeztetést folytatott Ukrajna a G7-országokkal és néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról tavaly decemberben – írja több amerikai és brit lap.
Gálfi Árpád a város képviselőtestületének jóváhagyása nélkül szerződött egy helyi ügyvédi irodával azzal a céllal, hogy az jogi szolgáltatásokat nyújtson a város peres ügyeiben. 2,1 millió volt a kár.
A 2023-as F1-es szezont az utolsó helyen záró Haas idei készülődése szempontjából aligha kedvező fejlemény, hogy azonnali hatállyal távozott tőlük a technikai igazgató, a Ferraritól kölcsönkapott Simone Resta.
Az idei Golden Globe nagy nyertese az Oppenheimer lett. A monumentális alkotás négy díjat söpört be, köztük a Legjobb drámai film, a legjobb férfi főszereplő (Cillian Murphy), a legjobb férfi mellékszereplő (Robert Downey Jr.) és a legjobb rendező (Christopher Nolan) díját.
Az egyre zártabb és kegyetlenebb börtönkörülmények ellenére kiszivárgott egy videó és néhány fotó Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusról, amint egy bírósági tárgyaláson vesz részt.
Szerdán megérkezett az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük - mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az idei év legjobb befektetéseit illetően a legfontosabb kérdés az, hogy kell-e egy újabb inflációs hullámmal számolnunk az Egyesült Államokban és Európában többek között ez derült ki a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag legújabb, 2024 legjobb befektetéseiről szóló részből.
Jennifer Lopez új dalaihoz, új frizura dukál. Az énekesnő-színésznő Can't Get Enough kislemezéhez készült teaservideóban a TÖKÉLETES frufrura lettünk figyelmesek. Elképesztően jól áll neki, mutatjuk!
Herbert Linge a Porsche történetének szerves része. Ő a cég egyik első úttörője, és az az ember, aki az 1950-es évek végén javasolta a Ferry Porsche-nak egy helyszínt szülővárosa, Weissach és a szomszédos Flacht település közelében. Gyászba borult a Porsche internetes oldala is. "Halálának híre elszomorít bennünket. Herbert Linge nemcsak a Porsche
A Wolt+ Hetek kampány januárban három héten keresztül 14 piacot ölel fel, és több ezer ajánlatot kínál neves partnerekkel az éttermektől kezdve az élelmiszerboltokon át a kiskereskedőkig. A kampány a Wolt+ tagok számára elérhető.
Brutális videó látott napvilágot, amelyen az látható, hogyan végeznek egy kanadai fekete medvével csak azért, hogy a brit királyi testőrség tagjainak egyenruháit a bundájából készült kucsma díszítse.
Az idei év az airdropok éve lehet, nemcsak az airdrop vadászoknak. Több nagyobb projekt is bejelentette, vagy utalt rá az elmúlt évben, hogy airdropra készül közössége és a hálózatot tesztelők számára. Az első fecske idén, talán a Starknet lehet. A Starknet Alapítvány még 2023 decemberében hozta nyilvánosságra az STRK tokenek elosztására vonatkozó