2024. január 10. szerda

jan. 10
18:30
Már több mint kétezer külföldi embercsempészt eresztett szélnek a kormány a hazai börtönökből (444.hu)
A magyar kormány tavalyi börtönrendeletéből diplomáciai botrány lett, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen. Pedig a kormányzati menekültpolitikának jókora része van abban, hogy az embercsempészet ekkora biznisz lett.
jan. 10
18:33
Írásos garanciát kapott a kormány Brüsszelből a tanárbéremelés fedezetére (Portfolio)
Megérkezett szerdán az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt a magyar kormány, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük – jelentette be Gulyás Gergely.
jan. 10
18:33
Flottafehérben cégautónak vinnéd a Cybertruckot? (Autónavigátor)
Múlt év novemberében adta át az első Cybertruckokat a Tesla a leggyorsabb előrendelőknek, így már kijelenthető, hogy a végleges verzió
jan. 10
18:33
Lemondatnák Soproni Tamás polgármestert Terézvárosban (Magyar Hírlap)
Újabb 24 millió forintos károkozást kérnek számon a "menekülő" momentumos városvezetőtől.
jan. 10
18:33
Rubin Kristóf műsorgyártó cége, a Free Monkeys Production a londoni Miracle Magnet stratégiai partnere lett (Media1)
Stratégiai megállapodást kötött az ismert magyar tévés, Rubin Kristóf által alapított Free Monkeys Production tartalomfejlesztő és műsorgyártó cég a londoni székhelyű Miracle Magnet kreatív- és produkciós ügynökséggel – tudta meg a Media1.
jan. 10
18:36
Éhségsztrájkot kezdett a bebörtönzött volt lengyel belügyminiszter (Infostart)
Kaminski "a politikai bosszú aktusának" nevezte azt, hogy az általa folytatott korrupcióellenes harc miatt elítélték.
jan. 10
18:36
Olyan fegyvere van a Hezbollahnak, ami ellen Izrael nem tud védekezni (HírTV)
A Vaskupola is tehetetlen a Hezbollah páncéltörő rakétáival szemben. Kilométerekről is jöhet a pontos lövés.
jan. 10
18:39
Novák Katalin kinevezte az új magyar hivatal elnökét (Portfolio)
Novák Katalin köztársasági elnök ma a Sándor-palotában három kinevezést adott át, köztük kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét is - derül ki az elnök Facebook-posztjából.
jan. 10
18:39
Szabó Zsófi ezt is bevállalta Terence Hill kedvéért, nagyot néztek a rajongók, mikor megtudták az igazságot a műsorvezetőről (Promotions)
Szabó Zsófiról kevesen tudják, hogy Terence Hill-hez is van kötődése.
jan. 10
18:39
Tóth Gabi azt mondja, több mint 100 ezer forinttal károsították meg egy adásvételi csoportban (Magyar Hírlap)
Többször is vásárolt már ilyen csoportokban, de eddig nem futott bele átverésbe.
jan. 10
18:42
Bánhatja, aki reggel váltott eurót (Menedzsment Fórum)
Ugyanis erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jan. 10
18:42
Legalább 25 ukrán újságírót tarthat fogva Oroszország (Blikk)
Legalább 25 ukrán újságírót tartanak fogva jelenleg Oroszországban – hozta nyilvánosságra szerdán Jaroszlav Jurcsisin, az ukrán parlament szólásszabadsággal foglalkozó bizottságának elnöke.
jan. 10
18:42
Bejelentés: Itt az új magyar álompár (ATV)
Balogh Edina nem titkolózik tovább, bejelentette, hogy ismét rátalált a szerelem.
jan. 10
18:45
Konfliktusok miatt elhagyta a technikai igazgatója a Haas F1-es csapatát (Magyar Hírlap)
Állítólag belső feszültségek állhatnak a háttérben.
jan. 10
18:45
Dúró Dóra nem tudta szó nélkül hagyni, hogy Novák Katalin felköszöntötte Győzikét a születésnapján (Mandiner)
A Mi Hazánk politikusa szerint ennek a gesztusnak "szimbolikus üzenete" van.
jan. 10
18:48
Haszid zsidók verekedtek a rendőrséggel, miután kijöttek a titkos alagutakból, amit a zsinagóga alá ástak (Blikk)
Egy New York-i haszid zsidó mozgalom központjaként szolgáló brooklyni zsinagógában történt a szokatlan eset, ami azóta lázban tartja egész Amerikát. A vita egy titkos, földalatti alagút felfedezésével kezdődött, majd a hívők és a rendőrség közötti verekedéssel zárult.
jan. 10
18:51
Rosszul döntött, aki reggel vett eurót (Privátbankár)
Ugyanis erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jan. 10
18:51
Pat Metheny októberben Budapesten lép fel (Magyar Hírlap)
Pat Metheny összesen húsz Grammy-díjat nyert különböző kategóriákban, többek között a legjobb kortárs dzsesszfelvétellel és a legjobb dzsessz hangszeres szólóval.
jan. 10
18:51
Visszaesett tavaly a használtautó-import (MMonline)
2023-ban 105 662 import használt személyautó kapott hazai rendszámot a DataHouse adatai szerint. Ez a szám 16,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi értéktől. A behozott használt autók száma egész évben a havi 9 ezres átlagos szint körül mozgott, ami jelentősen elmarad az előző évek havi 10-11 ezres behozatali átlagától. Az elmúlt hónapban ped
jan. 10
18:51
Ilyen kilátás fogadja azokat, akik a világ egyik legfestőibb repülőútjára váltanak jegyet (Roadster)
Az utazókat meglepetésként érte az eléjük táruló, varázslatos látvány.
jan. 10
18:53
Egy tonnánál több kokaint foglaltak le a Szentpéterváron (Magyar Hírlap)
A vámszolgálat szerint a konténer Nicaraguából érkezett, a kábítószer ára a feketepiacon meghaladja a 11 milliárd rubelt.
jan. 10
18:53
Abonyi Bernadett az Indamedia vezérigazgató-helyettese (MMonline)
A cégcsoport korábbi portfólió igazgatója, Abonyi Bernadett január 1-től tölti be az új pozíciót.Abonyi Bernadett szakmai pályafutása során mindig is a digitális média területén dolgozott. Csaknem két évtizede, 2007 óta erősíti szakértelmével az Indamedia csoportot, 2018 és 2022 között az Indamedia Sales ügyvezetője volt, ezt követően portfólió iga
jan. 10
18:55
Napóleon már a nappalinkban van (MMonline)
Ridley Scott legújabb filmdrámája a történelem egyik legnagyobb alakjának, Bonaparte Napóleonnak állít emléket Joaquin Phoenix főszereplésével. A legendás francia császárról szóló filmet a 2023. november végi premier óta több mint 170 ezer néző látta a hazai mozikban. A Napóleon című film már otthon is nézhető, megvásárolható vagy kölcsönözhető az
jan. 10
18:57
A teljes szerkesztőség felállt Szerbia legrégebbi lapjánál (444.hu)
Az új tulajdonos nem tudta biztosítani a szerkesztőséget arról, hogy úgy dolgozhatnak, ahogy eddig.
jan. 10
18:57
Egyre nagyobb a belső elégedetlenség Ukrajnában (Magyar Hírlap)
.
jan. 10
18:57
Fájdalmas tragédia rázta meg Donald Trump családját (Mandiner)
A korábbi amerikai elnök anyósa hunyt el.
jan. 10
19:00
Nálunk is berúgták az ajtót a kínai autók, de újabb akadályt kellene megugraniuk (Menedzsment Fórum)
Elsősorban a saját piacukon tarolnak a kínai elektromos autók, de az a néhány márka sem panaszkodhat, amelyek megfelelő kereskedői hálózattal belépett egy-egy nyugati piacra. A külföldi térhódítás viszont egyelőre nem tud átütő lenni, mert rendre gondok merülnek fel.
jan. 10
19:00
Nem változtatott a 2024-re vonatkozó globális GDP-növekedési előrejelzésén a Világbank (Adózóna)
A Világbank 2,6 százalékra javította a 2023-as globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a júniusban becsült 2,1 százalékról. Az idei évvel kapcsolatos várakozásán nem változtatott, továbbra is 2,4 százalékos világgazdasági bővülést vár.
jan. 10
19:03
Ismét nagyot drágulhatnak az építőanyagok (Azenpenzem)
Már az első negyedévben az inflációnál nagyobb mértékben drágulhatnak az építőanyagok. Az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint a január elsejétől felemelt útdíjak, az új szakaszok fizetőssé tétele és a gázolaj jövedéki adójának emelése megdrágítja a szállítást, ami átlagosan 2 százalékos addicionális áremelési hatást jelent.
jan. 10
19:03
Rekordszerződést kötött a Miami Heat edzője (Magyar Hírlap)
Erik Spoelstra 1997 óta dolgozik a floridai klubnál, melynek 2008 óta a vezetőedzője.
jan. 10
19:03
Az év pickupja – triplázott az Amarok (Autószektor)
"Az Amarok kiválóan szerepelt az IPUA októberi, Görögországban tartott 2023-as csoporttesztjein. Noha együttműködési projektről van szó, a Volkswagen Haszonjárművek tervezőcsapata sikerrel őrizte meg a márka jellegzetes formai stílusjegyeit és menettulajdonságait – amit a vásárlók is értékelnek majd" – fejtette ki Jarlath Sweeney írországi autós új
jan. 10
19:03
A mesterséges intelligenciáról fél órában: milyen előnyöket rejthet a mindennapokban? (Nyíregyháza)
A mesterséges intelligencia kifejezés (vagy angol rövidítésével: Ai) lépten-nyomon felbukkan a sajtóban, s egyre inkább a mindennapi életünkben is.
jan. 10
19:05
Ukrán képviselő: Legalább huszonöt ukrán újságírót tartanak fogva Oroszországban (Magyar Hírlap)
A képviselő hangsúlyozta, hogy a civilizált hadviselés szabályai szerint eleve nem lett volna szabad elfogni újságírókat.
jan. 10
19:06
Tokmac és még két játékos már nem kell a Ferencvárosnak (Infostart)
Tokmac Nguen, Anderson Esiti és Owusu Kwabena játékára a jövőben nem számítanak a Ferencváros labdarúgócsapatánál.
jan. 10
19:12
Halszemű lett Sárközi Ákos (Blikk)
Sárközi Ákos nem veszi túl komolyan a mondást, hogy nem szabad játszani az étellel: ha úgy tartja kedve, akár valódi halból csinál magának szemeket egy vicces fotó kedvéért.
jan. 10
19:12
Egy pasas elment a pszichiáteréhez... és többé már semmi nem volt ugyanolyan – 25 éves a Maffiózók (Blikk)
Késő harmincas, talán korai negyvenes fickó ücsörög egy váróteremben, szemközt egy fura szobrot méreget, aztán egy hölgy megjelenik az ajtóban, majd szólítja: Mr. Soprano? Huszonöt éve, 1999. január 10-én ezzel a jelenettel lestünk bele először a pánikrohamokkal küzdő gengszterfőnök életébe. A Maffiózók semmire nem hasonlított, amit addig a tévében
jan. 10
19:12
Ismét csúcsot döntött a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 882,9 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel 62 804,52 ponton zárt szerdán, ezzel a héten már másodjára döntött történelmi csúcsot.
jan. 10
19:12
A hideg idő veszélyes a szívre (WebBeteg)
A hideg gyakran nagy kihívást jelent az élőlényeknek, ezalól az ember sem kivétel. A hideg idő a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen megterhelő és veszélyes lehet. De miért is jelent rendkívüli veszélyt a hideg idő?
jan. 10
19:15
Mérgező minden termék, amin ez a logó van? Fénysebességgel terjed az interneten az elképesztő elmélet (Promotions)
Nagyon sokan elhitték az egészen szürreálisnak tűnő elméletet.
jan. 10
19:15
Kolozsváron több belvárosi utca gyalogosövezetté alakul (Magyar Hírlap)
Emil Boc szerint erről egyhangúlag döntött a város közlekedésért felelős bizottsága, és a közösségi médiában a lakosság véleményét is kikérték.
jan. 10
19:15
Január 22-én indul a Kincsvadászok (Digital Hungary)
Január 22-én indul a TV2 legújabb műsora, a Kincsvadászok. A műtárgy-kereskedő showban régi családi ereklyék, értékesnek vagy épp értéktelennek gondolt régiségek keresik új gazdájukat Till Attila műsorvezetésével és a műkereskedő szakma legjobbjaival.
jan. 10
19:17
Dakar-rali – Első részsikerét aratta az idei viadalon a címvédő al-Attijah (Magyar Hírlap)
A 118 kilométeres gyorsaságin a Prodrive Hunterrel versenyző al-Attijah csaknem két perccel volt gyorsabb a másodikként záró francia Guerlain Chicherit-nél.
jan. 10
19:18
Zelenszkij szerint Putyinnak még több kell (Infostart)
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem éri be azzal, amit eddig tett, és nem szándékozik véget vetni az Ukrajnában zajló háborúnak.
jan. 10
19:21
Ismét sorban állnak a magyarok az ország slágerhiteléért: elmúlt a pánik, esnek a kamatok (Pénzcentrum)
A személyi hitelek piacán is fellendülést hozott a november, jóllehet olyan mértékű felfutásról nem beszélhetünk, mint amilyet a jelzáloghitelek esetében láttunk. Sőt, az is elmondható, hogy bár októberhez képest jól teljesített a személyi hitelek piaca, az év egészéhez képest már kevésbé volt kiemelkedő a november. Az ugyanakkor a novemberi eredmé
jan. 10
19:21
Zuhanyzáskor az egészséged láthatja kárát, ha ezeket a hibákat elköveted (Femcafe)
A zuhanyzás inkább tabu téma, pedig sok kérdést nem árt tisztába tenni az egészségünk miatt.
jan. 10
19:21
Ha erre az 5 kérdésre igen a válaszod, a kapcsolatod nagyon sokáig fog tartani (Glamour)
Mindenki a "boldogan éltek örökkön-örökkéről" álmodozik, de ez csak akkor válhat valóra, ha a megfelelő személy van mellettünk. Életünk során ugyanis több szőke herceg-jelöltre is rátalálhatunk, és nem biztos, hogy rögtön tudjuk, melyikük az igazi. Persze, a happy endet nem tudjuk garantálni, de annyi biztos, hogy ha a következő kérdésekre igennel
jan. 10
19:21
Az élet vége az, ha már nem fejlődünk – az időskor és a gyarapodás (WMN)
"Én ehhez már túl öreg vagyok." Sokan, sokszor mondják ki ezt a mondatot, például a tanulással kapcsolatban. Pedig tévedés, hogy idős(ebb) korban képtelen az ember a fejlődésre, az új készségek elsajátítására, vagy akár arra, hogy berögzült viselkedésmintákon változtasson.
jan. 10
19:21
Világsztárral erősítené az EP-kampányt Brüsszel (Mandiner)
Már nemcsak Karácsony Gergely "epekedik" az énekesnő után.
jan. 10
19:21
Beszélgetések nagymamával a Méhészeti Szövetkezetről (Magyar Mezőgazdaság)
Olvasónk Pályi Krisztina nagymamája, Dobreán Istvánné elbeszélését osztotta meg velünk, aki az Országos Méhészeti Közös Szövetkezetetnél 26 évet dolgozott, és aki a Magyar Mezőgazdaság magazin 1989. február 8. lapszámának borítóján is szerepel.
jan. 10
19:23
Változások a meddőségi ellátásban: a férfiak számára is ingyenessé válnak a szükséges gyógyszerek (Mandiner)
A cél, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen.

Keresés