2024. január 10. szerda

jan. 10
19:09
Megválik közönségkedvenc játékosától a Ferencváros (Magyar Nemzet)
Hajnal Tamás, az Ftc sportigazgatója elárulta, három futballista távozásával számolnak.
jan. 10
19:11
Kijev szerint legalább huszonöt ukrán újságírót tartanak fogva Oroszországban (vg.hu)
A nemzetközi közösség bevonásával gyakorolnának nyomást Oroszországra, hogy engedjék szabadon az újságírókat.
jan. 10
19:11
Irodalomtól cirkuszig: összművészeti gálával készülnek a magyar kultúra napjára Veszprémben (Magyar Nemzet)
Január 22-én látványos és sokszínű programmal ünnepli a magyar kultúra napját a Veszprémi Petőfi Színház.
jan. 10
19:12
Halszemű lett Sárközi Ákos (Blikk)
Sárközi Ákos nem veszi túl komolyan a mondást, hogy nem szabad játszani az étellel: ha úgy tartja kedve, akár valódi halból csinál magának szemeket egy vicces fotó kedvéért.
jan. 10
19:12
Egy pasas elment a pszichiáteréhez... és többé már semmi nem volt ugyanolyan – 25 éves a Maffiózók (Blikk)
Késő harmincas, talán korai negyvenes fickó ücsörög egy váróteremben, szemközt egy fura szobrot méreget, aztán egy hölgy megjelenik az ajtóban, majd szólítja: Mr. Soprano? Huszonöt éve, 1999. január 10-én ezzel a jelenettel lestünk bele először a pánikrohamokkal küzdő gengszterfőnök életébe. A Maffiózók semmire nem hasonlított, amit addig a tévében
jan. 10
19:12
Szoboszlai Dominikot rejtélyes nővel fotózták le, ki lehet a szőke szépség? (Metropol)
Vele találkozott a Liverpool labdarúgója az Operában.
jan. 10
19:12
Ismét csúcsot döntött a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 882,9 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel 62 804,52 ponton zárt szerdán, ezzel a héten már másodjára döntött történelmi csúcsot.
jan. 10
19:12
A hideg idő veszélyes a szívre (WebBeteg)
A hideg gyakran nagy kihívást jelent az élőlényeknek, ezalól az ember sem kivétel. A hideg idő a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen megterhelő és veszélyes lehet. De miért is jelent rendkívüli veszélyt a hideg idő?
jan. 10
19:13
Morawiecki: Lengyelországban egyre inkább orwelli világot élünk (Magyar Nemzet)
Lengyelországban kegyetlenül eltaposták a szabadságot, állítja a Jog és Igazságosság jobboldali párt.
jan. 10
19:15
"Lionel Messi válik, Cristiano Ronaldo biszex" – jósnő leplezte le a világsztárokat (Ripost)
A tarotkártya-jóslás mestere különös jövendölésekkel indította az évet.
jan. 10
19:15
Bukik az ESG: a környezetvédelem miatt nem akarnak ráfizetni a befektetők (vg.hu)
2022 óta gyengélkednek a zöldrészvények.
jan. 10
19:15
Aludni sem tudnak a lakosok: az egész falu látta az égbe emelkedő ufót (BorsOnline)
Látványosabbnál látványosabb felvételeket készítettek.
jan. 10
19:15
Mérgező minden termék, amin ez a logó van? Fénysebességgel terjed az interneten az elképesztő elmélet (Promotions)
Nagyon sokan elhitték az egészen szürreálisnak tűnő elméletet.
jan. 10
19:15
Kolozsváron több belvárosi utca gyalogosövezetté alakul (Magyar Hírlap)
Emil Boc szerint erről egyhangúlag döntött a város közlekedésért felelős bizottsága, és a közösségi médiában a lakosság véleményét is kikérték.
jan. 10
19:15
Kiderült, hogyan verte át az izraeli titkosszolgálatot a Hamász (Magyar Nemzet)
Sikerült szinte teljesen titokban tartaniuk az október hetedikei támadás terveit.
jan. 10
19:15
Január 22-én indul a Kincsvadászok (Digital Hungary)
Január 22-én indul a TV2 legújabb műsora, a Kincsvadászok. A műtárgy-kereskedő showban régi családi ereklyék, értékesnek vagy épp értéktelennek gondolt régiségek keresik új gazdájukat Till Attila műsorvezetésével és a műkereskedő szakma legjobbjaival.
jan. 10
19:17
Dakar-rali – Első részsikerét aratta az idei viadalon a címvédő al-Attijah (Magyar Hírlap)
A 118 kilométeres gyorsaságin a Prodrive Hunterrel versenyző al-Attijah csaknem két perccel volt gyorsabb a másodikként záró francia Guerlain Chicherit-nél.
jan. 10
19:17
Szentkirályi Alexandra: Kevesebbet többért? Nem! (Magyar Nemzet)
Ha a gyártók bújtatottan – a termékek kiszerelésének csökkentésével – emelnek árat, március 1-től ezt fel kell tüntetni az üzletekben – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
jan. 10
19:18
Zelenszkij szerint Putyinnak még több kell (Infostart)
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem éri be azzal, amit eddig tett, és nem szándékozik véget vetni az Ukrajnában zajló háborúnak.
jan. 10
19:19
Több nyomozás is indult a pécsi városháza körüli kétes ügyekben (Magyar Nemzet)
Fülsüketítő a baloldali városvezetés hallgatása.
jan. 10
19:21
Ismét sorban állnak a magyarok az ország slágerhiteléért: elmúlt a pánik, esnek a kamatok (Pénzcentrum)
A személyi hitelek piacán is fellendülést hozott a november, jóllehet olyan mértékű felfutásról nem beszélhetünk, mint amilyet a jelzáloghitelek esetében láttunk. Sőt, az is elmondható, hogy bár októberhez képest jól teljesített a személyi hitelek piaca, az év egészéhez képest már kevésbé volt kiemelkedő a november. Az ugyanakkor a novemberi eredmé
jan. 10
19:21
Először nyert szakaszt az idei Dakaron a címvédő al-Attijah (m4sport.hu)
Az összetettben továbbra is a szaúdi Jazid al-Radzsi vezet.
jan. 10
19:21
Zuhanyzáskor az egészséged láthatja kárát, ha ezeket a hibákat elköveted (Femcafe)
A zuhanyzás inkább tabu téma, pedig sok kérdést nem árt tisztába tenni az egészségünk miatt.
jan. 10
19:21
Ha erre az 5 kérdésre igen a válaszod, a kapcsolatod nagyon sokáig fog tartani (Glamour)
Mindenki a "boldogan éltek örökkön-örökkéről" álmodozik, de ez csak akkor válhat valóra, ha a megfelelő személy van mellettünk. Életünk során ugyanis több szőke herceg-jelöltre is rátalálhatunk, és nem biztos, hogy rögtön tudjuk, melyikük az igazi. Persze, a happy endet nem tudjuk garantálni, de annyi biztos, hogy ha a következő kérdésekre igennel
jan. 10
19:21
Az élet vége az, ha már nem fejlődünk – az időskor és a gyarapodás (WMN)
"Én ehhez már túl öreg vagyok." Sokan, sokszor mondják ki ezt a mondatot, például a tanulással kapcsolatban. Pedig tévedés, hogy idős(ebb) korban képtelen az ember a fejlődésre, az új készségek elsajátítására, vagy akár arra, hogy berögzült viselkedésmintákon változtasson.
jan. 10
19:21
Világsztárral erősítené az EP-kampányt Brüsszel (Mandiner)
Már nemcsak Karácsony Gergely "epekedik" az énekesnő után.
jan. 10
19:21
Beszélgetések nagymamával a Méhészeti Szövetkezetről (Magyar Mezőgazdaság)
Olvasónk Pályi Krisztina nagymamája, Dobreán Istvánné elbeszélését osztotta meg velünk, aki az Országos Méhészeti Közös Szövetkezetetnél 26 évet dolgozott, és aki a Magyar Mezőgazdaság magazin 1989. február 8. lapszámának borítóján is szerepel.
jan. 10
19:23
Változások a meddőségi ellátásban: a férfiak számára is ingyenessé válnak a szükséges gyógyszerek (Mandiner)
A cél, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen.
jan. 10
19:24
Kifejezetten Ukrajna ellen fejlesztette Irán az új támadó drónt (Menedzsment Fórum)
Ukrajna szeretne részt venni a következő NATO-csúcstalálkozón, Oroszorszég ismét saját faluját bombázta. Háborús összefoglaló.
jan. 10
19:24
800 millió forintos Eu-támogatással 200 fős intim luxusstrand épül Balatonfüreden (Blikk)
Miközben a 2018-2020 között indult nagy balatoni strand- és csúszdafejlesztési program lassan lezárul, a balatonfüredi egykori "erdészeti üdülő" helyén megvalósuló – egyébként fizetős – fürdőhely létrehozása újabb uniós százmilliókhoz jutott. A beruházás második ütemét is megkezdték, és a ministrandot valószínűleg idén már használhatják is a vastag
jan. 10
19:27
Világszerte megugrik idén a munkanélküliség (vg.hu)
A fejlett gazdaságokban lesz a legrosszabb a helyzet.
jan. 10
19:27
Letartóztatások a brooklyni zsinagóga titkos alagútja miatt (Magyar Hírlap)
Verekedés tört ki a rendőrök és haszid zsidó férfiak között.
jan. 10
19:27
“Ha szükséges, megveszek bármennyi bérletet" (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 10
19:27
Lemondásra szólítanák fel Terézváros momentumos polgármesterét (Demokrata)
A helyi Fidesz-elnök szerint Terézváros már 142 millió forintos veszteséget halmozott fel.
jan. 10
19:27
A magyar kormány valóban tett azért, hogy megfékezze az antiszemitizmust (Magyar Nemzet)
Erről beszélt az izraeli külügyminisztérium politikai igazgatója.
jan. 10
19:30
Rettenetes előzmények derültek ki az újbudai rendőrgyilkosságról: "mindannyiunkat megölt volna" (BorsOnline)
Pánikot keltett egy üzletben a kőbányai rendőrgyilkos.
jan. 10
19:30
Újabb nagy sípálya nyit Magyarországon - körkép (Infostart)
Múlt héten az rekorddöntően enyhe idő miatt bezárni kényszerültek a hóágyúzott magyar sípályák is, de a mostani hideg időben ismét síelésre alkalmasakká teszik a lejtőiket. Egy helyen viszont kérdéses a sípályák megnyitása.
jan. 10
19:30
"Elveszne a műsor varázsa" – Miller Dávid bevallotta: nem tudja pártatlanul nézni a műsorait, az Éden Hotelben is megvolt a kedvence (Blikk)
Nagy rajongója a valóságshow-knak Miller Dávid, az Éden Hotel pedig mindig az egyik nagy kedvence volt. Így amikor felkérték a műsor házigazdájának, örömmel mondott igent. A realitykedvelő nézők minden hétköznap 22.15-kor az RTL csatornára kapcsolva csatlakozhatnak Dávidhoz.
jan. 10
19:30
Horoszkópod felfedi, mennyire vagy megértő egy kapcsolatban! (Metropol)
Te milyen vagy a szerelemben?
jan. 10
19:33
Egyre durvább a palesztin halottak száma (Privátbankár)
A Gázai övezeti háború kezdete óta már 23 357 palesztin vesztette életét - közölte szerdán az övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet felügyelete alatt álló egészségügyi minisztérium.
jan. 10
19:33
Gázai hatóságok: Már több mint huszonháromezer palesztin vesztette életét (hirado.hu)
A Gázai övezeti háború kezdete óta már 23 357 palesztin vesztette életét.
jan. 10
19:33
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere 5,5 millió euró értékű luxusingatlanhoz jutott Hamburgban (Ripost)
Ezen sokan felháborodtak Ukrajnában.
jan. 10
19:33
Kicserélhetik Budapest Óriáskerekét, sorban állnak a turisták a legjobb szelfiző helyekért (vg.hu)
Jól pörög a biznisz, nagyobb kerékre is van esély pár éven belül, amelynek az ára 12 millió eurónál kezdődhet.
jan. 10
19:33
Nincs veszélyben a betegek ellátása (Magyar Nemzet)
A Belügyminisztérium egyeztetett a budai kórházak vezetőivel.
jan. 10
19:33
Önnek is feltűnik, ha összemegy egy élelmiszer a boltban? Mostantól fel is kell tüntetni! (Mandiner)
Figyelmeztetniük kell a jövőben a fogyasztókat a hazai kiskereskedelmi üzleteknek, ha egy élelmiszer kiszerelését a gyártó csökkentette.
jan. 10
19:35
Németország jelentős katonai támogatást nyújt Libanonnak (hirado.hu)
Németország 15 millió eurónyi támogatást ad Libanonnak annak érdekében, hogy hadserege jobban tudja szavatolni a biztonságot az ország déli részén.
jan. 10
19:35
A használt IT-piac értéke meghaladhatja a 270 milliárd dollárt (vg.hu)
A környezettudatosságtól az árérzékenységig számos tényező tereli a vásárlókat a felújított, használt IT-eszközök vásárlása felé.
jan. 10
19:35
A Manchester United legendája nem érti a Szoboszlai-imádatot (Magyar Nemzet)
A magyar középpályás rengeteg dicséretet kapott, mióta a Liverpool játékosa lett.
jan. 10
19:39
Százharmincnál is több börtönalkalmazottat ejtettek túszul elítéltek Ecuadorban (hirado.hu)
Több mint 130 börtönőrt és börtönalkalmazottat ejtettek túszul elítéltek legalább öt ecuadori börtönben.
jan. 10
19:39
Izraeli háború: már több mint 23 ezer palesztin vesztette életét a Gázai övezetben (vg.hu)
Az elmúlt 24 órában 147 palesztin hunyt el, 243 sebesült meg.

Keresés