1863. január 10-én nyitották meg a világ első földalatti vasútját Londonban, ami a Metropolitan Railway nevet kapta. Hogy az utasokat óvják a kopár alagútfal és a nagy sebesség látványától, a szerelvénynek nem voltak ablakai. Az ötlet a felszíni közlekedés tehermentesítésére született 161 évvel ezelőtt adták át az utazóközönségnek a világ első föl
A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár az MI megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében. A Billingo online számlázó legújabb kutatásában a hazai vállalkozások mesterséges intelligencia-használati szokásainak, az MI-t övező félelmeknek és várakozásoknak járt utána.
Az EU versenyhatósága ugyanis vizsgálatot indít, hogy kiderítse, a Microsoft amerikai szoftveripari óriáscég OpenAI-ba történő többmilliárd dolláros befektetése felülvizsgálható-e az unió vállalati összefonódást ellenőrző rendelete alapján.
A sült kolbász sokak kedvence, hiszen ebédre vagy vacsorára is pazar lakoma tud lenni. Minden háziasszonynak megvannak a maga trükkjei az elkészítéséhez, a tökéletes végeredmény elérése érdekében azonban érdemes megfogadni II. Erzsébet egykori szakácsának tippjeit.
A Ksh jelentése szerint 2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3 százalékkal mérséklődött.
Az EU versenyhatósága ugyanis vizsgálatot indít, hogy kiderítse, a Microsoft amerikai szoftveripari óriáscég OpenAI-ba történő többmilliárd dolláros befektetése felülvizsgálható-e az unió vállalati összefonódást ellenőrző rendelete alapján.
Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá.
Legyen szó a Hosszútávú Világbajnokságról vagy éppen a Rally Világbajnokságról, a Toyota állandó kritikákat kapott azzal kapcsolatban, hogy lassan öt éve nem módosítottak érdemben a versenyautóik festésén. Ugyanazt a fehér alapú, pirossal és feketével tört dekort használták, noha mindig valami apró módosítással. Hát most ennek vége. Jari-Matti Lat
Miközben Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök csak csütörtökre hirdetett tüntetést, spontán módon már kedd éjszaka jelentek meg demonstrálók a varsói rendőrség épülete előtt.
Ugye veled is előfordult már, hogy rossz lehelettel ébredtél, vagy napközben érezted úgy, hogy bizony rád férne egy alapos fogmosás? A rossz leheletnek sok oka lehet, de függetlenül attól, hogy pontosan mi áll mögötte, egyáltalán nem kellemes vele együtt élni. Szerencsére azonban van egy csodás fűszer, ami sok más pozitív tulajdonság mellett még a
Az egyik legismertebb történelmi személyiség karakterét számos alkotásban megörökítették már. Az első némafilm 1927-ben készült a legendás francia császárról, amelyet több produkció is követett. A legújabbat (Napóleon címmel) Ridley Scott rendezte, akinek számos alkotásában jelenik meg történelmi szál. Gondoljunk például a Gladiátor vagy az 1492
Nem tudod, melyik sportágat válaszd, hogy hatékonyan tudj fogyni? Mutatunk négy sportot, melyekkel hatékonyan veheted fel a versenyt a plusz kilókkal szemben.
A magyar alapítású Logiscool hálózat, a gyermekek digitális írástudás és programozás oktatásának nemzetközi szakértője, elindulásának 10. évfordulójához közeledik. A jubileum alkalmából a cég örömmel jelenti be tananyagának jelentős bővítését: a mesterséges intelligencia (Ai) oktatásának még szélesebb körű integrálását, építve már 2021 óta sikerese
Tusk a lengyel állam elnökét is börtönnel fenyegette. A rendőrség pedig behatolva az elnöki palotába letartóztatott egy korábbi minisztert és helyettesét.
Magyarországon 2021-ben tizenhét, 2022-ben tíz, míg 2023-ban kilenc vonat siklott ki. Nem túl megnyugtató, hogy az ilyen balesetek felét pálya- vagy járműhiba, negyedét pedig emberi mulasztás okozta. Ha túl lassan zötyög önnel a szerelvény, gondoljon arra, hogy a MÁV így ügyel a biztonságra az elöregedett pályaszakaszon.
Csuklyás fegyveresek rontottak be kedden az ecuadori TC televízió stúdióiba adás közben, lövöldözést és sikolyokat is lehetett hallani, néhány dolgozót túszul ejtettek, akiket később a rendőrség kiszabadított, a fegyvereseket pedig elfogták.
Sokan egy lyukas garast nem adtak volna azért, hogy az Oroszországgal háborúzó Ukrajna tavaly 5 százalékos Gdp-növekedést és 5 százalékos inflációt produkál – de mindez bekövetkezett.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A fogyasztói hitelezés terén tevékenykedő fintech vállalat, a Salmon, fontos mérföldkövet ért el a fülöp-szigeteki piacon. A vállalat a Rural Bank of Sta. Rose-ban megszerzett részesedéssel banki licenchez jutott, ami új lehetőségeket nyit meg a cég számára a régióban. A Salmon a következő hetekben záruló tranzakció során a bank 59,7 százalékos tul