A rendszerváltás óta ellenzéki pozícióból egyetlen párt tudott sikerre vinni népszavazási kezdeményezést, a Fidesz. Bemutatjuk azt az utat, ami a hazai népszavazások intézményének kiüresítéséhez vezetett. A jelenkor megértéséhez vissza kell mennünk az időben egészen 1989 novemberéig, a "négyigenes" népszavazáshoz.
Fiatal művészek számára hirdetett alkotói ösztöndíjpályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). A kilenc ösztöndíjra január 31-ig lehet jelentkezni.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat december végén nyitotta meg Dél-Buda legújabb, kifejezetten hajléktalan emberek ellátására kialakított, komplex ellátást nyújtó éjjeli menedékhelyét a Galvani úton. Morva Emíliát, a szeretetszolgálat Közép-Magyarországi régióvezetőjét kérdeztük.
Az elmúlt időszakban megint kevesebb szó esett arról, hogy a kriptovaluták nem csak befektetési termékek, amelyek kereskedésre és spekulációra szolgálnak.
A január 2-től hatályos új pedagógusi életpályatörvény – vagy ahogyan sokan ismerik: státusztörvény – több változást is hozott. Mostantól az alsós tanítók már nyolcadik osztályig beoszthatók, és azt sincs korlátozva, milyen tárgyat taníthatnak. Emellett diploma nélkül is lehet bárki óvónő.
Lucrezia Beccari és Matteo Guarise révén olasz győzelemmel zárult a párosok versenye a kaunasi műkorcsolya Európa-bajnokság csütörtöki napján, az orosz születésű, de magyar színekben versenyző Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei a negyedik helyen végzett.
A gulyásleveshez és a hortobágyi húsospalacsintához hasonló, jól bejáratott magyaros fogásokon túl minden hazai kistájnak megvannak a maga izgalmas levesei, egytáljai vagy éppen süteményei. Éppen ezért a Kiskunságra sem indokolatlan ellátogatnunk, ha izgalmas helyi ízekre vágyunk.
A babaváró hitelnél komolyan szankcionálják a válást, ám a következmény súlyossága nagyban függ attól, hogy mikor történik a válás, illetve született-e addigra már közös gyerek. Sokan nem tudják, de van olyan konstelláció, amikor a válást követően az újraházosodó fél ismét igényelhet babavárót, sőt még arra is van lehetőség, hogy az új házasságban
A hét korábbi részében látott felemás hangulat tegnap is kitartott az amerikai tőzsdéken, vegyesen zártak a vezető indexek, miután az friss inflációs adatok váratlan emelkedést mutattak decemberre. Ezek után Ázsiában a piacok nagyrészt estek, miután Kína éves exportja hét év óta először csökkent, de a japán tőzsde a trenddel szembemenve tovább emel
A jelenlegi francia kormányfő és a külügyminiszter korábban, 2017-ben alkotott párost. Ezt nyíltan felvállalták. Szakításukat azonban nem jelentették be még hivatalosan.
A rendőrség holtan találta azt a dél-karolinai házaspárt, akiknek a házában 538 Celsius-fokosra hevült a kazán. Állítólag a házaspár már napokkal a tragédia előtt arra panaszkodott, hogy gondok vannak a fűtéssel.
Argentína nagyobb címletű peso bankjegyek bevezetését tervezi: a központi bank jóváhagyta a 10 000 és 20 000 pesós címletek gyártását, hogy egyszerűsítse a napi tranzakciókat és kezelje a növekvő infláció okozta kihívásokat.
Tegnap volt az első nap, amikor az új, spot bitcoin alapokkal lehetett kereskedni az amerikai tőzsdén. Úgy tűnik, hogy van befektetői érdeklődés, több milliárd dollár értékben kereskedtek az új ETF-ekkel, írja a Reuters.
Jövő hétfőn, január 15-én délelőtt 10 órától élesedik a lakossági előregisztrációs felület a napelemes pályázatban ügyfélkapus azonosítóval, és miután ezt megteszi az érintett háztartás, egy kiválasztott kivitelezővel kell szerződnie, és csak utána tudja benyújtani a támogatási kérelmét – hívta fel a figyelmet péntek reggeli közleményében az Energi
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az idei év első hetében több mint 150 ezer ember fordult orvoshoz légúti fertőzés tüneteivel.
A Forbes szerkesztősége idén is összeállítja a sikeres 30 alattiak (vagy éppen harmincat töltők) listáját. Íme minden infó, hogy hol tudsz jelentkezni vagy jelölni valakit a listára.
15 órakor ugrik medencébe az olaszok által "Baby Ungheria" becenévvel illetett magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb negyeddöntőjében. A kézilabdázók most kezdik a tornát.
Egyelőre nem tud kimozdulni a forint a 380 körüli szintről, ahova a magyar deviza hetek óta beragadt az euróval szemben. Ezen a péntek reggeli, 5,5 százalékos inflációs adat változtathat: a nagy kérdés az, hogyan árazzák be a piacok, hogy a vártnál nagyobb lassulás volt a fogyasztói árak emelkedésében.
Nincs méltóságteljes halál, ha az ember a földön fekszik egy gázai sürgősségi osztályon, és nincs morfium, nincs mobil oxigénpalack a kórházban – mondta.
Bár a két számjegyű inflációtól már messze vagyunk, az éves átlagos pénzromlás így sem lett szép: 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
A 2024-es lehet az az év, amikor a hype-ból valósággá válik az MI az üzleti felhasználók számára is - véli Pintér Szabolcs. Az SAP Hungary ügyvezető igazgatója a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy mekkora kihívást jelent a munkaerőhiány és elárulta azt is, hogy milyen évük volt tavaly. - Mi jelentette a legnagyobb