Noha a kormánynak rengeteg mozgástere lenne a gázárak csökkentésére, ezt mégsem teszi meg. Arra hivatkoznak, hogy 10-ből 9 lakossági felhasználó a rezsivédett sáv alatt fogyaszt - derült ki az RTL Híradóból. Mindeközben tavaly a gázfogyasztás a lakosság spórolásának köszönhetően majdnem évtizedes mélypontra esett vissza.
Újabb növényevő dinoszauruszok csontvázára bukkant az ELTE-Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport Romániában, a Hátszegi-medencében – írja az MTI az egyetem közleménye alapján.
A jelenlegi kilátások alapján a két számjegyű infláció meglehetősen irreálisnak tűnik, az ezzel kapcsolatos megállapítások megalapozatlannak látszanak – így reagált Lentner Csaba közgazdász elő nap megjelent kijelentéseire Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza.
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékű csökkenést láthattunk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a decemberi inflációban, amelynek értéke 5,5 százalék lett. Az örömünk mégsem lehet felhőtlen, mert a számítás kapcsán komoly kérdések merülnek fel.
Frissen közölt adatok szerint Budapest belvárosában meglepően sok betörést hajtottak végbe az év utolsó hónapjaiban. De Észak-Alföldön sem nyugodhatnak meg a lakástulajdonosok.
Sok fontos kérdés felmerülhet akkor, amikor egy vállalkozás elhatározza, hogy megváltozott munkaképességű (MMK) dolgozókat szeretne foglalkoztatni. Akik belevágtak, rendszerint pozitív tapasztalatokról számolnak be, hiszen olyan elkötelezett és szorgalmas alkalmazottakkal lettek gazdagabbak, akiket a hagyományos toborzási módszerekkel nehéz találni
A várakozásoknál kissé kedvezőbben alakulva 5,5%-ra, két és fél éves mélypontra mérséklődött az infláció decemberben az előző hónapban mért 7,9%-os éves áremelkedési ütemről, míg az előző hónaphoz képesti átárazás -0,3%-os volt.
Egy friss jelentés szerint a közelmúltban nagyjából 9 milliárd dollár értékben szerzett be Moszkva olyan eszközöket, amelyeket elméletileg elzárnak előle a nyugati szankciók.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hatóságokra hivatkozó beszámolója szerint a német felségjelzésű, Antonia nevű hajó nem sokkal éjfél után nekiütközött a szerb-horvát határon található Duna-híd egyik oszlopának a vajdasági Palánkánál. A sérült hidat lezárták, a forgalmat más határátkelőkhöz terelik.
Érdekes megoldással kísérletezik a Ford, olajfaágakkal és gallyakkal kombinálnak újrahasznosított műanyagot amelyekből autóalkatrészeket készítenek. Az eredmény egész bíztató.
A Kúria a BH2023.277. számú döntésében a munkáltatói utasítás megtagadásának, illetve a munkavégzési hely munkáltató általi megváltoztatásának következményeit vizsgálta meg. Cikkünkben összefoglaltuk az ügy tanulságait.
A boszniai szerbek vezetője gyakran borzolja a kedélyeket oroszbarát és Nyugat-ellenes kijelentéseivel, vagy azzal, ahogyan rendre Bosznia-Hercegovina szétszabdalásával fenyegetőzik. Milorad Dodik és Orbán Viktor nagy barátkozásának vannak kockázatai.
Sokan vagyunk, akik többször álmodoztunk arról, hogy egyszer mindent hátrahagyva világkörüli útra indulunk. Felfedezzük Ázsiát, de átrepülünk Amerikába, sőt, ezt követően kitérőt teszünk a Sarkvidékre is.
Sosem árt, ha van a tarsolyunkban egy jó tésztarecept, ami gyorsan összedobható. Van egy jó hírem: ez pont ilyen! Legyen szó egy gyors ebédről vagy vacsoráról, szerintem ez az étel kicsiknek és nagyoknak is kedvére lesz. Ha mégse, szólj és megeszem én!
A kérelmezők arra hivatkozhatnak, hogy a Gázában uralkodó általános életkörülményekre tekintettel az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének védelme megszűnt.
A Vegas.hu, a hazai online sportfogadási piac egyik legnagyobb szereplője népszerű bajnokságok és kupasorozatok mérkőzéseivel bővíti az élőben nézhető sportközvetítési kínálatát. Az amerikai sportok kedvelői különösen örülhetnek, mert az NBA és NHL-mérkőzések először lesznek élőben elérhetőek legális magyar sportfogadási oldalon.
Tizenhárom éve épül a családbarát Magyarország – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken egy könyvbemutatón.