2024. január 16. kedd

jan. 16
19:48
Gyula Tv Híradó – 2024.01.16. (Gyulatelevízió)
Témák: – Rekordszámú, közel 100 önkéntes tartalékos kezdte meg az alapkiképzést hétfőn, Békéscsabán. A nyolc hét során új típusú gépkarabéllyal ismerkednek meg, emellett az úgynevezett digitális katonai felszereléssel is ellátják az állományt. – Idén is keresik pálinkafesztivál legjobb pálinkáit és párlatait. Elindult a nevezés, a bírálatot követőe
jan. 16
19:50
Közösen fékeznék meg az illegális migrációt (Magyar Hírlap)
Horvátország, Olaszország és Szlovénia kiterjeszti az együttműködést a nyugat-balkáni országokra.
jan. 16
19:52
Az unión belül itthon a legalacsonyabb a rezsi (Magyar Hírlap)
A kormánynak 2013 óta kiemelten fontos a rezsicsökkentés fenntartása is.
jan. 16
19:54
Valutát akar váltani? Ne most tegye, rosszul áll a forint árfolyama (ATV)
Gyengült kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
jan. 16
19:54
104 éve ezen a napon vették el az alkoholt az amerikaiaktól (Femcafe)
Anno 1920. január 16-án megszületett az alkotmánymódosítás, amely egész Amerika területén megtiltotta az alkohol előállítását, forgalmazását és behozatalát.
jan. 16
19:54
Álomgyönyörű 50-es lett a Ha eljön Joe Black pillarebegtető szépségéből, aki Brad Pitt haláli figuráját is megigézte (Promotions)
Így néz ki 52 évesen a Ha eljön Joe Black meseszép színésznője, aki többször is felkerült már a világ 100 legszexibb nője listára.
jan. 16
19:54
Megmagyarázhatatlan jel érkezett az űrből (Magyar Hírlap)
A galaxisunkon túlról jött a sejtelmes felfedezés – állítja a NASA.
jan. 16
20:00
Nem a rozmaringolaj az: ettől a házi keveréktől gyorsabban nő majd a hajad, és szebb lesz, mint valaha! (Femcafe)
Ha te is hosszú, egészséges és fényes hajra vágysz, akkor van számodra egy jó hírünk, ugyanis nem kell egyből kemikáliák és drága csodaszerek után nyúlnod.
jan. 16
20:00
Bulgurt hívtak vissza a határértéket meghaladó mikotoxin-tartalom miatt (Magyar Hírlap)
Az embereknél a nagy mennyiségben fogyasztott DON émelygést, hányást, néha hasmenést, hasi fájdalmat, fejfájást, szédülést okozhat.
jan. 16
20:00
Kate Moss józanul ünnepli 50. szülinapját! (Sassy)
Végleg maga mögött hagyta a "party girl" időszakot.
jan. 16
20:06
Pakisztáni célpontokat bombázott Irán (Magyar Hírlap)
Állítólag egy dzsihadista szervezet bázisai voltak a célpont.
jan. 16
20:06
Vlagyimir Putyin szerint hamarosan megkérdőjeleződik az ukrán államiság (Demokrata)
Az ukrán fegyveres erők ellentámadása kudarcot vallott – jelentette ki az orosz elnök.
jan. 16
20:12
Ledobta a bombát a BKK, hatalmas változást vezetnek be péntektől a buszokon (ATV)
Az új intézkedést szakaszosan fogja bevezetni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jan. 16
20:12
Letessékelték a színpadról – John Oliver a Liverpool kezdőcsapatát is fel akarta sorolni az Emmy-díj átvételekor (SzMo)
Kis híján szóba került Szoboszlai Dominik is a tegnap esti Emmy-gálán. De végül azelőtt lesomfordált a színpadról John Oliver, hogy kimondhatta volna a magyar focista nevét.
jan. 16
20:15
Küszöbön a harmadik világháború? Súlyos lépésre készül a kínai elnök, ez mindent boríthat (Pénzcentrum)
Számos jel arra mutat, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Tajvan lerohanására készül, az elmúlt időszakban ugyanis országa hadseregének több magas rangú vezetőjét is lecserélte. Tette ezt azért, mert azok ódzkodtak egy esetleges háború kirobbanásától. Elemzők szerint a helyzet összességében aggasztó, és amennyiben a kommunista állam úgy dönt, hogy erő
jan. 16
20:18
Csillagjegyek, akik nagyon nehezen köteleződnek el, ha szerelemről van szó (Glamour)
Vannak tipikus szerelmes típusú csillagjegyek, és vannak olyan csillagjegyek, akik sokkal nehezebben köteleződnek el, mint társaik. Ez nem azt jelenti, hogy ők nem tudnak szeretni, de picit valahogy mindig megfoghatatlanok és távoliak maradnak a kapcsolatokban. Nehezen bíznak meg másokban, és még az elköteleződés gondolatától is irtóznak, vagy egys
jan. 16
20:18
Óriási siker a Netflix új nyomozós sorozata, a rajongók a második évadot követelik (SzMo)
A Forst detektív Magyarországon is vezeti a Netflix sikerlistáját. A Zakopanéban játszódó történetben egy kegyetlen sorozatgyilkost üldöznek a lengyel rendőrök.
jan. 16
20:18
Eva Kaili megőrizte mentelmi jogát (Magyar Hírlap)
Döntött az EU törvényszéke.
jan. 16
20:18
Nincs elragadtatva a Politico Ursula von der Leyen utódjelöltjétől (Demokrata)
Meglepetésjelölt mögött sorakoznak fel az európai szocialisták.
jan. 16
20:18
Hummer helyett ezt vesznek a románok (Autószektor)
Nem volt könnyű megtanulni a Humvee nevet. Az angol High Mobility Multi-purpose Wheeled Vehicle, vagyis a nagymozgékonyságú, többcélú kerekes jármű rövidítése, a HMMWV betűk hangzanak HUMVEE-nek összeolvasva. Nevét már a kölykök is megtanulták kiejteni, most egy újabbat kell bemagolni. mert hamarosan több hadsereg is kiszuperálja a klasszikus vete
jan. 16
20:18
Étlap a madáretető látogatóinak (Magyar Mezőgazdaság)
Mindenki máshogy szereti- avagy hol és mit szeretnek enni a különféle madarak? Ismét cudarabbra fordult az időjárás, ezért illik még jobban odafigyelnünk apró, tollas barátainkra.
jan. 16
20:20
Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat (Magyar Hírlap)
537 helyszínen több mint 72 ezren felvételiznek.
jan. 16
20:22
Rakétatalálat ért egy máltai lobogó alatt közlekedő hajót Jemennél (Magyar Hírlap)
Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadó csoport azzal fenyegetőzött, hogy kiterjeszti a vörös-tengeri támadásainak körét.
jan. 16
20:24
A tűzifa közül hatalmas, kék rovar kerülhet elő. De mi lehet ez? +Videó (Agroinform)
Fahasogatás közben hatalmasra nőtt, kék rovar kerülhet az ember szeme elé, mely ha megzavarják téli álmát, hangosan "sír".
jan. 16
20:24
Az egyetlen fennmaradt interjú Neumann Jánossal (Hamu és Gyémánt)
Neumann János volt a digitalitás úttörője, és számos befolyásos fejlesztéshez járult hozzá, többek között a modern számítógépek megtervezéséhez és a játékelmélet megalkotásához. Bár szellemi öröksége vitathatatlan, sajnos nem túl sok videó maradt fenn róla. Azonban az Abackus rábukkant egy elfeledett interjúra.Ez is érdekelhet: 7 tudós nő,
jan. 16
20:24
K&H;: kevésbé félnek az inflációtól a középkorú magyarok (Üzletem)
A kutatás szerint 10 százaléknál alacsonyabb infláció esetén tízből négyen jobb minőségű élelmiszert vásárolnának.
jan. 16
20:30
Borkai Zsolt már biztos 2024-ben: “Meg tudom nyerni a választást" (ATV)
Ragaszkodik ahhoz, hogy függetlenként indul Győr polgármesteri címéért - erősítette meg a politikus az ATV VOKS 2024 című műsorában. Azt is elmondta, biztos benne, hogy már nincs olyan felvétel, amivel zsarolhatnák a jövőben.
jan. 16
20:30
Ezeket a táskákat minden nőnek be kellene szereznie 2024-ben! (Femcafe)
Az új év mindig tökéletes alkalmat teremt arra, hogy felfrissítsük kissé stílusunkat és új kiegészítőkkel dobjuk fel ruhatárunkat. Lássuk, melyek lesznek a legmenőbb táskatrendek idén!
jan. 16
20:30
Menekültstátuszt kaphatnak a családon belüli erőszak elől menekülő nők (Magyar Hírlap)
Amennyiben a menekült jogállás elismerésének feltételei nem teljesülnek, kiegészítő védelemben részesülhetnek a menedékkérők.
jan. 16
20:33
Komoly áruhiány jöhet a húszi lázadók miatt Európában? Kritikus a helyzet, több gyár már leállt (Pénzcentrum)
Globális áremelkedéshez, ideiglenes áruhiányhoz és további gyárleállásokhoz is vezethet a Vörös-tengeri válság az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint.
jan. 16
20:36
Oltári pech: az esküvőjéről, bilincsben vitték el a mexikói menyasszonyt (444.hu)
Nancy N. a nagy napon el sem érte a templomot.
jan. 16
20:36
Ilyen egy dögös SUV (Magyar Hírlap)
A Tonale az olasz márka első modellje, amely konnektoros hibridként is elérhető. Kipróbáltuk, és összehasonlításképpen egy lágy hibrid változatot is tettünk mellé.
jan. 16
20:36
Nascar: Változnak a Clash szabályai, Suarez visszatér a mexikói mezőnybe (Racing)
Február negyedikén kerül megrendezésre a Busch Light Clash. A Nascar Cup szezonindító, pontozás nélküli versenyét...
jan. 16
20:39
Közel 900 millió forinttal gazdagodott Hernádi Zsolt (Portfolio)
Összesen mintegy két és fél milliárd forint értékű részvénycsomagot ruházott felsővezetőire a Mol a társaság javadalmazási politikájának részeként. A Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett bejelentés alapján Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató és a hazai olajcég számos felsővezetője térítésmentesen jutott rengeteg törzsrészvényhez, kereskedési helys
jan. 16
20:42
Mark Zuckerberg felfedte titkos bunkerét, ahol felesége elől rejtőzködik (ATV)
Egy nemrég az Instagramra feltöltött klipből kiderült, hogy Mark Zuckerberg mit csinál titkos bunkerében.
jan. 16
20:42
Nascar: Változnak a Clash szabályai, Suarez visszatér a mexikói mezőnybe (USAracing)
Február negyedikén kerül megrendezésre a Busch Light Clash. A Nascar Cup szezonindító, pontozás nélküli versenyét...
jan. 16
20:42
Eurojackpot: egetverően rengeteg pénz, 45,4 milliárd forint sorsa függött ezen a 7 nyerőszámon (Promotions)
Íme az a hét nyerőszám, amely 2024 harmadik játékhetén nagyon sok pénzt hozhatott egy szerencsésnek.
jan. 16
20:42
A kiberfenyegetettség a legnagyobb üzleti kockázat egy nemzetközi felmérés szerint (Magyar Hírlap)
A nagyobb cégek kockázattudatossága a járvány időszaka óta javult.
jan. 16
20:48
A magyar egyetemisták ösztöndíjáról és a mesterséges intelligencia politikai kockázatairól is tárgyaltak Davosban (444.hu)
Novák Katalin és Alex Soros sem hagyhatta ki a csúcstalálkozók csúcstalálkozóját.
jan. 16
20:48
Tengernyi hamis cipő került elő egy kamionból: akár veszélyesek is lehetnek (Pénzcentrum)
Kétezernél több hamis cipőt szállított egy bolgár kamion, amelyet Gyulánál ellenőriztek - közölte kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jan. 16
20:48
Harrison Ford végleg visszavonulhat (Magyar Hírlap)
A Csillagok háborúja és az Indiana Jones filmekkel legendává vált színész rejtélyes beszédet mondott.
jan. 16
20:48
Videó: Paris Hilton magával vitte egyéves kisfiát a stúdióba, aki láthatóan nagyon élvezte (Sassy)
Második albumán dolgozik a kétgyermekes anyuka.
jan. 16
20:51
Bruttó 620 ezer forintra emelik a fizikai dolgozók jövedelmét (Portfolio)
A B. Braun orvostechnikai eszközöket előállító gyöngyösi gyárában legnagyobb létszámban dolgozó szerelék-összeállítók bruttó alapbére 13 százalékkal emelkedik annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet kedden írt alá a vállalatcsoport vezetése a szakszervezetek képviselőivel.
jan. 16
20:54
A magyar egyetemisták ösztöndíjáról és a mesterséges intelligencia politikai kockázatairól is tárgyaltak Davosban (444.hu)
Novák Katalin és Alex Soros sem hagyhatta ki a csúcstalálkozók csúcstalálkozóját.
jan. 16
20:54
Megkezdődött a kutatóintézetek tudományos értékelése (Magyar Hírlap)
Az értékelés eredményeire építve a kutatóhelyekkel közösen történik meg a célokat támogató új kutatási stratégia megalkotása.
jan. 16
20:54
Durva migrációs hullám sújtja Spanyolországot (Demokrata)
Csaknem megnégyszereződött a Spanyolországba bárkákon érkező illegális bevándorlók száma múlt év hasonló időszakához képest.
jan. 16
21:00
Olcsóbb lett ez a tejtermék, mert már nem hajlandók megvenni a magyarok (Agroinform)
A legnagyobb ármeghatározó tényezőt a kereslet jelenti.
jan. 16
21:00
Elszabadult a pokol Jemen partjainál, rakétatalálat ért egy máltai hajót (ATV)
Rakétatalálat ért kedden egy máltai lobogó alatt közlekedő teherhajót, miközben észak felé tartott a Vörös-tengeren, és 76 tengeri mérföldre északnyugatra járt a jemeni Szalif kikötőjétől - közölte az Ambrey nevű, hajózási biztonsággal foglalkozó brit vállalat és a görög hajózási minisztérium.
jan. 16
21:00
Az Emily Párizsban Lilyje váratlan felbukkanással lepte meg rajongóit (in.hu)
Bár az Emily Párizsban még nem tér vissza a képernyőkre, de ez nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk Emily Coopert akcióban.Bár csak rövid ideig, de az NBC Sports új reklámjában feltűnik egyik kedvenc szereplőnk. Mindannyian türelmetlenül várjuk már az Emily Párizsban negyedik évadát a Netflixen, de a hollywoodi sztrájkok után sajnos még türelmesnek
jan. 16
21:06
Népszerű a Napenergia Plusz Program (Magyar Hírlap)
A költségek kétharmadának átvállalásával a háztartások kiadásai legfeljebb 10 év alatt megtérülhetnek.

Keresés