A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez.
Szíria és Irak után újabb országra lőtt ki rakétát Teherán, a célpont ezúttal egy militáns csoport volt. Pakisztán komoly következményekre figyelmeztetett.
A királyi család attól tart, hogy Harry herceg kiadhatja a Tartalék című könyvének a folytatását, miután a herceg kiszúrt három olyan kérdést, amire eddig nem adott választ a világnak.
Carol Denise Betts, szakmai nevén Niecy Nash, amerikai színésznő, humorista és televíziós műsorvezető, aki leginkább Glenda Cleveland szerepéről ismert a Netflix Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori című limitált sorozatából, amelyért tegnap Emmy-díjat kapott legjobb mellékszereplő színésznő kategóriában.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kivizsgálja a Bumchun Precision Hungary Kft. esetében kialakult helyzetet - közölte a minisztérium. December óta mintegy 60, magyarországi illetőségű, jórészt munkaerő-kölcsönzőn keresztül érkezett dolgozót bocsátottak el a Bumchun a salgótarjáni üzeméből, ahol elektromos autók akkumulátoraihoz gyártanak alkatrészeket
Jegyzetelés, vázlatírás, memó készítése, adminisztráció, hangfelvétel átírása – ezek a feledatok sok irodában mumusnak számítanak, mert rengeteg időt rabolnak. Mostantól egy mesterséges intelligencia alapú applikációval másodpercek alatt leiratot kaphatunk a meetingekről, értekezletekről.
A Korábban Érkeztem Alapítvány támogatásával továbbfejlesztették a családbarát szülőszobát a Szegedi Tudományegyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján - közölte Rádi Katalin, az alapítvány létrehozója hétfőn a helyszínen.
Az árcsökkentés után olcsóbb lett Magyarországon a Tesla Model Y, mint az eddigi legkedvezőbb árú alapmodell, a Model 3. A gyártó szerint, ha valaki kimaxolja az elektromos autós állami támogatást, akár 13,1 millióért is beülhet egy Model Y-ba.
Rúzsa Magdi gyakran mutatja meg a gyermekeit, de annál ritkábban mutatja meg a férjét. Hosszú idő után az utóbbi pillanat is eljött, az énekesnő egy Instagram poszt keretein belül mutatta meg a szerelmét.
Lynne Marta 78 éves volt. A színésznő nyitott kapcsolatban élt a napokkal korábban elhunyt David Soullal, aki a bűnügyi sorozat egyik címszereplője volt.
Benedek Imre és Pataki Ferenc jelenleg távolsági járatokat vezetnek, helyi, városi vonalakon egyáltalán nem járnak. Elsősorban Gyula a fő csapásirány, valamint Kecskemét és Szeged. (Írásunk első részét itt olvashatják.) Korábban voltak bajai, parádi és pesti járataik is a ma már nyugdíjasként dolgozó buszvezetőknek. És persze sok külön buszt is vit
A kriptopiac táján a kulcsfontosságú szereplők, különösen a bálnák tevékenységei gyakran a kialakuló tendenciák és az ígéretes lehetőségek kulcsfontosságú mutatói.
Akkortól számít ténylegesen visszatérő úszónak Milák Kristóf, amikor már versenyez – mondta az InfoRádióban az olimpiai, világ- és Európa-bajnokról Sós Csaba. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya arról is beszélt, hogy a Honvéd sportolójának megvan a szintideje, így jogosult arra, hogy ott legyen a párizsi ötkarikás játékokon.
Rekordközelbe ért Magyarország legnépszerűbb számsorsjátékának jackpotja, már 5,1 milliárd forintért izgulhatnak az ikszelők az ötös lottón. A szemkápráztató összeg a játékoskedvet is fokozza, több mint 45%-kal nőtt a játékban részt vevő szelvények száma a halmozódás első hetéhez viszonyítva.
Amerikában vegyes összképet lehetett látni, míg Európában inkább eladói fölény rajzolódott ki a keddi terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza ára 2,4 százalékkal, a kukoricáé pedig 0,8 százalékkal csökkent, miközben a szójabab 0,2 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurz
Az talán kevéssé meglepő, hogy a Mexikóban bemutatott, különös figurák valójában nem földönkívüliek holttestei. Az igazság azonban így is elég bizarr, és számtalan, akár büntetőjogi kérdést vet fel.