"Ez az első alkalom, amikor nyugodtan ki tudom jelenteni, hogy valami gyorsabb, mint én. Most először ejtettem ezt ki a számon. Soha többé nem is fogom" - fogalmazott a 100 méteres síkfutás világcsúcstartója, miután elvitte egy körre a Formula E autóját.
A Megafon irodájának megszentelését ugyanaz a Bese Gergő atya végezte, aki korábban Orbán Viktor irodáját és a PestiSrácok, valamint a PSTV szerkesztőségét is megáldotta. A Megafon egyik propagandistája tavaly még egyik olvasójának szájbakakilásával fenyegetőzött nyilvánosan.
A csökkenő kamatkörnyezetnek hála a jelzáloghitelekhez is egyre olcsóbban juthatnak hozzá a magyar háztartások. A jegybanki alapkamat, illetve a sokáig irányadó egynapos betéti kamat 2022 őszi elszállását követően pontosan egy évvel ezelőtt, 2023 januárjában tetőztek a jelzáloghitelek kamatai. Az azóta megfigyelhető kamatvágásoknak hála mostanra lé
"A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján ugyanannyi érv szól amellett, hogy a január végi kamatdöntő ülésen 75 bázisponttal vagy 100 bázisponttal csökkentsük a kamatokat" - jelezte egy szerdai bécsi Euromoney konferencián Virág Barnabás.
Határértéket meghaladó mikotoxin (deoxinivalenol, DON) tartalom miatt a Bio Fair Trade Kft. visszahívta a forgalomból az egy kilogrammos Nett Food Bulgur terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
Tavaly 3 009 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 32,5 százalékkal marad el a 2022-ben regisztrált 4 457-es darabszámtól. Elsősorban a gabonapiaci helyzet és kedvezőtlen általános gazdasági környezet okozta a visszaesést, melynek mértéke a 2022-es rekordév adataihoz képest ennyire szembetűnő: 2021 „átlagosnak” mondható for
Orbán Viktor továbbra is ellenzi, hogy az uniós költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítsák Ukrajnai segélyezését, helyette egy külön finanszírozási mechanizmust javasol. Az EU Magyarország ellenállása ellenére is megoldást keres, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint pedig február 1-én meg is találják majd erre a megol
Orbán Viktor miniszterelnöknek egyértelműen azért nyitottak TikTok-csatornát, hogy valamivel közelebb kerüljön a fiatalokhoz, ez a videómegosztó csatorna ugyanis - elvileg - a fiatalok "vadászterülete."
"Számos sikerrel zártuk az előző évet: megmutattuk, hogy az Audi Hungaria sokkal több, mint egy termelővállalat, hiszen prémium járműveink és -motorjaink mellett kompetencia-orientált szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek Next Level stratégiánk mentén – Győrből a világnak. A 2023-as jubileumi évünket rekorddarabszámok jellemezték a járműgyártásba
Az idei WRC szezonra jelentősen megváltozott a Hyundai Motorsport Rally1-es autója, Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint sikerült olyan autót készíteni, mellyel történelmet írhat a koreai gyártó.
Kirgizisztán fővárosában, Biskekben lezuhant a légierő egyik helikoptere, a fedélzetén tartózkodók közül egy ember meghalt, tíz másik megsérült - közölte a Kabar helyi hírügynökség a védelmi minisztérium közleményére hivatkozva szerdán.
Egy friss tanulmány szerint azok az emberek, akik kevesebbet fogyasztanak egy bizonyos ételtípusból, 40%-kal kisebb valószínűséggel kapják el a koronavírust.
Ne elégedj meg csak a tünetkezeléssel! A páciens genetikai adottságait, teljes kórtörténetét, valamint az életmódját és a környezetét is vizsgálni kell.
Január 1-jétől az Auchan 12,5 és 21,3 százalékig terjedően emeli az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársai fizetését. A logisztikán például egy magasemelős-targoncás munkatárs jövedelme átlagosan bruttó 709 000 forint lesz az év elejétől - közölte az áruházlánc.
A győri vállalat évét rekorddarabszámok jellemezték a járműgyártásban, az exkluzívszéria karosszériaelemek gyártásában és az elektromos hajtások gyártásában.
Az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén azt is mondta, hogy az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény szavatolja a bírói függetlenség megerősítését Magyarországon.
Január 1-jétől az Auchan 12,5 és 21,3 százalékig terjedően emeli az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársai fizetését. A logisztikán például egy magasemelős-targoncás munkatárs jövedelme átlagosan bruttó 709 ezer forint lesz az év elejétől.