Egy nukleáris kutatások során kifejlesztett technológiát alakítanának a feladathoz, és olyan apró törmeléket is képesek lennének eltakarítani, amire eddig nem volt lehetőség.
A magyar emberek 2023-ban bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Lantos Csaba visszahívta az Energiaügyi Minisztérium európai uniós forrásokból megvalósuló projektjeiért felelős miniszteri biztosát - derül ki a csütörtöki Hivatalos Értesítőből, amit a Portfolio.hu vett észre.
Idén is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a 13. havi nyugdíjat - közölte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2023. december 25-én helyreigazítást tett közzé a Magyar Nemzet című kormányközeli lap „a Nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet az Átlátszó.hu” című írásával kapcsolatban. A helyreigazítás a szeretetet ünnepén viszonylag keveseknek tűnt fel, ahogy feltehetőleg az a helyreigazítás is, amit szintén aznap töltöttek fel Bánó András televíziós műsorv
Tavaly a pótdíjbefizetésekből a MÁV-Start kasszájába 88 millió forint, a Volánbuszhoz pedig majdnem 60 millió forint folyt be - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
Ázsia megállíthatatlanul emelkedik, és ebben az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látunk Magyarország számára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Pham Minh Chinh vietnami kormányfővel tartott találkozón a két ország képviselői több megállapodást is aláírtak csütörtökön a Karmelita kolostorban.
Az elmúlt éveket meghatározó válságos, konfliktusokkal teli időszak megváltoztatta az űrkutatás trendjeit – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Intézet elemzésében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint az elmúlt években folyamatosan csökkent a dohányzó felnőttek száma, írja az MTI. A világ jó úton halad afelé, hogy 2010 és 2025 között negyedével csökkenjen a dohányzók száma. Két éve, 2022-ben a világon minden ötödik felnőtt dohányzott, miközben az ezredfordulón még minden harmadik.
A nemzetközi határidős piacokon emelkedés látható, és Ázsiában is jó a részvénypiaci hangulat, így jó hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Lénárd András egy Bentley-vel száguldozott, megbüntették, de fellebbezett, mert szerinte diplomata státusza miatt "mentességet élvez Románia közigazgatási joghatósága alól".
A tudomány mai álláspontja szerint a Nap nagyjából 4,6 milliárd éves, amennyiben pedig lehet hinni az előrejelzéseknek, még legalább ennyi ideig ragyogni is fog. Az azonban, hogy milyen sors vár bolygónkra, amikor központi csillagunk elveszíti teljesen a fényét, még a tudósok számára sem teljesen világos.
A 2024-es költségvetés esetében van még tér és idő arra, hogy ha szükségessé válik a beavatkozás, megtörténjen a költségvetés módosítása - jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács múlt héten hivatalba lépett új elnöke. A két évtizedes banki és kockázatkezelői múlttal rendelkező szakember az együttműködés font
Noha egyesek pálcát törnek a diákok feje fölött a különböző kompetenciateszteken elért eredményeik miatt, ez korántsem az ő hibájuk. Az oktatási rendszer komoly reformra szorulna, amivel az ország termelékenysége is javulhatna. Utóbbi véleményt ráadásul nem csak a Pénzcentrum által megkérdezett pedagógus szakszervezet, hanem egy budapesti egyetem k
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellet
Kiszivárgott egy érdi háziorvosoknak kézbesített levél, amelyben a helyi mentőszolgálat vezetője kiemelte, amennyiben nem jelentkeznek önként ügyeletre, akkor más vármegyékbe vezényelhetik őket.
Ugye veled is előfordult már, hogy kihagytad az ebédet? Olykor megesik, hogy túl sok fontos teendőnk adódik egyszerre, értekezletre vagy előadásra kell mennünk, rohanunk a vonatra vagy éppen csak nincs étvágyunk, amikor eljön az ebédszünet ideje. Okok bőségesen vannak, azon a tényen viszont gyakorlatilag egyik sem változtat, hogy nem szerencsés elm
A középfokú felvételihez szükséges tanulói adatlap és jelentkezési lapok kitöltését főszabályként a jelentkező általános iskolája végzi. Bizonyos esetekben viszont a jelentkezést egyéni jelentkezés formájában lehet vagy kell kell benyújtani. Nézzük, kiket érint az egyéni jelentkezési eljárás? Mikor lehetőség és mikor kötelező?
Ismét vizsgálta a Médiatanács a „Sztárban sztár leszek!″ című műsorszámot a korhatár-besorolás megfelelősége miatt. A Médiatanács megítélése szerint helyes volt a tehetségkutató klasszifikációja.
Változatlan az érdeklődés az idei felvételi időszakban is a Gál Ferenc Egyetem képzései iránt, hívta fel a figyelmet Kovács Katalin oktatási igazgató. Már az új felvételi pontrendszer szerint, február 15-i jelentkezési határidővel várják a jelentkezőket az egyetemi karokon. A tavalyi tanév történelmi rekordszámokat hozott a Gál Ferenc Egyetem éle