Az Útinform közlése szerint havazás miatt télies útviszonyok fogadják az autósokat az ország jelentős részén így a Dunántúl déli felén, a Duna-Tisza közi területeken, az Északi-Középhegységben és a Tiszántúlon is.
A Kukorica Kör Egyesület szakmai fórummal egybekötött 2023-as évi, Kukoricázz Velünk! Termelési versenyének díjátadó ünnepségét 2024. január 16-án tartották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán. Két kategóriában, öntözés nélküli és öntözött kategóriában díjazták a verseny résztvevőit.
Véget ért egy év, megérkezett egy újabb és mint ilyenkor mindig, az embereket most is eltölti valamiféle remény, egy új kezdet. Mindenki fogadalmakat köt, miben változtat, hogyan fog jobban élni. Nincs ez másképpen az autóiparban is, amely mindig igyekszik újabb és jobb tehnológiákat fejleszteni, hogy még kényelmesebb legyen az életünk. Kísérletezn
Az elmúlt napok forintgyengülése után pénteken délelőtt tovább esés alakult ki 384 közelébe az euróval szemben, így a jelek szerint kitört a forint abból a háromszögből, amelyre már keddi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, és ami a tankönyv szerint akár nagyobb forintesést is hozhat. Az egyik kiváltó tényező a mozgás mögött az MNB azon szerdai üz
Az internetet bejáró videón az látható, ahogy egy egyszerű Bradley gyalogsági harcjármű valósággal a földbe döngöli az egyik legfejlettebb orosz harckocsit, a T-90M-et. Szakértő mondja el, hogy mi állhat a meglepő győzelem hátterében.
A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága, a dubaji központú Emirates a tavalyi 8 ezer fős bővítés után idén újabb 5 ezer fiatalnak kínál karrierlehetőséget. A társaság ugyanis ismét bővíteni szeretné a légiutas-kísérő személyzetét, az állásra pedig fiatalok jelentkezését várják.
Honnan a Kim-dinasztia sokmilliárd dolláros bevétele, amikor a lakosság jó része füvet eszik, mert rizsre sem telik. Miért épült a propagandaváros, miként telik atomfegyverekre, miből etetik az egyik legnagyobb hadsereg katonáit? Egy feketegazdaságú maffiaország titkai, amelyet olyan emberek tartanak el, akik nem gondolkodnak, csupán az életüket fé
Makrogazdasági szempontból szerencsétlen, befektetési szempontból szerencsés volt a tavalyi év, idén viszont számos tényező van, ami mindkét területen bizakodásra ad okot - mondták az OTP elemzői a bank pénteki sajtóeseményén. A rendezvényen kiderült az is, hogy milyen irányba mehet idén az infláció, a globális és hazai gazdaság, vagy hogy részvény
A bank és tőzsdei szoftverfejlesztéssel foglalkozó Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Zrt. elindította a saját fejlesztésében elkészült Tőzsdemúzeum gazdaságtörténeti portált - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón a cég alapító-tulajdonosa Radnai Márton.
Újabban adathalász csalók hirdetnek utazási kedvezményeket a MÁV-VOLÁN-csoport nevében - olvasható a MÁV-Volán-csoport által kiadott sajtóközleményben.
Néhány hétre eltűnnek a közvélemény szeme elől az angol királyi család vezető tagjai. Ez, egyes kommentárok szerint, alááshatja a stabilitást. És vajon ki képviseli ilyenkor a monarchiát?
Jön a horgászapplikáció, végre elindulhatnak a horgászturizmushoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések és ismét sok hal kerül a hazai vizekbe. Nagyinterjú.
Az iskolai dresszkódokkal az (is) a baj, hogy világszerte nagyobb arányban érintik hátrányosan a lányokat, illetve a kisebbségi csoportok tagjait, míg a fiúk öltözködéséről általában kevesebb szó esik.
Már a bevezetéstől számított néhány napon belül sok kérdés merült fel a fogyasztókban az új betétdíjas rendszerről, miközben a csomagolóanyagok visszaváltása már több országban eredményesen működik és hatékonyan támogatja a környezetvédelmi célok teljesítését. Az indulással együtt járó fogyasztói kérdésekre és kételyekre a Szentkirályi Magyarország