2024. január 19. péntek

jan. 19
12:48
Csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a hűtőszekrényekben, légkondicionálókban, hőszivattyúkban, illetve tűzvédelemben használt fluortartalmú gázok, az úgynevezett F-gázok és más ózonkárosító anyagok kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályt - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
jan. 19
12:48
Bronzcsomaggal csinosodik a Mach-E (Autónavigátor)
Igyekszik a Ford is a személyre szabhatósággal több vásárlót szerezni, ennek egyik újjele a hivatalosan Bronze Appearance Package néven kérhető
jan. 19
12:48
Rá sem ismerünk: borzalmas, mit műveltek a plasztikai sebészek Kim Novakkal (Femcafe)
Novak játszotta a női főszerepet Alfred Hitchcock egyik leghíresebb thrillerjében, az 1958-ban bemutatott Szédülésben. Az akkor mindössze 25 esztendős színésznő egy csapásra szexszimbólummá vált, a hatvanas-hetvenes évek folyamán azonban karrierje gellert kapott, és végül idejekorán vonult vissza a mesterségétől. Sajnos idővel ő is a plasztika rabj
jan. 19
12:48
Az EU folyósítja Magyarországnak a helyreállítási alap REPowerEU fejezetében igényelt előfinanszírozás utolsó részletét (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság 140,1 millió euró (mintegy 53,2 milliárd forint) támogatást folyósított Magyarországnak az energiaellátás biztosítását segítő REPowerEU uniós alapokhoz kapcsolódó előfinanszírozás részeként a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós eszköz (RRF) keretében, a finanszírozás a REPowerEU előfinanszírozás utolsó részlet
jan. 19
12:48
Különleges hobbijával még pénzt is keres Finn, a kiskutya (Hamu és Gyémánt)
Finn, a zsemleszínű keverék kutyus igazi sztár lett a közösség médiában. A kedves négylábú azonban nem cukiságával hívta magára a figyelmet, hanem különleges hobbijával, ami igazi küldetés számára.
jan. 19
12:48
A magyar EU-elnökség a leghatározottabban fog fellépni az illegális migrációval szemben (Demokrata)
Újabb útvonalak rajzolódnak ki és fokozódik a nyomás Délkelet-Európában.
jan. 19
12:48
Pénzügyminiszter: Közel négyszeres kereslet a magyar zöld kötvények iránt (Demokrata)
Az 5 és fél éves futamidejű, 1,5 milliárd euró összegű kötvényekért közel négyszeres volt a túlkereslet.
jan. 19
12:48
Az EU blokkolná az Amazon robotporszívó vásárlását (Forbes)
Trösztellenes okokra hivatkozva az EU keresztbe tenne a Roomba robotporszívókat gyártó vállalat, az iRobot 1,4 milliárd dolláros felvásárlásának, a hírre a cég részvényei 40 százalékot estek, írja a Wall Street Journal, amit a Reuters szemlézett.
jan. 19
12:48
Nincs vége a felmondási hullámnak: Otthagyta a Telexet egy újabb alapember (Nyugati Fény)
Mi folyik itt?
jan. 19
12:48
24 óra alatt több mint 17 ezer pályázó jelentkezett a Napenergia Plusz Programba (Öko-drive)
A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez; a Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedd
jan. 19
12:50
4 tipp, hogy a kutyád ne egyen fel mindent az utcán (Hamu és Gyémánt)
Ha a kutyánk szó szerint mindent meg akar enni, amit csak lát, és teljesen tanácstalanok vagyunk, akkor érdemes lehet ezeket a praktikákat bevetni. Bár ezeket a tippeket ajánlott minél fiatalabb korban elkezdeni.
jan. 19
12:51
Emiatt nagyon bepipulhat Orbán Viktor (Privátbankár)
Kiderült, ki lehet a NATO új főtitkára.
jan. 19
12:51
Épp most dől el a forint sorsa (Portfolio)
Az elmúlt napok forintgyengülése után pénteken délelőtt tovább esés alakult ki 384 közelébe az euróval szemben, így a jelek szerint kitört a forint abból a háromszögből, amelyre már keddi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, és ami a tankönyv szerint akár nagyobb forintesést is hozhat. Az egyik kiváltó tényező a mozgás mögött az MNB azon szerdai üz
jan. 19
12:54
Varázslatos helyen ünnepelte élete legboldogabb születésnapját Tóth Andi (Blikk)
Tóth Andi tegnap ünnepelte 25. születésnapját, aminek az alkalmából meglátogatta Skócia fővárosát, Edinburgh-ot, amiről egy rendkívül hangulatos videómontázst is megosztott.
jan. 19
12:54
Élesítették az eGn új verzióját, amely számos problémát orvosol (Agroinform)
Újabb javítások és fejlesztések történtek az eGN rendszerben.
jan. 19
12:54
Bemutatjuk a hős magyar diáklányt, aki megmentette egy férfi életét (ATV)
A 17 éves Juhász Alexandra épp hazafelé tartott az iskolából, amikor észrevette a vonatállomáson, hogy egy idős férfi hirtelen összeesik.
jan. 19
12:54
Távozik a Telextől Dull Szabolcs volt főszerkesztő (Márkamonitor)
Minden tisztségéről lemondott és távozik a Telextől Dull Szabolcs volt főszerkesztő. "A Telex születésének egyik fontos momentuma volt, hogy Szabolcsot az előző munkahelyünkről, az Indextől eltávolították, miután nem volt hajlandó asszisztálni kormányközeli, kétes hírnevű és szándékú figurák ötleteihez. Távozása után mondott fel lényegében az egész
jan. 19
12:54
Megint lesz nyilvános kutyaséta a Fehérvári Állatotthonban (Magyar Hírlap)
Egy aktív, hasznos és szórakoztató programra invitálnak.
jan. 19
12:54
Peking a szuezi probléma megoldását is másokra bízza (Mezőhír)
Az Ázsia és Európa közötti kereskedelem 40%-a a Szuezi-csatornán keresztül zajlik, Kína mégsem lép.
jan. 19
12:54
Költségmegtakarítás a traktorok modernizálásával (GépMax)
Hasznos megoldás például a Cleanfix tisztítóventilátorok használata, amelyek segítségével a motorüzemeltetést lehet optimalizálni.
jan. 19
12:54
Nagy erőkkel hódít Európában a kazah olajosmag-export (Agrárágazat)
Jönnek fel a kelet-európai mezőgazdaságok, mind több az Eu piacain megjelenő agráripari alapanyag, például az olajosmag.
jan. 19
12:54
Az LMP felszólította Karácsonyt, hogy vonja vissza megosztó döntését (Mandiner)
A zöld párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a főpolgármester a home office-ra hivatkozva ritkította 43 buszjárat, 4 villamosjárat és 6 trolijárat menetrendjét.
jan. 19
12:54
A mesterséges intelligencia akkumulátor fejlesztésén dolgozik (Transpack)
Egy új anyag 70%-kal csökkentheti a lítium szükségletet az akkumulátor gyártásakor, ami jelentős előnyökkel járhat.
jan. 19
12:54
Rekordközeli szinten zárt a használtautó-piac (Autószektor)
A DataHouse adatai szerint 2022-ben 825 ezer volt a belföldi átírások száma. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint az elért teljesítményben két tényező játszott szerepet. Rövidebb távon a romló jövedelmi viszonyok terelték a vásárlók egy részét az újtól a használt autók felé, hosszabb távon pedig a hazai személygépkocsi park folyama
jan. 19
12:54
Több gázolás is történt Nyíregyházán – A rendőrség fokozott figyelmet kér a közlekedőktől (Nyíregyháza)
Az elmúlt időszakban egyre több gyalogosgázolás történt Nyíregyházán a kijelölt gyalogátkelőhelyeken. Sajnálatos módon halálos áldozatot is követelt egy gázolás a héten, több esetben pedig súlyosan vagy könnyebben sérültek a gyalogosok. A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy a közlekedési balesetek megelőzéséért legtöbbet maguk a közlekedők t
jan. 19
13:00
Újabb személyi változás a Telexnél (Menedzsment Fórum)
Minden tisztségéről lemondott és távozik a Telextől Dull Szabolcs volt főszerkesztő.
jan. 19
13:00
Pataki András rendezésében mutatja be a Macbethet a Békéscsabai Jókai Színház (Magyar Hírlap)
Január 26-án mutatja be Shakespeare Macbeth-jét Pataki András rendezésében a Békéscsabai Jókai Színház a teátrum nagyszínpadán.
jan. 19
13:00
Gyurcsányi úton a német baloldal (Mandiner)
A mostani baloldali német kormány tevékenysége nagyban hasonlít arra, amit Magyarországon láttunk 2010-et megelőzően a Gyurcsány–Bajnai-kormányok részéről.
jan. 19
13:02
Nagy Márton: Az EU-nak lépéseket kell tennie az új iparágak és a versenyképesség megerősítése érdekében (Magyar Hírlap)
Kiemelte: Magyarország megtanulta, hogy tartós gazdasági fejlődést és békét a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi kapcsolatok hozhatnak.
jan. 19
13:02
Megölte a hasonmását, hogy új életet kezdhessen (Mandiner)
Shahrahbahn K. története egészen hajmeresztő.
jan. 19
13:03
Túlszaladnak a kamatvágási várakozásokkal a piacok az OTP szerint (Privátbankár)
Szinte recessziós teljesítményeknek megfelelő kamatvágásokkal számolnak a szereplők a fejlett piacokon, akik ezzel jó eséllyel előreszaladnak az OTP Bank szakértői szerint. A tavalyi visszaesést követően idén már növekedés lehet, a befektetési termékek frontján kifejezetten vonzónak tűnnek a régiós eszközök.
jan. 19
13:03
Van, ahol már 5 centis hóréteg borítja a tájat – fotók, videó (Blikk)
Országszerte nagy mennyiségű hó hullott pénteken, a fagypont körüli hőmérsékletnek köszönhetően pedig a lehullott csapadék meg is marad, sőt, egyre csak vastagszik.
jan. 19
13:06
Adathalászok élnek vissza a MÁV-Volán-csoport nevével (Magyar Hírlap)
A közösségi platformokon keresztül próbálják megszerezni a felhasználók személyes adatait és pénzét.
jan. 19
13:06
A Soros-fióka is megjelent Davosban (Demokrata)
A Világgazdasági Fórum a különböző kormány- és államfők mellett mindig is megszólalási lehetőséget biztosított a Soros-családnak.
jan. 19
13:06
Halálos baleset: Forma–1-es pályán landolt a szaltózó sofőr és az autója (Racing)
Eléggé ritka, hogy egy F1-es aszfaltcsík közúti baleset része legyen, de Miami-ban most ez megtörtént. A sofőr kirepült az autóból.
jan. 19
13:06
Dörgedelmes üzenetet küldött Karácsonynak Vitézy: "erről a budapestieknek nem szólt senki" (naphire.hu)
Nagyon kiakadt Vitézy Dávid a városvezetés járatritkítási akcióján.
jan. 19
13:06
„Már nem éreztem magaménak a Telexet” – Dull Szabolcs elbúcsúzott a Telextől (Media1)
Egy Facebook-bejegyzésben magyarázza a lemondását Dull Szabolcs, aki visszaadta részvényeit és valamennyi tisztségéről, így igazgatósági tagsáról is lemondott annak ellenére, hogy a személyével történtek miatt jött létre a Telex.
jan. 19
13:08
Skóciában is megtiltják az XL bully kutyák tenyésztését és forgalmazását (Magyar Hírlap)
Az angliai és a walesi korlátozások egy része már az idei év első napjától érvényben van.
jan. 19
13:12
Folyamatosak a tüntetések az oroszországi Baskíriában (Infostart)
Pénteken ismét több százan tüntettek az Oroszországi Föderációhoz tartozó Baskír Köztársaságban a régióban jól ismert Fail Alcsinov ellenzéki ökoaktivista elítélése ellen, helyi igazságügyi források szerint kilenc embert többnapos elzárásra ítéltek.
jan. 19
13:12
Kultfilmek, amiknek a folytatására évtizedeket kellett várni: mi lett megint siker és melyik bukott el? (Blikk)
Csütörtökön érkezett a hír, hogy a kedvelt karácsonyi gyerekfilm, a Polar Express húsz év után folytatást kap. A Tom Hanks főszereplésével készült, 2004-es animációs alkotás még mindig népszerű az ünnepi időszakban, így nem meglepő, hogy a folytatások és remake-ek korszakában erről a produkcióról is lehúznak még egy bőrt. De nem a Polar Express az
jan. 19
13:12
Csökkent az infláció Japánban (ProfitLine)
Csökkent az infláció mértéke Japánban a ma megjelent adatok alapján.
jan. 19
13:12
Törölközőbe csavarva, egy bevásárló táskában találtak egy újszülöttet Londonban (444.hu)
A rendőrség nagyon szeretné megtalálni az anyát, de nem azért, hogy letartóztassák, hanem hogy segítsenek neki.
jan. 19
13:12
Újabb őrült trend terjed a TikTokon: Videóra veszik az elbocsátásukat a fiatalok és megosztják a nagyvilággal (ATV)
A koronavírus-járvány óta rendkívül népszerű lett a távmunka, rengetegen dolgoznak ebben a munkarendben. Most pedig olyan trend kezdett el terjedni a TikTokon, hogy a home office-ban dolgozók videóra veszik és közzéteszik a platformon a Zoomon keresztül történő felmondásukat, esetleg kirúgásukat. Tényleg bölcs dolog lenne ez a cselekedet a részükrő
jan. 19
13:12
Oscar-díjak 2024: megtippeltük, kik lesznek ott az idei jelöltek között (SzMo)
Január 23-án hirdetik ki az Oscar-jelöltek listáját, mi azonban már most megtippeljük, mely filmek és színészek játszanak majd jelentősebb szerepet az idei díjátadón.
jan. 19
13:12
Szlovénia regisztrációs központ létrehozását tervezi Horvátországgal közös határán (Magyar Hírlap)
Ljubljana szándéka, hogy a lehető leggyorsabban lefolytasson minden eljárást, miközben biztosítja az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartását.
jan. 19
13:12
Kimondták: boszorkányüldözés zajlik hazánkkal szemben (Demokrata)
Az Olaszország Fivérei és a Liga elutasította a Magyarországot kritizáló EP-állásfoglalást.
jan. 19
13:12
Kulcsember távozik a Telextől (Forbes)
Távozik a Telextől Dull Szabolcs korábbi főszerkesztő. Dull Facebook oldalán jelentette be pénteken, hogy lemondott a Telexben és a Telex Akadémián betöltött összes pozíciójáról, illetve a telexes cégekben, a Van Másikban és a Ne hallgassunkban lévő igazgatósági tagságáról.
jan. 19
13:12
Hídról szaltózó autó zuhant a miami F1-es pályára, a sofőr kirepült és a helyszínen meghalt (videó) (Racing)
Nem mindennap történik halálos közúti baleset Forma–1-es pályán, de a Miami Nagydíj helyszínén ez most megesett.
jan. 19
13:12
Teljesen hamisak az adatok Bolsonaro oltásairól (Telex)
A brazil főszámvevő hivatalának vizsgálata szerint a korábbi elnök nem lehetett ott és akkor, ahol az oltásokat elvileg kapta. Mondjuk Bolsonaro eddig is nyíltan vállalta, hogy nincs beoltva.
jan. 19
13:14
Petruska a 10 éves első lemezéről: Mostanáig csak távolodtak tőlem ezek a dalok, jól esik újra barátkozni velük (SzMo)
Éppen egy évtizeddel ezelőtt jelent meg Petruska András Metropolita című albuma, amely az akkor átadott 4-es metró állomásait énekelte meg. Most, a kerek évfordulón egy különleges újrakiadás is napvilágot lát, amit nálunk lehet először meghallgatni.

Keresés