2024. január 20. szombat

jan. 20
14:18
Vérengzés a repülőgépen, amin a NATO egyik vezetője is utazott (ATV)
Egy román utas rendezett brutális vérfürdőt a Brüsszelből induló járaton. Az otopeni-i reptér felé közlekedő repülőgépen ült Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, Raed Arafat, a román belügyminisztérium államtitkára, illetve Rovana Plumb, EP-képviselő, korábbi miniszter is.
jan. 20
14:18
Osvárt Andrea: "Az életemnek ebben a szakaszában nyugalomra van szükségem" (Glamour)
Osvárt Andrea leginkább külföldön keresett színésznő, itthon nem jut a rendezők eszébe, ám nem is bánja. Élete olyan szakaszába érkezett, ahol a magánéletre került a hangsúly, miközben szívesen dolgozik egyéb, a filmszakmától távol álló projekteken.
jan. 20
14:18
8,4 milliárd forintnyi vagyont osztogatna el idegeneknek az osztrák örökösnő, mert szerinte "semmit sem tett azért, hogy megérdemelje" (SzMo)
Marlene Engelhorn 25 millió eurót örökölt, miután 2022 szeptemberében meghalt a nagyanyja. MOst véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok dönthetik el, mi legyen a hatalmas vagyonnal.
jan. 20
14:18
Lehetne még ennél is kínosabb? Hazudhatott a BKK a járatritkításról! (Mandiner)
Újabb fordulat.
jan. 20
14:20
Havas Henrik: A magyar labdarúgás úgy katasztrófa, ahogy van! (Mandiner)
A Frizbi Hajdú Péterrel vendége volt Havas Henrik és Dömsödi Gábor. Havas szokás szerint ismét nagyot alakított.
jan. 20
14:21
Élesen kritizálja Karácsony Gergelyt Varga Mihály pénzügyminiszter (Infostart)
Annak ellenére, hogy Karácsony Gergely felszólította rá, nem tervezi lemondását, de megjegyezte, lemondása sem mentesítené a főpolgármestert a törvények betartásának kötelezettsége alól.
jan. 20
14:24
Izraeli légicsapás végezhetett az iráni Forradalmi Gárda több vezetőjével is (HírTV)
Gyaníthatóan izraeli légicsapásban meghalt szombaton Damaszkusz egyik nyugati kerületében az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat hírszerzésének vezetője és több tisztviselője.
jan. 20
14:24
Ezt senki sem gondolta: kiderült, hogy melyik ország a világ vezető csemegeszőlő exportőre (Agroinform)
Peru ismét megerősítette vezető szerepét.
jan. 20
14:24
8,4 milliárd forintnyi vagyont osztogatna el idegeneknek az osztrák örökösnő, mert szerinte "semmit sem tett azért, hogy megérdemelje" (SzMo)
Marlene Engelhorn 25 millió eurót örökölt, miután 2022 szeptemberében meghalt a nagyanyja. MOst véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok dönthetik el, mi legyen a hatalmas vagyonnal.
jan. 20
14:24
Brutálisan visszazuhan Ukrajna tengeri gabonaexportja (Agrofórum)
Az ukrán tengeri gabonaexport várhatóan 20 százalékkal csökken januárban az előző hónaphoz képest a Vörös-tengeren tapasztalható válság és az újévi ünnepek miatt – közölte egy magas rangú ukrán kormánytisztviselő.
jan. 20
14:24
Az algák alkalmazhatóságát vizsgálják a krónikus bélgyulladás kezelésében az SZBK kutatói (Magyar Hírlap)
Az emésztőrendszer krónikus gyulladása nagyon összetett betegség, melyre nem áll rendelkezésre általánosan alkalmazható kezelés.
jan. 20
14:24
Jelentősen nőtt az éves autópálya-matricák népszerűsége 2023-ban (Autószektor)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint 2023-ra közel 14,9 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők, nagyjából ugyanannyit (1,4 százalékkal kevesebbet), mint egy évvel korábban. Az éves országos úthasználati jogosultságból 651 ezer darab kelt el, mintegy 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Éves vármegyei e-matricábó
jan. 20
14:24
Munster minél több havat szeretne a Montén (Racingline)
Grégoire Munster számára nagyon jól sikerült a Monte előtti teszt, az M-Sport luxemburgi versenyzője bízik benne, hogy minél több hó lesz a versenyen.
jan. 20
14:24
Gergely Péter: Lassabban nőhetnek idén a lakossági devizabetétek (Üzletem)
A devizabetét-állomány alakulását nagyban befolyásolja majd, hogy az új lekötéseknek magas bázissal kell felvenniük a versenyt.
jan. 20
14:24
Rémálom a brüsszeli járaton: ömlött a vér, a NATO második embere is a gépen volt (naphire.hu)
Az utasokat a hátsó ajtón menekítették ki a Brüsszel-Bukarest járaton, három magas rangú román politikus is utazott azon a repülőn, amelyen véres kimenetelű botrányt rendezett egy utas.
jan. 20
14:30
Varga Mihály kiakadt, beszólt Karácsony Gergelynek (Blikk)
Példátlannak nevezte a pénzügyminiszter a Világgazdaság online kiadásában szombaton megjelent interjújában, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester fittyet hány azokra. Varga Mihály arról is beszélt: idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, az államadósság 21 százalékát a lak
jan. 20
14:30
"Egy fényes érem is becsúszhat" (Demokrata)
A magyar fiatalok önmagukat felülmúlva száguldanak az álmaik felé. Major Dominikot, az FTC tizenhét éves rövid pályás gyorskorcsolyázóját kérdeztük.
jan. 20
14:30
Kitört a Fidesz-belháború: Parragh László a falhoz szorította Matolcsyt (Nyugati Fény)
Rosszul áll a jegybankelnök szénája.
jan. 20
14:30
Újabb hatalmas tőkebevonása a BNPL piacon (Fintech)
A holland Billink a Benelux államok egyik legnagyobb BNPL szolgáltatója - 3000 webshop partnerrel és 3 millió felhasználóval rendelkeznek.
jan. 20
14:36
Gyaníthatóan izraeli légicsapásban meghalt az iráni Forradalmi Gárda több tisztségviselője (Magyar Hírlap)
A csapás a szíriai főváros szigorúan őrzött, Mazze nevű diplomatanegyedében ért egy lakóépületet.
jan. 20
14:36
Két vaginája és hat lába volt egy kutyának, amit Walesben találtak meg. Most leoperálták két lábát (Telex)
Az Arielnek elnevezett kutyát állatbarátok adományainak köszönhetően mentették meg.
jan. 20
14:36
Itt önmagad lehetsz, az állatok nem ítélkeznek (Telex)
Az Egyesült Királyságban egyre több iskolai farm működik, amelyek a britek szerint nemcsak magabiztossá teszik a gyerekeket, de az ország társadalmi mobilitásához is hozzájárulhatnak. A cél az, hogy a diákok megismerjék a gazdálkodást, az állattartást, mindazt, ami egykor triviális volt, de mára a legtöbbeknek egzotikus világgá vált. Egy ritka birk
jan. 20
14:36
5 szakértői tipp a klímás fűtéshez: A jelenlegi mínuszokban is elérhető az egyenletes meleg (Digital Hungary)
Az elmúlt napok mínuszaiban előfordulhatott, hogy otthonunk fűtési rendszere nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy komfortos meleget teremtsünk általa. A gáz- és villanyfűtés mellett milyen korszerű kiegészítő vagy akár helyettesítő megoldást javasolt, hogy az komfortos és energiatakarékos is legyen?
jan. 20
14:36
Kamera nélkül is képesek kémkedni utánunk a mobiltelefonok (Gyártástrend)
Az amerikai elitegyetem, az Mit kutatói felfedezték, hogy a környezeti fényérzékelő és a készülék kijelzőjének kombinálásával kamera nélkül is lehet képet rögzíteni az érintéses interakciókról.
jan. 20
14:39
"Szavakkal való bűvészkedés" - Kemény levelet írt Karácsony Gergelynek Vitézy Dávid (Infostart)
Segítséget ajánlott a volt közlekedési államtitkár ahhoz, hogy ne kelljen Budapesten "járatritkítani".
jan. 20
14:42
Dadogott a paksi erőmű, idén súlyos problémák lehetnek (Menedzsment Fórum)
A vésztartalékokhoz kellett nyúlnia a Mavirnak, az év folyamán egymást érik majd a karbantartások. Mi lesz, ha kiesik az erőmű termelésének jelentős része?
jan. 20
14:42
Nem csak az emberi szervezetnek lehet mélygyomros a műhús: a bolygónkra is veszélyes a megmentőnek szánt műkaja (Promotions)
Óriási az ökológiai lábnyom, ez az új tanulmány mindenkit eltántoríthat az egészségesnek mondott húsalternatíváktól.
jan. 20
14:42
A kapcsolatfüggőség jelei és okai (Magyar Hírlap)
Sokan észre sem veszik, hogy egy korábbi trauma miatt kapcsolatfüggővé váltak.
jan. 20
14:42
Orbán Viktor megköszönte Robert Fico támogatását (Demokrata)
Kedves Viktor, szeretném elmondani, hogy Szlovákiában a normális emberek körében nagyon népszerű vagy – mondta Robert Fico.
jan. 20
14:42
Ebből a 12 kérdésből kiderül, hogy ADHD-s vagy-e! (Sassy)
Egy pszichiáter elárulta, hogy milyen kérdést tesz fel a betegeknek, mielőtt felállítaná az Adhd diagnózist.
jan. 20
14:45
Megkérdeztek száz oroszt, Putyinra fognak-e szavazni – íme, a válaszok (Privátbankár)
Az utcán megkérdezettek 43 százaléka mondta azt, hogy Putyinra fog szavazni a márciusi elnökválasztáson. Mások ugyanakkor azt hangoztatták, hogy semmi értelme voksolni, mivel nincs valódi választás, és mindenki tudja, hogy ki lesz a nyertes. Jekatyerina Duncova újságírót, aki az ukrajnai háború befejezését és az ország demokratizálódását ígérte, el
jan. 20
14:48
NATO-tábornok: "A NATO már készül Putyin baltikumi villámháborújára" (Magyar Hírlap)
A német parancsnok véleménye szerint a Nyugat nem lehet gyenge, mert azzal az oroszokat erősíti.
jan. 20
14:48
Biden szerint létre kell hozni a független Palesztinát (Demokrata)
Benjamin Netanyahu szerint az amerikaiak elképzelése az önálló Palesztina létrehozásáról ártana Izrael nemzetbiztonságának.
jan. 20
14:48
Páros lábbal szállt Zalatnay Saroltába Gyurcsány véresszájú médiahadserege (Mandiner)
Bűn, ha valaki békét akar?
jan. 20
14:50
Káprázatos: ilyennek látja hazánkat a mesterséges intelligencia a Himnusz alapján (Mandiner)
Ezt látni kell!
jan. 20
14:52
"Ahogy megöleltem, egyből zokogni kezdett" – így mentett életet a budapesti rendőrnő (Mandiner)
Megrázó jelenet zajlott a Petőfi-hídon.
jan. 20
14:54
Időjárás: maradnak a kemény fagyok (Agroinform)
A mai nap után holnap is derült idő várható.
jan. 20
14:54
Eladná a Pénzügyminisztérium épületét Varga Mihály (444.hu)
Költözik a tárca a József nádor térről.
jan. 20
14:54
Eláruljuk a titkot: ezeket a számokat húzták ki a legritkábban a lottón Magyarországon (SzMo)
Figyelem: csupán statisztika, nem valószínűségszámítás. Minden egyes húzásnál minden szám kihúzására pontosan ugyanannyi az esély, az ötös lottó esetén egy a nyolcvankilenchez.
jan. 20
14:54
Kiderült: ennyit kell kihagynia Szoboszlai csapattársának, a Liverpool kulcsemberének (Mandiner)
Fellélegezhetnek a Liverpoolnál, az egyiptomi labdarúgó-válogatottal az Afrika Kupán szereplő Mohamed Szalah sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnt.
jan. 20
15:00
Törökország is meghódította a világűrt (Infostart)
Idáig nem volt űrhajósa a nagyhatalomnak.
jan. 20
15:00
Jó irányba haladunk, de tovább kell harcolni az élelmiszerpazarlás ellen (Agroinform)
Tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást.
jan. 20
15:00
Ide utaztak a legtöbben a ferihegyi reptérről tavaly (ATV)
A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. ismertette a tavalyi eredményeit, amiből az is kiderült, hogy mik voltak a legnépszerűbb úti célok.
jan. 20
15:00
Nyugtalan láb szindróma (Magyar Hírlap)
Így lehet újra nyugodt az éjszakája.
jan. 20
15:06
A Közlekedő Tömeg szerint hazudik a BKK, nem mutatták be a járatritkítás tervezetét (444.hu)
Nem látták, így véleményezni sem tudták.
jan. 20
15:06
Pap Dorcit is leváltották a Zsákbamacskában, ketten veszik át a helyét (SzMo)
A tévécsatorna közleményéből kiderült, hogy a műsor új epizódjaiban más veszi át azokat a feladatokat, amiket korábban Pap Dorci látott el.
jan. 20
15:06
Az ukrajnai konfliktus Amerika háborúja (Magyar Hírlap)
"A washingtoni háborús uszítók pedig kétségbeesetten próbálnak 60 milliárd dollárt finanszírozni az ukrajnai háború fenntartására".
jan. 20
15:06
Felkavaró felvétel: így semmisítik meg az ukrán egységeket az oroszok (Mandiner)
Az oroszok a Donyecktől északra található Szpornoje falu közelében mértek döbbenetes csapást ellenfelükre.
jan. 20
15:09
A kormány szerint álhír, hogy a kínai BYD-re szabták az új elektromosautó-támogatási pályázatot (Portfolio)
Álhír, hogy a Szegeden üzemet létesítő kínai BYD-re írták ki az elektromos jármű beszerzéséről szóló céges pályázatot – közölte az Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság. Az igaz, hogy a programot EU-s pénzből, Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének (HET) forrásaiból finanszírozzák.
jan. 20
15:12
Megnőtt a kereslet a magyar zöld kötvények iránt (ProfitLine)
A január eleji, közel háromszoros kereslet mellett zajló dollárkötvény kibocsátás után zöld kötvényekkel lépett piacra Magyarország - jelentette be pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Keresés