2024. január 20. szombat

jan. 20
19:36
Havasi Bertalan megmagyarázta, miért sétált kézenfogva Orbán Viktor a vietnámi miniszterelnökkel a Karmelita folyosóján (SzMo)
Az ázsiai politikus csütörtökön érkezett Budapestre, ahol Novák Katalin köztárasági elnökkel és Orbán Viktorral is tárgyalt. A miniszterelnök a Karmelita-kolostorban fogadta Chinht.
jan. 20
19:36
A védelmi miniszter átverve érzi magát a NATO miatt, áll a bál északi szomszédainknál, komoly bajban lehetnek (Promotions)
Szinte minden katonai eszközüket át kellett adniuk Ukrajnának, és az ígérgetés ellenére cserébe semmit sem kaptak.
jan. 20
19:36
Zelenszkij is tudta, hogy vakmerőség odamennie, de megtette – ilyen volt a háború az ukrán elnök közeléből (Telex)
Csökönyös, magabiztos, bosszúálló, apolitikus, a vakmerőségig menően bátor – a szimbólummá vált Zelenszkijről írta hamarosan megjelenő könyvében Simon Shuster újságíró, aki ott volt a háború első időszakában az ukrán elnök mellett. Beszélni tudott az államfő környezetének fontos embereivel, a first ladyvel és a vezérkari főnökkel is. Hőst nem akar
jan. 20
19:42
Elemző: növekvő fogyasztás, csökkenő kamatok várhatóak (Infostart)
Három százalékot meghaladó éves növekedést és gyors kamatcsökkenést vár az Equilor elemzője.
jan. 20
19:42
Karácsony Gergely nem lesz főpolgármester az Ep-választás után? (Blikk)
Kongresszust tartott a Párbeszéd-Zöldek, a delegáltak - többek között - döntöttek az európai parlamenti (EP-) választási listáról, valamint a két korábban lemondott elnökségi tag pótlásáról.
jan. 20
19:42
Kicsoda Daniel Radcliffe gyermekének anyja? 6 meglepő dolog a nőről, aki ellopta Harry Potter szívét (Joy)
Daniel Radcliffe és barátnője, Erin Darke románca talán csak egy munkának indult, a dologból azonban gyorsan szerelem lett, ami már majdnem egy évtizede tart.
jan. 20
19:42
Nyári karácsonyi partik fűszerbeszállítói (Magyar Mezőgazdaság)
Ausztráliában karácsonykor nyár van, így a hagyományos sült zöldségekkel tálalt pulyka mellett a BBQ is egyre divatosabb. A sültekhez leginkább zsályát, rozmaringot, kakukkfüvet társítanak.
jan. 20
19:42
Vádat emeltek Szöul rendőrfőnöke ellen a 159 fiatal halálával járó halloweeni tömegszerencsétlenség miatt (Telex)
2022-ben nagyjából százezren gyűltek össze a dél-koreai fővárosban megünnepelni az első maszkmentes halloweent.
jan. 20
19:48
Betegnek tűnik a szobanövényed? Tudd meg, mi lehet a baj! (Agroinform)
A szobanövényed szavak nélkül is elmondja, mire van szüksége. Csak ismerned kell a nyelvét. Cserébe elkápráztat a szépségével.
jan. 20
19:48
Óriási győzelmet aratott a férfi kéziválogatott Horvátország ellen (HírTV)
Végig kiélezett mérkőzésen tért vissza a siker útjára a magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon.
jan. 20
19:48
Elképesztően gyönyörű, rózsaszín köd lepte el a magyar városokat (Helló Magyar)
A napokban több magyar város is rózsaszín ködbe burkolózott.
jan. 20
19:48
10 ezer dollárt emeltek le a számlájáról – a bank pedig nem csinált semmit (BitcoinBázis)
Az ügyfél állítása szerint a JPMorgan Chase nem tett semmit, miután csalók 10 000 dollárt emeltek le a számlájáról. Csekkes
jan. 20
19:54
Akinek semmi sem büdös: ismerje meg az extrém takarítás szerelmesét! (ATV)
Hegyekben álló szemét, megromlott ételek, esetenként döglött állatok és bogarak - ezzel kell sokszor szembenézniük azoknak, akik vállalkoznak arra, hogy kitakarítsanak egy-egy elhanyagolt otthont. De van, aki ezt szívesen teszi.
jan. 20
19:54
Ötöslottó: ezekkel a számokkal nyerhetett valaki milliárdokat, minden idők egyik legmagasabb összegét vihették el a játékosok (Promotions)
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait, minden idők második legmagasabb összegét vihették el a magyarok
jan. 20
19:54
Máig „nyílt sebbel” él az F1-es álmait ralis horrorbukásával derékba törő Kubica, de nem úgy (Racingline)
12 év késéssel az idén megtörténik, amire Robert Kubicának már 2012-ben is szerződése volt: a lengyel pilóta végre a Ferrari színeiben versenyezhet. Igaz, nem az F1-ben, hanem a WEC-ben, ugyanakkor győzelemre képes technikája révén júniusban akár fel is kerülhet a neve az autósport történetének legdicsőbb lapjaira. Az F1-ben nagy jövő előtt álló, a
jan. 20
20:00
Hihetetlen számokat húztak ki az Ötös lottón: több mint 5 milliárd forint volt a tét (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötöslottó- és joker-számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
jan. 20
20:00
Kézi-Eb: szenzációs végjátékkal legyőzte a válogatott Horvátországot (Telex)
A középdöntős meccsen Magyarország 29-26-ra nyert. A kapuban Bartucz László klasszis teljesítményt hozott, és a végén szinte minden húzása bejött a válogatottnak, ami még harcban van az elődöntőért.
jan. 20
20:12
Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai az 5 milliárdos főnyereményhez – Ezek láttán most sokan tépik szét a szelvényt (Blikk)
5,1 milliárd forintos főnyereményért zajlott a sorsolás, de nem lett telitalálatos szelvény. A kihúzott számokat nézve az lett volna csoda, ha van.
jan. 20
20:12
Barátságból sétált kézen fogva a vietnami miniszterelnökkel Orbán (444.hu)
"Mi tiszteljük a vendégeink kultúráját és szokásait."
jan. 20
20:12
Kitört a háború a miniszter és a polgármester között a sebességkorlátozás miatt (ATV)
Matteo Salvini olasz közlekedési és infrastrukturális miniszter, a jobboldali Liga párt vezetője indokolatlannak és károsnak nevezte a 30 kilométeres sebességkorlátozás általánossá tételét városokban, miután Bolognában a polgármester majdnem az egész városra vonatkozóan bevezette azt.
jan. 20
20:12
Piaci elemzés: Cardano (ADA), Ethereum (ETH), Ripple (XRP) visszaesőben, virágzik a Pullix (PLX) az előértékesítés felénél (BitcoinBázis)
Az új év eleje jelentős árfolyamingadozásokat és megnövekedett volatilitást hozott a kriptovaluta piacokra. Míg egyes altcoinok emelkedő pályára állnak a
jan. 20
20:12
A Mercedes szerint álmatlan éjszakái vannak a Red Bullnak (Racingline)
Hiába a tavalyi példátlan dominancia és a változatlan szabályok, az egyik legfőbb rivális szerint a Red Bull sem ülhet nyugodtan a babérjain a 2024-es szezon előtt. A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint ráadásul csapatának van oka az optimizmusra.
jan. 20
20:15
Volt, nincs: egyik percről a másikra eltűnt a csodakötvény a lakossági számlákról (Portfolio)
A Blikk szúrta ki, hogy eltűnt a Webkincstár és Mobilkincstár felületéről a korábban kifejezetten jól kamatozó 2027/B jelzésű állampaír. Az anomáliára a Magyar Államkincstár is reagált.
jan. 20
20:18
A zöldség, ami miatt az amerikai elnöknek is magyarázkodnia kellett (Agroinform)
George H. W. Bush hadat üzent a brokkolinak.
jan. 20
20:18
Az aurora körmök a legújabb trend, amivel a K-Beauty ajándékozott meg minket (Glamour)
Emlékszel a napra, amikor Hailey Bieber gyönyörű mázas fánk körömfestése fénysebességgel söpört végig az interneten? A szépségszalonokban a körömművészek naptára biztosan betelt egy jó pár hétre. Az aurora körmök, a 2024-es befutó, most hasonlóképp rivaldafénybe került és ellopni készül a koronát.
jan. 20
20:18
Hidvéghi Balázs: Katarina Barley átlépett egy határt (Demokrata)
Videó! Katarina Barley korábban ki akarta éheztetni a magyarokat, most pedig Magyarország szavazati jogát vonná meg az Európai Tanácsban.
jan. 20
20:18
Miért szerez a Pushd (Pushd) több mint 20000 új tulajdonost indulása előtt, miközben az Internet Computer (ICP) és a Polygon (Matic) csökkenést mutat (BitcoinBázis)
Az előértékesítés 19 napja alatt a Pushd (PUSHD) több mint 18000 regisztrációt szerzett, így 2024-ben újra a közösség választásának nevezhetjük.
jan. 20
20:18
5 várva várt Marvel-film, ami 2024-ben érkezik a mozikba (in.hu)
A Marvel-rajongók örülhetnek, a 2024-es év ugyanis számos izgalmas filmet tartogat számukra.Bár a legtöbb mozilátogatónak a Marvel-moziuniverzum jut először eszébe, az olyan filmek megjelenése, mint a Pókember: A Pókverzumon át első kézből mutatta meg, hogy más Marvel-filmek is fenomenális sikereket érhetnek el.A különböző Marvel-filmek és -sorozat
jan. 20
20:21
26 év szünet után sikerült a magyar férfi kézilabda-válogatottnak világversenyen megvernie Horvátországot (444.hu)
A csapat 3 meccs után 4 ponttal áll a középdöntőben, és az már biztos, hogy a legjobb tízben végez a kölni olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
jan. 20
20:24
Sokkoló dolog derült ki a Stranger Things egyik legnépszerűbb karakteréről (Blikk)
A rajongók már tűkön ülve várják, hogy a Stranger Things végre visszatérjen a Netflixre, már csak azért is, mert a legtöbben arra kíváncsiak, mi is lesz az egyik legnépszerűbb karakter, a kómába esett Max sorsa.
jan. 20
20:24
Elton John legújabb díjával bekerült a művészvilág legszűkebb elitjébe (Hamu és Gyémánt)
Bár a 75. Emmy-díjátadó fő győztesei az Utódlás és A mackó című sorozatok voltak, Sir Elton John is nagy nyertese volt az estének. Legújabb díjával ugyanis EGOT-státuszú művész lett, ezt a címet pedig mindössze tizennyolcan tudhatták eddig magukénak.
jan. 20
20:24
Zelenszkij: "Donald Trump, meghívom Önt Ukrajnába" (Demokrata)
Az ukrán elnök azt nyilatkozta, ha Trump egy nap alatt véget tud vetni a háborúnak, jöjjön Kijevbe!
jan. 20
20:24
Vaddal ütköztem: a szerviz sokkolt, nem az őz – 1. rész (Autószektor)
A csattanás hangja megrémített. Ember nem lehetett, ez némi megnyugvást hozott a másodperc tört részében. Világos volt, sütött a nap, szemem le sem vettem az útról. Nem telefonáltam, ha azt teszem, mindig kihangosítót használok. Ember ilyen gyorsan amúgy sem tud az autó elé vagy inkább oldalának szaladni. Az autó belseje elég siralmasan nézett ki.
jan. 20
20:24
Kultúra napi koncert a Vigadóban (Gyulatelevízió)
Dubóczky Gergely vezényletével a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara adott koncertet a Vigadóban, a Magyar Kultúra Napján. A szombat esti eseményen Görgényi Ernő polgármester a gyulai kultúra jelentős hagyományaira és erős jelenére hívta fel a figyelmet. A teljes programot hétfő és kedd este tűzzük műsorra.
jan. 20
20:30
A bőrgyógyász szerint erről mindenképpen tudnod kell, mielőtt kipróbálnád a kémiai hámlasztást! (Femcafe)
Ha megtaláljuk a tökéletes kémiai hámlasztót, bizony könnyen a függőjévé válhatunk a használata után tapasztalt ragyogó bőrünket látva. Mielőtt viszont eszeveszett hámlasztásba kezdenénk, fontos tisztában lennünk néhány dologgal.
jan. 20
20:30
Fakórothadás az ültetvényekben (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlő koniellás fakórothadása ismert betegség a szakmában, de a szunnyadva maradása miatt sokszor nem figyelünk rá, pedig járvány kialakulásakor nagy károkat okozhat.
jan. 20
20:36
Gyors, kíméletes és energiahatékony – ruhaszárítás mesterfokon! (Digital Hungary)
Az otthoni ruhamosás utáni teregetés és szárítás főként ilyenkor, télen komoly stresszfaktor mindenki számára. Az erkélyek használata korlátozott, a lakásban rendszeresen kiteregetett nedves ruhák pedig fokozzák a páraképződést, amely itt-ott komoly penészkárokat okozhat. Egy jó szárítógép viszont végső megoldást jelenthet mindenre! Egyrészt mert h
jan. 20
20:42
Mi lett vele? A színpad már csak a múlt a Tankcsapda korábbi gitárosának, Cseresznyének (Blikk)
Molnár Levente, vagy ahogy mindenki ismeri, Cseresznye évtizdeken át játszott Magyarország legnépszerűbb rockzenekarában, a Tankcsapdában. 2012-ben hagyta ott a zenekart, majd Amerikába költözött, ahol egy ideig folytatta a zenélést, ám mára otthagyta a színpadot.
jan. 20
20:42
Egy éve nem tud visszaköltözni a leégett lakásába Erika – Büntetés nélkül megúszta a rakétázó tinédzser (Blikk)
Elképesztő lelkierőről tanúbizonyságot téve, bármiféle harag vagy rossz érzés nélkül kezdett új életet Kántorné Szinai Erika. Pedig a középkorú nőnek nagyon is lenne oka a bosszúságra.
jan. 20
20:42
Vereség Újpesten (Nyíregyháza)
Újabb fordulót rendeztek az Extraligában.
jan. 20
20:48
Kikapcsoltatta a kamerát és töröltetni akarta a felvételt Novák Katalin kísérete Szegeden - állítják a Momentum politikusai (SzMo)
A köztársasági elnök éppen a szegedi Dómból lépett ki, amikor a Momentum egyik helyi politikusa lépett oda hozzá.
jan. 20
20:48
Rémisztő beszámolók érkeznek szerte a világról: fekete szemű emberek környékeznek meg, egyetlen szót elég nekik mondanod és kész a baj (Promotions)
Már magyar csoportokban is megjelentek a beszámolók a paranormális jelenségről, a szemtanúk szerint vérfagyasztó a látvány.
jan. 20
20:48
Elképesztő felfedezés: az egyik legrettegettebb vírus meggyógyíthatja a gyermekrákot (Helló Magyar)
Eddig a gyermekekre leselkedő egyik legnagyobb veszélyként tartották számon, ám most minden megváltozhat.
jan. 20
20:54
A kormány szerint a kórházhoz ragaszkodó betegek miatt kell 6 év 9 hónapot várni egy térdprotézis műtétre Szombathelyen (SzMo)
A belügyminisztérium azt közölte, kiugróan hosszú várólisták csak akkor fordulnak elő, ha a betegek ragaszkodnak egy adott kórházhoz és orvoshoz.
jan. 20
21:00
Felkerült az EP-listára is, mindkét választáson indul Karácsony (444.hu)
A párt szerint "erős, zöld, civilekből és aktivistákból áll" a listájuk.
jan. 20
21:06
A magyar válogatott legyőzte Horvátország csapatát (Demokrata)
A férfi kézilabda-válogatott ezzel teljesítette célkitűzését, hiszen már biztosan a legjobb tíz között végez.
jan. 20
21:12
A harmadik győzelem zsinórban (Nyíregyháza)
Salgótarjánban is nyertek a kosarasok.
jan. 20
21:18
Esemény utáni tablettára van szükséged? Azért vényköteles, hogy kontroll alatt tarthassanak (Glamour)
A PATENT Egyesület nemrégiben petíciót indított azért, hogy az esemény utáni tablettához, az EU többi országához hasonlóan, recept nélkül lehessen hozzájutni. Az ügy, úgy tűnik, nagy támogatást élvez, mert már az első napon tízezrek adták az aláírásukat.
jan. 20
21:18
Már nem pénzmosásra használják a kriptókat, hanem valami teljesen másra (BitcoinBázis)
A blokkláncelemző cég, a Chainalysis szerint 2023-ban jelentősen csökkent az illegális tevékenységekhez kapcsolódó tranzakciók mennyisége a kriptovaluták területén. 2020-ról 2022-re
jan. 20
21:36
Ezt teszik a francia nők lefekvés előtt: neked is ki kellene próbálnod, azonnal álomba merülsz tőle! (Femcafe)
Talán neked is akadnak lefekvés előtti, jól bevált rituáléid, a francia nők viszont egy olyan hagyományra esküsznek, melyre eddig valószínűleg sosem gondoltál még.

Keresés