2024. január 20. szombat

jan. 20
18:18
Debrecenben meg sem érezte Kácsor kilenc gólját az Odense (m4sport.hu)
A DVSC Schaeffler vendéglátóként 35-22-re kikapott az Odense együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, szombaton.
jan. 20
18:18
Rá sem ismerni a világhírű színészre: döbbenetesen megváltozott (Femcafe)
Meglepő kép került nyilvánosságra a ritkán látható Jim Carrey-ről, aki mostanra teljesen hátat fordított Hollywoodnak.
jan. 20
18:18
Nagy Ervin élete egyik legidillibb pillanatát élte át (Glamour)
Néha a legátlagosabb pillanatok a legszebbek, ezt pedig Nagy Ervin legújabb fotója is bizonyítja. Nincs jobb dolog az élet legapróbb örömeinek értékelésénél, valamint az kincset érő apa-lánya percek megélésénél.
jan. 20
18:18
Túl nehéznek találták a magyar felvételit a gimnáziumba felvételiző diákok (SzMo)
Az Eduline megkérdezte a diákokat a felvételiről a diákokat. Volt, aki azt mondta, a matematika nem okozott neki különösebb problémát, a magyart viszont nem maradt ideje befejezni.
jan. 20
18:18
Fekete Pétert újra elnökségi tagjává választotta az Európai Cirkusz Szövetség (Demokrata)
Egyhangú döntéssel újították meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának elnökségi tagságát.
jan. 20
18:18
Izrael-ellenes tüntetők csaptak össze a rendőrökkel (Magyar Nemzet)
Folytatódik az antiszemitizmus vírusszerű terjedése.
jan. 20
18:18
Top 35 kishaszonjármű Magyarországon (Autószektor)
A márkák versenyét toronymagasan nyerte meg a Ford (5053 jármű), a Toyota (3077 jármű) és a Renault (2843 jármű) előtt. Negyedik a Volkswagen (2024 jármű), ötödik az Opel (1407 jármű). A legtöbben furgont (nagy van kategória, kisteherautó) vettek, a vásárlók 38,28 százaléka választott ilyen szállítóeszközt. A második legnépszerűbb kategória a picku
jan. 20
18:24
Hallatlan veszélyben vannak a megszállott videojátékosok (Infostart)
A kutatók szerint sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a hangerő jelentette potenciális veszélyeknek.
jan. 20
18:24
Döntött európai parlamenti listájáról a Párbeszéd-Zöldek (hirado.hu)
Döntöttek az európai parlamenti (EP-) választási listáról a Párbeszéd-Zöldek.
jan. 20
18:24
Napokon belül nézheted: Egy lebilincselő, új akcióthriller a James Bond, a Deadpool és A keresztapa sztárjaival, végre hozzánk is megérkezik a Villám Charlie (Mafab)
Napokon belül országosan a mozikba kerül a Villám Charlie, egy lebilincselő akcióthriller Pierce Brosnan, James Caan és Morena Baccarin főszereplésével.
jan. 20
18:24
"Miért feltételezik, hogy nőként nem tudunk önálló döntéseket hozni?" – Még több olyan sztárt, mint Sarah Snook! (WMN)
Legtöbben az Utódlás című sorozat Shiv Royaként találkoztunk vele először, Sarah Snook személye azonban messze túlmutat a karakteren – ismerd meg az egyik leginkább önazonos színésznőt!
jan. 20
18:24
A Hamupipőke története közel sem olyan kedves, mint ahogyan megismertük (Hamu és Gyémánt)
A Hamupipőke eredettörténete nem is olyan romantikus, mint amilyennek a Disney mutatta. Ezeket a meséket különböző kultúrákban szőtték, amelyek mindegyike a saját nézeteit, hiedelmeit és félelmeit csatolta ahhoz, hogy lényegében újra és újra ugyanazt a történetet meséljék el: egy kívülálló sztoriját, aki álmokat felülmúló életet kap, és a bosszúról
jan. 20
18:24
De ki fog hazamenni harcolni és újjáépíteni Ukrajnát? (Magyar Hírlap)
Ukrán exodus.
jan. 20
18:24
Mindenáron közös ellenzéki listát akar az egyszázalékos Párbeszéd, nemet mondanak a Momentumnak (Mandiner)
Szabó Tímea szerint a Fidesz akár még az LMP-vel együtt is többséget szerezhet a fővárosban.
jan. 20
18:24
Hidvéghi Balázs: Ez diktatúra (Magyar Nemzet)
Az eltérő vélemény az nem zsarolás, egy demokráciában ezzel együtt kell élni a Fidesz képviselője szerint.
jan. 20
18:24
Katsuta: Idén szeretném megszerezni az első győzelmem (Racing)
Takamoto Katsuta újabb lépést tesz karrierje során idén és már a Toyota főállású versenyzője lesz, amivel az elvárás is növekszik vele szemben. A japán versenyző azonban készen áll a feladatra.
jan. 20
18:24
Nyíregyházi rekord dőlt meg Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Molnár Attila 400 méteren új országos csúcsot futott.
jan. 20
18:30
Milák Kristófról semmit sem tudnak, edzői nélküle utaztak el az edzőtáborba (Metropol)
Elutaztak a magyar úszók Dubajba edzőtáborozni.
jan. 20
18:30
European Dream Cup – Repülős kalandok a Gardán (AQUA)
A Vitorlázó Gyermekekért Egyesület nebulóinak olyan kalandban volt része a nyáron, amelyre a hazai vitorlázótársadalom jelentős része is azonnal igent mondott volna. A Vitorlázó Gyermekekért Egyesülettől, amely egy kishajós vitorláscsapat Káptalanfüreden, hat ifjú titán vett részt a programban, ők alkotják az idei szezonban a szervezet 29er csapatá
jan. 20
18:30
Csak egy kis konfetti takarta Tolvai Reni kerek mellét, anyaszült meztelenül pózol (Ripost)
Tolvai Reni nemrég még talpig latexben reklámozta az új albumát, most azonban egy jóval merészebb képpel hívta fel rá a figyelmet az Instagramon.
jan. 20
18:30
Ukrajna nem éri be ennyivel, több támogatást kér szövetségeseitől (vg.hu)
Az ukrán elnöki tanácsadó szerint Oroszország az elmúlt egy évben nem ért el nagy sikereket Ukrajnában.
jan. 20
18:30
Sallai Roland góljával nyert a Freiburg ötgólos meccset (Telex)
Sallaiék emberhátrányban győzték le 3-2-re a Hoffenheimet.
jan. 20
18:30
Ezek a hibák állhatnak a repedezett, száraz ajkak hátterében (in.hu)
A tél a fájó, kicserepesedett és száraz ajkak évszaka, ráadásul számos hibát elkövetünk, ami még jobban ronthat az állapoton.Még ha a száraz bőr általában nem okoz problémát, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a száraz ajkakkal nem kell megküzdenünk. Az ajkak sokkal érzékenyebbek a szárazságra, mint a bőr más részei, mivel nem tartalmaznak olajmi
jan. 20
18:36
Orbán Viktor és a kormány beszállt egy divat-kihívásba a TikTokon (SzMo)
Így néz ki a legújabb "kormányzati modell." A miniszterelnök legfrissebb videójában a kormánytagokkal együtt beszállt a legfrissebb őrületbe.
jan. 20
18:36
Durva fordulat következett be a Tiszánál, egy éjszaka alatt minden megváltozott a magyar folyónál (Promotions)
Megáradt a Tisza, újra akkora baj lehet, mint Dunánál?
jan. 20
18:36
"Etesd a megfázást, éheztesd a lázat" (Magyar Hírlap)
Mindannyian hallottuk már, de vajon tényleg igaz?.
jan. 20
18:36
Nincs új a nap alatt: Ukrajna kevesli a nyugati fegyvereket (Mandiner)
Az ukrán elnöki tanácsadó egyenesen felszólította szövetségeseit, hogy biztosítsanak még több fegyvert a háborúhoz.
jan. 20
18:39
Rákerült az EP-listára - Két választáson egyszerre indul el Karácsony Gergely (Infostart)
Az újrázni kívánó főpolgármester pártja, a Párbeszéd-Zöldek EP-listáján is ott van, igaz, csak az 5. helyen.
jan. 20
18:42
4 csillagjegy, aki a legnagyobb eséllyel lehet sorozatgyilkos (Joy)
A legtöbb sorozatgyilkos ennek a négy csillagjegynek valamelyikében született.
jan. 20
18:42
Videó: Bodó nagyszerű helyzetfelismerés után a földön fekve szerzett gólt (m4sport.hu)
Úgy tűnt, oda a magyar lehetőség, de Bodó nem adta fel.
jan. 20
18:42
Fagyos a hangulat a hálóban? Töltsd ki a tesztet, hogy kiderítsd, mi okozza (BorsOnline)
Segítünk megoldani a hálószoba gondokat.
jan. 20
18:42
Törvény készül Oroszországban a vagyonelkobzásról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 20
18:42
Jogvita: elárverezhetik az osztrák kancelláriát és a Schönbrunni kastélyt? (Magyar Nemzet)
Elméletileg akár a Schönbrunni kastélyt és a szövetségi kancelláriát is elárverezhetik.
jan. 20
18:42
Hamarosan eltűnik a kommunizmus egyik jelképe Budapestről (Mandiner)
Még az idén begyógyul a seb a Gellért-hegy oldalán, lebontják a szocializmus utolsó leheletét.
jan. 20
18:42
Allianz Kockázati Barométer: 2024-ben a kiberbiztonsági incidensek hordozzák a legnagyobb üzleti kockázatot szerte a világon (Digital Hungary)
Az Allianz Kockázati Barométere szerint 2024-ben a kiberbiztonsági incidensek, például a zsarolóvírus-támadások, az adatbiztonság sérülése és az informatikai zavarok jelentik a legnagyobb üzleti kockázatot a vállalatok számára szerte a világon. A kiberfenyegetettség idén már toronymagasan vezeti a rangsort. A második helyen a kiberkockázatokkal szo
jan. 20
18:48
A mesterséges intelligencia is megjelent a központi felvételin – Itt vannak a diákok visszajelzései (Blikk)
55 ezer nyolcadikos diák esett túl ma a központi felvételi vizsgán: a legtöbbek szerint a magyar könnyű volt, a matek viszont sokaknak okozott komolyabb fejtörést.
jan. 20
18:48
Koszos, veszélyes, érdektelen – ilyenek lehetnek a trendi úticélok (vg.hu)
Van, aki már most ezekre a helyekre szeret utazni.
jan. 20
18:48
Tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást (Magyar Hírlap)
Feldman Zsolt ismertette, hogy az elmúlt hét év alatt Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke.
jan. 20
18:48
Könyvbemutató a hazafiság kérdéseiről (Magyar Nemzet)
Nagy Ágoston Kisfaludy-művének kritikai forráskiadásáról értekeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
jan. 20
18:48
Sallai győztes gólt szerzett a Freiburgban Szalai Attila csapata ellen (Mandiner)
A fekete-fehérek Sallai Roland találatával nyertek a Szalai Attilát ezúttal is nélkülöző Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.
jan. 20
18:48
Ukrajna szerint hiába küldtek rengeteg katonát a frontra az oroszok, nem értek el jelentős eredményeket (Telex)
Összefoglalónk az orosz–ukrán háború szombati eseményeiről.
jan. 20
18:48
Téli ifjúsági olimpia: elszámolta a köröket, emiatt maradt le az éremről a magyar korcsolyázó (Telex)
Végi Laura azt hitte, hogy vége az 1500 méteres rövidpályás gyorskorcsolya döntőjének, de még egy körük volt, a második helyet bukta így el.
jan. 20
18:54
Elszabadult a pokol, Izrael-ellenes tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Olaszországban (ATV)
Izrael-ellenes tüntetők összecsaptak szombaton rendőrökkel az olaszországi Vicenza vásárterén, ahol a hagyományos nemzetközi ékszervásáron Izrael számára is van fenntartott pavilon; a tüntetők ennek bezárását követelték.
jan. 20
18:54
Ennyivel támogatja a kormány azt, aki úgy dönt, hogy napelemeket és akkumulátorokat telepít otthona köré (Magyar Nemzet)
Magyarország zöldebb lesz.
jan. 20
19:00
Klopp egy napra felajánlotta az állását a beteg Erikssonnak (Magyar Hírlap)
A 75 éves svéd szakember gyógyíthatatlan hasnyálmirigyrákban szenved.
jan. 20
19:00
Bocsánatot kért az Lmbtq+ közösségtől az Európába visszatérő Liverpool-sztár, amiért szeptemberben Szaúd-Arábiába igazolt (Mandiner)
Jordan Henderson már egy olyan amszterdami klubban játszik, amely régóta az Lmbtq+ közösség bástyájaként ismert.
jan. 20
19:00
Imádja az internet az elefántot, aki visszaadta a kislánynak a cipőjét (Magyar Nemzet)
Szívmelengető videó készült a hős elefántról.
jan. 20
19:03
Összecsaptak a rendőrökkel az Izrael-ellenes tüntetők Olaszországban (hirado.hu)
Izrael-ellenes tüntetők összecsaptak szombaton rendőrökkel az olaszországi Vicenza vásárterén.
jan. 20
19:06
Felajánlást tett a gyógyíthatatlan beteg svéd edzőlegendának Jürgen Klopp (Infostart)
Adna egy napot neki a Liverpool edzőjeként.
jan. 20
19:06
Veszélyben vannak az anyák és a csecsemők a kiégett szülészeti személyzet miatt (ATV)
A Care Quality Commission (CQC) felügyelőszerv megállapította, hogy a Middlesbrough-i James Cook Egyetemi Kórház szülészeti osztályain veszélyben vannak a betegek.

Keresés