Talajainkat meg kell gyógyítani. A saját túlélésünk múlik ezen – fogalmaz az Európai Unió által kiadott, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó talajvédelmi stratégia.
Az szja személyi kedvezményére való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), de meg kell őrizniük az elévülési idő végéig.
Vlagyimir Putyin orosz elnök leendő kihívója azt mondta, hogy elnöksége első napján véget vetne az ukrajnai háborúnak. Borisz Nadezsdin úgy fogalmazott, hogy nem valószínű, hogy megnyeri a március 17-i választásokat, azonban szerinte Putyin nem bírna ki még hat évet.
A hétvégére rengeteg csapadékot kapunk a nyakunkba, lesz itt minden: eső, zápor, havas eső, hózápor. Vasárnapra kissé megnyugszik az időjárás, azonban a hét utolsó napján majd a köd okozhat problémákat.
Az Országnapok révén a diákok eljuthattak már Olaszországba, Törökországba, Csehországba, Görögországba, sőt még Japánba is. Mi az Országnapok célja? Az Országnapok elsődleges célja, hogy a váci tagiskolák bizonyos tanulóikat hozzásegítsék különböző országok kultúrájának, történelmének és földrajzának megismeréséhez. Minden iskolájukból négy főt és
Csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Az idei évtől alapvető változások léptek életbe a fenntarthatósággal, vagyis ESG-vel kapcsolatos vállalati kötelezettségek területén, ami valamilyen módon minden hazai társaságot érinteni fog. Míg a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség a nagyvállalatok jelentős része számára ismert, a beszállítóikra vonatkozó fenntarthatósági átvilágítás s
Megszólalt az MNB és felhívta a figyelmet, hogy az S&P Global Ratings-nek sem tetszik a terv, hogy a bankközi kamatlábak helyett a diszkontkincstárjegyek hozamai szolgáljanak referencia értékül a változó kamatozású hitelek referencia kamatlábaként, s ezzel egy esteleges hitelminősítési változtatást kockáztat az ország.
Kylie Jenner úgy döntött, megmutatja 5 éves kislányának, Stormi Websternek a párizsi divathetet, és mindketten egymáshoz hasonló, stílusos fekete estélyiben érkeztek a Valentino divatbemutatójára.
A régióban Magyarországon kell az egyik legtöbbet dolgozni egy új Skoda Octavia megvásárlásához: mint a Pénzcentrum számításaiból kiderült, ehhez itthon több mint két évnyi nettó átlagbérre van szükség, mialatt Ausztriában kevesebb mint 12 hónap alatt összehozható, ha másra nem költ az ember, Svájcban pedig félévnyi fizetés is elég erre. Ráadásul a
Újra pályázhatnak az általános iskolák a High-Tech Suli programban elérhető, kétszázmillió forint értékű támogatásra. A programot létrehozó Mészáros Csoport közleménye szerint idén újabb öt intézmény csatlakozhat a programhoz, és ezzel együtt 39 iskola diákjai élvezhetik már a minden igényt kielégítő, digitális tanterem adta lehetőségeket. A közlem
Vezető helyen végzett a Schneider Electric az energiamenedzsment szoftvereket kínáló vállalkozások között a Verdantix kutató- és tanácsadó cég „Green Quadrant: Energy Management Software 2023.” című jelentésében. Ez a pozíció újabb elismerése a vállalat átfogó képességeinek és megoldásainak, valamint a rendszerintegráció kapcsán alkalmazott előremu
Figyelmeztetésben részesítette a Médiatanács a budaörsinaplo.hu internetes újságot amiatt, hogy konkrét, reklám értékű információkat közölt egy, tavaly júniusban megjelent cikkében.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan téma volt Tóth Gabi és Krausz Gábor válása, illetve az énekesnő új kapcsolata a Fricska Táncegyüttes táncosával, Papp Máté Bencével. Szinte nem is volt olyan nap, hogy ne írtak volna Tóth Gabiról valamit, azonban a jelek szerint már van, akinek teljesen elege van az énekesnőből.
Hiába fiatalok még, úgy tűnik, hogy a Z generációt aggasztja leginkább az öregedés. Megszállottjai a retinolnak és az öregedésgátló bőrápoló összetevőknek, melyekkel kétségbeesetten próbálják lelassítani az öregedési folyamatot. Hiába, ők már a bébibotox és a 10 éves bőrápolási influencerek korában nőttek fel.Bár ily módon az öregedés iránti megszá
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Ha szeretsz a szabadban tartózkodni, akkor egy teraszmelegítő remek befektetés! Egy jól megválasztott szerkezettel bármikor élvezheted a kültéren töltött időt, évszaktól függetlenül. Az egyre látványosabbá váló szerkezetek hűvös estéket változtatnak kellemesen meleggé, de vajon hogyan birkóznak meg a téli fagyokkal?
Még mindig nem tudják a tanárok, mennyit fognak keresni idén, illetve, hogy mennyi pénzért dolgoztak januárban. A pedagógus szakszervezetek szerint a béremelésről szóló kormányrendeletekből éppen azok a részletek maradtak ki, amelyek az illetmények pontos megállapításához szükségesek. A PDSZ szerint egyelőre az látszik, hogy egyedül a gyakornokokná
Krúbi, polgári nevén Horváth Krisztián január 26-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Előtte exkluzív interjút adott az RTL-nek, amiben beszélt a legújabb albumáról, a dalaiban megjelenő megosztó témákról, és a nagyszabású koncertről, amit nemcsak neki, de a közönségnek is ki kell majd hevernie. Azt is elárulta, hogy a dalaiban és a kon
Erre lehet következtetni abból, hogy az utolsónak maradt két nem államosított meddőségi központ közül az egyik 60 millió forintot kap, a másikat még meg sem kereste az állam azok után, hogy megvonták a lombikkezelési jogosítványaikat. Utolértük a Reprosys Termékenységi Központ egykori adminisztratív vezetőjét, aki szerint jogalkotói hibák csúsztak
Németország mégis szállít Taurus cirkálórakétákat, csak nem Ukrajnának, hanem Nagy-Britanniának és Franciaországnak, de közben Ukrajna mégsem marad cirkálórakéták nélkül.