Schobert Lara nemrég Kazincbarcikára költözött a nála 10 évvel idősebb párjával. Most az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, hogyan tölti a mindennapjait.
Velkey György szerint nagy hiba volt a kórházigazgatók előkészítetlen, év eleji leváltása. A Magyar Kórházszövetség elnöke beszélt az egészségügyi rendszer finanszírozásának bajairól és a várólistákról is.
Nemzetközi szinten is előremutatóak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzésének megállapításai, amelyben a versenyhatóság vizsgálói a környezetvédelemhez kötődő állításokat vették górcső alá – derült ki a GVH angol nyelvű workshopján. A január közepén nyilvánosságra hozott tanulmányban a GVH vizsgálói arra a következtetésre jutottak, hogy sok
Lázadás készül Volodimir Zelenszkij ellen az ukrán parlament. A Magyar Nemzet az okok között a hadvezetés és az ukrán elnök között kiélezett ellentétet említi továbbá, hogy Zelenszkijnek csökken a támogatottsága a parlamentben és a saját pártjában is.
A személyautó márkák versenyében is fölényesen vezet a Toyota (9917 személyautó, 4,70 százalékos növekedés 2022-hez képest), a japán márka piaci részesedése 13,42 százalék, mögötte a Skoda a második (7548 autó, 65,02 százalékos gyarapodás), harmadik a Volkswagen (6233 személyautó, 12,09 százalékos csökkenés), negyedik a Suzuki (6190 személyautó, 20
Mi a közös Reese Witherspoonban és a lányában, vagy Cindy Crawfordban és Kaia Gerberben? Hogy tökéletesen olyanok, mintha egymás tükörképei lennének. A Dancing with the Stars című műsor táncosnője, Stana Alexandra és édesanyja lazán versenyezhetne ebben a ligában!
A tankerület szerint ez nem az ő dolguk, az önkormányzat szerint a szülőknek is be kellene szállni anyagilag az üzemeltetésbe. A város legszegényebb rétegét érinti a hiány.
A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez.
Egy utazásra készülve könnyen előfordulhat velünk is, hogy bizonyos utazási szabályokról megfeledkezünk, esetleg nem is vagyunk tisztában azokkal. Végül is a reptér csak egy állomása annak a hosszú utazásnak, amely oda vezet, ahová megyünk. Fontos azonban tisztában lennünk azokkal a dolgokkal, amikért akár órákon át visszatarthatnak bennünket a rep
Illegális cigarettagyárat számoltak fel egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei telephelyen – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV szombaton az MTI-vel.
Felpörögtek a tőzsdei események: a negyedéves jelentések és idei előrejelzések hatására óriási mozgások zajlanak egyes cégek részvényeinél. A Tesla összeomlott, a Louis Vuitton a magasba szállt, és most az Intel is nagyot esett.
A vád szerint az elektromos kerékpárral haladó vádlott 2023 októberében, hibátlan időjárási körülmények között Kál településen közlekedett úticélja felé, melyet egy vasúti átkelő keresztezett. A figyelmetlen férfi nem fokozott óvatossággal közelített meg az átjárót, ezért nem látta, hogy a fényjelzőkészülék tilos jelzése mellett a félsorompó is már
Derűlátóbb módon ítélik meg a világgazdasági növekedés kilátásait a globális vállalati szektor szereplői, mint az elmúlt év végén, továbbra is aggasztónak tartják ugyanakkor a geopolitikai kockázatokat - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics pénteken ismertetett első negyedévi globális befektetői f
Ady Endre, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője, 105 éve halt meg. Költészete nagy hatással volt a kora irodalmára és óriási nyomott hagyott maga után a magyar irodalomban.
A Spiegel szerint Magyarország múlt szerdán, vezető diplomaták zártkörű találkozóján bejelentette, nem ellenzi egy újabb 5 milliárd eurós forrás létrehozását Ukrajnának 2024-re - értesült a lap.
Az a földindulás, ami ma a keresztnevek terén uralkodik, követhetetlen! Mindenki úgy fantáziál, ahogy akar, aztán a nyelv őrei vagy rábólintanak, vagy nem.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb II. világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulója.
Az atomenergia a legbiztonságosabb és legtisztább villamosenergia-források közé tartozik, így a tiszta energiára való áttérés egyik kulcsfontosságú tényezője. Annak ellenére,
Az ALDI Magyarország 30 millió forint összértékű nyereményt sorsol ki vásárlói között. Az év eleji nyereményjáték ideje alatt, január 25. és február 21. között az áruházlánc 2024 nyertes számára kínál értékes nyereményeket, két szerencsés vevőjének pedig egész évben állja az üzleteiben történő bevásárlását, havi negyedmilliós keretet biztosítva szá