A kormányhivatal eltöröltetné a teherautók fővárosi behajtási díját a budapesti önkormányzattal, mert szerintük nem szabályosan lett bevezetve. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy reagált, a vonatkozó rendelet 2011-ben született, eddig nem volt vele probléma. Hozzátette, ha eltörölnék a díjat, akkor nőne az áthaladó teherforgalom Budapesten, a
Tudomása volt az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) arról, hogy ukrán hadifoglyokat szállít az orosz légtérben az Ukrajna területéről lelőtt orosz Il-76-os katonai szállítógép - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szentpéterváron, egy, a "különleges hadműveletben" részt vevő hallgatósággal tartott tal
Ha szembetalálkozunk a Ferrari nevével, egyből a sportautók és a Formula-1 világa jut sokunk eszébe. Az 1929-ben alapított luxusmárka az aszfaltpályák mellett azonban hamarosan már a nyílt vizen is hódíthat.
Bár a pénzügyminiszter nagy örömére befektetésre ajánlja Magyarországot a Scope Ratings, a berlini hitelminősítő csak 2-3 százalékos magyar GDP-emelkedésre számít idén.
Varga Mihály szerint "egyre inkább megérett az idő, hogy a hozamok és az alapkamat is lejjebb jöjjön". A pénzügyminiszhter szerint fegyelmezett fiskális politikára van szükség, és cél, hogy 5 százalék környékén legyen az éves átlagos infláció - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy gazdaságpolitikai konferencián.
A párizsi divathét 2024-ben is visszatért, és mi nem is lehetnénk izgatottabbak. Lássuk a legjobban öltözött sztárokat, akik az első sorból figyelték a show-t.Noah CyrusMiley Cyrus testvére egy áttetsző barna köpenyruhát viselt Stephane Rolland bemutatóján.Naomi CampbellNaomi egy csillogó, szilva színű tweed kabátban mutatta meg a Chanel-szupermode
Bár a lakótelepi lakások forgalmát is megviselte a kereslet általános visszaesése, az áraik az elmúlt évben is tovább emelkedtek – tűnik ki a KSH és a NAV legfrissebb adataiból. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ezek az otthonok még mostoha piaci viszonyok esetén is jól őrzik az előnyös tulajdonságaikat, így bármikor lehet velük jó üzlete
Általános iskolai tankönyvekből tanult meg újra beszélni és írni Kozso. Az énekes tíz évvel ezelőtt, 2014-ben esett át két agyvérzésen. Kómába került, aneurizmaműtétet hajtottak végre rajta, de amikor már mindenki a legrosszabbra számított, a 90-es évek popikonja bebizonyította, milyen erős: felgyógyult a betegségből, jóllehet, gyakorlatilag minden
A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új kihívásokat hozott, hanem egyben új lehetőségeket is kínál a kis- és középvállalkozásoknak a harmadik országbeli munkaerő bevonására. A HÍD Consulting szakértője feltárta azokat a kulcsfontosságú lépéseket és stratég
Amikor a világ másik feléről veszünk fel munkavállalókat, és hónapokat várunk rá, biztosítékokat keresünk. Ez természetes, és ezért is vállalnak a munkaközvetítők garanciát – de mi van, ha minden rendben, a munkavállaló megérkezett, képes a munkára, neki is fog, de… valami mégsem stimmel. Ő nem boldog, mi nem vagyunk teljesen elégedettek. Bemutatju
A bérgyilkosságért elítélt Kenneth Eugene Smith lett a világ első rabja, akit nitrogéngázzal végeztek ki. Az amerikai férfi közel 35 évet töltött az alabamai halálsoron.
Csütörtök délután az ünnepélyes rajtceremóniát követően elhagyták Monacót a versenyzők, és a hegyekbe indultak két éjszakai szakaszra, amelyek annak ellenére is komoly kihívást jelentettek, hogy a szokásosnál melegebb hőmérséklet miatt kevés jég és hó volt rajtuk. Evans erősen kezdett az első napon: az első, Thoard és Saint-Geniez közötti szakaszon
Elemzők szerint a kisebb tőkével bíró befektetőknek új stratégiákhoz kell alkalmazkodniuk, ha szeretnének airdropok révén jutalmakhoz jutni. Mert láthattuk januárban
Az Európa-bajnoki bronzérem után világbajnoki bronzérmet szerzett a Somogyi Renáta, Gaborecz István, Fodor Sándor, Gácsi Zoltán, Füredi Krisztián összeállítású magyar csapat.
Hosszú hónapok óta kerink a pletyka, miszerint Bradley Cooperre ismét rátalálta a szerelem, ráadásul ismét egy szupermodell személyében. Eddig csak találgatni lehetett, hogy igazak-e a hírek, de a minap kézen fogva kapták lencsevégre őket London utcáin.
Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszavazott változatban szereplő intézkedések mintegy negyven százalékát.
Előtörtek Sébastien Ogier könnyei a pénteki második szakaszgyőzelme után a Montén, a nyolcszoros világbajnok valószínűleg nem az eredmény miatt hatódott meg.
2024-ben folytatódik a két legnagyobb kereskedelmi csatorna versenyfutása a nézők kegyeiért. Amióta a Tv2 átvette a vezetést, egyelőre diktálja is a tempót, már a nézettségért folyó harcban. Számba vettük a várható újdonságokat és a visszatérő műsorokat.