Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground Egymáshoz rövid az út címmel. Az albumon szereplő, elvarázsolt hangulatú 10 popdalt ismét a csapat eredeti kreatív magja szerezte: Bocskor Bíborka énekesnő, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros, és visszatért a zenekaralapító-billentyűs Fodor Máriusz, a szövegek nagy részét pe
Az új tanártörvény lehetővé teszi, hogy a tankerületek ’bizonyos határon belül’ csökkenthetik a tanár fizetését, ha nem úgy teljesítenek, ahogy kellene.
Ezzel az átveréssel már nem csak gyanútlan nagyszülőket céloznak, és bár tényleges emberrablás nem történik, az illető így is kerülhet életveszélybe. A héten egy áldozatul esett cserediákot napok után találtak meg Utah állam hegyeiben, egy sátorban. A mesterséges intelligencia a csalók kezére játszik, egyre könnyebb lemásolni egy hozzátartozó hangj
A karácsonyi bejelentés után most tömegesen állt le több osztály is a II. kerületi Észak-budai Szent János Centrum Kórházban. A közlemény szerint az intézményben jó darabig nem működnek majd ezek az osztályok.
A Starsky és Hutch nagysikerű televíziós sorozat színésze, David Soul 80 éves volt. Családja szerint a színész hősiesen küzdött az életéért, de csütörtökön elhunyt.
Rendőrségi feljelentést tett a húga ellen Alain Delon idősebb fia. Az 59 éves Anthony Delon azzal vádolja a testvérét, a 33 éves Anouchkát, hogy bűnrészes volt a francia filmlegenda elleni bántalmazásban és erőszakban. A báty beadványa szerint Anouchka se neki, se a másik testvérének, a 29 éves Alain-Fabiennek nem mondta el, hogy az apjuk szellemi
Januárban általában mindannyian ráeszmélünk, hogy szeretnénk az ünnepek alatt felszedett plusz kilóktól mihamarabb megszabadulni és elkezdeni az egészségesebb életmódot.
Huszonöt éve nem tapasztalt hideget, mínusz 43,5 Celsius fokot mértek péntekre virradóra a Norvégia sarkköri területén található Kautokeino településen - közölte a norvég meteorológiai szolgálat.
Lázár János a közösségi oldalán osztotta meg, hogy személyesen is elmenne az Alkotmánybíróságra a kastélytörvény védelmében, amit szerinte Novák Katalin csak azért nem fogadott el, mert vagy nem értette, vagy pedig jó pontot akart begyűjteni a törvény ellenzőitől.
Azt hiszem, az ünnepek alatt jutott belőle bőven, talán sokan vannak, akik elő sem merik venni a mérleget… De egy közhelyet segítségül hívva mondhatjuk: szép volt, jó volt, elég volt! Térjünk vissza a kiegyensúlyozott étrendhez, és nézzük meg, miért is jó nekünk, ha mihamarabb elhagyjuk a cukrot!
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj leteltét követően özvegyi nyugdíjat kaphat az özvegy, ha rendelkezik az ehhez szükséges jogosultsági feltételek valamelyikével - olvashatjuk az Adó.hu blogbejegyzésében.
A szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens szociális, gyermekjóléti alapellátási és gyermekvédelmi szakellátási intézményekben, valamint javítóintézetekben végzi munkáját. Segítséget nyújt a tartós nehézségekkel küzdő gyermekeknek és családjaiknak, megszervezi a napi tevékenységeket, elvégzi a szükséges gondozási teendőket. Szerteágazó feladatkö
A válasz igen egyszerű. Néhány szakértői jótanács segíthet, hogy még nagyobb felhasználói élményhez juthass és jobban megértsd a légkondicionálók működési mechanizmusát. A hidegérzetnek ugyanis több okai is lehet, ám a Gree légkondiconálók műszaki szakértője azt is elárulja, mit tehetünk ellene, és hogyan fűthetünk minél hatékonyabban az otthonunkb
Üzbegisztán a világ hatodik legnagyobb gyapottermelője, de a 2010-ben elrendelt kényszerszüret következtében, amikor több mint 2 millió embert, köztük gyerekeket vezényeltek a földekre, nemzetközi bojkott sújtotta az üzbég gyapotot.
2024 első napjaiban járunk: öles léptekkel közeledik a világ legnagyobb filmünnepe, az Oscar-gála. Vajon ki viszi haza a legjobb színésznek járó aranyszobrot a március 10-én esedékes díjkiosztón?
22 százalékkal nőtt országosan a használt lakások és házak iránti kereslet az egy évvel korábbihoz képest, az idei év első napjaiban, ezzel megfejelve a december 15 százalékos erősödést. A fővárosi eladó lakásokra és házakra érkező érdeklődések száma bőven az átlagot meghaladó, 37 százalékos növekedést produkált az idei év elején. A megyei jogú vár
Január 10-én kezdődik a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Az év első cirkuszfesztiválján négy különböző show, több, mint ötven produkció, tudományos konferencia, és cirkusztörténeti kiállítás várja az érdeklődőket. A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléje, amelyet kétévente rendeznek meg a