Hogy mennyit számít három év a mai felgyorsult autóipari környezetben, azt jól szimbolizálja az Opel legnagyobb és legerősebb városi terepjárójának átalakulása is. Legutóbb 2020 nyarán tesztelhettem az akkor még X-szel kiegészített nevű Grandland, 300 lóerős plug-in hybrid, kvázi összkerekes változatát. Most, három évvel később, mégis olyan volt be
Január 10. és 15. között rendezik a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A rangos cirkuszművészeti seregszemléjén ezúttal is a világ legjobb artistaművészei mutatkoznak be a közönségnek – mondta az InfoRádióban Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
A chilei Benjamín Labatut regénye a közelmúlt egyik legjobban sikerült fúziós irodalmi alkotása, amely egyszerre ötvözi a tudományos-életrajzi művek és a szépirodalmi kötetek legjobb jegyeit, miközben a mesterséges intelligenciáról is képes újszerűen mesélni.