2024. november 13. szerda

nov. 13
8:21
Rendkívül negatív nap volt a nyugat-európai piacokon, a BUX kismértékben növekedett (ProfitLine)
Estek kedden a vezető európai indexek: a francia CAC40 2,7%-kal, a német DAX 2,1%-kal, az angol Ftse 1,2%-kal csökkent, így a pán-európai Stoxx600 2,0%%-kal zárt alacsonyabban, ami a legnagyobb napon belüli esés augusztus óta.
nov. 13
8:21
Három okból is gyilkos most ez a hideg idő-így lehet védekezni a tragédiák ellen (Ripost)
Mindhármat a hideg idő elleni védekezés okozza.
nov. 13
8:21
Lecövekelt a forint – nem szedte össze magát a magyar fizetőeszköz (vg.hu)
Alig változott az euró jegyzése.
nov. 13
8:21
"Sokan nem értették, miért megyek inkább felmosni a szalonba, mint bulizni" - Törőcsik Dániel elképesztő őszinteséggel beszélt az életéről (Joy)
Az Éjjel-Nappal Budapest rosszfiú karakterével vált ismertté, ami egy egészen másfajta hírnév felé vezetett.
nov. 13
8:21
Petőfi pusztájától a csákóig: magyar szavak, amelyeket tőlünk vett át a világ (kultura.hu)
Gyakran szóba kerül, hogy a magyar szókészletben milyen az idegen elemek aránya, azaz hány jövevényszót vagy idegen szót használunk. De melyek azok a kifejezések, amelyeket tőlünk vett át a világ?
nov. 13
8:24
Érkezik a telihold, így fog hatni a csillagjegyekre (Metropol)
Lesznek, akik nagyon is jól járnak a változással.
nov. 13
8:24
Magyar Péter: Érdekes dolgot találtunk a Tisza Párt irodájában, szakértők vizsgálják az eszközt (SzMo)
A TISZA Párt elnöke azt viszont nem részletezte, hogy mi pontosan mit találtak kedd este.
nov. 13
8:24
Ennyi adójóváírás járt idén a nyugdíjra, illetve egészségpénztárban takarékoskodóknak (Adózóna)
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos jóváírás érkeze
nov. 13
8:24
Alacsony vagy? Ez az 5 ruhadarab tutira magasítani fog (Life)
Ne csüggedj, ha alacsony termettel áldott meg a sors. Vannak bizonyos darabok, melyek hatékony választások, ha magasabbnak szeretnél látszódni.
nov. 13
8:24
Thaiföldön jövőre indul a pilóta nélküli repülős taxizás (Bitport)
A kínai Ehang függőleges fel- és leszállásra alkalmas elektromos minirepülője egy sikeres éles bemutató után kapta meg az engedélyt a helyi hatóságoktól.
nov. 13
8:24
Az úttörők, akik a beat helyett verssel váltak népszerűvé (Magyar Hírlap)
Az 55 esztendős Kaláka egy különleges jubileumi koncertre készül.
nov. 13
8:27
Brutálisan felment az áram ára, Magyarországon a legdrágább - íme az okok (ATV)
November 12-én egész Európában Magyarországon volt a legdrágább az áram. Ráadásul úgy tűnik, kevés is van belőle.
nov. 13
8:27
Kubatov Gábor tényleg kiszállt a családi cégből (444.hu)
Magyar Péter vasárnap említette meg, hogy Kubatov titokban elvált.
nov. 13
8:27
Pete Hegseth katonai veteránt jelöli védelmi miniszternek Donald Trump (hirado.hu)
Pete Hegseth katonai veteránt nevezte meg leendő védelmi minisztereként Donald Trump kedden.
nov. 13
8:27
Az ENSZ megkongatta a vészharangot: élet és halál kérdéséről van szó (Femcafe)
Ötven tagállam szerint nemcsak a betegekre, a nemzetközi békére nézve is veszélyesek a világszerte egyre gyakoribb kórházakat ért kibertámadások – hangzott el az ESZ konferenciáján New Yorkban.
nov. 13
8:27
Eredetileg Bruce Willis lett volna John Wick (Igényesférfi.hu)
Az egyik producer egy interjúban fedte fel, hogy eredetileg Bruce Willist választották John Wick szerepére.
nov. 13
8:27
Rendszámcserés "szolgálati autóval" dolgoztak a sztrádák trükkös tolvajai (videóval) (Autószektor)
A rendőrök a napokban egy 36 és egy 53 éves személyt csíptek nyakon, akik a gyanú szerint október 1-jén az M5-ös autópálya Inárcsi pihenőjében elterelték egy nő figyelmét, és elemelték az autója ülésén lévő táskát, amelyben pénz, iratok és pótkulcsok voltak. Az adatok elemzése közben az is kiderült, hogy egy hónappal később, november 3-án az M1-es
nov. 13
8:27
Rétvári Bence: a Tisza Párt képviselői a magyar érdekekkel ellentétes álláspontot képviselnek, amikor a migrációs paktum betartását sürgetik (vasárnap.hu)
Az európai emberek jól látják azt, amit a politikusaik gyakran nem, hogy az illegális migráció és a közbiztonság romlása között összefüggés van – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben, a Közös Parlamenti Ellenőrző Csoport (Jpsg) ülését követően kedden. Rétvári Bence a Jpsg ülésének az Európai Unió hágai székhelyű re
nov. 13
8:27
Csak egy kicsit megfázott, vagy valójában covidos? Így lehet eldönteni (EgészségKalauz)
Milyen tüneteket tapasztalhatnak a koronavírussal megfertőzöttek 2024-ben?
nov. 13
8:27
3+1 apró Mikulás ajándék: sok szeretettel, kevés pénzből (Bien)
Minden év végén igen nagy vívódást tud okozni, hogy szeretteinket, családtagjainkat és barátainkat mivel lepjük meg az ünnepekkor: legyen ez Karácsony vagy akár Mikulás. Utóbbira kisebb ajándékokat szokás adni, melyeket akár könnyedén és költséghatékonyan saját kezűleg is elkészíthetünk. Ehhez nyújtunk most pár tippet: összesen 3+1 ajándékötletet m
nov. 13
8:27
Borongós napok előtt állunk: mikor látjuk legközelebb a napot? (Magro)
Szerdától péntekig túlnyomóan borult, párás és helyenként ködös időre lehet számítani. Csütörtökön és pénteken több helyen szitálás, ónos szitálás, hószállingózás és gyenge eső is előfordulhat, míg péntek estére a felhőzet fokozatosan csökken.
nov. 13
8:30
Kedvelt üdülőhely légijáratait törlik egy vulkán hatalmas hamufelhője miatt (Infostart)
Több nemzetközi légitársaság törölte szerdán a kedvelt indonéziai üdülőparadicsomba, Balira tartó és onnan induló járatait, miután a Laki-laki vulkán ismét 10 kilométer magas hamufelhőket lövellt ki.
nov. 13
8:30
Az Agropyron glael mint a kenyérbúza lehetséges génforrása (Agrofórum)
A következő 30 évben a globális népesség várhatóan 25%-kal fog növekedni és megközelíti a 10 milliárd főt. A hagyományos nemesítési megközelítések eddig tápláló, nagy hozamú fajtákat hoztak létre, melyek jelenleg még kielégítik a növekvő populáció táplálékszükségletét. A főbb termények hozamnövekedésének jelenlegi üteme azonban valószínűleg nem les
nov. 13
8:30
Napi horoszkóp 2024. november 13.: a Rák ma fejest ugrik a feladataiba, az Oroszlán vizsgálja felül érzelmeit (Life)
A csillagok a mai napra különösen nagy energiát jósolnak a csillagjegyek számára. Van, aki ezt a munkában, más a szerelemben fogja kiélni.
nov. 13
8:30
Hankó Balázs: A magyar kultúra és észjárás a nyelvünkből gyökerezik (Demokrata)
Büszkén valljuk azt, hogy magyarnak lenni büszkeség – szögezte le a miniszter.
nov. 13
8:30
Ezüstös függönyzáras malacmelegítő sertésgazdaságoknak (Agrárágazat)
A sertéstartásban fontos az újszülött malacokat fűtött környezetbe terelni: ezüstérmes mezőgazdasági fejlesztés.
nov. 13
8:30
Felfedték vonalait a fekete homályból az új Jeep Compassnak (GépMax)
Az új Jeep Compass számos meghajtási változatban lesz elérhető a teljesen elektromostól a hibriden át a belső égésűig.
nov. 13
8:30
Mikrohullámú sütőhöz fenntartható műanyagcsomagolás (Transpack)
Egy vállalat fenntartható műanyagcsomagolást kínál forró ételekhez – ami ráadásul mikrohullámú sütőbe is tehető.
nov. 13
8:30
Hamarosan! Ökológiai ágazati konferencia (Mezőhír)
Az online ökológiai konferenciára csak regisztrálni kell a részvételhez.
nov. 13
8:30
Hamilton olyan kiváltságot kap a Ferraritól, amiben csak Schumachernek volt része (Racing)
Ez az értesülés is mutatja, már most mekkora becsben tartja a Ferrari a csapathoz jövőre csatlakozó Lewis Hamiltont.
nov. 13
8:30
Döbbenetes állítás: Orbán Viktor, Donald Trump és Ferenc pápa hozhatja el a békét az orosz-ukrán háborúban (naphire.hu)
Habsburg-Lothringen Eduárd Károly főherceg, Magyarország vatikáni nagykövete egy interjúban azt állította, hogy Donald Trump, Orbán Viktor és Ferenc pápa szövetsége hozhatja el az orosz−ukrán háborúban a békét.
nov. 13
8:33
Így finanszíroznák a klímaváltozás elleni küzdelem bődületes költségét (vg.hu)
A bakui klímacsúcson számos innovatív javaslat felmerült.
nov. 13
8:36
Jövőre megváltozik a magyar menza, több kedvenc étel is eltűnik a kínálatból (Mindmegette)
Egy friss rendelet értelmében jövőre megváltozik az óvodai és iskolai menzák kínálata, és eltűnnek egyes, sokak által kedvelt ételek. A döntés hátterében az áll, hogy bizonyos alapanyagok erősen allergének, így ezeket teljesen kizárják a közétkeztetésből.
nov. 13
8:36
Meghan Markle nővére bosszút forral: megfizetteti húgával minden szenvedését (Life)
Samantha Markle azt állítja, hogy a Meghan és Harry című dokumentumsorozat bemutatása óta pokollá vált az élete. Meghan Markle nővére ezt nem hagyja annyiban: meg akarja fizettetni a hercegnével minden szenvedését.
nov. 13
8:36
Veterán katona lesz a Pentagon irányítója (Magyar Hírlap)
A november 5-i elnökválasztás győztese közleményben hozta nyilvánosságra döntését Pete Hegseth jelöléséről.
nov. 13
8:36
Elon Musk társminiszteri pozíciót kap Donald Trump kormányában (Demokrata)
A techguru Vivek Ramaswamy üzletemberrel közösen dogozik majd a kormányzati bürokrácia csökkentésén.
nov. 13
8:36
Rodri szabadkozik: Ez egy zárt körű buli volt – a törölt videó utóélete (Magyar Nemzet)
A Manchester City idei aranylabdás játékosa először szólalt meg az ünneplésről.
nov. 13
8:36
2024. november 13. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 13
8:39
410 felett kezdi a fontos napot a forint (Portfolio)
A múlt heti gyengülés óta egyelőre nem bírt visszaerősödni a forint, napok óta 410 környékén van az árfolyam. Ma reggel is a 410-es szint felett kezd, reggel kis gyengülést látunk. Fontos nap lesz a mai, délután érkezik az amerikai infláció, amelynek jelentős hatása lehet a globális kereskedésre.
nov. 13
8:39
Vogel Magyarról: Nemrég gyűrűt akart húzni annak a kéznek az ujjára, amire most bilincset rakatna (444.hu)
A volt barátnő szerint "koholt bizonyítékokkal hamisan vádolni könnyű."
nov. 13
8:39
Beintett, majd a következő lámpánál rommá törték az autóját (Autónavigátor)
A videót készítő szerint a balesetet szenvedő sofőr korábban az ő autójának is nekiment hátulról, azonban megpróbált elmenekülni, ezért kapcsolta
nov. 13
8:42
"Varázsprogrammá" alakítja egyik alapeszközét a Windows (Infostart)
Jelentős újítást kap a Microsoft Paint.
nov. 13
8:42
Vogel Evelin reagált Magyar Péter feljelentésére: Koholt bizonyítékokkal hamisan vádolni könnyű, a mentelmi jog mögé bújni még könnyebb (SzMo)
"Nemrég még gyűrűt akart húzni annak a kéznek az ujjára, amire most bilincset rakatna" – írta Vogel Evelin.
nov. 13
8:42
Öngondoskodás és gondoskodás (Magyar Hírlap)
Vásár, kiállítás és tánc Szécsényben.
nov. 13
8:42
Megszületett Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger harmadik közös gyermeke (Mafab)
Chris Pratt (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) és Katherine Schwarzenegger bejelentették, hogy megszületett harmadik közös gyermekük, egy kisfiú, aki a Ford Fitzgerald nevet kapta.
nov. 13
8:42
Vulkánkitörés miatt töröltek Balira tartó járatokat (Magyar Nemzet)
A Laki-laki vulkán ismét tíz kilométer magas hamufelhőket lövellt ki.
nov. 13
8:45
Itt a váratlan bejelentés: Lázár János káromkodva utalt rá, mekkora baj van (Nyugati Fény)
Várat épít Lázár János. Elárulta, miből.
nov. 13
8:45
Lilu: Értékek és ügyek mellett foglalok állást. Ez nem politika (Forbes)
Szenvedélye a tudatos bőrápolás, így lett a második, immár üzleti karrierje egy igazi szerelemprojekt. A Lilu nevet több mint két évtizede ismeri az ország, de most bemutatjuk Kovalcsik Ildikót, a cégvezetőt is. A Forbes Life téli számának címlapján Lilu: portréja és a Liluland sztorija a magazinban, itt pedig egy, exkluzív beszélgetésrészlet.
nov. 13
8:48
Vogel Evelin reagált Magyar Péter feljelentésére: "Lehet ekézni, de előtte arra kérek mindenkit, kicsit forduljon magába" (Blikk)
Vogel Evelin egy hosszabb bejegyzést osztott meg nemrégiben, amelyben arról számolt be, hogy Magyar Péter korábban még gyűrűt akart húzni annak a nőnek az ujjára, akinek a kezére most bilincset tenne. Szerinte koholt bizonyítékokkal, hamisan vádolja őt, valamint a mentelmi jog mögé bújik. Vogel úgy véli, lehet a személyét kritizálni, de érdemes min
nov. 13
8:48
Megszólaltak a válságba került megasztáros szülei (Metropol)
Tóth Abigél számára egyfajta terápiává vált a Megasztár, ahol kiénekelheti magából a fájdalmát.

Keresés