A napirend előtti felszólalások elhangzását követően képviselői kérdésekkel folytatta munkáját az Országgyűlés hétfőn. Kanász-Nagy Máté LMP képviselő a szociális munka napja alkalmából (melyet november 12-én tartanak) azt kérdezte, mikor és mekkora fizetésemelést kapnak a szociális dolgozók.
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte második becslésében a KSH. A feldolgozóipari alágak közül kettőben az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában, valamint a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben nőtt, tizenegyben visszaesett
A globális szén-dioxid-kibocsátás, beleértve a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátást is, idén rekordmagasságot fog elérni, ami még tovább nehezíti a pusztító éghajlati szélsőségek elhárítását az ENSZ azerbajdzsáni COP29 klímacsúcsán szerdán közzétett globális karbonháztartási (Global Carbon Budget) jelentés szerint.
Az európai emberek jól látják azt, amit a politikusaik gyakran nem, hogy az illegális migráció és a közbiztonság romlása között összefüggés van – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben, a Közös Parlamenti Ellenőrző Csoport (Jpsg) ülését követően kedden. Rétvári Bence a Jpsg ülésének az Európai Unió hágai székhelyű re
Egy jó arcpakolás igazi kis ajándék a bőrödnek. Mindössze 10-20 perc alatt növelheted a hidratáltságot, méregtelenítheted a pórusokat vagy megnyugtathatod az irritált bőrt, sőt, akár mindhárom hatást elérheted. Az arcpakolások különféle formulákban elérhetők, mint például agyagmaszkok, fátyolmaszkok és még LED fényterápiás maszkok is. De nem kell e
Amennyire népszerű, talán annyira kevesen tudják, hogy valójában micsoda energiazabáló szörny teremtődött AI néven – egy kis túlzással élve. A Frontiers of Environmental Science & Engineeringben publikált környezetvédelmi tanulmány újabb problémákra irányította rá a figyelmet.
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos adójóváírás érk
Mi lenne, ha a következő napokban egy kicsit elmerülnél a romantikus filmek világában? De hogy ne szakadj el kedvenc hobbidtól, a főzéstől, nézz olyan filmeket, amelyekben a konyhaművészet, a finom falatok és a jó borok fontos szerepet játszanak. Összeállítottunk egy listát azokról a gasztronómiai filmekről, amiket muszáj lesz megnézed a Netflixen
A sztárvilágot sokkolta Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness válásának híre, az okokra pedig csak most derült fény. A hírek szerint Hugh Jackman viszonyt folytatott kolléganőjével, Sutton Fosterrel.
A csillagászok elvesztettek egy csillagot, azonban nem figyelmetlenségről van szó, hanem egy ritka csillagkeletkezés lehetséges felfedezéséről az Androméda-galaxisban. A vörös szuperóriás csillag ugyanis egyre fényesebb és fényesebb lett, majd drámaian elhomályosult és eltűnt a legtöbb távcső látóteréből. A kutatók úgy gondolják, hogy egy ritka, si
A NatWest betiltotta a WhatsApp, a Facebook Messenger és a Skype használatát a vállalati telefonokon és számítógépeken Nagy-Britaniában, ugyanis ezeket a ne, vállalati csatornákat nehezen lehet ellenőrizni, és aggódnak a hatósági ellenőrzések miatt - számolt be a Finextra.com.
Hat éve alkották meg a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvényt. Megalkotásának indokai a magánélethez való jog hatékony biztosítása, a jogalkalmazás figyelmének felhívása a magánélethez való jogot érintő aktuális kihívásokra, egyben annak elérése, hogy a jogvitákban érvényesíthető legyen a magánélethez való jog fokozott védelme voltak.
Az EU és az Egyesült Államok között fennálló kereskedelmi konfliktus a Trump-kormányzat visszatérésével ismét felerősödhet. Az USA egy magas rangú tisztviselője arra figyelmeztette Brüsszelt, hogy fontolja meg a jövő márciusra tervezett, amerikai termékeket sújtó többletvámok bevezetésének elhalasztását.
A 29 éves menyasszony repesett a boldogságtól, amikor 31 éves szerelme végre megkérte a kezét, ám a férfi elviselhetetlen természetű kolléganője éket vert a jegyesek közé.
Sallai Roland szerint a magyar labdarúgó-válogatott ugyanarra a játékra készül Amszterdamban, mint amivel egy hónapja itthon 1-1-es döntetlent ért el a holland csapat ellen a Nemzetek Ligája élvonalában.
Európa újra veszélyben van, és azonnali, teljes készültségre van szükség minden szinten – figyelmeztetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hanaholmen Initiative Summit konferencián. Hangsúlyozta, hogy a globális és regionális fenyegetések egyre összetettebbé és kiszámíthatatlanabbá válnak, ezért az uniónak tanulnia kell a finn és
Baranya vármegyében is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét, aminek következtében az országos főállatorvos újabb, szigorú intézkedéseket vezetett be.
Az ismert mém és kriptovaluta nevét fogja viselni a januárban hivatalba lépő Trump kormányzat egyik új tanácsadó testülete. Az elnök stábja erről néhány órával ezelőtt tett közzé tájékoztatót. A bejelentés szerint a D.O.G.E, vagyis a Kormányzati Hatékonyságért Felelős Osztály (Department of Government Efficiency) célja, hogy csökkentse a bürokráciá
2024. október 22-25. között tartották a BRICS-országok éves csúcstalálkozóját az oroszországi Kazanyban. Egyes megfigyelők szerint az esemény fontos mérföldköve lehet a globális pénzügyi rendszer átalakításának. Milyen hatással lehet mindez a Közel-Keletre? A BRICS – amelyben Oroszország és Kína tűnik fel vezető nagyhatalmakként – a csúcstalálkozó
A pop-punk egyik alapvetésének számító zenekarnak megvoltak a hullámvölgyei, de az idei albummal sikerült valamit felidézni a fénykorukból. A búcsúturnén kiderült, hogy ha nem is a csúcson, de ahhoz elég közel hagyják abba.
Magyar Péter ma reggel korán kelt, ugyanis Brüsszelbe tart, azonban arra még időt szánt, hogy megossza a követőivel, hogy kedd este "érdekes dolgot találtak a Tisza Párt irodájában."
Változnak a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései jövőre. - közölte a NyugdíjGuru hírlevelében Farkas András nyugdíjszakértő. A jövő évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló salátatörvényben a nyugdíjtörvényt módosító rendelkezések is szerepelnek a 13. nyugdíjra vonatkozóan.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai Wunderman Thompson és VMLY&R egyesüléséből idén januárban megalakult VML Hungary. Az összekapcsolt márkaélmények élvonalában működő ügynökség mára már minden munkafolyamatában egységet képvisel, közös csapattal, közös irodában. Az összeolvadási folyamat végéhez közeledve, annak egyik legfontosabb és legfrissebb e
Több nemzetközi légitársaság törölte szerdán a kedvelt indonéziai üdülőparadicsomba, Balira tartó és onnan induló járatait, miután a Laki-laki vulkán ismét 10 kilométer magas hamufelhőket lövellt ki.