2024. november 19. kedd

nov. 19
16:24
Újabb országban tiltják be a delfintartást (Magyar Mezőgazdaság)
Legkésőbb 2037-ig be kell zárnia Belgium utolsó delfináriumának a flandriai kormány döntése értelmében. Az állatvédő szervezetek üdvözölték a döntést, azonban a létesítmény igazgatója jogorvoslatot kér.
nov. 19
16:24
Már az ötödik indulót zárták ki az olimpiák történetének egyik legmocskosabb versenyéről (Telex)
A diszkvalifikált sportolót 10 évre eltiltották, nem fellebbezett, elfogadta a döntést.
nov. 19
16:27
Hitelkeretszerződést kötne a Masterplast, a kötvényesek döntésére várnak (Portfolio)
A BÉT oldalán tette közzé a Masterplast a kötvénytulajdonosoknak címzett felhívását azzal kapcsolatban, hogy közöljék írásban jóváhagyó vagy elutasító szavazatukat egy új hitelkeretszerződésről. Mint ismert, pénteken leminősítette a Masterplastot és a kötvényeit a Scope Ratings a társaság romló hitelmutatóira hivatkozva, a vállalat és a kötvények C
nov. 19
16:27
Keipert Lászlóról hallhat előadást - Nyíregyházán is alkotott (Nyíregyháza)
A Bessenyei Társaság november 28-án csütörtökön 16.30-tól a megyei könyvtár kamaratermében várja következő programjára tagjait és az érdeklődő nagyközönséget.
nov. 19
16:27
Ebből tudod, hogy érzelmileg kompatibilisek vagytok (Bien)
Mind felismerjük azt az érzést, amikor valaki miatt megdobban a szívünk, euforikus boldogsághullám uralkodik el rajtunk, és legszívesebben minden percünket ezzel a személlyel töltenénk. Tudjuk, nagyjából milyen szerelmesnek lenni, és milyen az, amikor csak fellángolásról van szó; de honnan tudhatjuk, az érzelmi kompatibilitás milyen érzés? Egy szak
nov. 19
16:30
Tudd meg, melyik szaloncukor passzol hozzád leginkább! – WMN-kvíz (WMN)
Melyik szaloncukor illik legjobban a karácsonyi stílusodhoz? Töltsd ki a kvízt, és fedezd fel, mely ízvilág testesíti meg az ünnepi lelkületedet!
nov. 19
16:30
Tasakospatkányok 24 óra alatt ástak életet a St. Helens-hegyen (Agrofórum)
Amikor a Mount St. Helens 1980-ban kitört, a láva óriási területen minden élőlényt kiirtott. Kísérletképpen a tudósok 1983-ban 24 órára tasakospatkányokat helyeztek el a felperzselt, lávával elöntött hegy egyes részein. Ennek az egyetlen napnak az előnyei évek múltán váltak nyilvánvalóvá – és még 40 évvel később is láthatóak.
nov. 19
16:30
A Toyota csapatfőnöke meglepődött Fourmaux nyilatkozatán (Racing)
Adrien Fourmaux arról beszélt, hogy a Hyundai mellett a Toyota is megkereste, csak éppen erről állítása szerint az utóbbi csapat főnöke nem tud… Amint arról beszámoltunk, nemrég megjelent az M-Sportról szóló dokumentumsorozat ötödik része, amelyben az átigazolási hírek középpontjába kerülő Adrien Fourmaux a jövőjéről is beszélt. Elmondása szerint a
nov. 19
16:30
AI tanfolyamok: Fejleszd készségeidet, és maradj a technológia élvonalában (BitcoinBázis)
Az AI (mesterséges intelligencia) továbbra is forradalmasítja az iparágakat, és a megfelelő készségek elsajátítása kulcsfontosságú lehet karriered szempontjából. A következő speciális tanfolyamok segítenek az AI üzleti, kreatív és adatfeldolgozási alkalmazásainak elsajátításában. Mesterséges intelligencia: Karriered felkészítése az AI világára Ez a
nov. 19
16:33
Indulj el ezen az úton: 8 szuper szakasz a Kéktúráról (Forbes)
Kit érdekelnek a gondok-bajok, ha az emberek egyre jobban rácuppannak a kéktúrázásra? A 10 000-ik teljesítés apropóján 8 szuper szakasz a Kékről.
nov. 19
16:36
Elindult a közép- és kelet-európai vállalkozások fejlődését támogató alap (Növekedés)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) befektetésével elindult az Európai Beruházási Alap (EIF) által kezelt Három Tenger Kezdeményezés innovációs alap, az MFB csatlakozásával vállalta, hogy 20 millió eurót biztosít növekedési szakaszban lévő közép- és kelet-európai vállalkozások fejlődésének finanszírozására.
nov. 19
16:36
Évekig a rácsok mögé kerülhet az Árpád hídi gázoló: egy 26 éves biciklis halt meg a száguldozó sofőr miatt (naphire.hu)
Végrehajtandó szabadságvesztést kér az ügyészség az Árpád hídi gázolásos baleset okozójára, az ügynek vádlottja még az a férfi is, aki a tragédiát okozó sofőr kocsijába hajtott bele - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
nov. 19
16:36
Ez az igazi kiállás: kopasz sapkát húzott John Stamos, hogy ezzel segítse vérrákos színésztársát - fotóval (Sassy)
Megvan a Vészhelyzet szívtiprója, Dr. Gates? Hihetetlen húzással segített kollégájának és barátjának abban, hogy elfogadja kopaszságát.
nov. 19
16:38
Blikk: amfetamin-származékot találtak Andrei Mangra vérében (Sassy)
Mangra korábban depressziós volt, amire gyógyszert is szedett.
nov. 19
16:39
Tarjányi: Ezer nap alatt Moszkva egyetlen célját sem érte el (ATV)
A biztonságpolitikai szakértő az Ukrajna elleni orosz agresszió ezredik napján írt elemzésében úgy véli, egyhamar nem lesz béke.
nov. 19
16:39
Az elektrifikációs célok eléréséhez határozottabb EU-s szerepvállalás kell (autopro)
Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.
nov. 19
16:42
A NATO-főtitkár bekeményített, Oroszország nem győzhet (Piac és Profit)
Döntő fontosságú megakadályozni Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelmét Ukrajnában, máskülönben „határainkon egy felbátorodott és területben, valamint katonai képességeiben gyarapodott Oroszországgal kell majd szembenéznünk” – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár az európai uniós tagállamok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve.
nov. 19
16:42
Maratont futott a dél-koreai robotkutya (Bitport)
A történelmi tettet újratöltés nélkül, valamivel kevesebb mint 4 óra 20 perc alatt tudta le a négylábú gépezet.
nov. 19
16:42
Jön az első nagy havazás, fagyos levegő ömlik az országba, -10 fok lesz hamarosan (Promotions)
A legfrissebb előrejelzés alapján nagyon hideg jön, marad az átlag alatti hőmérséklet.
nov. 19
16:42
Itt a szezon: így készül a tökéletes forralt bor (Hamu és Gyémánt)
Az ünnepi időszak lényegében elképzelhetetlen forralt bor nélkül. Bár a klasszikus italt jellemzően karácsonyi vásárokban szoktuk fogyasztani, valójában otthon is kifejezetten egyszerűen elkészíthető. Most mutatunk egy könnyű, mégis tökéletes receptet.
nov. 19
16:42
Az ukrán vezérkar megerősítette, hogy csapást mértek Oroszországra (Demokrata)
"Az orosz megszállók lőszerraktárainak megsemmisítése tovább fog folytatódni."
nov. 19
16:42
Januártól még több mikrovállalkozás kaphatja olcsóbban az áramot (Üzletem)
Januártól újabb mikrovállalkozások térhetnek vissza a kedvezményes áramárakat biztosító egyetemes szolgáltatásba – jelentette be az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán.
nov. 19
16:42
Grönlandon tartják fogva a norvég koronahercegnő fiát, brutális bűnökkel vádolják (Sassy)
A 27 éves Marius Borg Høibyt, Mette-Marit norvég koronahercegnő fiát november 18-án, hétfőn tartóztatták le.
nov. 19
16:44
Háborúpárti Ukrajna-mezbe öltöztek tiszás EP-képviselők (Demokrata)
A sok hazugság és mellébeszélés után a háború ügyében is kiderült az igazság Magyar Péterről.
nov. 19
16:45
Országos siker: nyíregyházi gitáros lányok mesterhangszereket nyertek (Nyíregyháza)
A világhírű Kohno/Sakurai japán mesterhangszerek egyéves használatának a jogát nyerték el a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium növendékei. A gitár tanszak tehetségei egy teljes éven át olyan hangszereken gyakorolhatnak, amelyek lehetőséget teremtenek a még magasabb szintű zenei fejlődésre.
nov. 19
16:45
A Black Friday-akciók veszélyeire figyelmeztet az Nmhh (Digital Hungary)
Akkor is kaphatunk drága, utánvételes csomagot, ha nem rendeltünk semmit – de nem csak ezzel a módszerrel csalhatják ki a pénzünket az év végi vásárlási szezonban. Karácsony közeledtével egyre többen választják az online rendelés kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban a virtuális térben shoppingolva is elengedhetetlen.
nov. 19
16:48
A fodrászoknak és a cukrászoknak is meggyűlhet a bajuk az MI-vel (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 19
16:48
Túl késő már mémcoint venni? (BitcoinBázis)
Túl késő beszállni az OM, a SUI vagy DOGE mémcoinokba? Egy új, minden sportra kiterjedő mémcoin most még robbanásszerű növekedés előtt áll! Ahogy a Bitcoin soha nem látott csúcsokat ér el, a befektetők már a következő nagy lehetőséget keresik a kriptopiacon. Arról zajlanak a találgatások, hogy az olyan bevált érmék, mint az OM, a SUI
nov. 19
16:51
Kiderült, mennyi pénzre van szükség ahhoz, hogy gazdagnak érezd magad (Portfolio)
A legfrissebb felmérések szerint az amerikaiak túlnyomó többsége nem tartja magát gazdagnak, és sokan hónapról hónapra élnek, még a magasabb jövedelműek körében is - számolt be a CNBC.
nov. 19
16:51
Halállal járt a bébirépa és sárgarépa fogyasztása (Magro)
Egy ember életét vesztette, és közel negyvenen megbetegedtek az Egyesült Államokban az E. coli baktérium miatt, miután bizonyos friss sárgarépát és bébirépát fogyasztottak.
nov. 19
16:54
EY: Az adózásra is hatással lesz a mesterséges intelligencia (Mínuszos)
Jelentősen átalakíthatja az adó- és pénzügyi osztályok működését a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) — derül ki az EY nemzetközi kutatásából. Az új technológia fokozza a hatékonyságot a válaszadók többsége szerint, de nem számítanak arra, hogy elveszi az állásokat a szakemberektől*.  Hatékonyabb és eredményesebb működést fog biztosítani a
nov. 19
16:57
A tömeggyilkos neonáci Anders Breivik az oroszok háborús jelére utaló Z betűs frizurával kért idő előtti szabadlábra helyezést (444.hu)
És arról beszélt, hogy "szükségesek" voltak a támadásai, amiben 77 ember halt meg.
nov. 19
16:57
Vajon megbüntetik? Molnár Csaba kiszúrta, állva tapsolt Zelenszkijnek Orbán embere (Nyugati Fény)
Gál Kinga narratívát váltott?
nov. 19
16:57
Belvárosi útlezárás - Javítják az aszfaltot (Nyíregyháza)
Útlezárással szembesülnek, akik a Vay Ádám körútról kisívben a Hunyadi utcára kívánnak fordulni.
nov. 19
16:57
Így csomagold idén az ajándékokat! 10 látványos csomagolási tipp (Bien)
A legszebb ajándék az, ami szívből jön - és egy szép csomagolással rögtön megmutathatod, hogy szerettél volna örömet okozni.
nov. 19
16:59
Az észt külügyminiszter szerint csapatokat kell küldeni Ukrajnába, ha megvalósul Trump békejavaslata (444.hu)
De a legerősebb biztonsági garancia a NATO-tagság lenne Kijev számára.
nov. 19
16:59
A Szegfű utcán is útjavításba kezdtek (Nyíregyháza)
Sebességkorlátozást rendeltek el, és útszűkülettel találkoznak azok a járművezetők, akik a László utcán közlekednek és nagy ívben a Szegfű utcára kívánnak ráfordulni.
nov. 19
17:00
A Fidesz és az ellenzék még mindig nem bír egymással Pécsen, három közgyűlés után sincs alpolgármester (Telex)
Konszenzus továbbra sincs, márpedig alpolgármester és bizottságok nélkül nem törvényes a pécsi önkormányzat működése.
nov. 19
17:00
A BYD 100 milliárd jüant invesztál intelligens technológiái fejlesztésébe (Öko-drive)
A BYD 100 milliárd jüant invesztál intelligens technológiái további fejlesztésébe, célja a mesterséges intelligencia és az autóipar rendszereinek összehangolása, és ez által a mindennapi autózás kényelmesebbé, biztonságosabbá tétele - közölte a kínai autógyártó abból az alkalomból, hogy átadták a márka tízmilliomodik, új energiákkal hajtott modellj
nov. 19
17:01
Mutatjuk, hogyan készítik elő a földet az új fák telepítéséhez (Nyíregyháza)
A kivágott fák gyökereit szedik ki a földből a Korányi F. utca és Május 1. tér szervizútján.
nov. 19
17:03
Filléres trükk, amit meghálálnak a virágágyások (Édenkert)
Olcsó és egyszerű megoldás, ha azt szeretnéd, hogy jövő tavasszal meseszépek legyenek a virágaid.
nov. 19
17:03
Új tőkealapot indít a vállalkozásoknak a Magyar Fejlesztési Bank (Portfolio)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) befektetésével elindult az Európai Beruházási Alap (EIF) által kezelt Három Tenger Kezdeményezés innovációs alap, az MFB csatlakozásával vállalta, hogy 20 millió eurót biztosít növekedési szakaszban lévő közép- és kelet-európai vállalkozások fejlődésének finanszírozására.
nov. 19
17:03
Az autóbusz megállóján dolgoznak az állatpark előtt (Nyíregyháza)
Megújul a buszmegálló a Nyíregyházi Állatpark előtt! Peronmagasítást végeznek, és a megállóhely mögötti szikkasztóárokba csatornát helyeztek, így be lehetett temetni, ezáltal biztonságosabb lett a várakozás.
nov. 19
17:03
Összefognak a régiós tőzsdék és az EBRD a tőkepiacok fejlesztése érdekében (Helló Sajtó!)
Hét közép-európai értéktőzsde, köztük a Budapesti Értéktőzsde és az EBRD egyetértési megállapodást írt alá a régiós tőkepiacok közös fejlesztésére, beleértve az elsődleges piacok bővítését és az innovatív vállalatok finanszírozását.
nov. 19
17:05
Bejelentették: több helyen kaphatnak influenzaoltást a 3 év alatti gyermekek (Portfolio)
Szélesebb hozzáférést nyújt a gyermekeknek szánt influenzaoltásokhoz a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) - közölte az intézmény kedden.
nov. 19
17:06
Átadták a Highlights of Hungary díjakat (MMonline)
Gáll Levente és Tímea, a Magyar Hospice Alapítvány, valamint Szabi a Pék, alias Szabadfi Szabolcs vehette át idén a Highlights of Hungary Társadalmi Díjakat a Budapest Music Centerben tartott díjátadó gálán a közönség szavazatai alapján. A három közönségdíj mellett 5 különdíjat is kiosztottak az este folyamán a Highlights of Hungary eszme és díj tá
nov. 19
17:06
Ez a 3 altcoin akár 20 000%-os hozamot is hozhat 2025 első negyedévére (BitcoinBázis)
A kriptopiacon néhány évente gyorsított növekedési ciklusok figyelhetők meg, és bizonyos altcoinok jelentős megtérülést hozhatnak a következő években. 2025 elejére várhatóan akár 20 000%-os hozamot is elérhetnek. A Rexas Finance, a Ripple és a TRON kiemelkedik a valós eszközök tokenizálása, a fizetési rendszerek és a tartalom decentralizációja teré
nov. 19
17:06
Nehéz időket él a MÁV, egy óra alatt közel 300 perc késést jelentettek be a Facebookon (Telex)
Kőbánya-Kispest és Ferencváros között például felsővezeték-hiba miatt egyenesen szünetel a vonatközlekedés.
nov. 19
17:09
Ki fog itt dolgozni? A fiatalok mamahotelben, az idősek fáradtak (ATV)
Félmillió új munkavállalót szeretne a kormány 2030-ra, ám a folyamatosan változó munkaerőpiac képzett és motivált dolgozókat keres.
nov. 19
17:15
Ma este Szalai Ádám nélkül küzd a magyar futball válogatott (HírTV)
A magyar válogatott ma 20:45-kor lép pályára a németek ellen a Puskás Arénában. A Nemzetek Ligája-mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Keresés