Az influenszerek élete látszólag egyszerű, és mindenféle bonyodalomtól mentes. Szép helyekre mennek szép ruhákban, jókat esznek, ajándékokat kapnak, és cserébe csak azt várják tőlük, hogy megmutassák a követőiknek, miért is érdemes irigyelni őket. Vannak, akik szerint ma már bárkiből lehet influenszer, akinek van egy olyan telefonja, aminek jó a ka
A nemzeti bank alelnöke szerint a legfontosabb veszély most a dollár erősödése és a feltörekvő devizák gyengülése, így nem is volt kérdés, hogy marad a 6,5 százalékos alapkamat.
Az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) új lendülettel, megújult vezetéssel és a kormánnyal való együttműködés koncepciójának megújításával kezdte meg működését, az alakuló ülésen a magyar vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egy 15 pontos javaslatcsomagot hagytak jóvá - közölte az Mkik az MTI-vel kedden.
Még mindig vannak az országnak olyan részei, ahol gondok vannak a csapvízzel – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ friss, 2023-ra vonatkozó ivóvízminőségi jelentéséből. Jó hír, hogy szinte mindenhol jó minőségű csapvíz folyik itthon, de továbbra is van kilenc olyan település, ahol az arzéntartalom magas, Budapesten és a na
A Festival d'Hyères kreatívipari verseny 2024-es döntője különleges mérföldkőként vonult be a magyar divat történetébe: Kis-Juhász Fábián, a fiatal és innovatív magyar divattervező, hét lenyűgöző öltözékből álló kollekcióját mutatta be a rangos eseményen. A verseny, amely a Villa Noailles-ban zajlott, nemcsak Fábián tervezői látásmódjának mélységét
Az idősek számára egy mindeddig páratlan lehetőség vált valóra Budapest közelében. Egy jól átgondolt koncepció alapján luxusnyugdíjasház nyílt Gödön. Az elképesztő álomról Huszár Viktóriával a Golden Palace Göd Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
A magyar adórendszer jó irányba halad, nemzetközi rangsorok szerint a világ legversenyképesebbjei közé tartozik, és jövőre újabb könnyítések jönnek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolcadik alkalommal megrendezett adókonzultáció konferenciáján.
Az utóbbi időben sokszor vagy kimerült, sőt, gyakran érzed magad úgy, mintha kiégtél volna? Általában azt hisszük, hogy a fáradtságunkról a kevés alvás tehet, de valójában nem mindig ez a helyzet; könnyen lehet, hogy nem a tested, hanem a lelked fáradt el. Az alábbi jelek ezt támasztják alá, így ha magadra ismertél, eljött az érzelmi pihenés ideje!
A Lemken Koralin ultrasekély hibrid kultivátora hiánypótlónak tűnik, hiszen a tapasztalatok szerint az eddigi, rövidtárcsás művelés során maradtak hátra műveletlen, gyomos területek a nyári tarlóhántásban, ahol ez a technológiai hiba igen kedvezőtlen. Ezek a hiányosságok hívták életre a Koralin kipróbálását: a Lemken gépkezelőjét kérdezte az Agrofó
"Micsoda mintát mutatunk a gyerekeknek arról, hogyan működnek a párkapcsolatok, a barátságok, hogyan beszélünk egymással és egymásról..." – írja dr. Gyurkó Szilvia a hangfelvételbotrányok kapcsán. Mert ne legyenek illúzióink: a gyerekek látják és hallják, mi történik.
Nem csak a nőnap nemzetközi, bizony novemberben tartjuk a férfinapot is. Itt van néhány ötlet, hogyan lehet kedveskedni a férfiaknak e jeles nap alkalmából.
A modern szakképzésnek lépést kell tartania a technológiai újításokkal, a vállalati elvárásokkal - hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum tanműhelyében kialakított alternatív járműh
A Tether 2024. november 18-án 1 milliárd USDT-t bocsátott ki az Ethereum hálózaton, a korábbi Tron-hálózati tranzakciók folytatásaként. Bár az ilyen lépések szokványosnak számítanak, mégis érdemes figyelmet fordítani rájuk, mivel tükrözik a stabilcoin-piac likviditási szükségleteit és a kriptopénzek iránti kereslet alakulását. Az Etherscan adatai s
Nem tudni, hogy mik az új elnök béketervei, de jó esély van rá, hogy Ukrajna nem lehetne azonnal NATO-tag – pedig az lenne a legnagyobb biztonsági garancia az ország számára.
A G7 szerkesztősége, volt munkatársai díjat alapítanak a tavaly elhunyt Szentkirályi Balázs emlékére, aki a G7 2017-es alapítástól súlyos betegségéig a gazdasági portál vezérigazgatója, szerkesztője volt.
Az elektromobilitás előretörése miatt az Ev-k iránti kereslet növekedésének megtorpanása várhatóan csak ideiglenes, és a gyártók hamarosan újra növelhetik a kapacitásokat – mondta Szűcs Tamás, az Ey autóipari iparági csoportjának vezető partnere.
Jelentősen esett ma a magyar tőzsde, miután egész Európában rossz volt a hangulat. A piaci szereplőket aggasztja, hogy Oroszországban jóváhagyták a nukleáris elrettentésre vonatkozó változtatásokat. Itthon a blue chipek közül az OTP és a Richter is jelentős forgalom mellett esett.
Fotó: Aeropark A múzeum munkatársai köszöntötték annak a Bagról érkező családnak a tagjait, akiknél százezerre fordult a számláló. Sorozatban ez már a harmadik olyan év, amikor a múzeum látogatóinak száma meghaladja a százezer főt - tudatta a múzeum. Azt írták, az Aeropark idei nagy rendezvényei közül a Múzeumok Éjszakáján több mint nyolcezer, az ő
A gazdasági akcióterv céljaival összhangban januártól újabb mikrovállalkozások térhetnek vissza a kedvezményes áramárakat biztosító egyetemes szolgáltatásba - közölte az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán kedden közzétett videójában.
Bio zabszeletet hívott vissza a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt., mert penészes lehet – közölte ma a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az álmok világa különleges, nem véletlen, hogy az ember mindig is meg akarta érteni az álmok üzenetét. A tudomány is régóta keresi az álomtartalmak és az álmot látó személyisége közti kapcsolatot.
Új, a termelők felelősségét pontosabban szabályozó gabonaszerződéseket szeretne látni a kormány – mondták el az Agrárszektor gabonakereskedelemre rálátó forrásai a szaktárca vasárnapi közleménye után. Ha ez megvalósulna, akkor a termelőnek csak addig kellene felelősséget vállalnia az eladott áruért, amíg át nem adja a vevőnek – ez jelenleg sok eset
A dollár erősödése és a kockázatkerülés tőkekiáramlást okozott a feltörekvő piacokon, így hazánkban is. Ráadásul a fejlett piaci hozamok közül is az amerikaiak emelkedtek a legjobban. A kelet-európai gazdaságok a vártnál gyengébben szerepeltek, de a 4,5 százalékos költségvetési hiánycél tartható, és a jövő évi növekedésre is jók a kilátások. A Magy
Hogy bírod? – kérdezzük egymástól sokszor, aztán suhanunk is tovább. Puskás Ágota első kötete nemcsak felteszi, hanem meg is válaszolja ezt a kérdést a huszonéves Rozi történetén keresztül, aki egy bántalmazó édesapa után egy bántalmazó párkapcsolat kusza hálójában találja magát. Az önéletrajzi ihletésű, lélektani regény a főhős legsötétebb gondola
Kedden rendkívüli plenáris ülés keretében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mondott az Ep-képviselőknek az Ukrajna elleni orosz invázió 1000. napja alkalmából. Az ülést megnyitva Roberta Metsola, az Ep elnöke kijelentette, hogy a Parlament továbbra is Ukrajna mellett fog állni, amíg "a szabadság és a valódi béke meg nem valósul, ameddig c
Egy Boeing 757-es típusú géppel közel 30 tonna e-kereskedelmi áru érkezett Kínából, Grúzián keresztül a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre - áll a reptér közleményében. A járat a tervek szerint jövő héttől menetrend szerint hetente négy alkalommal közlekedik majd a két célállomás között.
Nem titkolják tovább Thomas Rabe budapesti látogatását a nyilvánosság elől, legalábbis közzétett róla egy fotót az RTL az egyik közösségi média platformon.