Adományozó napot rendeznek advent első hétvégéjén a debreceni állatkertben, amelyen Mikulás-váró programokkal várják a látogatókat – közölte az intézmény vezetője az MTI-vel.
"A német autóiparnak sokkal hatékonyabban kell működnie, mert csak így maradhat közép- és hosszú távon nemzetközileg versenyképes" - áll a német gazdasági minisztérium által kinevezett, az autóipar átalakításával foglalkozó szakértői csoport (ETA) által készített ajánlási dokumentumban.
"Fontos megvédeni az embereket attól, hogy az interneten, a médiában a gyermektelenség ideológiáját erőltessék rájuk" – mondta Vjacseszlav Volodin, az orosz parlament alsóházának elnöke.
A csillagjegyek sokak szerint nem csak személyiségünket befolyásolják, hanem azt is megmutathatják, hogy milyen helyekre és tevékenységekre vágyunk. Télen különösen fontos, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol feltöltődhetünk és élvezhetjük a szezon varázsát. Nézzük meg, milyen téli úti cél illik hozzád a csillagjegyed szerint!
Újabb védővámokkal fenyegeti Kanadát, Mexikót és Kínát Donald Trump. A januárban hivatalba lépő, megválasztott amerikai elnök ezzel "visszavág az illegális migrációért, bűnözésért és drogokért". De mit importál Amerika és mit veszíthet?
Jancsi és Juliska meséjében a Vasorrú bába is egy jól kimunkált mézeskalács házban lakott. Akik eddig visszariadtak a házépítéstől - mert attól tartottak, hogy bonyolult és munkaigényes dolog - egy egyszerűbb változatot mutatunk!
Összmagyar nemzeti érdek, hogy a vasárnapi romániai parlamenti választásokon elmenjenek szavazni az erdélyi magyarok, mert ha meggyengül egy nemzetrész, az az egész nemzetnek veszteség – mondta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Sepsiszentgyörgyön.
Pokrovszk és Kurahove térségében gyors iramban tör előre az orosz hadsereg, pénteken újabb két település bevételét jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
A Bitcoin (BTC) története során több mint 400 alkalommal nyilvánították „halottnak”, mégis újra és újra visszatér, hogy bizonyítsa életképességét. Ezúttal a kriptovaluta az áhított hatjegyű árfolyamért küzd, miközben elemzők akár 132 000 dolláros csúcsot is prognosztizálnak. Többször halottnak nyilvánítva A Bitcoin 415 alkalommal került temetésre a
Lemondott a brit közlekedési miniszter, miután kiderült, hogy megtévesztette a rendőrséget, amikor évekkel ezelőtt az állította, ellopták a mobiltelefonját. Louise Haigh korábban rendőr volt.
Georgiának hűnek kell maradnia európai értékeihez, és maradéktalanul eleget kell tennie az Európa Tanács tagállamaként vállalt kötelezettségeinek, közölte a testület.
Egy tapasztalt kriptokereskedő bemutatta azt az öt kriptovalutát, melyek az év utolsó negyedévében jelentős növekedésre esélyesek. A várakozások szerint ezen altcoinok akár 7500%-kal is megugorhatnak a bikafutam során. A befektetők és a kripto rajongók egyaránt kulcsfontosságúnak találhatják ezeket a meglátásokat a piac várható hullámzásában való e
Annak érdekében, hogy a karácsonyi készülődés a gyermekek számára minél szebb és tartalmasabb legyen, 467 külhoni óvoda pályázatát karolta fel a Rákóczi Szövetség – közölte a szervezet pénteken. Azt írták, a Magyar Iskolaválasztási Programban érintett külhoni óvodák karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó foglalkozásainak támogatására november elején kií
A Hello Agency nyerte a Nespresso meghívásos tenderét, melynek eredményeként a következő időszakban az ügynökség felel a prémium kávémárka különböző rendezvényeinek megvalósításáért.
A Petőfi-díjat idén Kincses Előd erdélyi magyar jogász és Mircea Dinescu román költő kapta meg Budapesten. A rangos elismerést a közép-európai népek szabadságáért kiemelkedően sokat tett személyeknek ítélik oda.
További "képviselői látogatására" a jövőben nem tartunk igényt, és nem biztosítunk rá lehetőséget - írta Fülöp Attila, a BM gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Magyar Péternek, és ezen kívül azt is megüzente a Tisza elnökének: a gyerekvédelem "nem politikai show-műsor". A Facebook oldalán is közzétett levelet írt a Belügyminisztérium államt
Szinte már kiszámítható, hogy a 90-es évekbeli nagy öltönyök minden évben visszatérnek ősszel. Ez a kedvelt férfi kiegészítő akár a partiruhák jó alternatívája is lehet azok számára, akik kevésbé szeretik a csillogást. Kényelmes, jól rétegezhető, a vagány sziluettről nem is beszélve.Nem csak az irodában vagy az esti koktélozáshoz, de még a vörös sz
Lezárják a közúti forgalom elől a budai Vár Széll Kálmán tér felőli bejáratát, a Bécsi kaput hétfőtől várhatóan csütörtökig az útburkolat javítása miatt.
A kórházak hatalmas adósságot halmoznak fel a beszállítók felé, utóbbiak egy idő után felfüggesztik a szállítást. Sok esetben olyan eszközökből alakul ki hiány, melyek nélkül nem lehet elkezdeni a műtétet. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint a cégeket finanszírozó bankoknál is fogy a türelem.
Parádés héten van túl az Ethereum (ETH), aminek árfolyama június után ismét megközelítette a 3700 dolláros szintet. A világ második legnagyobb kriptovalutája ezzel nemcsak fontos ellenállást ért el, de jelentősen túlteljesítette a bitcoint (BTC) is, amire utoljára májusban volt példa. Ennek következtében az Ethereum-tulajdonosok 90%-a jelenleg prof
Amerikában úgy megszaporodott a fegyelmezetlen utazók száma, hogy két légitársaság is fontoltóra vette, hogy többé nem árusít alkoholt járatain. Íme tíz igaz történet a leglehetetlenebb utasokról.
A Podmaniczky Mozgalom politikusa láthatóan eléggé kiakadt azon, hogy a főpolgármester szerint nem lehet rá pénzt bízni. Ezután Vitézy szerint nincs már mit beszélni a helyettesi felkérésről.
A banán (Musa spp.) természetes élőhelye Délkelet-Ázsiában található, különösen Indonézia szigetei, a Fülöp-szigetek, Malajzia és Új-Guinea térségében. Legjobban meleg, trópusi klímán növekszik, ahol az éves átlaghőmérséklet 20-30 °C között van.