2024. március 1. péntek

márc. 1
17:06
NAV: elérhető az adóztatási számlaszámok és adónemek 2024. február 14-étől érvényes jegyzéke (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján elérhető az adóztatási számlaszámok és adónemeik 2024. február 14-étől érvényes jegyzéke.
márc. 1
17:06
Ukrajna Magyarországra is exportálhat villamos energiát (Demokrata)
Ukrajnában ismét többlet villamosenergia-termelést regisztráltak csütörtökön.
márc. 1
17:06
Alkotmányba kerül az "abortuszhoz való jog" Franciaországban (Mandiner)
Az abortuszpártiak örvendeznek, szerintük a szélsőjobb akarja csak korlátozni az abortuszt.
márc. 1
17:09
Újabb rekorddal zárta a februárt a Budapesti Értéktőzsde (Piac és Profit)
Februárban is folytatta egyenletes növekedését a BUX index, amelynek nyomán újabb rekordértéken, 65 938,65 ponton, januárhoz képest 3 százalékos növekedéssel fejezte be a hónapot a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója.
márc. 1
17:12
2023. jó év volt az Erste Csoportnak (ProfitLine)
Az Erste Csoport 5,5 milliárd euró működési eredményt ért el 2023-ban, 38 százalékkal meghaldva az egy évvel korábbit az előzetes eredménykimutatás szerint - tette közzé a cég a honlapján csütörtökön.
márc. 1
17:12
Februárban lezajlott az energiamegtakarítások első aukciója (Portfolio)
A szervezett piac indulása új korszakot nyit a hitelesített energiamegtakarítások adásvételében, közvetlen ösztönzőként szolgál a hazai energiahatékonyság fejlesztéséhez és a klímasemleges jövő megalapozásához. Hasznos szerepet vállal az energiaátmenetben, hiszen átlátható keretek között teremt kereskedési lehetőséget az energiahatékonysági beruház
márc. 1
17:12
A kanadai külügyminiszter érti a kárpátaljai magyarok sorsát (Demokrata)
Ezt mindig is nagyra becsültem – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
márc. 1
17:12
Világháborúst felhívást idézve ment neki a németeknek Medvegyev (Mandiner)
Az orosz politikus "főellenségnek" nevezte a németeket.
márc. 1
17:12
Az F1 semmit nem tesz, hogy marasztalja Verstappent és Alonsót (Racingline)
Hiába panaszkodnak egyre többen már a versenyzők közül is a tarthatatlan hosszúságú versenynaptár miatt, a Forma-1 tervei között nem szerepel a futamszám csökkentése – sőt, visszatérhet egy korábbi rendező, és az európai helyszínek rotációja is a küszöbön áll.
márc. 1
17:12
69 éves, 170 négyzetméteres és több mint egymillió dollárba kerül, mi az? (Telex)
Nem, nem egy átlagos ház Budapesten, hanem egy átlagos ház az amerikai Montana állam egyik festői kisvárosában.
márc. 1
17:12
Kitálalt egy fiatal modell, ezt gondolja a nőfaló Leonardo DiCaprióról (naphire.hu)
A fiatal modell elképesztő állításokat mondott a színésszel kapcsolatban.
márc. 1
17:12
Útinfó nyíregyházi módra (Nyíregyháza)
Összegyűjtöttük a péntek legfontosabb nyíregyházi útinformációit.
márc. 1
17:12
Tech Trends 2024: Hogyan lehet technológiai lemaradásból modernizációs versenyelőny? (Helló Sajtó!)
A Deloitte tanulmánya a core-rendszerek modernizációját vizsgálta: olyan kihívásokra összpontosított, mint az elöregedő hálózatok, a generatív MI adatkezelésre gyakorolt hatásai, az ERP rendszerek megújítása, valamint az utóbbi idők SaaS implementációinak jövőállósága.
márc. 1
17:14
Ez ám a jó hír: újra pályán Szoboszlai Dominik! (Mandiner)
A magyar válogatott labdarúgó és Darwin Núnez is a csapattal edzett csütörtökön, de Mohamed Szalah még nem tért vissza sérüléséből.
márc. 1
17:15
Döbbenetesen sokan szavaznának Magyar Péter pártjára a Blikk olvasói közül (SzMo)
Egyelőre megállíthatatlan üstökösnek tűnik Magyar Péter a magyar közéletben, és most úgy tűnik: az emberek túlnyomó többsége látatlanban akár szavazna is rá.
márc. 1
17:18
Nyílik az uniós pénzcsap a terrorgyanúba keveredett ENSZ-ügynökségnek (Infostart)
Az Európai Bizottság pénteken 50 millió euró támogatást hagyott jóvá az ENSZ palesztin menekültek segélyező ügynökségének (UNRWA ), amelyet a jövő héten tervez folyósítani - jelentette be a brüsszeli testület pénteken.
márc. 1
17:18
Magyarországra is exportálhat áramot Ukrajna (Portfolio)
Ukrajnában ismét többlet villamosenergia-termelést regisztráltak csütörtökön, aminek következtében a tervek szerint újból megindulhat az áramexport több országba, köztük Magyarországra - számolt be az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata pénteken a Telegramon.
márc. 1
17:18
Egy német hadihajó támadott meg egy amerikai drónt (ATV)
Egy német hadihajó véletlenül tüzet nyitott egy amerikai drónra, ami épp a Vörös-tenger felett cirkált.
márc. 1
17:18
Mától él az új tarifarendszer a közösségi közlekedésben (Azenpenzem)
Március 1-jétől új tarifarendszert vezetnek be Magyarországon a helyközi közösségi közlekedésben, ami a döntő többség számára valóban azt jelenti, hogy olcsóbban utazhat. A korábban létező sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. Az új rendszernek köszönhetően a vidékről ingázók az országbérletükkel vagy a Pest-
márc. 1
17:18
Ferenc pápa szerint a genderideológia a mai kor egyik legnagyobb veszélye (Demokrata)
"A különbségek eltörlése az emberiség eltörlését jelenti" – jelentette ki az egyházfő.
márc. 1
17:18
Idén se lesz a Dunán menetrend szerinti BKK-hajó (Telex)
A BKK a koronavírus-járvány idején állította le a szolgáltatást, mert nem volt rá pénz.
márc. 1
17:21
Csaknem 3 milliárd forintos zöld technológiai fejlesztést valósított meg a Solar FM Komlón (Alternatív Energia)
Napelemekhez használható forgatórendszeres tartószerkezet gyártását kezdheti meg a Solar FM Kft. Komlón egy csaknem 3 milliárd forintos, felerészben a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) Plusz támogatásával megvalósult beruházás eredményeként.
márc. 1
17:21
Bud Spencer nagyon ki volt gyúrva az első filmjében, az ikonikus pocak csak később jött (Femcafe)
Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer 20 évesen került először kamerák elé. Alig lehet felismerni a magyarok kedvenc sztárját.
márc. 1
17:21
EP: 2030-ra az élőhelyek 30 százalékát helyre kell állítani (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el, amely szerint a tagállamoknak egyre több, 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százaléknyi leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
márc. 1
17:21
A True Detective végre kib*szottul női történet – 5 ok, amiért szerettem az új évadot (WMN)
Beszélőnevek, szimbolikus tárgyak, misztikus helyszínek. Issa López utalásokban gazdag történetével nehéz betelni.
márc. 1
17:24
Puskás Peti megható sorokkal osztotta meg: "Így már sose utazunk többet…" (Blikk)
A The Biebers énekese szívszorító szavakkal búcsúzott egy korszaktól.
márc. 1
17:24
Ukrajnából jöhet az áram Magyarországra (Portfolio)
Ukrajnában ismét többlet villamosenergia-termelést regisztráltak csütörtökön, aminek következtében a tervek szerint újból megindulhat az áramexport több országba, köztük Magyarországra - számolt be az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata pénteken a Telegramon.
márc. 1
17:24
Időjárás: Mutatjuk, hol lehet eső vagy zápor az éjszaka (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10 fok között várható.
márc. 1
17:24
Borok és robotok (Demokrata)
Meg kell ismertetni a bort a következő nemzedékekkel, és használni kell a legkorszerűbb technológiákat az ágazat fellendítése érdekében.
márc. 1
17:24
Megadja a Reakcióban: Nem hiszem, hogy az Azahriah-rajongók leszavaznának Gyurcsányra (Mandiner)
Itt a Mandiner Reakció az eszmetörténésszel, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.
márc. 1
17:24
Hogyan lehet a technológiai lemaradásból modernizációs versenyelőny? (Üzletem)
Gyakori a félrepriorizálás, mivel egy nagyvállalat többszáz alkalmazása és rendszere közül valójában csak tucatnyi az, amely lényegileg befolyásolja a technológiai képességeket.
márc. 1
17:24
A 2022-es orosz békejavaslat kiszolgáltatta volna Ukrajnát Moszkva akaratának (Telex)
Az oroszok ki akarták herélni az ukrán hadsereget, és megtiltották volna, hogy Ukrajna közeledjen a NATO-hoz.
márc. 1
17:24
Az ország egyik legjobban öltözött férfijére érdemes figyelni – Kelecsényi Milán-podcast (Roadster)
Kelecsényi Milán új férfiruházati márkája Magyarországon egyedi koncepciónak számít. Teljes ruhatárat kínál ügyfelei számára, amelyet a megszokottól eltérő módon, közös tervezési folyamat után, méretre készítve kapnak kézhez. Izing Róbert, a Roadster magazin főszerkesztője arra volt kíváncsi, mitől jobb a méret után készített öltöny, mint a konfekc
márc. 1
17:24
Folytatódott a Szupermenta fehérjepor terméktesztje: az eredmények most sem felhőtlenek (Helló Sajtó!)
A tesztelt 21 csokoládéízű fehérjepor közül 20 termék nem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Továbbá probléma akadt még többek között a fehérje-, aminosav- és édesítőszer-tartalommal, valamint a weboldalakon szereplő jelölésekkel is.
márc. 1
17:26
Nincs új a nap alatt: gyurcsányista politikusra bízott fontos feladatot Karácsony (Mandiner)
A bicskei gyermekotthon ügyében vizsgálódik hétfőtől a Kiss László vezette fővárosi bizottság.
márc. 1
17:27
Meghökkentő, mi történik a testeddel, ha napi 5 kávét iszol: 30%-kal is csökkentheted egy gyilkos kór kialakulásának az esélyét (Femcafe)
Te is azon emberek közé tartozol, akik több csésze kávét is legurítanak naponta? Akkor van számodra egy jó hírünk!
márc. 1
17:28
"Győzött a magyar igazság!" – a jogtalanul kirúgott magyarbarát pozsonyi muzeológusnő a Mandinernek (Mandiner)
Négy év pereskedés után jogerős: a pozsonyi városi múzeum köteles visszavenni állományba Zuzana Falathovát: vele és ügyvédjével, Nagy Dáviddal beszélgettünk.
márc. 1
17:30
Czomba Sándor: csak akkor jöhetnek vendégmunkások, ha nem találnak magyar munkaerőt (Infostart)
A kormány újabb intézkedésekkel védené a magyar munkavállalókat a hazai munkaerőpiacon, a vonatkozó jogszabályt már kidolgozták. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azt mondta az InfoRádióban, hogy megítélése szerint egy külföldi munkavállaló bére nem lehet alacsonyabb, mint egy magyar dolgozóé ugyanabban a munkakörben és pozícióban, ug
márc. 1
17:30
Reagált a Budapest Airport a kötelezettségszegésről szóló hírre (Portfolio)
Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot folytat az Európai Beruházási Bank (EBB) által a Budapest Airportnak 2018-ban nyújtott 200 millió eurós hitel kapcsán felmerült súlyos kötelezettségszegés ügyében - írtuk meg pénteken délután a Politicóra hivatkozva. A Budapest Airport most állásfoglalásban reagált a hírre.
márc. 1
17:30
Politico: Az EU csalásellenes hivatala vizsgálódik egy Budapest Airportnak adott kölcsön miatt (Telex)
A lap szerint összeférhetetlenség gyanúja miatt kérdezték ki az Európai Befektetési Bank egy volt tisztviselőjét, aki hamisnak és félrevezetőnek nevezte a feltételezést.
márc. 1
17:30
Hamarosan lezárul a jelentkezés a Telekom zenei tehetségkutatójára (Telex)
Március 10-ig lehet nevezni a Telekom Electronic Beats zenei tehetségkutatójára, a Szelektorra.
márc. 1
17:30
Product Design Talks: A pénzügyi szektor átalakítása az AI segítségével (Fintech)
Az Ergomania szervezésében február 29-én megrendezésre került “Product Design Talks” rendezvény kiemelt témája a pénzügyi szektor mesterséges intelligencia (AI) által hajtott átalakítása volt, különös tekintettel a hangalapú interakciókra. Disrupt banking with voice Az esemény Dr. Rung András, az Ergomania ügyvezetőjének és alapítójának előadásával
márc. 1
17:36
A Telekom és a Mol húzta a magyar tőzsdét (Portfolio)
Pluszban zárta a hónap első napját a BUX, a blue chipek emelkedését a Magyar Telekom vezette.
márc. 1
17:36
Bodrogi Gyula soha nem hallott titkáról rántotta le a leplet (ATV)
Bodrogi Gyula elképesztő történetet osztott meg a múltjából: a 89 éves színész elmesélte, hogy kirúgták a főiskoláról.
márc. 1
17:36
Takarékos lesz a vízzel a CATL Debrecenben (autopro)
A cég jelenleg egy olyan megoldáson dolgozik, amivel drasztikusan csökkenthető Debrecenben épülő gyárának technológiai vízfogyasztása.
márc. 1
17:36
Pedofilgyanús óvodai alkalmazottra csaptak le a rendőrök Újbudán (Mandiner)
A szülőknek jó ideje gyanús volt az egyik újbudai intézményben dolgozó óvodai alkalmazott.
márc. 1
17:36
2,6 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a IV. negyedévben (Helló Sajtó!)
2023 IV. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 5,8, importja 0,2%-kal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest.
márc. 1
17:38
Kemény üzenet: elmondta a pápa, mi a véleménye a genderideológiáról (Mandiner)
A katolikus egyházfő szerint a különbségek eltörlése az emberiség eltörlését jelenti.
márc. 1
17:39
Szenzációs fényinstallációval nyitott meg a Biodóm – ott voltunk a Fénydóm nulladik napján (SzMo)
Végre birtokba veheti a nagyközönség a hányatott sorsú Biodóm épületét. Az INOTA kortárs audiovizuális fesztivál programját is szervező csapat munkája március első felében nézhető meg.
márc. 1
17:42
Kulcsár Edina még a gyerekeinek sem árulta el, hogy érkezik a kistesó (Blikk)
Kulcsár Edina és G.w.M csak úgy sugároznak a boldogságtól.

Keresés