A környezeti fenntarthatóságra nevelés támogatására és népszerűsítésére idén újra meghirdeti a Föld bajnokai elnevezésű pályázatát az E.ON Hungária csoport.
Bárnai Árpáddal készített egy hosszú interjút a 444.hu, amelyben a bicskei gyermekotthon korábbi alkalmazottja elmesélte, hogy mi is történt ott 2006 és 2011 között.
Jean-Noël Barrot szerint Oroszország kibertámadásai és dezinformációs műveletei "két évvel ezelőtt, az ukrajnai háború kezdete óta kezdtek felgyorsulni".
5 százalék körüli visszaesést jósol az idei évre az eladások terén a Volkswagen, miután az autóipar az elektromos járművek iránti kereslet visszaesésével és az erősödő versennyel küzd - írja a Bloomberg.
Ha a filmtermést nézzük, úgy tűnik a moziszezon csak tavasszal indul be úgy #istenigazában. Bár így, a hivatalos tél utolsó napjára befut a Dűne: Második rész, és ezzel - reméljük - be is indítja az igazán ütős filmek áradatát.
A két-háromszoros különbség sem ritka a hasonló tartalmú lakásbiztosítások díjai között itthon, emiatt egy adott kategórián belül a legdrágább terméket választó ügyfelek jóval többet fizethetnek otthonuk biztosítására – olvasható a CoverMe.hu online biztosítási portál sajtóközleményében. Az online biztosítási portál február végén a hazai lakásbizto
Kubatov Gábor FTC-elnök és Fidesz-alelnök korábban azt mondta, aki megvonja a Fraditól a támogatást, az mit sem sejt a nemzeti érzésekről, sem a sport oktatásban betöltött fontos szerepéről.
A teljes értékű PC-s játékokat futtató kézikonzolokból ma még kicsi a választék. A szegmens úttörője a Valve Steamdeckje, amely egy ideje már közvetlen konkurenciát kapott az Asustól. Az Asus ROG Ally konzol több szempontból is egyedülálló. Mai ismertetőnkben megnézzük, milyen előnyei és hátrányai vannak a konkurenciával szemben. Csomagolás Az Asus
Lassacskán beköszönt a tavasz, ezért bár valószínűleg kevesebbet fogjuk pörgetni a streaming szolgáltatók kínálatát, a hűvösebb estékre azért nem maradunk friss filmek és sorozatok nélkül. A klasszikusok közül érkezik többek között a Robotzsaru összes része, az Eredet, a Dunkirk, a Tenet és a Csillagok között. De a hónapban már elérhető lesz az új
Továbbra sem voltak eredményesek a pécsi helyi közösségi közlekedési vállalat, a Tüke Busz Zrt. és az érdekképviselet közötti bértárgyalások, így jövő héten ismét - idén már harmadszor - tart munkabeszüntetést a társaságnál működő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ).
A hangsúly nem a külsőn van, az csupán az egészséges életmód egyik pozitívuma, visszatükröződése. Adunk néhány tanácsot, amivel lassíthatók az öregedési folyamatok, tovább maradhat aktív és megőrizheti fiatalos lendületét.
Az elemzői várakozásoknál kevésbé lassult az euróövezeti éves infláció februárban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett előzetes adata szerint.Februárban az éves infláció ugyanis 2,6 százalék volt a januári 2,8 százalék után, az elemzői várakozások átlagában viszont 2,5 százalék szerepelt. Egy éve februárban még 8,5 százalék
Manapság egyre többször hangzik el a mondás, hogy "na, ez az autó sem fogja megélni az idős kort." Ugyanakkor kár lenne ilyen egyszerűen elhesegetni magunktól a felelősséget. A legtöbb autó hosszú élettartammal tud rendelkezni, ha betartjuk a gyártó által előírt szervíz intervallumokat és megbízható helyen végezzük a revíziókat. Sokan abban hisznek
Idén péntekre esik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja, ami nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap is. Ez sokaknak lehetőséget ad egy hosszabb pihenésre. Akár 3-5 napra is el lehet utazni egy népszerűbb útazási célpontra.
A Rossmann értesítette a vásárlókat, hogy mire kell számítaniuk március 4-től, azaz jövő hét hétfőtől. Mutatjuk, hogy milyen részetekre kell figyelned!