Gyorsult az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménycsökkenése februárban az Ellátásilánc-menedzsment Intézet (Institute for Supply Management - ISM) pénteken közzétett adatai alapján. Az Egyesült Államok feldolgozóipari ágazatának februári beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 47,8 pontra csökkent az előző havi, 2022 októbere óta a legmagasabb 49,
Karácsony Zoltán, a HR Portal álláspiaci szakértője szerint olyan mértékű a munkaerőhiány Magyarországon, hogy még a szakképzett munkakörökbe is vendégmunkásokat kell toborozni. A legfrissebb adatok alapján 95 ezer külföldi munkavállaló van Magyarországon és a számuk az előrejelzések szerint hamarosan elérheti a 100 ezer főt is, hiszen havonta nagy
A tárcavezető arról tájékoztatott, hogy az Antalyai Diplomáciai Fórum első napján igen fontos kétoldalú tárgyalások zajlottak a bolgár és a török elnökkel is.
A következő években szabadulhatnak feltételesen az első olyan fogvatartottak, akiknél az életfogytiglan már minimum 25 vagy 30 évet jelentett. Tudnak majd buszjegyet venni? Ismerik a Facebookot?
Vizsgálatok folynak egy a Budapest Airportnak adott mintegy 200 millió eurós (mai árfolyamon úgy 77.966 millió forint) kölcsön ügyében – tudósította a Politico.
A mai kor egyik legnagyobb veszélye a genderideológia, amely megszünteti a különbségeket férfi és nő között – mondta Ferenc pápa a Vatikánban pénteken kezdődött nemzetközi antropológiai konferencia nyitóbeszédében.
Február 24-én szombaton, helyi idő szerint 3 perccel délután 3 után Philippe Delamare elsőként vitorlázott át a célvonalon A Coruña város hullámtörőjénél. Delamare ezzel megnyerte az első Global Solo Challenge-et, 147 nappal és 1 órával azután, hogy 2023. szeptember 30-án elindult világkörüli útjára. Philippe részben betekert orrvitorlával, grósz n
Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays for Future Magyarország fel akarja mérni a budapesti fiatalok véleményét a kultúráról és a köztérhasználatról, majd javaslatcsomagot állítanának össze.
Bezárták a "bűnözők Amazonjaként" ismertté vált német Crimemarket nevű illegális digitális piacteret, amely 181 ezer felhasználójával 25 millió euró bevételt termelt - közölte pénteken a német rendőrség Düsseldorfban.
A Hanshow az EuroCis kiállításon bemutatta a Green Store Solutions sorozatát, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a kiskereskedelmi ágazat lépéseit a fenntartható jövő felé. Az új termék kiegészítéseként a Hanshow egy átfogó Green Digitalization Report-ot is kiadott a Microsoft, az Intel és az E Ink technológiai partnereivel együtt, illetve Polaris P
A török Kaan Next-Generation Fighter, amelyet korábban TF-X néven ismertek, végrehajtotta első sikeres tesztrepülését. A gép a közvélekedés szerint hamarosan számos ország érdeklődését kiválthatja. A jelentés alapján a repülő egy F–16D kíséretében 13 percig repült, elérte a 2,5 kilométeres magasságot és a 425 km/h-s sebességet.
Otthon vagy a magyar retró slágerekben? Ezeket dúdolgatod az utcán, mosogatás közben és a pénztárnál sorban állva? Akkor mutasd meg, hány dalt találsz ki csupán két sorból!
Ha a walesi hercegné megjelenik a nyilvánosság előtt, világszerte lecsapnak a Katalinéhoz hasonló kiegészítőkre és ruhákra - most például erre a modellre.
Pszichológiai alkalmassági vizsgálatot rendelnek el a gyermekotthonok vezetőinél, egyebek között szexuális devianciákat és függőségeket is vizsgálnak majd mostantól – olvasható a csütörtökön megjelent kormányrendeletben. A szakértő szerint a kormányrendelet homályosan fogalmaz. Közben az áldozatok védelmének érdekében a Főváros eseti bizottságot ál
A néha egészen vad megnyilvánulásairól is ismert Peter Schiff, az arany befektetések elkötelezett támogatója és a bitcoin kritikusa arra figyelmeztetett,
Rekordenyhe volt a február, olyannyira, hogy a márciusok között is a hetedik legmelegebb lenne - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A 26 éves, címvédő és háromszoros világbajnok pilótának ez pályafutása 33. pole pozíciója. Verstappen mellől a monacói Charles Leclerc (Ferrari) indulhat, a harmadik rajtkockát pedig a brit George Russell (Mercedes) szerezte meg. Fotó forrása: hirado.hu Az időmérő első szakasza nem hozott különösebb meglepetést, az némileg ugyanakkor váratlan volt,
A The Lancet folyóiratban megjelent 2022-es globális elemzés szerint átlépte az egymilliárdot az elhízott emberek száma. A statisztika szerint 879 millió elhízott felnőttről és 159 millió elhízott gyermekről beszélhetünk.
A miniszterelnök havi összjövedelme 6 és fél millió forint fölé fog nőni az idén. De nem járnak rosszul más kormánytagok és az országgyűlési képviselők sem.
A portál szerint a közelmúltban nyilvánosságra került videókból kiderül, hogy az Action for Democracy óriás donorai alaposan előkészített akciókhoz adhatták a milliárdokat.