Hónapokon keresztül csökkenő trend volt megfigyelhető a lakáshitelek piacán. Márciusban fordulóponthoz érkeztünk, mutatjuk mennyibe fog kerülni a piaci hiteled! Mi történt? Márciusban megállt a lakáshitelek árának csökkenése: a Bankmonitor által vizsgált esetekben a februárival megegyező kondíciókra számíthatnak a hiteligénylők – olvasható a Bankmo
Jelentős felfutás előtt állhatnak az alternatív kriptovaluták, vagyis az altcoinok. Az altcoinoknak sikerült kiszabadulnia a Bitcoin által okozott árcsapdából, és
Egy ideje már csak műsorvezetőként van jelen a HírTV-nél Velkovics Vilmos. A változást Velkovics Vilmos, a volt főszerkesztő is megerősítette a Media1 érdeklődésére és elmondta azt is, ki lett az új vezető.
Tavaly májusban érkezett a hír, hogy a piac második helyezettje - az ALD Automotive - felvásárolta a piacvezető Leaseplant. A Budapest Business Journal iparági listáján ez a két cég emelkedik ki a mezőnyből árbevételben.
Ma a nemzetközi porondon brit és eurózónás ipari adatok érkeznek, ezeknek lehet esetleg piacmozgató hatása. Egyelőre mérsékelt optimizmust látni Európa tőzsdéin - vélhetően a tegnapi kifejezetten jó amerikai részvénypiaci hangulat is érzékelteti még a hatását a mai európai kereskedésen. Közben nincs megállás a kriptopiaci raliban, már a 73 000 doll
Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint a kibertámadásokat ma már fegyverként használják a konfliktusokban, az orosz–ukrán háborúban is próbálkoznak ilyenekkel a felek.
Kiszelly Zoltán: A XII. kerületben szeretnének polgármestert adni Kovács Gergelyék, cserébe pedig a többi helyen nem kellemetlenkednének a baloldali összefogásnak.
A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.
A holnap záruló 2 éves Euró Magyar Állampapír mellett újabb, 3 éves sorozat fog megjelenni, kedvező kamatozással. Bátran ajánljuk mindkét sorozatot, különösen változékony forintárfolyam idején.
Fehér Tibor egyike azoknak a fiatal színészeknek, akik fáradhatatlanul dolgoznak a szakmájukért. Legutóbb a Most vagy soha! című filmben bukkant fel alakja.
Idén az év elején tízből hat cég tervez fizetésemelést adni, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak - számolt be legfrissebb kutatása eredményeiről a Profession.hu.
A szombati tűzesetben súlyos károkat szenvedett visegrádi Hotel Silvanus igazgatója elmondta, hogy szeretnének hiteles vendéglátók maradni - írja az mfor.hu. Mind a katasztrófában érintett, mind a jövőbeli foglalással rendelkező vendégeket kártalanítás végett fel fogják keresni.
Eva Mendes a vasárnap estét férje, Ryan Gosling támogatásával töltötte − de más celebpartnerekkel ellentétben ő nem jelent meg az Oscar-gálán. Ezzel az A-listás pár egyszer és mindenkorra világossá tette: ők nem szeretnek együtt megjelenni a vörös szőnyegen.Gosling ehelyett úgy döntött, hogy az édesanyjával, Donna Goslinggal, a húgával, Mandi Gosli
Nehéz egyértelmű választ adni arra, hogy melyik országban a legjobb nyugdíjasnak lenni, azonban most a világ egyik legnagyobb vagyonkezelő cége, a Natixis megpróbálkozott ezzel. A vállalat évről évre kiad egy nyugdíjasrangsort, melynek összeállításánál többek közt azt is nézik, hogy az egyes országokban miként alakul az idősek életminősége, egészsé
A banán drágulni fog, ugyanis az éghajlatváltozás komolyan sújtja a közkedvelt gyümölcsöt – mondta a BBC Newsnak a világ egyik vezető ágazati szakértője.
Március 18-ig kérhetjük az adóhatóságtól, hogy postázza részünkre az szja-bevallásunk tervezetét. A legegyszerűbben ezt sms-ben tehetjük meg. A tervezetek legkésőbb március 18-ától elérhetőek a NAV online felületén.
Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben. A hatóság az elmúlt hetekben több bejelentést is kapott a platform intenzív kereskedelmi gyakorlata miatt.
Félhetnek a népharagtól az ukrán politikusok. Ezért nem szavazta meg a bizottság a besorozási törvénynek az adminisztratív szankciókra vonatkozó pontját.
Azonban abban is biztos, hogy püspök marad mégis, holott az egész keresztény közösséget erodálja, amit csinál. Szerinte egyházon belül a félelem miatt nem mernek az emberek felszólalni Baloggal szemben.
Kalapáccsal támadtak rá Leonyid Voklovra, a néhai Alekszej Navalnij vezető politikai stratégájára a litván fővárosban, Vilniusban kedden – közölte szerdán Navalnij volt szóvivője, Kira Jarmis.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél működő MBMH Vasas Alapszervezetének tagjai és a munkavállalók figyelmeztető sztrájkot tartanak a kecskeméti telephely 3 szervezeti egységénél (présüzem, fényezőüzem, összeszerelőüzem) 2024. március 13-án 15 és 17 óra között a 2024. évi bérköveteléseikért – írja sajtóközle