A szélsőséges időjárás, az egyre több kórokozó (peronoszpóra, lisztharmat, kladospórium) és kártevő (tripsz, atka stb.), valamint a bizonytalan piaci árak miatt a paprikához hasonlóan a sárgadinnye termesztése is gyakorlatilag átkerült a szabadföldről a hajtató sátrakba, üvegházakba.
Petőfi is egy szoborszerű ikon, de ha filmet készítünk róla, akkor meg kell mutatnunk, hogy ugyanúgy szeretett, ugyanúgy voltak fájdalmai, mint nekünk" - Berettyán Nándor a Mandinernek.
Akinek még nincs Kaü-azonosítója (például ügyfélkapuja), és nem is szeretne az online ügyintézés lehetőségével élni, idén is kérheti a Nav szja-bevallási tervezetének postázását.
Iparági előrejelzések szerint a globális e-kereskedelem előfizetéses modellje évente 50 százalék felett bővül, míg Magyarországon az alacsony penetráció miatt akár ennél is nagyobb növekedés lehetséges. A trend kiaknázása kritikus fontosságú a hazai e-kereskedelmi szektor versenyképességének növelése szempontjából.
Nincs ember, akinek az arcába ne tolakodott volna a kínai Temu valamelyik hirdetése. Nem véletlenül: a vállalat csak a Metán 2 milliárd dollárt költött hirdetésekre 2023-ban. Ez pedig még nem minden.
Havonta akár több tízezer forintot is megtakaríthatnak vásárlásaikkal az UniCredit Bank lakossági kártyabirtokos ügyfelei az új Kártya+ Kedvezményprogrammal.
Az ország kulturális ikonja, a Zeneakadémia, ott tart, hogy a tanulmányi osztály vezetője kétségbeesett bejegyzésben sütiért cserébe keres önkénteseket a felvételikhez. Kotán Attila kancellár a Telexnek elismerte, hogy a fizetések alacsonyak, de racionális és hatékony szemléletet szeretne. Nem tesz jót a működésnek a kancellár és a szenátus éles el
Koletán Gergely a Cápák között 3. évadában tűnt fel először az RT-en, ahol bemutatta chilis termékeit. A vállalkozó most egy teljesen új terepen, Az ugrás hídján tette magát próbára, ahol egészen a 4. szintig menetelt az igaz-hamis állítások útvesztőjében. A sikeres ugrásokat követően két állítás is kifogott rajta és a mélybe zuhant.
Három év után újra az RTL képernyőjén teszi próbára magát Koletán Gergely. A Cápák között harmadik évadából megismert vállalkozó ezúttal a hétköznaponként este nyolc órától az RTL-en látható, Az ugrás című műsorban tűnik fel kedd este, ahol az ötmilliós fődíjért ugrál.
Csipak Péter ingatlanfejlesztő, az Immobilia Zrt. alapító-tulajdonosa, Budapest legszebb és legmodernebb bevásárlóutcájának, a Fashion Streetnek a megálmodója és megalkotója.
Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben.
Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapuja), és nem is szeretne az online ügyintézés lehetőségével élni, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tennie, mint eljuttatni a NAV-hoz az adóazonosító jelét és születési dátumát tartalmazó kérelmet, például SMS-ben, márc
A friss adatok szerint az infláció továbbra is ragadós az Egyesült Államokban, de egyes piaci szereplők szerint ez nem elég ahhoz, hogy a Federal Reserve-t letérítse az idei kamatcsökkentési pályáról – írja a Yahoo Finance.
A 43 éves volt légutas-kísérő, Lisa Hughes elárulta, hogy mi történik abban az esetben, ha egy utas valamilyen oknál fogva a repülőgépen veszti életét, és már nem lehet őt megmenteni.
Erre is választ kaphat, ha ingyenesen regisztrál a ma délután 15:30 órakor kezdődő Klasszis Klubra, amelyen ezúttal Zsiday Viktor, a Hold Alapkezelőnél elérhető Citadella Befektetési Alap portfóliókezelője lesz a vendégünk.
Tegnap délutánra egészen a 400-as szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben, a nyomás pedig az esti órákban sem csökkent. A mai napon a reggeli órákban várhatóak piacmozgató adatok, a KSH az ipari adatok második becslését ismerteti, melyből megtudhatjuk, hogy miért teljesített gyengén a szektor januárban.
Tegnap jó hangulat jellemezte az európai tőzsdéket, jóllehet az amerikai inflációs adat magasabb lett a vártnál. Ugyanez volt megfigyelhető az Egyesült Államokban is - a S&P 500 több mint 1 százalékkal erősödött a tegnapi nap folyamán.
Akkumulátor kutató intézet létrehozását jelentette be a Debreceni Egyetem (DE) rektora a HUMDA Zöld Életre Valók országos roadshow debreceni állomásának csütörtöki workshopján.
Az Adidas szerdán arra figyelmeztetett, hogy 2024-ben a korábban vártnál kedvezőtlenebbül alakulhatnak az eladások a túlkínálatos észak-amerikai piacon, miközben a német sportruházati cég folytatja a fennmaradó Yeezy-készletek eladását. A friss információk hatására esésbe kapcsolt az Adidas részvénye.
Erre is választ kaphat, ha ingyenesen regisztrál a ma délután 15:30 órakor kezdődő Klasszis Klubra, amelyen ezúttal Zsiday Viktor, a Hold Alapkezelőnél elérhető Citadella Befektetési Alap portfóliókezelője lesz a vendégünk.
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában is. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának kiegyensúlyozására a nemzetközi gyakorlatban széles körben alkalmazott megoldás a szivattyús-tározós erőművek létesítése. A következő hetekben Borsod-A
Magasrangú japán delegáció látogatott a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárműtechnológia Tanszékre a Magyar Suzuki Zrt. igazgatósági tagja és kollégái kíséretében.
A vállalatvezetés egyik legnagyobb kihívása, hogy a gyorsan változó gazdasági és jogi környezet miatt a döntéshozók legtöbbször már nem támaszkodhatnak a korábbi döntéseket megalapozó információkra és rutinokra, ugyanakkor a napi forgatagban sokszor nincs idő összefüggéseiben újragondolni ezeket a folyamatokat. Hatalmas időnyomás érzékelhető üzleti