Idén először a március 15-17-i hosszú hétvégén, péntektől vasárnapig nyílik meg a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Az Európai Parlament jóváhagyta a világ első, a mesterséges intelligencia alkalmazását szabályozó keretrendszert, amely kockázati kategóriákat határoz meg, ez alapján pedig be is tilthatnak technológiákat - tudósított a Cnbc.
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálják a végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki, ezért is fontos az egészséges étrend, a rendszeres mozgás és az elegendő alvás - figyelmeztet a Semmelweis Egyetem közleménye.
A felvidéki Mercelházán jártak az adonyi Szent Orbán Borrend tagjai. A Szent Imre herceg borrend XIX. versenyén öt bizottságban bíráltak összesen százhetvenhat tételt az adonyiak. A versenyen tizenegy adonyi bor is a nevezők között volt, amelyből öt aranyérem minősítést kapott. Másnap délelőtt egy baráti meghívásnak tettek eleget az adonyiak: Revic
Talán nem is gondolnád, de akár évekkel is meghosszabbíthatod az életed, ha beépítesz egy bizonyos tevékenységet a mindennapjaidba, amely nem fog sok időt igénybe venni, mégis számtalan jótékony hatását élvezheted egészségedre nézve.
A Facebook és Instagram leállása sok felhasználót kizárt a közösségi média platformokról, és még mielőtt értesültek volna a globális leállás híréről, sokan azt hitték, hogy a fiókjukat feltörték.
Az új építészeti törvénnyel véget vetünk a zöld területek csökkenésének Magyarországon, és rendkívüli mértékben szigorodik az új területek beépítése! – írta közösségi oldalán Lánszki Regő.
Az amerikai választók egyre elégedettebbek a gazdaság állapotával, a javulást azonban nem Joe Biden elnök érdemének tartják – áll a Financial Times és a Michigani Egyetem Stephen M. Ross Üzleti Karának (Michigan Ross) közös felmérésében. A londoni gazdasági napilap által ismertetett reprezentatív vizsgálat 1010 résztvevőjének 48 százaléka mondta a
A holtankoljak.hu legújabb előrejelzése szerint, a nemzeti ünnepen nem kell számítani árváltozásra a kutakon. „Pénteken, a március 15.-ei ünnepen nem változnak a hazai üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj átlagára is várhatóan marad a jelenlegi árszinten, azaz a 95-ös benzin: 619 Ft/liter, míg a gázolaj: 641 Ft/liter – olvasható a közleményükben. a
Az idei Oscar-díjra jelölt tíz filmből ötnél vállalta az esetleges károk fedezését a középvállalkozások, nagyvállalatok és speciális kockázatok biztosítására szakosodott Allianz Commercial, amely Magyarországon is piacvezető a filmbiztosítások terén. Ebben a speciális konstrukcióban a produkció teljes költségvetése jelenti a biztosítási összeget, a
Januárban 2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva a decemberi 1,2 százalék után – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában. Havi összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom januárban egy százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi év utolsó hónapjában. Tavaly decemberben megállt a
Több ezren aláírták a petíciót, amelyben tiltakoztak, hogy a Veres Péter Gimnázium fenntartását átvegye a Milton Friedman Egyetem. Az egyetem szerint a tüntetések és petíciók nem hagynak teret a higgadt párbeszédnek.
Karizma. Az a tulajdonság, amivel mágnesként vonzhatod magadhoz az embereket és a lehetőségeket, és maradandó benyomást hagyhatsz magad után. Akár egy csapatot vezetsz, akár egy partin veszel részt, akár az ötleteidet mutatod be, a karizma meghatározhatja a jelenlétedet, és másokat is magával ragadhat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 66 005,42 ponton állt, ami az előző, keddi záró értékéhez képest 449,65 pontos, 0,68 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 449,53 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,8 milliárd forint volt, a vezető részvénye
Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének az online ügyintézés lehetőségével élni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdai közleményében.
Elfogták az első olyan gyorshajtót Alsó-Ausztriában, akinek a március elsejétől életbe lépett szigorítás szerint az autóját is elárverezhetik a száguldozás miatt - adta hírül az Infostart.
Még éléskamrát is kapott a járat mellé, amit szakemberek ástak ki neki. Március elején engedték el Monostorpályiban azt a földikutyát, akit cseh és magyar kutatók fogtak ki és és vizsgáltak meg, hogy jobban megértsék a fokozottan védett, szinte egész életében a föld alatt élő rágcsálót, számolt be Facebook-oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park. Mint ír
Közel egy évtized után, PetSa néven újranyit a kultikus budapesti bolhapiac. Az egykori PeCsa bolhapiac 1985 és 2016 között működött, az évek alatt valódi kincsesbánya lett, ahol szó szerint, valóban mindent meg lehetett találni.
Partneri szerződést kötött az Ajax Amsterdam és a Gamba Oszaka, amelyben a szakmai együttműködés mellett a hollandok kelet-ázsiai piacra való betörése is kiemelt szerepet kap. A japán játékosok fejlődésében is kulcsfontosságú lépés lehet ez, hiszen egy kiváló utánpótlásképzéssel rendelkező klub tudásával lesznek gazdagabbak.