Egyre többek kapják meg a mindennapokban és a közéletben is, hogy nárvisztikusak. De mit is jelent pontosan, hogy valaki nárcisztikus? Honnan ismerhetjük fel, hogy egy nárcisztikus hálózott be minket? Milyen kiút vezet ebből a mérgező kapcsolatból? Többek között ezekről kérdeztük Mikó Krisztina online mentálhigiénés segítő-coach-ot. Interjúnk.
A különböző bőrtextúrák rétegezése különös figyelmet érdemel, pláne, ha még a körmeinket is bevonjuk a játékba. Juhász Corinna, azaz Nails by Juco néhány éve bontogatja kreativitását körmökön is, a jelenlegi körömtrendekről és a krokodilbőr mintázatú köröm elkészítéséről beszélgettünk.
Ukrán dróntámadás érte szombaton az oroszországi Szamara régióban lévő Szizsran olajfinomítót, és támadást kíséreltek meg a novokujibisevszki olajfinomító ellen is - közölték a helyi hatóságok.
Négy évvel ezelőttig a Vígszínház ünnepelt és elismert igazgatójaként, sztárszínészeként, és rendezőjeként élt Eszenyi Enikő. Ez azonban egy csapásra megváltozott, amikor több tucat, művész szóbeli erőszakkal, agresszív vezetői kommunikációval és mérgező munkahelyi légkör teremtésével vádolta meg. Jóbarátja, Járai Máté, aki jelenleg közös darabra k
Nem áll be Donald Trump mögé korábi alelnöke a novemberi elnökválasztáson, nem támogatja, nem kampányol mellette. Úgy érzi, hogy a korábbi elnök már számára nem vállalható irányvonalat követ.
A tavalyi évben összesen közel 12 000 MWh villamos- és hőenergia megtakarítást ért el a vállalat az irodahelységek és gyártócsarnokok fűtési hőmérsékletének csökkentésével, valamint a komfort szellőzőgépek ventilátorainak fordulatszám optimalizálásán keresztül. Ezzel az intézkedéssel a vállalat a fűtéshez használt földgáz mennyiségének csökkentésév
Húsz lengyel szurkoló került középpontjába annak a lelátói balhénak, ami hétfőn az ETO-Honvéd-meccsen történt. Vipera és széklábak, majd egy betört fej, üzengetés, klubvizsgálat és felháborodó polgármester.
Legkevesebb 36 halálos áldozatot követelt egy újabb izraeli légicsapás a Gázai övezeti Nuszeirat menekülttáborban helyi egészségügyi források szombati jelentése szerint.
Kiszelly Zoltán szerint Magyar Péter magát új Messiásként feltüntetve egy sokadik törpepárt megszületése fölött bábáskodik, március 15-i beszéde pedig nélkülözött minden eredetiséget.
Megalakult és megtartotta első ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület, amely a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni – tudta meg az InfoRádió az MTÜ vezérigazgatójától, Könnyid Lászlótól.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A német autógigász vezére, Ola Källenius szerint a kínai importautók miatt Brüsszelnek nem vizsgálatokat kellene indítania, hanem éppen ellenkezőleg: csökkenteni a kivetett vámokat. Mindezt természetesen a piaci verseny védelmében. És a saját vállalati érdekeit szem előtt tartva.
Előfordult már veled, hogy egy férfiinget húztál magadra, majd meglepődtél, hogy a gombja a másik oldalon vannak, mint a női ingeknél? Ez nem véletlen, ugyanis a férfi és női ingek gombjai ellentétes oldalon vannak elhelyezve. De mi ennek a pontos oka?A férfiak inggombjait már ősidők óta az ing jobb oldalára varrják, míg a nőkét a bal oldalra. Érde
Kétszáz tonnányi segély érkezett hajón Ciprusról, ahol egy másik hajó is útra készen vár. Közben az amerikai és a jordán légierő légi úton is élelmiszert dobott le az éhező gázaiaknak.
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése elfogadta az ipari kibocsátásokról szóló irányelv felülvizsgálatát taglaló, a tagállamokkal már korábban megkötött megállapodást, az ipari kibocsátási portálról szóló új rendeletet.
Az Arsenal és a Bayern a közelmúltban többször is összeakasztotta a bajszát a BL-ben, és összesítésben mindegyik alkalommal a londoni klub húzta a rövidebbet.
A versengés szoros eredményt hozott a két munkáspárti jelölt között. Gething a szavazatok 51,7 tized százalékát szerezte meg, amivel az első színes-bőrű kormányfője lesz Walesnek.
Bánhidi Lilla a Sorsod Borsod című regényével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A töltőm ott maradt címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez az első rész.
Az autógyártás az egyik leginkább robotizált iparág: statisztikák szerint legalább egymillió robot dolgozik a különböző vállalatok gyáraiban és a számuk egyre növekszik. A két lábon járó, emberi formájú gépek alkalmazása újdonságot jelent ugyan, de úgy tűnik, több cég is bennük látja az automatizáció következő lépcsőfokát.