Szeibert György a télből a nyárba szeretne menni, külföldön képzeli el nyugdíjas éveit a volt labdarúgó. Szóba került a foci, az edzősködés, az utánpótlás-képzés és az NB I is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Belügyminisztérium közös programja, az Apponyi Franciska Jövőműhely Program, egy olyan kezdeményezés, melynek célja a gyermekvédelmi szakellátásban felnőtt fiatalok segítése az életükben és pályaválasztásuk támogatása. A program keretében tíz fiatal lehetőséget kapott arra, hogy munkát vállaljon a rendőr
Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy az igazolványfotók bizony senkinek sem tartoznak élete legelőnyösebb képei közé. A jó hír viszont, hogy erre is van megoldás, néhány okos sminktrükköt bevetve ugyanis mindenki megirigyli majd a rólad készült, hivatalos fotót.
Márciustól online is bármikor képviselhetik ügyfeleiket a védők a bírósági tárgyalásokon, a nyomozók pedig akár előzetes bírói engedély nélkül is zár alá vehetnek vagyontárgyakat egy vizsgálat során – hívja fel a figyelmet a Ragány Ügyvédi Iroda a Büntetőeljárási törvény legfrissebb változásaival kapcsolatban. A jövőben nem lesz kötelező a jegyzőkö
Tavalyhoz képest mintegy 15 százalékkal emelkedik az áruhitelre történő vásárlások száma, illetve emelkedést mutat ezek átlagos kosárértéke is az eMAG-nál. A bővülés leginkább annak köszönhető, hogy az idei 0% THM-mel elérhető konstrukciók nem konkrét termékkategóriákra vagy bizonyos gyártók termékeire vonatkoznak, hanem a mintegy 200 ezer-féle saj
A DMG MORI INH 63 és INH 80 csúcskategóriás vízszintes megmunkálóközpontjai a mechatronikát, a Machining Transformationt (MX) és az erőforrás-takarékos CNC-alapú gyártást ötvözik. A DMG MORI új INH 63 és
A Pixii 2018-ban alakult, központja Norvégia Kristiansand városában található. Legfrissebben bemutatott terméke, a Pixii Home nevű eszköz 3,3 kilowatt névleges teljesítménnyel rendelkezik, 48 voltos névleges feszültséggel.
A beszerzett gépekkel és megmunkáló központokkal Magyarországon eddig nem gyártott energetikai alkatrészeket tudnak nagyobb termelékenységgel, kisebb selejtszám mellett előállítani.
A növényi eredetű hamut sokféleképpen fel lehet használni a házunk táján, különösen a házikertben. Mielőtt azonban kikerül a kertbe a télen vödörszámra keletkezett kincs, érdemes pár dolgot tudni magáról a hamuról és a keletkezéséről.
A vízi edzés és a relaxáló hidromasszázs szerelemgyerekeként született meg az Endless Pools Fitness Systems, ami egyszerre nyújtja a folyamatos mozgás örömét és az izomlazító kikapcsolódást! A sokoldalú, egész család számára programot kínáló medencét egész évben élvezheted, még kültéren is!
Hát ez meg mégis hogy lehet? Totálisan abszurd, de még az állatvédők kerültek bajba, miután kiálltak egy disznóért, amit az V. Nyírségi Disznótoros Fesztiválon élve perzseltek meg!
A hatósági árak rendszere egyszer már megbukott az üzemanyagok piacán, a nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor újabb árszabályozástól sem rettenne vissza, hogy olcsóbb legyen a tankolás. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális elemzése szerint árcsökkentés kellene mindkét üzemanyagfajtánál, hogy elérjük a régiós átlagot.
A lakásbiztosítás a legnépszerűbb biztosítási forma Magyarországon, ennek ellenére a lakásbiztosítással rendelkezők 45 százaléka nem aktualizálja biztosítását - többek között ez derült ki az MBH Bank által készített reprezentatív felmérésből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Szombaton csapadékos idő várható, vasárnap már inkább csak felhős, és 15 fok is lehet. Aztán viszont lehűlés kezdődik, egyre alacsonyabb nappali és éjszakai hőmérsékletekkel.
Amikor először bemutatták őket, úgy tűnt, Kamilla királynő és Meghan Markle között szoros barátság alakulhat ki, de Harry herceg feleségének váratlan lépése végül mindent tönkretett.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, a magyar kripto élet több szereplője is összefogott, hogy egy új rendezvénysorozat beindításával segítsék a hazai közösségi élet fejlődését. A Budapest Blockchain Community Week első ízben 2024. március 18-24. között kerül megrendezésre és a következő programokkal várja az érdeklődőket. Március 18. 17:00 –
Gondolkozz lokálisan, vagyis részesítsd előnyben a helyit! Hallottál már a kosárközösségekről? Esetleg vásárolsz is, tehát tagja vagy egynek? Vagy csak vágyaidban él, hogy igazi élelem kerüljön az asztalodra, megbízható forrásból?
Ezúttal Rab Árpáddal beszélgetek. Számos kutatási témája közül ma a mesterséges intelligencia témakörében faggatódzom. Őszinte tükröt tart majd válaszaival elénk megszokott, lebilincselő stílusában, olyan témakörökben mint.