2024. március 18. hétfő

márc. 18
14:15
Varga Judit és volt férje is posztolt a kapcsolati erőszakról (Infostart)
Varga Judit sejtelmes posztot tett közzé a párkapcsolati erőszakról, volt férje szerint előkerült egy rendőri jelentés egy 2020-as családi vitájukról, amely azonban állításai szerint hamis, fiktív elemekből áll.
márc. 18
14:15
Nemzetközi siker: magyar filmeket díjaztak két külföldi filmfesztiválon (Blikk)
Hevér Dániel rendezése, a Valami madarak a bergamói fesztiválon elnyerte a második díjat, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása a zsűri díját hozta el a belgiumi Mons nemzetközi filmversenyéről a hétvégén – derül ki a Nemzeti Filmintézet közleményéből.
márc. 18
14:15
A legyőzhetetlen magyar csodakanca (Magyar Hírlap)
A csodaló emlékezete a mai napig él.
márc. 18
14:15
Óbudai csúszópénz botrány: a gyanúsítások az önkormányzattal kötött fiktív szerződésekről és kenőpénzekről szólnak (Mandiner)
A helyi Fidesz az ügy politikai szálait is feltárná.
márc. 18
14:15
Betelt a pohár a DK-nál: Orbán Viktor miatt nem tartóztatják le Kónya Endrét? (Nyugati Fény)
A DK kisöpörné az orbáni ped0filhálózatot.
márc. 18
14:15
Megöltek egy rendőrt házkutatás közben (AC News)
Házkutatás során érte a rendőrt halálos lövés. Két másik rendőr megsérült, egyikük súlyosan.
márc. 18
14:15
Aprónak tűnő, de mégis elképesztően hasznos dologgal bővült mától a Nyugati pályaudvar (Roadster)
Épül-szépül a Nyugati pályaudvar, mostantól pedig egy nagyon fontos dolgot lehet használni.
márc. 18
14:17
Szijjártó Péter: Magyar konstruktív tartózkodás mellett fogadták el az Európai Békekeret bővítését (Magyar Hírlap)
A tárcavezető ugyanakkor sérelmezte, hogy továbbra sem történt meg annak a belátása, hogy az EU Ukrajna-stratégiája kudarcot vallott.
márc. 18
14:17
Puzsér elképesztő érveléssel állt be Magyar Péter mögé (Mandiner)
Puzsér szerint Magyar Péter a varsói gyorssal érkező Donald Tusk, aki megdönti Orbán Viktor rendszerét.
márc. 18
14:18
Magyarok tömegeinek neve változhat meg a kormány húzása miatt, változnak az anyakönyvi szabályok (Portfolio)
Egy sor törvény- és rendeletmódosításra készül a kormány az anyakönyvi eljárásoknál. A társadalmi egyeztetésre küldött csomag számos területet érint, beleértve a családi nevek korrekcióját, a halotti anyakönyvi bejegyzéseket és a személyi adatok összehangolását. Még azt is meghatározzák, hogy csak a magyar átírással lehet a születési helyeket megad
márc. 18
14:18
Most érkezett! Fontos változás élesedik a nyugdíjaknál: rengeteg idős magyart érint a törvénymódosítás (Pénzcentrum)
A magyar nyugdíjrendszer fontos változások előtt áll, miután a kormány az 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendeletet módosítja. A tervezett módosítások nagy hatással lehetnek a nyugdíjasok jövedelmére és a társadalombiztosítási rendszer működésére is derül ki a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendeletből, me
márc. 18
14:19
Macron és a stratégiai bizonytalanság veszélyei (Mandiner)
A stratégiai bizonytalanság nem univerzális elixír, csupán az egyik szerszám a politikus és a stratéga szerszámosládájában.
márc. 18
14:21
Kiderült, miben hagyott le minket Románia (Mandiner)
Bár februárban mérséklődött az infláció az EU-ban, a szomszédos országban "nem túl rózsás a helyzet".
márc. 18
14:21
Márciusban is folytatódnak az esti programok az állatkertben (Magyar Mezőgazdaság)
Művészi lampionok, vurstli és a 116 éves körhinta is várja a közönséget esténként a Fővárosi Állat- és Növénykert Tavaszi lampionvarázs eseményén, március 18. és április 21. között Budapesten.
márc. 18
14:21
Őrületes bulit csaptak kézilabdázóink: így énekelte a szurkolói slágert Imre Bence! (Mandiner)
A válogatott tagjai alaposan megünnepelték az olimpiára való kijutást.
márc. 18
14:21
Az OpenAI-os Mira Murati nem biztos abban, hogy a Sora képzési adatai honnan származhatnak (BitcoinBázis)
A The Wall Street Journalnak adott interjújában Mira Murati homályos válaszokat adott, amikor az OpenAI Sora modelljének adatforrásáról kérdezték. Az
márc. 18
14:21
Baló Györgyre emlékezik a magyar média (Media1)
Egyszerre közölt megemlékezéseket Baló György halálának 5 éves évfordulóján a televíziós újságírás egyik legkiválóbb képviselőjéről több magyar hírportál.
márc. 18
14:23
Végzetes hiba: Karácsony Gergely legújabb szereplése a székébe kerülhet (Mandiner)
Nem meglepő, hogy a főpolgármester érzi a vesztét.
márc. 18
14:24
Még ilyet?! A hajnali fagy után ma havazott Magyarországon (Blikk)
Hétfő reggel apró pelyhekben ugyan, de szállingózott a hó az ország északkeleti területein.
márc. 18
14:24
Növényvédelmi előrejelzés: Itt az idő! Most kell permetezni a gyümölcsfákat! (Agroinform)
A csonthéjasokat a monília, a repcét az ormányosok és a fénybogár fenyegetik. Az Agroinform.hu 2024. évi 12. heti növényvédelmi előrejelzése.
márc. 18
14:27
1300 vállalkozót érinthet egy adatszivárgás a Magyar Postánál (Piac és Profit)
Vizsgálat indult.
márc. 18
14:27
Szomorú példával üzent az autópályán közlekedőknek az MKIF (Infostart)
Az M85-ös úton készült a felvétel.
márc. 18
14:27
Nézd, hol bukkan fel Gundel Takács Gábor (Blikk)
Újra őt kérték fel.
márc. 18
14:27
Így ünnepelte győzelmét a magyar kézilabda válogatott (HírTV)
Tatabánya még soha nem volt ilyen közel Párizshoz.
márc. 18
14:27
Soha többé nem iszol majd almaecetet, ha ezt megtudod: veszélyes következményei is lehetnek a fogyókúrás "csodaszernek" (Femcafe)
Bár az almaecettel kapcsolatban bizonyára te is megannyi jót hallottál már, főleg a súlycsökkenés tekintetében, azért nem árt, ha tisztában vagy néhány káros aspektusával is.
márc. 18
14:27
Katalin hercegné váratlanul egy gazdaboltban bukkant fel – ilyennek látták a szemtanúk (SzMo)
A januári műtét óta először jelent meg nyilvános helyen Katalin hercegné. Férjével a sportoló gyerekeiket is megnézték.
márc. 18
14:27
Mohairtó csodaszer egyenesen a hűtőből (Agrofórum)
A moha nemcsak a fűben, de akár a teraszburkolaton vagy a betonon is megjelenhet. Mutatunk egy megoldást ellene, amely a legtöbb hűtőszerkényben vagy spájzban megtalálható.
márc. 18
14:27
Fürdőruhában mutatta meg szülés utáni istennői alakját Vasvári Vivien (Promotions)
Vasvári Vivien fürdőruhás fotójáért odáig vannak a rajongók.
márc. 18
14:27
Végóráit élheti a berlini kabinet? (Magyar Hírlap)
Nem csillapodnak a viták.
márc. 18
14:27
Újra együtt Turán Frigyes és Zsiros Gábor – a Rally Hungaryn kezdik a szezont (Racingline)
A magyar bajnoki cím a célja a rutinos duónak.
márc. 18
14:27
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Mfb és az Mgfü (Üzletem)
A megállapodás "a hazai vállalkozásfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztését szolgálja a magyarországi kkv-k számára könnyen és gyorsan hozzáférhető fejlesztéspolitikai, finanszírozási eszközrendszer biztosítása érdekében".
márc. 18
14:27
Tanítsunk Magyarországért – Mentorprogram a hátrányos helyzetű településeken (Nyíregyháza)
Népszerű a Nyíregyházi Egyetem hallgatói körében a Tanítsunk Magyarországért program. Az egyetemisták mentorként segíthetik a kistelepülésen élő általános iskolás tanulókat, így a nehéz körülmények között élő gyermekek is esélyt kaphatnak a kitörésre. A korrepetáláson túl érdekes programokat és gyárlátogatásokat is szerveznek a mentorok a felső tag
márc. 18
14:30
Túl korán örült Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
A kormányfő és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azzal dicsekedik, milyen alacsonyra ment le a magyar infláció. Ám kiderült, még a 3,7 százalékos érték is csak az európai mezőny második feléhez elegendő.
márc. 18
14:33
A Tesla működését mostantól neurális hálók kezelik (autopro)
A Tesla végre elkezdte a Full Self-Driving (FSD) Beta v12 béta verzióját kínálni az ügyfelek számára.
márc. 18
14:33
Messi kihagyja az argentin válogatott következő két mérkőzését (Magyar Hírlap)
Messi már az Inter Miami legutóbbi meccsein sem tudott pályára lépni combizomsérülése miatt.
márc. 18
14:33
Magyar konstruktív tartózkodás mellett fogadták el az Európai Békekeret bővítését (Demokrata)
Magyarországnak így továbbra sem kell politikai vagy pénzügyi terheket vállalnia az ukrajnai fegyverszállításokból – közölte Szijjártó Péter.
márc. 18
14:33
Mi történik? Valami nagyon nincs rendben Messivel (naphire.hu)
Kihagyja az argentin válogatott következő két mérkőzését.
márc. 18
14:36
Svájcba utazott meghalni Bill Clinton kampányfőnöke, három napja maradt már csak (ATV)
Megdöbbentő bejelentést tett az egyik legismertebb amerikai politikai tanácsadó, aki közölte, három nap múlva, március 21-é véget vet az életének.
márc. 18
14:39
Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztárságielnök-jelöltjét.
márc. 18
14:39
Változik a nyugdíjszámítás módja, sokan örülnek majd az új számoknak (SzMo)
A fizetések beszámításán változtatnak. Az erről szóló rendeletet már társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Pénzügyminisztérium.
márc. 18
14:39
Magyar segélyszállítmány Burgenlandból Kárpátaljára (Magyar Hírlap)
Beregszászon landolt az adomány.
márc. 18
14:39
Jön a rémálom: Újabb drágulási hullám érkezik szerdán, készülhetnek a magyarok (Nyugati Fény)
Drágulnak az üzemanyagárak.
márc. 18
14:39
Megzsarolta ismerősét, az nem fizetett, ezért szétverte kalapáccsal a házát (Mandiner)
A keletkezett kár megközelíti az egymillió forintot.
márc. 18
14:39
Soha nem mosták ki Jackie Kennedy rózsaszín Chanel kosztümjét: Íme a merénylet napján viselt ruha története (Sassy)
A First Lady ruháját a mai napig egy ablaktalan szobában őrzik, és fogják is, még 80 évig.
márc. 18
14:41
Magyar Péter korábban azt nyilatkozta, nincs szüksége személyi védelemre, hétfőtől azonban 24 órában fogják védeni (Mandiner)
"Erre Magyarországon 2024-ben nincs szükség" – mondta korábban Varga Judit exférje.
márc. 18
14:42
Magyar Péter bejelentette, 24 órában őrizni fogják: "Tudom, hogy a maffia hasonlóan működik, Palermóban és Budapesten" (Blikk)
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy a saját maga és a családja biztonságba érdekében fontos döntést kellett meghoznia. Varga Judit volt férje szerint a maffia nem működik sokkal másképp hazánkban, mint Dél-Olaszországban.
márc. 18
14:42
Még mindig az uniós felső harmadban a magyar infláció (Portfolio)
A 3,6 százalékos februári magyar infláció már nem a legmagasabb uniós összevetésben, de a felső harmadban foglal helyet. A legnagyobb ütemben Romániában nőttek az árak - derül ki az Eurostat adataiból.
márc. 18
14:42
Az ázsiai kereslet és a geopolitika miatt nekilendültek az európai szénhidrogén árak (ProfitLine)
Az álmos év elejei kereskedést követően március eleje óta élénkülés látszik az európai szénhidrogén termékek kereskedelmében. Ennek fő oka, hogy Ázsia kereslete nő, Kínából gazdasági élénkülésről szóló adatok jelennek meg folyamatosan. Ezek pedig a Föld másik felén is hatással vannak az árakra.
márc. 18
14:42
A magyar foci csodája: 1,6 milliárdos profitot termelt Felcsút (444.hu)
Rekordbevételből rekordnyereséget ért el tavaly a felcsúti csapat.
márc. 18
14:45
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MFB és az MGFÜ (Demokrata)
A kormány célja, hogy idén a lehető legtöbb uniós forrást minél gyorsabb ütemben eljuttassák a vállalkozásoknak.

Keresés