2024. március 18. hétfő

márc. 18
19:27
"Erdély román föld!" – magyarellenes demonstráció zajlott Sepsiszentgyörgyön (Magyar Hírlap)
A március 15-ei ünnepséget megzavarni kívánó demonstrálók bírsággal távoztak.
márc. 18
19:27
Horner háta mögött szervezkedve biztosított magának menekülési lehetőséget Verstappen? (Racingline)
Sajtóértesülések szerint Max Verstappen szerződésébe utólag, a csapatfőnök tudta nélkül tettek bele egy záradékot.
márc. 18
19:27
Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre (Üzletem)
A szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) 31. alkalommal hirdeti meg a Virágos Magyarország versenyt. Tavaly több mint 380 település csaknem 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.
márc. 18
19:27
Ryan Gosling majdnem szerepet kapott egy kultikus sorozatban (in.hu)
Lehet, hogy máshogy alakult volna a karrierje?Ryan Gosling legutóbb az Oscar-díjátadón való I'm just Ken című Barbie-film betétdal szám előadásával kápráztatott el minket, és bár olyan sikerfilmekből ismerjük, mint a Szerelmünk lapjai és a La La Land, a színész számára nem volt mindig zökkenőmentes az élet. Annak idején például lemaradt a Szívek sz
márc. 18
19:29
A nagyközönség nemrég ismerte meg, de a Ferrarit már jóval korábban lenyűgözte Sainz helyettese (Racingline)
A Ferrari mérnökigazgatója elárulta, Oliver Bearman már akkor meglepte őket, amikor először vezetett F1-es autót.
márc. 18
19:33
Párizs 2024 – Fazekas Nándor a fiáról: Szárnyaljon túl! (Magyar Hírlap)
A kijutás titkát az egységben látta.
márc. 18
19:33
Nem lesz iskolai ünnep a ramadán Olaszországban (Demokrata)
Az olasz oktatási miniszter nem engedélyezi, hogy a ramadán iskolai ünnep legyen.
márc. 18
19:36
Sokan vágynak négynapos munkahétre, de van egy nagy bökkenő (Menedzsment Fórum)
Világszerte egyre több országban kerül napirendre a négynapos munkahét bevezetésének lehetősége. A tesztidőszakot vállaló cégek azonban vegyesen értékelik az új munkarendet: a vitathatatlan előnyök mellett a gyakorlatban megmutatkoznak ennek hátulütői is.
márc. 18
19:36
A HVG megírta a Magyar és Varga veszekedésről szóló rendőri jelentés részleteit (444.hu)
"Majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből" – kiabált Magyar a lap birtokába jutott rendőri jelentés szerint.
márc. 18
19:36
Újabb horrorisztikus történet: gyermekpornográfia miatt ítéltek el egy férfit (ATV)
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság egy férfit, aki 12 évesnél fiatalabb lányokról szerzett pornográf felvételeket, egyikükről az osztálytársaknak is továbbított videókat.
márc. 18
19:39
Svéd király: A NATO-tagság nem irányul senki ellen (Magyar Hírlap)
Svédország mintegy 200 évi katonai el nem kötelezettség után március 7-én csatlakozott az észak-atlanti szövetséghez.
márc. 18
19:39
Magyarországon bővíti védelmi innovációs hálózatát a NATO (Demokrata)
A NATO Diana bejelentette, hogy sokszorosára bővíti magyarországi jelenlétét.
márc. 18
19:39
Ferencz Orsolya: A baloldal Brüsszelben Magyarország ellen áskálódik (Demokrata)
A baloldal, ha már a magyar emberek bizalmát képtelen elnyerni, akkor külföldről kér segítséget. Videó!
márc. 18
19:42
Átlag feletti forgalomban emelkedett a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.
márc. 18
19:45
Szikora Róbert újra képernyőn: sikersorozatban kapott szerepet az R-Go frontembere (Blikk)
A Máté Péter-díjas magyar énekes a TV2 sikersorozatában kapott szerepet.
márc. 18
19:45
Alaposan megverték Will Smith magyar hangját, most is fájóan emlékszik vissza a történtekre (Femcafe)
Kálid Artúrt sokan Will Smith magyar hangjaként ismerik. Az is közös bennük a hollywoodi színésszel, hogy mind a kettőjüknek kemény gyerekkoruk volt.
márc. 18
19:45
7 alkalom, amikor Katalin hercegné kísértetiesen lemásolta Diana hercegné stílusát (Joy)
A divattippek a családban maradnak!
márc. 18
19:45
"Varga láthatóan félt" – Kiderült, mi van a rendőri jelentésben, ami Magyar Péter és Varga Judit családi vitájáról készült (SzMo)
A HVG a rendőri jelentésre hivatkozva azt írja, hogy Varga Judit megpróbált kimászni az ablakon, Magyar Péter pedig azt kiabálta, hogy nem mehet sehová. A jelentést nem titkosították, de az akkori igazságügyi miniszter azt kérte, kezeljék bizalmasan.
márc. 18
19:45
Az olasz oktatási miniszter nem engedélyezi, hogy a ramadán iskolai ünnep legyen (Magyar Hírlap)
A miniszter hangoztatta, hogy az oktatási intézmények nem vezethetnek be önállóan új iskolai ünnepeket.
márc. 18
19:47
Az Európai Unió ötmilliárd eurót különített el Ukrajna katonai támogatására (Magyar Hírlap)
A továbbfejlesztett irányítási szabályok új nemzeti közbeszerzési struktúrákra és meglévő keretszerződésekre fognak épülni.
márc. 18
19:48
Ennek a gyógynövénynek rákellenes hatása van, de ha túl sokat fogyasztunk belőle, magas vérnyomást okozhat (Agroinform)
Ami az előnye, az a hátránya is.
márc. 18
19:51
Vancsa és Bolla is jó formában várja a barátságos mérkőzéseket (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott pénteken Törökország, négy nappal később, jövő kedden pedig Koszovó csapatát fogadja a Puskás Arénában.
márc. 18
19:51
Itt a Nasa üzenete, amit a Jupiter jeges holdjára küldenek (Helló Magyar)
A NASA felfedte az idegeneknek szánt titokzatos palackba zárt üzenetet, amelyet a Jupiter jeges holdjára küldenek az emberiséggel kapcsolatos jelekkel együtt.
márc. 18
19:51
Bő egy év késés után megérkezett a Cardano fiat-alapú stabilcoinja (BitcoinBázis)
2024. március 17-én elindult a Mehen Finance, mely a legújabb belépő a Tether- és Circle-uralta stabilcoin piacon. A Cardano fiat-alapú
márc. 18
19:51
Kiakadt a kismama: "Az anyósom 3 hónapig maga akarja nevelni az kisbabámat, hogy a férjem és én egymással tudjunk foglalkozni" (Sassy)
Az anyós túllépte a határt?
márc. 18
19:53
Nem engedte be Izrael a Gázai övezetbe az Unrwa vezetőjét (Magyar Hírlap)
Az izraeli kormányfő, illetve a külügyminisztérium egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben.
márc. 18
19:54
Magyarországon bővíti védelmi innovációs hálózatát a NATO (Portfolio)
A katonai szövetség védelmi innovációs szervezete, a NATO DIANA bejelentette, hogy sokszorosára bővíti magyarországi jelenlétét: technológiai fejlesztést végző gyorsító- és tesztközpontokat kapcsol be a kutatás-fejlesztési hálózatába - írta hétfői közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
márc. 18
19:54
Ön szerint Magyar Péter esélyes ellenzéki pártot alapít? Szavazzon! (ATV)
Több ezres tömeg gyűlt össze Budapesten az Andrássy úton a Magyar Péter által március 15-re meghirdetett tüntetésre. Magyar Péter a tüntetésen elmondott beszédében grandiózus bérlakásépítési programot, a szülés körülményeinek és a kisgyermekes édesanyák munkaerőpiaci helyzetének javítását ígérte, valamint önálló oktatási és kulturális, illetve egés
márc. 18
19:56
Ismét összecsapott a kormánypárt és az ellenzék: összeült az Országgyűlés (ATV)
Igencsak feszült volt a hangulat az Országgyűlés hétfői ülésének napirend előtti felszólalásai közben. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is szót kért, az ellenzékiek azonban folyamatosan bekiabálásokkal zavarták meg a felszólalását. Orosz Anna, a Momentum képviselője úgy látja, hogy Orbán Viktor március 15-én olyan volt, mint "egy kellemetlen,
márc. 18
19:57
Új rákszűrési módszert dolgoztak ki (Magyar Hírlap)
A bélrák kiszűrésének teljesen új módját dolgozták ki glasgowi kutatók.
márc. 18
19:57
Egyre brutálisabb az erőszakos toborzás Ukrajnában (Demokrata)
Újabb erőszakos videók láttak napvilágot a mozgósítás kapcsán.
márc. 18
19:57
5 tipp, hogy könnyebb legyen a menopauza (Sassy)
Halle Berry által ajánlott könyvből leshetünk el egy-két dolgot.
márc. 18
19:57
Közel száz műalkotás jeleníti meg a Himnuszt a Szegedi dómban (Gyulatelevízió)
Mária országában Mária népe ma is őrzi örökségét és a keresztény kultúrát – mondta a szegedi dómban a napokban megnyílt kiállításon Józsa Judit. A tárlat közel száz kárpát-medencei képzőművész több, mint száz alkotását vonultatja fel. Valamennyiüket Józsa Judit kérte fel nemzeti imádságunk születésének kétszázadik évfordulóján arra, hogy olyan mű
márc. 18
19:59
Magyarországon bővíti védelmi innovációs hálózatát a NATO (Magyar Hírlap)
A tájékoztatás szerint az első magyarországi DIANA-gyorsítóközpont VIKI-Nokia néven kezdi meg működését.
márc. 18
20:00
Pénzügyeiről vallott Csuti: már biztosította a gyerekei jövőjét is (Pénzcentrum)
Kulcsár Edina volt férje a Storynak beszélt pénzügyeiről. A férfi elárulta, többszörös milliomos lett, és már a gyerekei jövőjét is biztosította.
márc. 18
20:03
Gyengül a forint (Márkamonitor)
A főbb devizákkal szemben gyengült a forint a hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest – írja az Mti.   Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 392,80 forintról 394,85 forintra erősödött 18 órakor, napközben 392,28 forint és 395,33 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 408,39 forintról 409,40 forintra ment fel,
márc. 18
20:03
Nem talált agykárosodást a Havanna-szindrómában szenvedő amerikai diplomatáknál egy átfogó kutatás (Magyar Hírlap)
Magyarázat továbbra sincs.
márc. 18
20:03
Emma Stone bugyit villantott az Oscar-gálán, túl magasra húzta a ruháját (Promotions)
Emma Stoneról nagyon kevés ilyen fotó kering a neten.
márc. 18
20:05
Kilencéves rendezett vérfürdőt egy állatsimogatóban (Magyar Hírlap)
Nem kímélte az ártatlan jószágokat.
márc. 18
20:06
Elsősorban a nőket fenyegeti a nyugdíjkatasztrófa (Adózóna)
A Bankmonitor megállapításai szerint a férfiak nagyobb eséllyel számíthatnak jó nyugdíjra, míg a nőket komolyabban fenyegeti az időskori nélkülözés veszélye. Emiatt a nőknek kiemelten fontos egy betonbiztos pénzügyi stratégiával készülni az idős korra, olvasható a Bankmonitor honlapján.
márc. 18
20:06
Nagy megállapodás készül az EU és Svájc között, újraindultak a fogaskerekek (Portfolio)
Három évvel azután, hogy a svájci kormány hirtelen megszakította a régóta húzódó tárgyalásokat az Európai Unióval egy átfogó megállapodásról, hétfőn Brüsszelbe látogatott a svájci elnök, hogy újraindítsa a hivatalos egyeztetéseket egy átfogó együttműködési megállapodásról.
márc. 18
20:09
Észak-Korea több ezer konténer fegyvert szállított Oroszországnak (Magyar Hírlap)
Novemberben Szöul azzal vádolta meg Phenjant, hogy több mint egymillió tüzérségi lőszert szállított Moszkvának.
márc. 18
20:09
Meggyőző volt a Honda Cr-V csúcsmodellje, a tölthető hibrid (Autószektor)
A CR-V kibővített hajtáslánc választéka jól mutatja, hogy a Honda elkötelezett az elektromos átállás mellett. A tölthető hibrid, az e:PHEV a megnövelt akkuk révén megközelítőleg 81 kilométert is megtehet tisztán elektromos üzemben. Legalábbis a hivatalos sajtóanyag szerint. Miután ezt az autót testvérportálunk, a jarmuipar.hu már tesztelte, ezúttal
márc. 18
20:11
A vírus mellett más betegségek ellen is véd a Covid-oltás (Magyar Hírlap)
A kutatás eredményei azt mutatták, hogy az oltások csökkenthetik SARS-CoV-2 vírushoz fűződő vérrögök és szívelégtelenség kialakulásának esélyét is.
márc. 18
20:12
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Szerény gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
márc. 18
20:12
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére (Pénzcentrum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
márc. 18
20:15
Mit jelent pontosan a mesterséges intelligencia szabályozása? (MMonline)
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek. Amint az Európai Unió Tanácsa is formálisan jóváhagyja az MI Ren
márc. 18
20:15
A segélyhívószám nem játék! (Nyíregyháza)
Szabálysértést követ el az, aki szórakozásból hívja fel a 112-es segélyhívót - erre hívja fel a figyelmet a rendőrség!
márc. 18
20:18
Így lehet igazán nagy pénzt robbantani nyugdíjasként: ezzel rengeteg magyar nem számol, pedig kellene (Pénzcentrum)
Az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár és Egészségpénztár legfrissebb kutatása a megtakarítások fontosságáról és támogatottságáról kérdezte pénztárainak tagjait. A felmérésből kiderült, hogy egyre nagyobb az ügyfelek igénye a pénzügyi biztonságra, és egyre inkább felismerik, valamint kihasználják az egészségpénztárak előnyeit és értékeit is. A válaszadó
márc. 18
20:18
Átalakulhatnak a magyar szülészetek, de pontosan mit jelent ez? (ATV)
Alacsonyabb ellátottságú osztályokon is szülhetnének a jövőben azok, akiknek komplikáció-mentes a várandósságuk - derül ki egy miniszteri rendelet-tervezetből. Ezeken az osztályokon nem lenne koraszülött intenzív-ellátás, ahogyan újszülött-gyógyász, valamint altatóorvos sem állna rendelkezésre 24 órában. A DK egészségpolitikusa szerint ez egy dilet

Keresés