Április 10-e és június 16-a között hat, érdekes előadással segít ahhoz a Váci Mihály Kulturális Központ, hogy az öregedés valóban művészet legyen. A menüben szerepel többek között történelem, helyismeret, családfakutatás és építészet is.
Betiltják Új-Zélandon az eldobható e-cigaretták (vape) használatát, és megemelik a kiskorúaknak árusítókra kiszabható pénzbüntetés összegét - jelentette be szerdán a wellingtoni kormányzat.
Remekül indult az év Gulyás Michelle számára. Az UTE öttusázója egyelőre még nem tekint előre Párizsig, hiszen addig még a hazai világkupa mellett a vk-döntőn és a világbajnokságon is nagyot alkotna.
A 2024-es Mobil Világkongresszus előtt mutatkozott be a Honor legújabb csúcstelefonja, a Magic6 Pro, melyet már akkor az egekig magasztalt a DXOMark független tesztlabor. Nem véletlen, hogy mostani, a legjobb kamerarendszerrel rendelkező mobilokat tömörítő listájukon is ez a készülék lett a befutó.
A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem, mert 20-án reggelre -2 °C-ot mutat a hőmérő. Ez éppen elég a termés megtizedeléséhez.
Ünnepélyes díjátadón mutatták be a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat 2023-as évadának nyerteseit és a díjazott munkákat. A március 20-án megrendezett esemény Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetőjének köszönőjével indult, amit a Magyar Fintech Szövetség elnökének, Ács Zoltánnak a nyitóbeszéde követett. Ezután egy szakmai kerekasztal-beszélgeté
Thaiföldi, szingapúri és malajziai megbeszélése után az éjjel Prágába érkezett Szijjártó Péter, amiről maga a magyar külgazdasági és külügyminiszter számolt be a Facebook-oldalán.
Gondolkodtál már azon, vajon melyik testrész öregszik a leggyorsabban? Hogy hol fedezheted fel magadon először az idő múlását, és hogyan tudod lelassítani ezeket a folyamatokat?
Szerző: Bánffi Tibor A Brit Közlekedési Minisztérium kutatása kimutatta, hogy melyek a legrizikósabb közlekedési módok. Az alábbi táblázat összesíti a felmérés eredményét. Nem meglepő, hogy a repülő a legbiztonságosabb. Jól szerepelt a tömegközlekedés. A napjainkban favorizált kerékpár "leszerepelt". Ismerjük a "brit tudósok" statisztikáját, melyet
Kétnapos uniós csúcstalálkozó kezdődik ma Brüsszelben. Az Európai Tanács (az állam- és kormányfők) előtt főként kül-, illetve védelempolitikai kérdések szerepelnek. Bár a témák azt vetítik előre, hogy vétóhelyzet nem fog kialakulni, lesznek olyan kérdések, ahol várható, hogy az uniós soros elnökségére készülő Orbán-kormány a többséghez képest más á
Elindult szerdán a tanév Afganisztánban, a tálib hatóságoknak a lányok oktatására vonatkozó tilalma miatt azonban a középiskolák már harmadik éve csak a fiúk előtt nyitották meg kapuikat.
Túl jól hangzik, hogy igaz legyen? Ha igen, akkor feltétlenül olvassa tovább, mert a hagyományos ülék-készítési módszerhez képest hatékonyabb utat választhat!
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerint Magyart az sarkallja bosszúra, hogy elhagyta a felesége és elvesztette a kormányzati megbízásait.
Egyre inkább fokozódni látszik a helyzet Katalin hercegné eltűnése körül, akit hivatalos eseményen december óta nem látott a közönség. A palota közlése szerint egy tervezett hasi műtéten esett át, azóta pedig lábadozik, a felépülésére koncentrál. Bár a napokban megjelent róla és Vilmos hercegről egy nem túl jó felvétel, az internet népe mégis makac
Átadták a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait szerdán - közölték a szervezők, az Ivsz - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) az MTI-vel.
Először a szavak szintjén feszítette az izmait az oroszokra a francia elnök, most viszont már úgy látszik nem bírt az erejével Macron és ütnie kellett.
Sokan vásároltak a koronavírus-járvány környékén házat a tó körül, de már nem tudják fizetni a részleteket. Viszont a megnövekedett kínálat ellenére nem csökkentek az árak.
Több mint 400 kitömött állatot foglalt le a török rendőrség egy isztambuli illegális kiállítóhelyen. A nyomozás során kiderült: a gyanúsított üzletember hat kontinens harminc országában vadászott és ejtett el állatokat, amelyeket magángépén csempészett be Törökországba.
Bár a magyar autópark általánosságban öregszik, a személygépkocsi-állományon belül az elektromos és a hibrid személygépkocsik száma negyvenhatszorosára nőtt az elmúlt évtizedben. Míg 2013-ban még csak 5249 ilyen autót regisztrált a Ksh, addig 2023-ra számuk elérte a 240 ezret. Ez persze még az összes személygépkocsinak mindössze 5,7 százalékát tesz