2024. március 21. csütörtök

márc. 21
10:36
Az Európai Tanács elfogadta a CSDDD egy erősen egyszerűsített verzióját (Adózóna)
Több hónapnyi halogatás és zárt ajtók mögött folyó egyeztetések után 2024. március 15-én az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet (Corporate Sustainability Due Diligence Directive), amely röviden, mint CSDDD, vagy CS3D kering a köztudatban több mint két éve – írja sajtóközleményében a KPMG.
márc. 21
10:36
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél (HR Portál)
A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon.
márc. 21
10:36
Református értelmiségiek kérik Balogot, mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is (444.hu)
"Az úgynevezett kegyelmi botrányban való érintettsége és püspöki tisztségéhez való ragaszkodása miatt egyházunk napról napra veszít hiteléből."
márc. 21
10:36
Elítélték Károly király rasszista unokaöccsét (ATV)
A férfi egy McDonald’s étteremben követett el rasszista bűncselekményt, most a rendőrök üldözik őt.
márc. 21
10:36
Benzinmotort kaphat a Fiat e-autója (autopro)
Mégsem lesz teljesen elektromos?
márc. 21
10:36
Páncélos Toyota Hilux hatmillióért, jöhet? (Autónavigátor)
Dél-Afrikában márkák szintjén a Toyota, típusokra lebontva pedig a Hilux vezeti az eladásokat. Ehhez a sikerhez hozzájárul, hogy a speciális
márc. 21
10:36
A MET Csoport három nagy európai megújulóenergia-ipari szövetség tagja lett (NRGreport)
A megújuló energetika területén aktív érdekképviseleti szövetségek tagja lett a MET Csoport három kiemelt fontosságú piacon. A svájci AEE Suisse-hez, az olaszországi ANIE Rinnovabili-hoz és a hazai Magyar Megújuló Energia Szövetséghez a Green Assets Divízióján keresztül csatlakozott a vállalat, hogy tagsága révén aktívabban hozzájárulhasson az euró
márc. 21
10:36
Von der Leyen háborús elnök akar lenni – már csak a tagállamokat kell erről meggyőznie (vg.hu)
A tagállamok jelentős része nem ért egyet a védelmi kötvények kibocsátásával és egy védelmi biztos kinevezésével.
márc. 21
10:36
Most jött: kiürítettek egy társasházat Tatabányán, felcsaptak a lángok (BorsOnline)
Egy kanapé kapott lángra, egyelőre nem tudni hogyan.
márc. 21
10:36
Újabb korszerűsítés a Magyar Honvédségben (Magyar Hírlap)
Modern, forgószárnyas helikopterek váltották fel a légi kutató-mentő szolgálatban résztvevő régi modelleket.
márc. 21
10:36
Megbüntette az NMHH a TV2-t (Demokrata)
A hatóság médiaszolgáltatót 500 ezer forint bírsággal sújtotta.
márc. 21
10:36
Váratlan csavar: Semjén Zsolt hirtelen elkotyogta a súlyos ügyet, amiről a kormány eddig hallgatott (Nyugati Fény)
Semjén Zsolt röviden, tömören válaszolt Vadai Ágnes kérdésére.
márc. 21
10:36
A francia elnök szégyentelenül villog az izmaival a közösségi médiában (naphire.hu)
Emmanuel Macron francia elnök legutóbb kissé merész képeket osztott meg a közösségi médiában, a politikus ugyanis az izmaival kérkedik a fotókon.
márc. 21
10:36
A négy közé juthat a futsal csapat (Nyíregyháza)
A mieink hétfőn a Veszprémet fogadják.
márc. 21
10:38
Elmondták, hogyan maradhatna Kijev semleges (Magyar Hírlap)
A washingtoni elit egy része kezdi felismerni, hogy hiábavaló a Kijevet támogató politika folytatása.
márc. 21
10:38
Nyíregyházán játszottak a legkisebb vízilabdások (Nyíregyháza)
Folytatódott a korosztályos bajnokság.
márc. 21
10:42
Kerényi Miklós Máté a Madáchban folytatja (Metropol)
A Madách Színház társulatához csatlakozik Kerényi Miklós Máté.
márc. 21
10:42
Megújult a nyíregyházi kórház hotelrészlege (ProfitLine)
Átadták a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház 285 millió forintból felújított hotelrészlegét szerdán.
márc. 21
10:42
Túl az 50-en, őszen is szemtelenül jóképű a franciák kedvenc színésze (Femcafe)
Jean Dujardin a francia filmművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, aki kiváló talentumával számos felejthetetlen pillanatot okozott a mozinézőknek. A színészért azonban nem csupán játéka, hanem férfias megjelenése, valamint jóképű vonásai miatt is rajong a közönség – mindez pedig napjainkra sem változott semmit.
márc. 21
10:42
A tankerületek szerint ők nem kötelezték a diákokat arra, hogy megnézzék Rákay Philip Petőfi-filmjét (SzMo)
Pedig a 444 szerint több iskolából is kivezényelték a diákokat a moziba, volt, ahol a jegyet is nekik kellett kifizetni. Ilyenről azonban sem a Klebelsberg Központ, sem az érintett tankerületek nem tudnak.
márc. 21
10:42
Elhunyt a Szárnyas Fejvadász sztárja (Magyar Hírlap)
Emmet Walsh 88 éves volt.
márc. 21
10:42
Megújítja képzési rendszerét az MMSZ (MMonline)
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) idén megújítja képzési rendszerét, melynek keretén belül szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló m
márc. 21
10:42
Idén többet költünk húsvéti ajándékokra (Demokrata)
Magyarországon idén húsvétkor a nagyszülők és a szülők többsége 5000 forintnál többet költene ajándékra gyermekenként.
márc. 21
10:42
Pénteken megfejelik a szerdai üzemanyag áremelést (Transpack)
Apránként, de srófolják az árakat felfelé a kutakon. A héten pénteken ismét újabb üzemanyagár-emelés érkezik.
márc. 21
10:42
Építkezni akartak, droggal tettek szert jövedelemre (Magyar Nemzet)
A hatóság kilencmillió forintot és mintegy 23 ezer eurót is lefoglalt.
márc. 21
10:42
Eltörli a betéti kamatsapkát a kormány, visszaélésekre hivatkozva (Forbes)
A szaktárca közölte, hogy 2024. április 1-jétől kivezetik a betéti kamatsapkát, és azt is, hogy erre a kormány szerint miért van szükség.
márc. 21
10:42
Pokoli látvány – ezt látták a drónok a fukusimai atomreaktorban (go2fly)
Közzétették az első drón fotókat és videókat a fukusimai atomreaktor belsejéből. Mint emlékezetes és a go2fly.hu is írt róla, február végén kisméretű drónokat küldte be a reaktor ember számára megközelíthetetlen
márc. 21
10:42
A papírkezűek pánikolnak, de ez a legjobb idő a bevásárláshoz – ezek a kriptók állnak készen az emelkedésre (BitcoinBázis)
A Bitcoin árfolyamának jelentős, 60.800 dollárra történő zuhanása után sokan kérdésekkel telve állnak a piac következő lépése előtt. Ez a
márc. 21
10:42
Megvan a magyar női futballválogatott új szövetségi kapitánya (Telex)
A 31 éves Szarvas Alexandra eddig az U19-es válogatottat vezette.
márc. 21
10:44
Ókovács Szilveszter: Éljenek a kitartó operások, éljen a megértő közönség! (Magyar Nemzet)
A Don Giovanni díszletei előtt, de a Hunyadi László jelmezeiben játszottak az énekesek.
márc. 21
10:48
Újra igényelhető támogatás illegális hulladéklerakók felszámolására (Alternatív Energia)
Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
márc. 21
10:48
Háború Ukrajnában és Izraelben – Oroszország nem fog meghátrálni (HírTV)
Hidegkuti Konstantin, Tóth Máté és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb háborús híreket.
márc. 21
10:48
Helycserék az élmezőnyben - itt a legnagyobb relokációs cégek listája (HR Portál)
A korábbi évektől eltérően, amikor a dobogós helyeken a sorrend változatlan volt, a legfrissebb BBJ lista szerint kissé felbolydult a relokációs piac. Helycsere történt az élen és a harmadik, negyedik helyezett sorrendjében is. A koronavírus-járvány lezajlása után össze tudták magukat szedni a relokációval foglalkozó vállalkozások, és növelni tudtá
márc. 21
10:48
Bekerülhetnek az ujjlenyomatok a személyikbe (Portfolio)
A két ujjnyomatnak a személyazonosító igazolványokba való kötelező beillesztése összeegyeztethető a magánélet tiszteletben tartásához, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető joggal - közölte az Európai Bíróság. Mivel azonban az intézkedést előíró rendeletet téves jogalap megválasztásával fogadták el, a Bíróság e rendeletet érvénytele
márc. 21
10:48
Pofátlan hiénataxis bukott le Budapesten: hihetetlen pénzeket kért el, azonnal elvették a rendszámát (Pénzcentrum)
A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.
márc. 21
10:48
Az élő Nostradamus négy dologra figyelmeztette Vilmos herceget a trónra lépésével kapcsolatban (Ripost)
A brazil látnok szerint a tüdejére vigyáznia kell Vilmosnak.
márc. 21
10:48
Soha ne tedd a szobanövényedet az ablakpárkányba: ez a legrosszabb hely a számára, akár végleg el is pusztulhat, ha ott tartod (Femcafe)
Sokan nem tudják, de az ablakpárkány az egyik legrosszabb hely a növények számára, így érdemes kétszer is átgondolni, hogy hova tegyük a virágokat, ha jót akarunk nekik, és azt szeretnénk, hogy hosszú, boldog életet éljenek.
márc. 21
10:48
Blinken: egyre közelebb a megállapodás Izrael és a Hamász között (vg.hu)
Blinken pénteken indul Izraelbe, hogy újabb lépéseket tegyen a megállapodás létrejöttéhez.
márc. 21
10:48
Csak hét országban maradt a határérték alatt a levegő szállópor-koncentrációja 2023-ban (Tiszta Jövő)
Bangladesben, amely a 2023-as listán a világ legszennyezettebb levegőjű országának számított, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott határérték 15-szöröse volt tavaly a levegő szállópor-koncentrációja a svájci IQAir légtisztasági vállalat legújabb, immár hatodik éves jelentése alapján. A WHO határértéket tavaly csak hét ország nem lé
márc. 21
10:48
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Kenderessy Szabolcs (Márkamonitor)
Mai vendégünk Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, a Televíziós Újságírók Díja alapítója.   Kenderessy Szabolcs gimnazistaként kezdett weboldalt szerkeszteni. Így született meg a SorozatWiki, ami mára közismert, népszerű televíziós-mozgóképes oldal lett. A SorozatWiki mellett Szabolcs megalapította a Televíziós Újságírók Díját is, ame
márc. 21
10:48
Vége a Fed kamatdöntő ülésének (Igényesférfi.hu)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
márc. 21
10:48
Az orchideák kétszer gyorsabban fognak virágozni, ha követed ezt az egyszerű trükköt (Life)
Ha nem tesszük meg a megfelelő lépéseket, akkor az orchideáink nem fognak olyan sokszor virágozni. Szerencsére azonban egy egyszerű trükkel rávehetőek arra, hogy gyorsabban virágba boruljanak.
márc. 21
10:48
Úgy fest, az USA már lemondott Ukrajna területi integritásáról (Magyar Hírlap)
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója nemrég az ország győzelmének feltételeiről beszélve elegánsan kifelejtette ezt az apróságot.
márc. 21
10:48
Itt az orosz választások végeredménye, ennyien voksoltak Putyinra (Magyar Nemzet)
Putyin elsöprő többséggel győzött a hivatalos adatok szerint.
márc. 21
10:48
Balog Zoltán lemondását követeli 24 református értelmiségi (Telex)
Az aláírók szerint a református egyház jelenlegi helyzetét az állammal való összefonódás és az anyagi függőség határozza meg, ezen is változtatni kell.
márc. 21
10:48
Harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzés indul Győrben (Gyártástrend)
A páncélzat kialakításától a kétéltű járművek elemzésén át a kibervédelemig számos területen szereznek korszerű ismereteket azok, akik elvégzik a győri Széchenyi István Egyetem harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzését. Ilyen szakirányú továbbképzési szak korábban sehol sem indult az országban.
márc. 21
10:50
Teljes terjedelmében lángolt egy ház Tolnában, mentőhelikopterrel vittek el egy idős férfit (Magyar Nemzet)
A tűz elérte a padláson felhalmozott rengeteg szalmabálát, a sérült személy életveszélyes állapotban van.
márc. 21
10:54
Kezdődik az EU-csúcs: fő napirend a “háborus alap" -  most nincs vétóhelyzet (ATV)
Az EU gazdaságát pedig "háborús alapra" helyezzük. Ez több kiadást és több közös beszerzést jelent, ami így hatékonyabb is - írta Charles Michel ET-elnök meghívólevelében a most kezdődő EU-csúcs előtt. Ezt a hírek szerint a magyar EU-elnökség is prioritásnak tekinti, most nem “Orbán-csúcs" lesz, nincs vétóhelyzet.
márc. 21
10:54
Pofátlan hiénataxis bukott le Budapesten: hihetetlen pénzeket kért el, azonnal elvették a rendszámát (Pénzcentrum)
A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.
márc. 21
10:54
Ezek a városok lehetnek egy orosz atomtámadás célpontjai a Newsweek szerint (SzMo)
Nagyobb városokat, döntéshozói központokat és katonai célpontokat támadnának az oroszok egy atomtámadás esetén az Egyesült Államokon belül.

Keresés