A melegégövi edzőtáborból érkező információk szerint szépen halad Milák Kristóf felkészülése, azonban a párizsi szereplésére csak tippelgetni lehet, hiszen példátlan, hogy valaki egy olimpia előtt mindössze öt hónappal vágjon bele a kemény munkába - fejtette ki az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Wladár Sándor. A Magyar Úszó Szövetség elnöke
A magyarok 86 százaléka ellenzi, hogy az európai országok katonái vagy NATO-katonák harcoljanak Ukrajnában - derül ki a Századvég márciusi közvélemény-kutatásából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A dögönyözős gyógymedence a legnépszerűbb a vendégek körében a nyári időszakban, a tavalyi évben ezt újították fel. A Gyulai Várfürdő második legnagyobb, 349 köbméteres gyógymedencéjének mérete nem változott az átalakítás során. A felújításra pedig azért volt szükség, mert az 1970-es években hibásan tervezték meg. Jelenleg már látható a medence e
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján március 11. és 17. között 26 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A Svájci Nemzeti Bank az infláció elleni sikeres küzdelem eredményeként, 25 bázisponttal 1,50%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatot és a látra szóló betétek kamatát is, ezzel meglepetést okozva a piacoknak és lendületet adva a zürichi tőzsdei részvényeknek.
Ha valaki a házastársához sem lojális, hogy várhatjuk el, hogy a választókhoz az legyen? – tette fel a kérdést az ügyvéd Varga Judit exférjével kapcsolatban.
Az ország mintegy félszáz pontján figyelemfelkeltő kampánynapot tart szerdán a Magyar Talajtani Társaság (MTT). A termőtalaj állapotára és fontosságára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét - jelentette be keddi közleményében az Agroinform.hu.
Kényszermegoldásként született, mára egyre több útvonalon indulnak bicibus-ok Bécsben, hogy a gyerekek – felnőttek kíséretében – biztonságosan, konvojban kerekezhessenek el az iskolába. A bicibus koncepciója Barcelonából származik és egy 2022-es KRESZ-módosítás teszi lehetővé Ausztriában.
Bárándy György azt mondta, hogy a Diákhitel Központ volt vezetője sok feltételezés mellett három konkrét állítást is megfogalmazott. Az ügyvéd még nem ismeri Magyar keddre ígért bizonyítékait.
Mindig is vonzott a luxushotelek világa, de örülnél, ha a költségeidet a munkáltatód térítené meg? Most pontosan erre nyílik lehetősége egy szerencsés jelentkezőnek, írja a Time Out. Mutatjuk a részleteket!
Mától keddig zajlanak a labdarúgó Európa-bajnokság "pótselejtezői", indul a harc a még kiadó három helyért. Este egy mérkőzést Budapesten is rendeznek, Izrael a Szusza Ferenc Stadionban fogadja Izland válogatottját.
Az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozójára látogatott több uniós tagállami vezető, sőt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. Az orosz-ukrán háború utáni atomreneszánsz elől pedig elhárulhat egy újabb akadály, ha von der Leyen is a nukleáris energia ügye mellé áll. A belga miniszterelnök pedig azért lobbizik, hogy a nukle