2024. március 21. csütörtök

márc. 21
14:18
Több tíz milliós támogatást osztott ki az Nfi, különleges alkotások készülnek (Magyar Nemzet)
A döntőbizottság ezúttal öt dokumentumfilm és egy animáció gyártására szavazott meg támogatást.
márc. 21
14:18
Magas szintűek a kétoldalú kapcsolatok az uniós tagjelölt ország és Oroszország között (Magyar Nemzet)
Európai külügyminiszter látogatott Moszkvába Szergej Lavrov meghívására.
márc. 21
14:18
Optimism (OP), Thorchain (Rune), KangaMoon (Kang) – A piacot formáló legjobb altcoinok felfedezése (BitcoinBázis)
A kriptopiac meglehetően dinamikus, és naponta jelennek meg az új projektek. Sok befektető keresi azokat a projekteket, melyek stabil és
márc. 21
14:18
"2028-ig van szerződésem" – így ugrasztotta be a brit sajtót Verstappen (Racing)
Max Verstappen megerősítette, hogy 2028 végéig marad a Red Bullnál – állítja a Sky News. Ám a holland pilóta szavai nem pont erről árulkodnak.
márc. 21
14:18
A légiutas-kísérők szerint nyugodtan aggódhatsz, ha a 11. sorba szól a jegyed (Sassy)
Hidd el, ez az a sor, amelyben igazán nem akarsz ülni.
márc. 21
14:21
Elárulta a hospice-nővér: van egy furcsa dolog, amin minden ember átmegy a halála előtt (Blikk)
Nem hallucináció: éber, szellemileg ép emberek tapasztalják ezt meg!
márc. 21
14:24
Most jött a hír, elfogták a józsefvárosi gyilkost – videón az akció (BorsOnline)
A 30 éves férfit Budapest Viii. kerületében, a Kőbányai úton kapták el.
márc. 21
14:24
Már Varga Mihály szerint is sokkal kisebb lesz a növekedés, mint tervezték (Menedzsment Fórum)
Fordulat történt: a pénzügyminiszter egyetértett az EU-val abban, hogy csak 2,4 százalékos lehet idén a növekedésünk.
márc. 21
14:24
Leander: tavasszal mikor lehet kivinni a teraszra? (Édenkert)
Az első melegebb tavaszi napok után felmerül bennünk a kérdés, mikor lehet kivinni a leandert a teraszra vagy a balkonra.
márc. 21
14:24
Mit mikor ültessünk a magaságyásba? – A siker kulcsa az ideális sorrend (Agrofórum)
A vetési és ültetési szezon márciusban kezdődik és – egy jól átgondolt ültetési tervvel – egész szezonban tart. Az alapos tervezés kiemelt jelentőségű magaságyás esetén, hiszen kis területből szeretnénk kihozni a maximumot.
márc. 21
14:24
Ezek a gyakori okok húzódhatnak meg a térdfájdalom mögött (Magyar Hírlap)
Az egyik legösszetettebb ízületünk a térd, így nem csoda, hogy fájdalmai mögött számtalan ok meghúzódhat.
márc. 21
14:24
Startpisztoly: ez lesz az EU-csúcs legérzékenyebb kérdése (Magyar Nemzet)
Több tagállam számára is problémás a brüsszeli javaslat.
márc. 21
14:24
Beismerte Varga Mihály, nem lesz akkora növekedés, mint ígérték (Forbes)
A pénzügyminiszter bejelentette: csökkentették a növekedési várakozást, a magyar idén gazdaság aligha teljesít úgy, ahogy remélték.
márc. 21
14:24
140 millió forint egy modern öntözőrendszer kiépítésére (Magyar Mezőgazdaság)
A Corteva 140 millió forintot fektetett kutatási célra szolgáló öntözőrendszer kiépítésébe Magyarországon. A vállalat megkapta a vízjogi üzemeltetési engedélyt a szegedi kutató-fejlesztő állomásán.
márc. 21
14:24
Fogarasi Attiláék minél több magyar versenyen indulnának (Racing)
Ifjabb Fogarasi Attila és Toloczkó Péter az Esztergom-Nyerges Rallyn kezdi az idei szezont, mely során minél több aszfaltos futamon szeretnének itthon indulni.
márc. 21
14:24
Bezárta a Nav az "áfamentesen" működő webáruházláncot (Üzletem)
Egy elkövetői kör fizetendő adójuk csökkentése és piaci szerepük kiterjesztése érdekében, külföldi gazdasági társaságok mögé rejtve, közel 1,5 milliárd forint értékű számítástechnikai eszközöket, adathordozókat, számítógépes perifériákat értékesített webáruházon keresztül Magyarországra, egy erre a célra létrehozott cégláncolaton keresztül.
márc. 21
14:24
Vitézy: Karácsony Gergely lehetetlen feltételeket állítva menekül a vita elől (Telex)
A független főpolgármester-jelölt szerint Karácsony permanens ellenzéki miniszterelnöki kampányt visz a Városházáról, a budapestieknek pedig tartoznak azzal, hogy vitázzanak az elképzeléseikről.
márc. 21
14:24
Hatékony B2B marketingtaktikák régiónk szakemberei szerint (Digital Hungary)
Milyen a B2B marketing helyzete és milyen trendek alakítják azt a következő időszakban? A ContentPlus nemzetközi ügynökségi hálózatának, a BBN-nek cseh és román tagjaival a három ország vezető marketingeseinek tették fel ezt a kérdést.
márc. 21
14:26
Még nem múlt el a fagyveszély, ezen a napon számíthat rá jövő héten (Magyar Nemzet)
A hőmérséklet emelkedik mostantól, de hiába lesz húsz fok, hidegfront van kilátásban.
márc. 21
14:30
Szijjártó Péter: a visegrádi négyek érdeke, hogy fennmaradjon az együttműködés (Infostart)
Bár több kísérlet volt ennek megtörésére az utóbbi évtizedekben, a visegrádi együttműködés továbbra is él, és a résztvevő országoknak közös érdekük ennek fenntartása a jövőben is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Prágában.
márc. 21
14:30
Helyközi elektromos buszt mutatott be a Volvo (autopro)
Ebben a szegmensben egyelőre nagyon kicsi az elektromos buszok részesedése.
márc. 21
14:30
Elismerte a bírósági hivatal, hogy Varga Judit miniszterként egy magánlátogatáson járt az Obh elnökénél (SzMo)
"Több kérdést felvet, amikor az Országos Bírói Hivatal elnöke a saját lakásán konyakozik a regnáló igazságügyi miniszterrel" - írta Magyar Péter. Az OBH szerint Senyei György Barna újszülött gyermekét látogatta meg Varga.
márc. 21
14:30
Mikes Anna Curtissel kavar Krausz Gábor háta mögött? Az sztár sejtelmes üzenetet küldött, bármikor vége szakadhat a tündérmesének (Promotions)
Mióta véget ért a Dancing with the Stars, Annának és Gábornak sokkal kevesebb ideje van egymásra.
márc. 21
14:30
Íme az olimpiai futballtornák programja (Magyar Hírlap)
Francia–amerikai mérkőzéssel indul a nyitónap.
márc. 21
14:30
Schiffer András: Miért feltételeznénk Magyar Péterről, hogy a választókhoz lojális lesz? (Demokrata)
Ha valaki a házastársához sem lojális, hogy várhatjuk el ezt – tette fel a kérdést az ügyvéd.
márc. 21
14:30
Fotó is van róla, amint egy tádzsik férfi rendőrökre támad Ferihegyen (Magyar Nemzet)
Gyilkossággal fenyegette őket, egyiküket le is köpte.
márc. 21
14:33
Halottlátónál és szabadulószobában is jártak mostanában a NAV-osok (Piac és Profit)
Az online felületeken is gyakoriak az egészségmegőrzéssel, testi-lelki feltöltődéssel kapcsolatos szolgáltatások, termékek hirdetései. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az internetes szolgáltatások működését is ellenőrzi.
márc. 21
14:33
Párizs 2024: kiakasztotta a szülőket a szervezők döntése (Infostart)
A párizsi olimpia szervezői úgy döntöttek, hogy példátlan módon nem adnak kedvezményeket a gyerekek számára, így a legkisebbek részére is ki kell fizetni a teljes árú jegyeket.
márc. 21
14:36
Helikopterekkel keresték a rendőrök a gyilkos tinilányt, aki megölte a saját anyját (ATV)
Egy 14 éves tinilányt azzal vádolnak, hogy kedden pisztolyt ragadott és megölte a tanárként dolgozó édesanyját. mostohaapját pedig megsebesítette Mississippiben.
márc. 21
14:36
Áprilisban dőlhet el, hogy Szentkirályi lesz-e a Fidesz főpolgármester-jelöltje (444.hu)
A kormánypárt országos választmánya ugyanis még nem szavazott a kérdésről. Vitézy Dávid reagált Karácsony vitával kapcsolatos feltételeire.
márc. 21
14:36
Bestiális módon végzett fiával egy ukrán férfi (Magyar Hírlap)
Meggyilkolta és feldarabolta saját fiát egy férfi Kijevben.
márc. 21
14:36
Elfogták a rendőrök a férfit, akit a szerda reggeli józsefvárosi gyilkossággal gyanúsítanak (Magyar Nemzet)
Sikerrel zárult a hajtóvadászat.
márc. 21
14:36
Új kriptovaluta központ születik a karibi térségben (BitcoinBázis)
A Brit Virgin-szigetek célja, hogy a digitális eszközök globális központjává váljon a jövőben A Brit Virgin-szigetek lehet az új kriptovaluta
márc. 21
14:42
Szabó Erika először utazott el családjával (Metropol)
A színésznő októberben adott életet első kisfiának.
márc. 21
14:42
Ennek a szektornak akkor megy jól, ha háború van a közelben (Portfolio)
Az egész világ fegyverkezik, elképesztő felfutásban van a védelmi ipar, amely alól a Magyarország sem kivétel. A 2014 óta tartó hazai fegyverkezési program keretében számos közös vállalkozás indult olyan ipari óriásokkal, mint a Rheinmetall, amiből a hazai KKV-k is sokat profitálhatnak. A jó minőségben gyártó cégek sokszor nem is tudják, hogy alkal
márc. 21
14:42
Elon Musk agyba ültetett csipjével újabb tevékenységet tett lehetővé (vg.hu)
A Neuralink úttörő technológián dolgozik.
márc. 21
14:42
Vége: szomorú hírt közölt Megan Fox, komoly döntést hozott (BorsOnline)
Megan Fox megerősítette a pletykákat.
márc. 21
14:42
Drogbizniszből építették volna fel a családi házukat (Magyar Hírlap)
Nem volt elég rá a törvényes keresetük.
márc. 21
14:42
Egyre nő a migrációs nyomás, Németország lassan kiteheti a megtelt táblát (Demokrata)
A menekültek kitoloncolása számos ellenzéki politikus szerint járható út lenne.
márc. 21
14:42
V4-külügyminiszterek: az Ukrajna elleni orosz támadás sérti a nemzetközi jogot (Demokrata)
"Őszinte és nyílt megbeszélést folytattunk, s ma éppen erre van szükség" – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter.
márc. 21
14:42
Összeveszett a feleségével a román férfi, majd szétverte a dunavecsei Szűzanya-szobor fejét – újabb részletek derültek ki (Mandiner)
A román férfi 1,2 millió forintot meghaladó kárt okozott az egyházközségnek.
márc. 21
14:42
Mutatjuk, mekkora pusztítást végzett az orosz támadás Kijevben + fotógaléria (Magyar Nemzet)
Legalább 13 ember megsebesült és több épület megrongálódott.
márc. 21
14:42
Húsz éven át ütlegelte a férjét a háromgyerekes anya (AC News)
20 éven keresztül verte a férjét a nő. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a férfi végül lépni merjen, és kimenekítse gyermekeit a pokolból.
márc. 21
14:42
Összeveszett a feleségével, elindult kiszellőztetni a fejét, majd szétverte a dunavecsei Szűzanya-szobor fejét (Telex)
A rendőrség lezárta a nyomozást annak a román férfinak az ügyében, aki kétszer is megrongálta ugyanazt a szobrot.
márc. 21
14:42
Nem múlt el a fagyveszély: ekkor számíthatunk ismét vacogós éjszakákra (Roadster)
Még be kell takarózni.
márc. 21
14:45
Időjárás: nem múlt el a fagyveszély, hamarosan kritikus napok elé néznünk (Blikk)
Bár a hét további részében enyhébb éjszakák várhatók, a fagyveszély nem múlt el, a jövő hét első felében ismét számítani lehet olyan éjszakákra, amikor 0 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
márc. 21
14:48
A magyarok nem akarnak háborút Európában (HírTV)
A közvélemény-kutatás kérdései a nyugat-európai politikusok, köztük különösképpen Macron, francia elnök offenzív kijelentéseivel voltak kapcsolatosak.
márc. 21
14:48
A Bank of England is kamatdöntő ülést tartott (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően nem módosította tavaly augusztus óta érvényes, 5,25 százalékos alapkamatát idei második kamatdöntő ülésén a Bank of England.
márc. 21
14:48
Így is hasznosíthatók az üres épületek: városi gombafarmok Berlinben +Videó (Agroinform)
A városi gombafarmok nagy mértékben hozzájárulhatnak az élelmiszerellátás fenntarthatóságához.
márc. 21
14:48
"Otthon ülő anyuka vagyok, de egyik nap se főzök" (Ripost)
Az anyuka nem hajlandó válaszolni arra a kérdésre, mégis miből telik neki a fényűző életre.

Keresés