Közzétette az Iszlám Állam azon terroristák fényképét, akik elkövették a moszkvai terrortámadást. A fegyveresek arcát eltorzították. Közben már 133-ra emelkedett a terrortámadás áldozatainak száma, 107 embert kórházban ápolnak, 15 embernek rendkívül súlyos az állapota.
Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?
Közzétette az Iszlám Állam azon terroristák fényképét, akik elkövették a moszkvai terrortámadást. A fegyveresek arcát eltorzították. Közben már 133-ra emelkedett a terrortámadás áldozatainak száma, 107 embert kórházban ápolnak, 15 embernek rendkívül súlyos az állapota.
Porátfúvásokat okoz a viharos szél az M1-es autópályán Budapest és Tata között, a veszélyre táblákon figyelmeztetik az autósokat - közölte az Útinform szombaton a honlapján.
De szerintük ez csak egy teljesen átlagos "munkamegbeszélés" volt. Azt viszont továbbra sem tudni, hogyan lehetett a "munkamegbeszélés" olyan nagy hatással Völnerre, hogy utána rögtön megpróbálta lepattintani Schadl Györgyöt.
Bevette az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Kraszne települést, miközben Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén is kedvezőbb állásokat foglalt el - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Sokan vannak, akik szívesen mártóznának meg a sztárok csillogó és tökéletesnek tűnő világában, ám vannak, akik bármit megtennének, hogy visszaforgassák az idő kerekét és elkerüljék a híresség státuszt.
Hogy sikerült az 1992-as kultikus rajzfilmsorozat folytatása a Disney+-on? Mindenhonnan azt hallani, hogy az utóbbi idő legjobban sikerült Marvel "terméke" az X-Men ’97. Tényleg ennyire jól sikerült?
Újabb francia iskolák kaptak terrorfenyegetést péntek este és szombatra virradóra, ezúttal az ország északi részében, az intézmények digitális felületein keresztül - tudta meg az AFP hírügynökség rendőrségi és közigazgatási forrásokból.
Egy fehérorosz, egy orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén szombaton, közép-európai idő szerint 13:36-kor útnak indult a Szojuz űrhajó a Bajkonur űrállomásról a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Egymilliárd forint értékben beruházások megvalósítását tervezi a következő öt évben a papíralapú csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Sz. Variáns Csomagolástechnikai Kft., a fejlesztésekkel növelnék a vállalat kapacitásait, és tovább javítanák termékeik minőségét.
A nagy múltú hazai hadiipar ismét nagyobb sebességre kapcsolt, a cél, hogy a magyar haderő fejlesztése mellett exportra is termeljen. A rendszerváltást előtt közel félszáz hadiipari cég működött Magyarországon, többségük megszűnt, vagy polgári megrendelésekre állt át. A kormány célja a hadipari kapacitások magyarországi bővítése több területen is:
A magyar nyugdíjasoknak a havi rendszerességű nyugdíj folyósítása mellett számos kisebb kedvezmény könnyíti meg a hétköznapjaikat, hogy életkorukra való tekintettel előnyhöz juthassanak. A nyugdíjasok részére járó kedvezmények közé tartozik az ellátottak utazási utalványa is, amelyet sokan az azóta már megszűnt nyugdíjas igazolvány után még mindig
Bevette az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Kraszne települést, miközben Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén is kedvezőbb állásokat foglalt el - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Tűnődtem, és úgy ítéltem meg, hogy hozzáfogok! Le fogom festeni. Már lecsiszoltam és le is alapoztam a korlátot, most jön a szín. Függetlenül attól, hogy elsüllyed vagy fent marad a felszínen.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) megdöbbentő felfedezése azt mutatja, hogy Észak-Korea a becslések szerint 3 milliárd dollárra tett szert hacker
A sztároknak köszönhetően a rövidebb haj évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ha te is elgondolkodtál már rajta, hogy levágatnád hosszú fürtjeidet, de félsz egy meredekebb stílusváltástól, akkor most megmutatjuk, hogy miért érdemes a rövidebb fazont választanod!
Örömmel jelentjük be, hogy elindult az országjáró Apassionata musical koncert, ahol Mahó Andrea, Nagy Sándor és Serbán Attila előadásában. Három kiváló művész fantasztikus zenei programmal várja a közönséget.
Kiderült, hogy Szabó Bálint semmilyen engedéllyel nem rendelkezett arra, hogy bemenjen az ATV épületébe, a televízió biztonsági őrségét kijátszva azonban ez mégis sikerült neki, sőt az Egyenes beszéd stúdiójába is könnyedén bejutott az élő adás idejére, amikor Magyar Péter volt Szöllősi Györgyi vendége.
A víz hiánya az Unicef felmérése szerint 190 millió gyermek életét veszélyezteti a világban - hívja fel a figyelmet az Unicef Magyarország a víz világnapján.
Az M7-es autópálya felújítását követően a jövő héten az M3-as autópályán is elkezdődnek a munkálatok, amelyek országszerte 14 helyszínen zajlanak majd, így az érintett útszakaszokon a közlekedőknek hosszabb menetidővel kell számolniuk – jelentette a Magyar Koncessziós és Infrastruktúra Zrt. (MKIF).