K. Béla nevelőként dolgozott a bicskei gyermekotthonban. 2019-ben őt is jogerősen elítélték, amiért az otthon lakói közül négy kiszolgáltatott, 18 évesnél fiatalabb fiút bántalmazott szexuálisan, mégsem kellett börtönbe vonulnia. Kicsoda K. Béla másodrendű vádlott, és miért hallottunk eddig keveset róla?
A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás szavazatainak 90,77 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 40,3 százalékon áll és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 38,4 százalék
Fucsovics Márton két szettben kikapott a címvédő Danyiil Medvegyevtől a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének második fordulójában.
A Liu Cixin regénysorozatán alapuló A 3-test-probléma című Netflix-sorozat már elérhető a streamingplatformon. Megjelenésével pedig sokakban felmerült az a kérdés, hogy mi is pontosan ez a jelenség – ami még a tudósok számára is kihívást jelent.
A bennünket körülvevő fogyasztói világban elengedhetetlenül szükség van a tárgyak, árucikkek valamiféle jelölésére, a különféle azonosító rendszerek a házi- vagy haszonállatok nagyüzemi tartástechnológiájának is mindennapos részévé váltak. Saját magunkat számokkal, esetleg névjegykártyákkal azonosítjuk, ujjlenyomatunkat és íriszünket különféle hiva
Két év után szerzett ismét kettős győzelmet a Ferrari, Carlos Sainz sikerét pedig még édesebbé tette, hogy műtétje miatt egy verseny kihagyása után térhetett vissza a dobogó tetején. A csapat mindkét tabellán felért a Red Bull nyakára.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei, illetve partnerei 2024. március 20-án közös sajtónyilvános konferencia keretében mutatták be az MRSZ 2023-as média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számait. Ezek alátámasztják, hogy a rendezvényszektor vállalati eseménymarketing piacának árbevétele már 2022-ben meghaladta a pandémia előtti
A technológiai vállalatok tudják, hogy ha nyílt, demokratikus vita folyik az adatbiztonságról, akkor a fogyasztók digitális biztosítékokkal kapcsolatos aggályai győzedelmeskedni fognak - véli Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászprofesszor.
A viadal kettős spanyol sikerrel zárult, győzött Alberto Gonzalez Garcia, második lett Antonio Serrat Seoane, míg a harmadik helyen a japán Nener Kendzsi ért célba.
A jövő héten a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait, a jegybank kamatdöntő ülést tart, a statisztikai hivatal pedig egyebek mellett a foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat – tájékoztatott az MTI.
A kripto elemzők jelenleg a Polygonra (Matic) és a Solanára (SOL) összpontosítanak. Azonban a KangaMoon (Kang) - egy negyedik szakaszban lévő előértékesítési csillag - szintén nagy hullámokat vetett a kriptopénz piacon. Már az első vásárlóknak 180%-os megtérülést biztosítva, számos elemző arra utal, hogy ez a mém érme 2024-ben akár 1 dollárra is em
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A következő órákban a hidegfront következtében a hőmérséklet alacsonyabb szinten stabilizálódhat. Vasárnap szórványosan fordulhat elő futó zápor, emellett az ég is megdörrenhet.
Sven-Göran Eriksson január közepén beszélt arról, komoly egészségügyi problémákkal küzd, rákot diagnosztizáltak nála és orvosai szerint legfeljebb egy éve lehet hátra.
Az antibiotikumokkal szemben ellenálló mikroorganizmusok, azaz az antibiotikum-rezisztencia terjedésének köszönhetően az elmúlt időszakban számos humán- és állatgyógyászati készítmény veszített hatékonyságából.
Korunk egyik, ha nem a legjobban vezethető, legszívhezszólóbb szedánját alkotta meg a Giuliával az Alfa Romeo. Remekül használható, praktikus, és bár anyagminőségben még van hova fejlődni, minden mozdulatával a szívünkhöz szól a Giulia, és mindig élmény rá visszanézni a parkolóban. Szóval nem feltétlenül hangzik bíztatóan, hogy a következő generáci
A szelén egy ásványi anyag, amelynek szerepe számos élettani folyamatban kulcsfontosságú. Egyrészt, mint antioxidáns, erősíti az immunrendszert, másrészt hozzájárul a pajzsmirigy és a mentális funkciók megfelelő működéséhez.
Fontos szerepet játszanak a hazai gyártású traktorok Észak-Korea mezőgazdasági termelésének növelésében. Legnagyobb (bár csupán 80 Le-s) erőgépük frissített változata a közelmúltban jelent meg.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 25-én kezdődő héten.