2024. március 24. vasárnap

márc. 24
8:30
Szlovák elnökválasztás: Korcok vezet – Itt vannak a részletek (Blikk)
A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás szavazatainak 90,77 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 40,3 százalékon áll és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 38,4 százalék
márc. 24
8:30
A Vespa gyártója MI-alapú gyári robotot villantott (autopro)
A Piaggio bemutatta az úttörő, mesterséges intelligenciával ellátott „Kilo” üzemi robotot.
márc. 24
8:33
Tengeri lovas politikus vezeti az MSZP listáját (Infostart)
Az MSZP kongresszusa döntött, hivatalosan is Tüttő Kata a párt EP-listavezetője.
márc. 24
8:33
Szörnyű időnk lesz ma, elmossa az eső a fél országot: kiadták a riasztást (naphire.hu)
Ránk szakad az ég, a déli óráktól lehet zivatarokra számítani a hét utolsó napján.
márc. 24
8:39
Több ezer éves kenukra bukkantak az olasz partoknál (Hamu és Gyémánt)
Az eddig ismert legrégebbi kenukat találták meg régészek egy víz alatti lelőhelyen. Úgy tűnik, az újkőkorban fejlettebb volt a hajózási technológia, mint azt eddig gondoltuk.
márc. 24
8:39
Balesetek, terelések, útfelújítások országszerte (Magyar Hírlap)
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményeket tett közé az Útinform.
márc. 24
8:39
Itt az oroszok ironikus üzenete: "Csak Zelenszkijnek volt elég esze, hogy ezért is az oroszokat hibáztassa" (Mandiner)
A terrortámadás kapcsán figurázzák ki az ukrán elnököt.
márc. 24
8:39
Figyelem! Elrendelték az elsőfokú riasztást, hét vármegyére is veszélyjelzést adtak ki a zivatarok miatt (Nyugati Fény)
Éjfélig lesz érvényben.
márc. 24
8:39
Ezek a combnyaktörés rejtett tünetei - nem csak az, hogy nem tudsz lábra állni (Sassy)
A combnyaktörés szó hallatán sokan azonnal a legsúlyosabb esetekre gondolnak. Ha ezt az 5 tünetet tapasztalod, azonnal fordulj orvoshoz.
márc. 24
8:41
Íme, minden idők leggyorsabb német válogatott gólja, épp a franciák ellen (Mandiner)
Mutatjuk.
márc. 24
8:42
Útinform: mutatjuk, vasárnap mely autópályákon számíthat lassabb forgalomra (Blikk)
Az M5-ös és az M7-es autópályán több szakaszon burkolatfelújítás kezdődött, Csanádpalota előtt, a magyar-román határszakaszon, erős a forgalom, 7 km-es a kilépő kamionsor lassitja a forgalmat.
márc. 24
8:45
Változik a választás Magyarország egyes részein, Budapest is (Infostart)
Tizenegy településen másként választják meg a képviselő-testület tagjait június 9-én, mint öt évvel ezelőtt.
márc. 24
8:45
Családi háza van? Tízmilliókkal is felmehetne az értéke (Növekedés)
Érdemes felújítani a Magyarországon lévő több százezer Kádár-kockaként ismert családi házat. Budapesten 26 millió forint, a vármegyeszékhelyeken és a kisebb településeken 20 millió forint a különbség a jó állapotú és a felújításra váró Kádár-kockáknak megfelelő házak kínálati ára között - derül ki a money.hu és az ingatlan.com összeállításából.
márc. 24
8:45
7 nap alatt eltűnt a Justin Sun által ajnározott TrueUSD fele (BitcoinBázis)
A dolláralapú TrueUSD stabilcoin piaci kapitalizációja hét nap alatt a felére csökkent. Ez az a kriptovaluta, amelyet korábban Justin Sun
márc. 24
8:48
Az orosz hadsereg ukrán rakétatámadást vert vissza Szevasztopolnál (HírTV)
Ukrán rakétatámadást vert vissza az orosz haderő a Krím félszigeti Szevasztopolnál szombaton késő este a város kormányzójának közlése szerint.
márc. 24
8:48
Neked is kellene egy megbízható szervestrágya-szóró? (Agroinform)
Akkor mindenképpen nézz körül az Agroinform.hu Piacterén!
márc. 24
8:48
Kiszabadultak a nigériai gyerekek, akiket fegyveresek raboltak el március elején (444.hu)
A közel 280 iskolás az iskola előtti gyülekezőtéren volt, amikor több tucat motoros fegyveres rontott be a területre.
márc. 24
8:51
Verstappen kiesett, győzelemmel tért vissza Sainz (Igényesférfi.hu)
A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.
márc. 24
8:51
A képzeletünk élénksége változatos módokon hat az életünkre: az afantáziától a hiperfantáziáig (WMN)
A képzeletünk élénksége szempontjából mindannyian egy spektrumon helyezkedünk el, és ez a pozíciónk befolyásolhatja a tanulási és emlékezeti folyamatainkat, a pályaválasztásunkat, a traumafeldolgozásunkat vagy azt, hogy milyen pszichés nehézségekre vagyunk inkább fogékonyak.
márc. 24
8:51
A németek hét másodperc alatt gólt lőttek (Magyar Hírlap)
A magyarok Európa-bajnoki csoportellenfele, a német labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott Lyonban a francia csapat vendégeként a szombati barátságos mérkőzésen.
márc. 24
8:51
Csaknem 13 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 26 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 24
8:51
Húsvétkor rajtol Máriapócson a Rallycross országos bajnokság (Racing)
Több kategóriába is új szereplők érkeztek a szezonnyitóra.
márc. 24
8:51
Martha Stewart listája segít, hogy semmit se hagyj ki a tavaszi nagytakarításkor (in.hu)
A tavasz a tökéletes alkalom otthonunk éves nagytakarítására. Ez nemcsak remek módja az újrakezdésnek, de a kezdődő allergiaszezon miatt is jó alkalom a teljes portalanításra. Otthonunk teljes kitakarítása sosem lesz könnyű feladat, de Martha Stewart ellenőrző listájával könnyebben haladhatunk.Akár a padlástól az alagsorig, akár a szabadban kezdjük
márc. 24
8:54
Szörnyűség történt a határon, megszólalt a rendőrség (ATV)
Csaknem 13 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton Magyarországra.
márc. 24
8:57
Átírhatja a történelemkönyveket a legújabb felfedezés, egy újabb Stonehenge-et találtak? (Promotions)
Elképesztő felfedezés Peruban, egy másolatra bukkanhattak tudósok.
márc. 24
8:57
Az orosz hadsereg ukrán rakétatámadást vert vissza (Demokrata)
A Krím kulcsfontosságú logisztikai központ az Ukrajna déli részét ellenőrző orosz haderő számára.
márc. 24
8:57
Dráma a Forma-1-ben: Max Verstappen feladta a versenyt (naphire.hu)
A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.
márc. 24
8:57
Viharálló, tengervízzel áramot termelő technológiát teszteltek (Gyártástrend)
Spanyolországban épül az Ocean Thermal Energy Conversion (Otec) nevű innovatív új technológia prototípusa, amely ott is éjjel-nappal megújuló energiával való ellátást ígér, ahol eddig hagyományosan fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodtak, például a távoli trópusi szigeteken. Amikor a prototípus elkészül, egyéves tesztelésre küldik a spanyolországi K
márc. 24
9:03
Kezdődik a kereszténység legnagyobb ünnepe (Infostart)
Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
márc. 24
9:03
Nagyot hajrázva nyert az ellenzék államfőjelöltje a választás első fordulójában Szlovákiában (SzMo)
A nyugatos ellenzéki jelölt, Ivan Korčok több, mint 5 százalékot vert a Fico vezette koalíció jelöltjére, Peter Pellegrinire, aki nem várt különbségű veresége ellenére még megnyerheti a második fordulót, ahová ők ketten jutottak be.
márc. 24
9:03
Viták és ellentmondások: A coventryi légicsapás titka (Magyar Hírlap)
Történészek és szakértők vitái a második világháborús tragikus esemény hátteréről.
márc. 24
9:03
Az autók tényleg csak a szén-dioxid-kibocsátás egy százalékáért felelősek? (Villanyautósok)
Ezt sokan rosszul tudják.
márc. 24
9:06
Kemény hét elé néz a magyar kormány - Varga Mihálynak is el kell mondania az igazságot (Menedzsment Fórum)
Fontos adatokat közöl a KSH, dönt az MNB is, Varga Mihálynak is elő kell állnia a farbával, vajon hogy reagálnak a piacok és a forint?
márc. 24
9:06
Mégsem legyőzhetetlen a Red Bull (Autónavigátor)
Kettős győzelemnek örülhetett a Ferrari az Ausztrál Nagydíjon, ugyanis a Carlos Sainz mögött Charles Leclerc ért célba másodikként. A harmadik
márc. 24
9:09
Giant Open: Jakabos Zsuzsanna versenycsúccsal aranyérmes 200 méter pillangón Párizsban (Magyar Hírlap)
A tavalyi idejénél egy másodperccel jobb eredményt ért el szombat este az UNI-Győri Úszó SE versenyzője – tájékoztatta az MTI-t edzője, Petrov Iván.
márc. 24
9:09
Újra egy farkas kóborol a magyar erdőkben, videó is készült róla (Mandiner)
Egy ácsi sportvadász szemtől szemben állt a ragadozóval.
márc. 24
9:09
"Ez hazugság!" Gisele Bündchen tagadja, hogy megcsalta volna Tom Bradyt az edzővel - de egy dolog gyanús (Sassy)
A celeb verziójában több fura rész van, főleg az időzítés nem teljesen stimmel.
márc. 24
9:09
Első alkalommal rendeznek design vásárt Sóstón (Nyíregyháza)
Húsvéthétfőn különleges vásárnak ad otthont Sóstó. 15 kézműves vására nyílik meg a Park Hotelben. A betérőket zenével, finomságokkal is fogadják, a gyerekeknek pedig tojáskeresés is lesz.
márc. 24
9:12
Idén is lehet pályázni a Minősített Könyvtár címre (ProfitLine)
Csütörtöktől nevezhetnek a könyvtárak a Minősített Könyvtár címre és a Könyvtári Minőségi Díjra - jelentette be Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az Országos Széchényi Könyvtárban csütörtökön.
márc. 24
9:15
11 településen teljesen másként választják meg a képviselő-testület tagjait június 9-én, mint öt évvel ezelőtt (SzMo)
Vannak olyan települések, ahol 10 ezer fölé nőtt a lakosság száma, más helyeken viszont ez alá csökkent, és ez alapjaiban más választási rendszert jelent majd a lakosok számára.
márc. 24
9:15
Időutazók a múltból: az iPhone-t nyomogató lány és más, modern technikák régi képeken (Rakéta)
iPhone a 19. században és laptop az ókori Görögországban? Ez csak időutazás lehet - szól a népszerű internetes teória, és mitagadás, a művészettörténet tényleg tele van olyan fotókkal, festményekkel és szobrokkal, amiken úgy tűnik, mintha...
márc. 24
9:15
Lerántják a leplet a munkanélküliségi adatokról (Növekedés)
A jövő héten a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás február végi részletes adatait, a jegybank kamatdöntő ülést tart, a statisztikai hivatal pedig egyebek mellett a foglalkoztatás és munkanélküliség februári helyzetéről közöl adatokat.
márc. 24
9:15
Nem Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, amelyen nagyot bukott az egyik Mercedes-pilóta (Autószektor)
A 29 éves Sainznak ez pályafutása harmadik futamgyőzelme, és az első Ausztráliában, ahol eddig még dobogóra sem sikerült állnia. A Ferrari kettős sikernek örülhetett, másodikként ugyanis Sainz csapattársa, a monacói Charles Leclerc zárt, míg a harmadik helyen Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett. Verstappen sorozatban kilenc futamgyőzelem
márc. 24
9:15
Nincs több politika az Instagramon? Nagy változás jön (naphire.hu)
Ha szeretnénk politikai tartalmakkal találkozni az Instagramon, mostantól külön be kell állítani azt.
márc. 24
9:18
Mutatjuk, mely településeken kell majd különösen figyelni az önkormányzati választásokon (Menedzsment Fórum)
Tizenegy helyen változik a választási rendszer a június 9-ei voksoláson.
márc. 24
9:18
Változtathatnak fogva tartásuk szigorúságán a rabok (Blikk)
Márciustól innovatív, kreditalapú kategóriarendszer határozza meg a szabadságvesztés büntetések végrehajtási rendjét, így a rabok együttműködő magatartásukkal enyhébb besorolást érhetnek el - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.
márc. 24
9:18
Pártjából kezdeményezik az amerikai képviselőház republikánus elnökének eltávolítását (Infostart)
Az amerikai képviselőház elnökének elmozdítására irányuló indítványt tett egy republikánus képviselő, miután a kongresszus alsóháza pénteken megszavazott egy 1200 milliárd dollárról szóló költségvetési indítványt.
márc. 24
9:18
Már pontozzák a rabokat a magyar börtönökben: tényleg jó, ha ilyen kedvezményeket kapnak a bűnözők? (Pénzcentrum)
Már pontozzák a rabokat a magyar börtönökben: az új kreditalapú kategóriarendszer határozza meg a szabadságvesztés büntetések végrehajtási rendjét. A jól viselkedő rabok enyhébb besorolást érhetnek el.
márc. 24
9:18
Országszerte el fog tűnni mindenki kedvenc gyógymedencés élményeleme (Femcafe)
Nemrég bejelentették, hogy változik a termálfürdőkre, élményfürdőkre vonatkozó szabályozás, ami azt jelenti, hogy egy új fogalmat is bevezetnek, méghozzá a gyógyhatású vizet, ami nem azonos a gyógyvízzel.
márc. 24
9:18
Eke Angéla ruhája a divat és a kortárs művészet tökéletes találkozása volt a Glamour Women of the Year gálán (Glamour)
A 2024-es GLAMOUR Women of the Year gála vendégeinek azt üzentük, hogy ezen az estén viseljenek olyan ruhát, aminek története van. Kétségtelen, hogy az egyik legizgalmasabb megjelenés az év színésznője kategóriában is jelölt Eke Angéla kreációja volt, aminek a történetét is megosztotta velünk - Oláh Annával közösen, aki szintén jelölt volt az év di

Keresés