2024. március 24. vasárnap

márc. 24
9:21
Tényleg elkészülhet az Ál/arc második része? (Igényesférfi.hu)
Hol tart most a projekt, és mikor csattanhat el az első csapó? Egyáltalán érdemes hozzányúlni egy ekkora kultuszműhöz?
márc. 24
9:21
Kilencvenesztendős a Kossuth-díjas Harkányi Endre (Magyar Hírlap)
2023 őszén súlyos műtéten esett át, de március elején azt nyilatkozta, már visszatért az életkedve, és sokat olvas, zenét hallgat, régi szerepeit nézi újra. Felesége és fia már meghalt, unokája az egyedüli közeli rokona.
márc. 24
9:21
Orosz rakéta sértette meg Lengyelország légterét (Demokrata)
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót.
márc. 24
9:21
Ha jól viselkedik a rab, pontokat gyűjthet, és több kedvezményt kap a börtönben (Telex)
Márciustól él az új kreditrendszer, amitől azt remélik, hogy a kevésbé motivált fogvatartottak is együttműködőbbek lesznek.
márc. 24
9:21
Tudta, hogy március 1-től olcsóbb és egyszerűbb lett a közösségi közlekedés? (Nyíregyháza)
Március 1-jén életbe léptek az új tarifák a Máv és a Volán járatain, így olcsóbb és egyszerűbb lett a közösségi közlekedés. Ezt jelentette be a kormány.
márc. 24
9:27
Otthonosság és idegenség Görcsi Péter debütáló regényében – Olvass bele! (Könyves Magazin)
Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele generációs tapasztalatokkal, közéleti és személyes sorsfordulókkal. Olvass bele a regénybe! Fotó: Willy Larsen
márc. 24
9:27
Teljesen kiürülhet Budapest? A lakosok könyörtelen ítéletet mondtak a fővárosról (Promotions)
A budapestiek nagy százaléka elköltözne a fővárosból ha megtehetné.
márc. 24
9:27
Tojásdömping Burgenlandban (Magyar Hírlap)
Dübörög a piac.
márc. 24
9:27
Jakabos Zsuzsanna versenycsúccsal aranyérmes Párizsban (Demokrata)
A magyar úszó tavalyi idejénél egy másodperccel jobb eredményt ért el szombat este.
márc. 24
9:27
Ez lehet Magyar Péter veszte Závecz Tibor szerint (Mandiner)
A szociológus elmondta azt is, hogy miben téved biztosan Varga Judit exférje.
márc. 24
9:27
Vitézy nem fog előválasztáson indulni, nem szeretne sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor jelöltje lenni (Telex)
Karácsony Gergely korábban azt mondta: kiállna vitázni a kampányban, ha tisztázódott, ki is a valódi kihívója.
márc. 24
9:29
Az amerikai hadsereg pilóta nélküli húszi légi járműveket támadott a Vörös-tengeren (Magyar Hírlap)
Washington decemberben többnemzetiségű koalíciót hozott létre a tengeri forgalom védelmére, de nem sikerült megállítani a támadásokat.
márc. 24
9:29
F1, vikingek és a világ csodái – a hónap legérdekesebb családi társasjátékai (Mandiner)
Minden hónapban újabb és újabb kalandok várnak azokra, akik használják az agyukat és fantáziájukat, nem volt ez másként az elmúlt hónapban sem.
márc. 24
9:30
Súlyos csapás érte Kijevet (ATV)
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap - közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
márc. 24
9:33
Fucsovics Mártonnak ennyi volt (Infostart)
Fucsovics Márton két szettben kikapott a címvédő Danyiil Medvegyevtől a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének második fordulójában.
márc. 24
9:33
Az orosz hadsereg ukrán rakétatámadást vert vissza a Krím fölött (Mandiner)
Szevasztopolnál próbálkoztak az ukránok.
márc. 24
9:33
Nagy baj van: kegyetlen támadást indítottak az oroszok, már Lengyelország is készültségben (naphire.hu)
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap - közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
márc. 24
9:33
Iskolanyitogatót szerveztek Kertvárosban (Nyíregyháza)
Az utolsó állomásához érkezett a kertvárosi iskolában az Iskolanyitogató programsorozat. A harmadik program, a Kalandozó, keretében az iskolakezdés előtt álló gyerekek és szülők Lego-, kézműves- és sportfoglalkozásokon vehettek részt és így ismerkedhettek meg az iskola adottságaival.
márc. 24
9:36
Biztonságban van a családi arany? Erről is lesz szó a Klasszis Klubban (Menedzsment Fórum)
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk következő, március 27-én, szerdán 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Liv
márc. 24
9:39
Az OTP jó hetet zárt - emelkedő pályán vannak a részvényeik (Növekedés)
Csökkenő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 65 236,93 ponton zárt pénteken, 248,60 ponttal, 0,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
márc. 24
9:39
Most érkezett: Orbán embere bejelentette, kiknek kell félniük az új hivatal vizsgálataitól (Nyugati Fény)
Világossá tette, hogy mi
márc. 24
9:39
Pérez versenyét is az Alonsóval való csata tehette tönkre (Racing)
Nem tudott profitálni csapattársa kieséséből az Ausztrál Nagydíjon Sergio Pérez, mivel csak az ötödik helyen ért célba a Red Bull-lal. Christian Horner körülrajzolta, mikor siklott félre a mexikói pilóta versenye.
márc. 24
9:39
Meghan Markle haverja a legízléstelenebb módon szállt bele a nagybeteg Katalinba (Sassy)
Célkeresztbe vette Katalint pillanatokkal azután, hogy a hercegné rákdiagnózisa sokkolta a világot.
márc. 24
9:45
Szerbia nem blöfföl (Magyar Hírlap)
Szembeköpi magát az Európa Tanács.
márc. 24
9:45
Amiről az utcák mesélnek... - "A legkegyelmesebb Úristen kegyelméből és segítségével" (Nyíregyháza)
Ezzel a mondattal kezdődik az az irat, amelyet 240 évvel ezelőtt, 1784. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén helyeztek el az Evangélikus Nagytemplom alapkövébe.
márc. 24
9:48
Rövidfilm készült a pénteki moszkvai terrortámadásról (Blikk)
A Crocus City Hall kulturális központban pénteken történt, valamint az azt követő eseményeket az orosz hatóságok egy rövid animációs filmben foglalták össze.
márc. 24
9:48
Ennyi pénzt ígértek a moszkvai terroristáknak: "Mindegy kit, csak öljünk" - videón az egyik elkövető vallomása (Pénzcentrum)
2 millió forintot kaptak az akcióért a moszkvai terrortámadás elkövetői. Az egyik terrorista azt vallotta, mindegy volt kiket, csak öljenek.
márc. 24
9:51
Mi lesz a vagyonommal, ha történik velem valami? Klasszis Klubunkban erre is fókuszálunk (Privátbankár)
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk következő, március 27-én, szerdán 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Liv
márc. 24
9:51
Meghatároznák a hazaárulás fogalmát (Infostart)
A hazaárulás egyszerre erkölcsi, jogi fogalom, ugyanakkor büntetőjogi kategória is, ezek pedig gyakran összemosódnak a köznyelvben - mondta Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
márc. 24
9:51
"Kibaszottul többet keresnék, ha férfi lennék" – állítja az Oscar-díjas színésznő (SzMo)
Olivia Colman arról beszélt egy tévéműsorban, hogy a férfiszínészek még mindig jóval nagyobb gázsit kapnak Hollywoodban, mint női kollégáik.
márc. 24
9:51
Az európai felfedezők szétszedték hajójukat, hogy a vasszegekért cserébe szexelhessenek Tahitin (Helló Magyar)
Majdnem Tahiti szigetén ragadtak, mert a hajó strukturális integritását veszélyeztette az eltávolított szegek mennyisége.
márc. 24
9:57
Ördög Nóra kitálalt az Ázsia Expressz indulásáról, megdöbbentő ami a műsor előtt történt vele (Promotions)
Ördög Nóra már el is utazott az Ázsia Expressz új évadának forgatására, az indulás azonban nem volt zökkenőmentes a számára.
márc. 24
9:57
Az álmatlanság gyógyításának új módja (Magyar Hírlap)
Nem kell tablettákat szednie!.
márc. 24
9:57
Stohl András kitálalt Eszenyi Enikőről: "mindenkinek gyomorgörcse volt" (naphire.hu)
Stohl András most elárulta, miért hagyta ott annak idején a Vígszínházat. A színész egy konkrét esetről is beszámolt.
márc. 24
9:59
Prioritás a polgárok biztonsága (Magyar Hírlap)
Meg kell óvni Szerbiát.
márc. 24
10:00
Jakabos Zsuzsanna versenycsúccsal aranyérmes 200 m pillangón Párizsban (HírTV)
Versenycsúccsal győzött Jakabos Zsuzsanna 200 méter pillangón a párizsi Giant Open elnevezésű olimpiai kvalifikációs úszóversenyen.
márc. 24
10:03
Lakásbiztosítást az Auchantól? És már muncholni is lehet? (Piac és Profit)
Az Auchan pénzügyi szolgáltatási ajánlatainak köre most lakásbiztosítással bővül. Az áruházlánc az Alfa Biztosító segítségével lép be a piacra. Más új szolgáltatás is van a tarsolyában.
márc. 24
10:03
Színt kell vallania az állami hivatalnak és Varga Mihályéknak is a napokban (Privátbankár)
Keresetek, államháztartási hiány, munkanélküliség, kamatdöntés - mozgalmas hét elé nézünk hétfőtől.
márc. 24
10:03
A dupla dinamit – Párizsban tűzijáték várható (Demokrata)
Korisánszky Dáviddal és Fekete Ádámmal beszélgettünk bekapcsolt élsportolói üzemmódról és csökkenő tizedekről is.
márc. 24
10:03
Elpusztítható-e az internet? (Demokrata)
Mi lett volna, ha a húszik az összes vezetéket elvágják? Honnan jön az internet? Egy összehangolt terrorcselekménnyel le lehetne világszerte állítani?
márc. 24
10:03
Befejezték az ukránok kiképzését az F–16-osokra Nagy-Britanniában (Mandiner)
Már gyakorolják a csapásokat.
márc. 24
10:05
Orosz cirkálórakéta sokkolt, készültségbe helyezték a lengyel légierőt (Mandiner)
Moszkva hallgat.
márc. 24
10:09
Itt van minden, amit az Emily Párizsban 4. évadáról tudni lehet (Blikk)
A rajongók már tűkön ülve várják a Netflix sikersorozatának, az Emily Párizsban szériának a 4. évadát, főleg azóta, hogy a címszereplőt alakító Lily Colling még januárban posztolt egy szelfit, a kezében a pedig ott volt a friss szezon forgatókönyve. Azóta viszont elég nagy a csend, szóval most összeszedtünk mindent, amit az Emily Párizsban 4. évadá
márc. 24
10:09
Meghalt Manolescu, aki a héten még búcsúlevelet küldött Szilágyi István erdélyi magyar író temetésére (SzMo)
A román irodalomtörténész, akadémikus és volt liberális politikus az utolsó pillanatig aktív tagja volt a romániai irodalmi- és közéletnek. A Romániai Írószövetség elnöke 85 éves volt.
márc. 24
10:09
A farkas és a vadász (Magyar Hírlap)
Az egyik ácsi sportvadász szemtől szemben találta magát a ragadozóval.
márc. 24
10:09
Hamilton két mondattal leírta a Mercedes idei évét az ausztráliai kiesése után (Racing)
Lewis Hamilton versenye idejekorán véget ért Melbourne-ben, de amíg tartott, addig sem volt benne sok köszönet.
márc. 24
10:15
Erőszakos, fenyegető sms-ek: ez jellemezte Magyar Pétert a minisztériumi munkatársak szerint (Mandiner)
Vidékiek lenézése, bántó megjegyzések, állandó félelem – még a vezetőknek is sok volt Magyar Péter az Igazságügyi Minisztériumban, újabb munkatársak tálalnak ki Magyar Péterről.
márc. 24
10:15
Megbüntették Alonsót a Russell-incidens miatt, nem a technika volt a ludas (Racing)
Fernando Alonso a felügyelők szerint hibázott, amikor veszélyes manővert mutatott be George Russell előtt, ezért büntetést róttak ki rá.
márc. 24
10:15
Összeomolhat a brit királyi család: veszélyben a monarchia jövője (naphire.hu)
Mint ismert, III. Károly király és Katalin hercegné is rákbetegségben szenved, a szakértő pedig nagyon rossz előjelekre figyelmeztet.
márc. 24
10:15
Elfogadta az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet (Digital Hungary)
Az Európai Parlament elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.

Keresés