Két hónapra odaköltöztette az egész családját, hogy senki ne maradjon le az élményről. Majd egy nap, hajnali kettőkor, mindenféle beavatkozás nélkül a vízben adott életet ötödik babájának.
Hosszú hallgatás után egy hivatalos álláspont is elhangzott Magyar Péter és Varga Judit ügyében. Ám a megválaszolatlan kérdések száma ezzel inkább csak nőtt.
Az erdők az ország zöld vagyonának stratégiai fontosságú elemét jelentik, a kormányzat pedig kiemelten támogatja az erdőre alapozó innovációk megvalósulását, mivel azok közvetlenül hozzájárulnak az erdők megőrzéséhez és gyarapításához, ezen keresztül pedig a klímasemlegességi célok eléréséhez - mondta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye
Fedezze fel a piacvezető márka kiemelkedő kínálatát, és ragadja meg az alkalmat, hogy személyesen is tapasztalja meg, miért döntenek annyian a Solis mellett.
A Századvég Konjunktúrakutató számításai szerint 2024-ben 2,7, 2025-ben 3,4 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság teljesítménye. Az idei és a következő évünket leginkább lassú kilábalási folyamat jellemezheti.
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
A Rendkívül Nagy Teleszkóp főtürke 798 egységből áll össze, ebből még csak az első darabot készítik nagyfokú precizitással. A hatszögű egység nikkel-króm és szilícium-nitrid bevonatának rétegeit atomonként helyezik a tükörre.
Újabb kamatcsökkentés következik, ezúttal az egy éves futamidejű lakossági állampapírok esetében. Az eddig évi 6,5 százalékos kamat 6 százalékra mérséklődik. A 3 éves papír, a FixMÁP kamata ugyanakkor változatlanul évi 7 százalék, mégpedig a futamidő egészére.
Szerző: Bánffi Tibor BATÁRTÓL AZ ÁRAMVONALIG... Az első, 30 km-es sebességgel tovapöfögő automobilok külső megjelenésükben alig különböztek másban a batártól, minthogy hiányzott előlük a lófogat. Még az utasok is ugyanolyan kenetteljes ábrázattal ültek bennük, mint amilyen pillantásokat eszünkbe véstek a háború előtti évek kocsikorzói a "Stefánián
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt.
Brad Garlinghouse Ripple-vezérigazgató arról tájékoztatta követőit, hogy az SEC 2 milliárd dollárnyi bírságot és büntetést követel tőlük. A vállalat egy
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal lesz magasabb nagypéntektől. A dízelesek viszont jó híreket kaptak, nekik bruttó 3 forinttal kell kevesebbet fizetniük a gázolaj literenkénti áráért.
Egy tini története megmutatja, hogy aki jól tudja üzemeltetni az Instagram-oldalát, az rengeteg pénzt tud vele termelni. Ehhez természetesen nem kell celebnek lenni.
2024 februárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 723 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,6% volt.
A kutatók szerint több tényező is közrejátszhat abban, hogy valaki hisz az összeesküvés-elméletekben. Az, hogy valaki hülye, nincs a magyarázatok között:
Szigorúbb szankciókat bevezető, a környezeti bűncselekmények kivizsgálásának és a kapcsolódó büntetőeljárások lefolytatásának javítását szolgáló jogszabályt fogadtak el a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Agrifish) keddi ülésén.
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter elmondta, hogy egy közelgő látogatásán nyomást kíván gyakorolni Kínára az ipari kapacitásának növelésével kapcsolatban, amely torzítja a világgazdaságot – írja a Bloomberg.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat.
A húsvéti tojásfa készítése roppant szórakoztató program, amely látványos végeredménnyel zárul. A húsvéti ünnepi asztal pedig úgy lesz igazán varázslatos, hogy ha egy saját készítésű, friss gallyakból épített tojásfa díszíti, szépséges hímes tojásokkal.