A közleményben emlékeztetnek: a rekorderedményt az tette lehetővé, hogy a vállalat termelési rendszere felöleli a teljes ellátási láncot, és nagysorozatú termelése hatékonyan, gazdaságosan működik. Az 2003-ban alapított BYD Auto az egymilliós darabszámot 2021 májusában érte el, ezt mindössze 18 hónap alatt sikerült megháromszorozni, az ötmilliós ér
Az MNB várakozásoknak megfelelő 75 bázispontos kamatvágása és Virág Barnabás jegybanki alelnök sajtótájékoztatóját követően ugyan tartósan nem tudott nagyobbat erősödni a forint, a hét elején látott 398-as szinttől azonban már képes volt érdemben eltávolodni az EUR/HUF kurzusa. Szerda reggel minimális forinterősödés látszik, de továbbra is 395 fele
A Scania kiterjeszti stratégiai együttműködését az önvezető hub-to-hub, avagy logisztikai csomópontok közötti áruszállítási megoldások terén az Autonóm Kereskedelmi Pilot Program
Az S&P Global kedden öt regionális amerikai bank kilátását rontotta a kereskedelmi ingatlanokkal (CRE) kapcsolatos kitettségük miatt, ami valószínűleg újra felerősíti a befektetők aggodalmát az ágazat egészséges működésével kapcsolatban.
A MÁV Zrt. közleménye szerint március 28-án a pénteki napra, 29-én a szombati, 30-án és 31-én az ünnepnapi, április 1-jén a vasárnapi, 2-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a szerelvények.
Utazzunk vissza az időben egészen 1924-be, Leningrádba – mai Szentpétervárra –, ahol rendhagyó sakkmérkőzést játszott két mester Peter Romanovszkij és Ilja Rabinovics.
A korábban ígértnél akár 40%-kal magasabb kártérítést kaphatnak az FTX károsultak. A második legnagyobb kripto tőzsde 2022 novemberében ment csődbe, ügyfeleik az AI azóta elért térnyerése miatt számíthatnak a korábban megállapítottnál magasabb kifizetésre. A felszámolást végző ügyvédek korábban azt ígérték, hogy a kártérítésért folyamodó több mint
A Volvo kedd este gyártotta le az utolsó dízeles autóját, mostantól csak benzines és elektromos autókat gyárt, 2030-tól pedig csak tisztán elektromos modelleket értékesít a cég, írja a Bloomberg.
Emellett a március 14-én bemutatott, Petőfi és a márciusi ifjak forradalmi napját bemutató filmnek az erős nyitáshoz képest durván bezuhant a nézettsége.
Az ügyészség elé hirdetett meg egy tiltakozást kedd estére Magyar Péter, miután nyilvánosságra hozta a korábban beígért hangfelvételt, amin korábbi feleségével, az akkori igazságügyi miniszterrel beszélget.
A Hurun gazdagokat felsorakoztató globális listája szerint Mumbai a legtöbb milliárdossal rendelkező ázsiai főváros, a világ leggazdagabb embere pedig Elon Musk.
Tovább emelkedett a lakásbiztosítási kampányban új szerződést választók száma, legalábbis erre utalnak a piacvezető online biztosításközvetítő adatai, amelynél a legtöbb új szerződést a KÖBE, a Genertel, a Groupama és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást – közölte a vasúttársaság a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
A Kék Pelikan valós eseményeket feldolgozó, felnőtteknek szóló animációs film sok humorral és korabeli zenékkel, amely azt meséli el, hogy hogyan oldották meg okosba az utazást a 90-es évek vonatjegy-hamisító fiataljai. A hamis jegyek és ellenértékük gyakran a kor kultikus magazinjába rejtve kerültek "átadásra", így merült fel a gondolat, hogy a fi
Az Audi R8, a német márka egyik zászlóshajója két generációt ért meg, közel 44 ezer példányt gyártottak belőle, és bár sosem produkált kiugró számokat, mindvégig nagy tisztelet övezte.
Csaknem 600 flakon hamis mosószert találtak a NAV munkatársai egy osztrák rendszámú furgonban, amelyet az M1-es autópálya Concó pihenőhelyén ellenőriztek.
"Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban" – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel. A Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, illetve a kecskeméti intézmény vezetői március 26-án, a Bálna Honvédelmi Központban
2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva. Jelezték, hogy ha szükséges, több kocsival indítják az InterCity-vonatokat.
2023 a magyar húsipar fekete éve volt, leállt a hazai piac és az export is, jött viszont a külföldi dömpingáru, a piacot szétzilálta az árstop, a kiskereskedelmi adó.
A munkakeresés átlagos időtartama 9,1 hónap volt, az összes munkanélküli 43 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 33 százaléka legalább egy éve keresett állást.
Japán az eddigi leghatározottabb figyelmeztetéssel lépett közelebb a devizapiaci intervencióhoz, mivel a jen a dollárral szemben 34 éve a leggyengébb szintre süllyedt – írja a Bloomberg.
A Népszava videójából látszik, hogy hogyan konfrontálódtak a "Mocskos Megafon!" jelszót kiabáló tüntetők a HírTV stábjával. Aztán megérkezett Magyar Péter, aki arra kérte a tüntetőket, hogy hagyják a stábot dolgozni, de ő maga is nehezen jutott szóhoz.
A Power Mole vezeték nélkül továbbít 10 wattnyi áramot az ablaküvegen keresztül, így a beltéri konnektorokból kültéri eszközök is táplálhatók. Az eszköz a vezeték nélküli okostelefon-töltő rendszerek technológiájára épül.
A kormány kihirdette a könyvek árkötöttségéről szóló új törvényjavaslatot, amely értelmében mindenkinek egységesen tíz százalék kedvezményi lehetőséget enged a törvény, ráadásul a kiadók saját munkatársaiknak sem értékesíthetnek kedvezménnyel, csak harminc napig - számolt be a HVG.