Bár nem tisztán pszichológiai szempontból. Szerinte Varga Judit történetének legalább egy része hiteles, viszont sok érthetetlen részlet van az ügy kezelésében
A Magyar Közlöny március 28-i számában megjelent a rendelet a friss valorizációs szorzószámokkal. Ez azért fontos, mert akinek 2024-ben állapítják meg (vagy már megállapították ideiglenesen) a nyugdíját, a szorzó alapján tudhatja meg a pontos összeget. A valorizálás ugyanis annyit jelent, hogy a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresete
Így húsvét előtt talán időszerű lehet elgondolkozni azon, hogy vajon miféle akarat és cél szerint kellene nekünk médiumává válni a mítosztalanság mítoszának.
Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájé
Magyar Péter két nap után reagált érdemben Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújára, azt állítja, hogy soha nem ütötte meg volt feleségét, az viszont többször megütötte és megrúgta őt.
A négynapos ünnepi hétvégén is változatos programkínálattal várja a nézőket a TV2 Csoport. A főcsatornán Nagypénteken és Húsvéthétfőn is lesz Mokka, este Házasság első látásra és Hazatalálsz, vasárnap pedig a Next Top Model Hungary a megszokott időben látható. A kábelcsatornák változatos filmkínálattal, akciómozikkal, vígjátékokkal és családi filme
Az őseink a portyázások idején minden bizonnyal kerülték a közelharcot, az olasz Brenta-folyónál azonban így is háromszoros túlerőt győztek le - összegyűjtöttünk néhány érdekességet a honfoglalókról.
A húsvéti hosszú hétvége a forint erősödésével indul, amely egy napok óta tartó trendbe illeszthető bele. A magyar fizetőeszköz árfolyama egyre távolabb került a 400-as eurótól, egyre inkább a 390 közeledik - írja a Portfolio. Péntek délelőtt fontos szintet is áttört a forint, mivel régóta először 394 alá tudott kúszott egy euró árfolyama.
Magyar Péter két nap után reagált érdemben Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújára. A verbális abúzusra vonatkozó vádakat nem cáfolja, viszont azt állítja, hogy soha nem ütötte meg volt feleségét, az viszont többször megütötte és megrúgta őt.
Az I., II. és XII. kerületiek keresnek a legjobban Magyarországon. Két és félszer annyit, mint a sor végén álló Fehérgyarmati, Gönci és Cigándi járásban lakók.
A Budapest 6. kerületében működő Csak Egyet Szolgálat egy karitatív szervezet, ami szociális segítő központot és nappali melegedőt üzemeltet mélyszegénységben élők és hajléktalanok számára. Működésük 2011-es kezdete óta már több mint 25 hajléktalan személyt segítettek kikászálódni ebből az emberhez méltatlan élethelyzetből. “Lelkes és elhivatott, t
Az elmúlt években a NAV kiemelt fókuszt helyezett az adózók támogatására. Ennek célja az volt, hogy segítsék az adózók önkéntes jogkövetését és a kisebb súlyú hibákat, hiányosságokat az adózók maguk javítsák. Az adózók számára népszerű volt ez az új irány, ugyanis lehetőségük volt szankciók nélkül korrigálni. A támogató szemlélet sikeres vonalát to
A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
A tájékoztatás felidézi, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) tavaly a vállalat 2022-es eredményei alapján minden munkavállalónak bruttó 870 ezer forintot fizetett ki. A 2023-as eredmények után az idén ez az összeg bruttó 1 millió 90 forint lesz, amit a jövő héten kapnak meg a dolgozók. A bértárgyalásokon 2023. októbere óta nem s
Idén Bad Ischl és a Salzkammergut régió Európa kulturális fővárosa, Ausztria szívében a. Ez plusz egy ok ahhoz, hogy megnézzük az idilli hegyek közé ékelt virágzó nárciszmezőket, és ellátogassunk Ausztria legnagyobb virágünnepére, a Nárciszfesztiválra. Addigra nálunk már elvirágoznak a nárciszok, A Grundlsee körül azonban hófehér ruhába öltöznek a
Szörnyű tragédia történt az egyik társasház lakóival a XI. kerületi Kruspér utcában nagypénteken. Hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes épületben robbanás történt. Kiderült, hogy az egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz