Mindenki kinn az utakon a hosszú hétvégén, ünnepi kocsisorok és hatalmas dugók az országban. A helyzetet csak kicsit könnyíti, hogy kamionstop van az ünnepek alatt.
A kenyai Szafari Rally 2021-es WRC-naptárba való visszatérése óta modern formátumban, jóval rövidebb versenytávon zajlik, mint egykoron. Az afrikai ország elnöke azonban szeretné, ha a verseny nemcsak a húsvéti dátumot tekintve térne vissza a hagyományokhoz.
A támadások után az ukrán kormányfő ismét arról beszélt, hogy Ukrajnának több légvédelmi rendszerre van szüksége a kritikus infrastruktúra biztosítására és a lakosság védelmére.
Szinte a kezdetek óta tagja a Red Bull F1-es csapatának, Max Verstappen érkezése óta a holland autóján dolgozott, most viszont egy számára szokatlan helyre távozik a főszerelő Lee Stevenson.
A felhasználók mostantól közvetlenül kereshetnek Bitcoin-címekre a Google-ben és láthatják a tranzakciók részleteit. Jelenleg a Google három címformátumot engedélyez –
A dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.
Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkez
Ha valaki webáruházat üzemeltet, és a webshopban lehetőség van a termék vételárának online kiegyenlítésére – online bankkártyás fizetés vagy előreutalás –, akkor hogyan szabályszerű a számla kiállítása? Olvasói kérdésre dr. Bartha László adószakértő válaszolt.
Minden bizonnyal az utóbbi évtized egyik legérdekesebb filmfolytatása érkezik meg a mozikba 2024 őszén, mostmár ugyanis biztossá vált, hogy a 2019-ben hatalmas sikert aratott – pszichológiai dráma műfajba sorolható – Joker második része tele lesz zenei betétekkel.
Drámai pillanatokkal indult a péntek délutáni verseny a kenyai Szafari Rallyn, miután Esapekka Lappi a második helyről kiesett, vélhetően az autó sérülése miatt.
"Az elektromos autók nem némák" – fogalmazott nyilatkozatában Benedetto Vigna, az olasz márka vezérigazgatója. Hangsúlyozta, hogy lehetnek akármennyire zajmentesek a villanyautók, a Ferrarinál a bugó motorhangból nem engednek. 2025-re készülhet el a Ferrari első, teljesen elektromos meghajtással közlekedő autója. A megújulás ellenére azonb
Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.
III. Károly király nagycsütörtökön nyilvános beszédet mondott, amelyben a barátság fontosságáról beszélt, miután nála és Katalin walesi hercegnénél rákot diagnosztizáltak.
Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
Nem túl jó hírek: egyetlen ország előzte meg az Európai Unióban Magyarországot, ami az elhízottak arányát illeti.Érdemes megjegyezni, hogy a szomszédos Románia az unió legkedvezőbb értékeivel rendelkezik, ha az elhízásról van szó – írja a Haszon.Az egyetlen ország, ami hazánkat is megelőzte az elhízások számában az Európai Unióban, az Málta. Egyből
Helyzetbe hozza az arab befektetőket a húsvét előtt beterjesztett törvényjavaslat, így a helyiek és a főváros sem fog tudni beleszólni, mi épül Rákosrendezőn. Az állam 300 milliárd forinttal száll be a projektbe.
A súlycsökkentő gyógyszerek néhány év alatt óriási karriert futottak be, ám fejlesztésük folytatódik. Két céllal: legyenek hatkonyabbak, egyben olcsóbbak.
Februárban lehúzta a rolót a támogatásokkal és hitellel kitömött, de szabálytalanságok miatt büntetett üzem, ahol még az odavezető utat is az ügyvezető anyjáról nevezték el. A legfőbb ügyész a Nemzeti Nyomozó Irodához küldte az ügyet.
Tavaly az ingatlanpiacon a panellakások keltek el leggyorsabban, eladásukhoz átlagosan 70-90 napra volt szükség, míg a téglalakások lényegesen tovább, 112-140 napig időztek a kínálatban a Duna House adatai alapján.
A repcét kivéve emelkedő árakat lehetett látni a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 3,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,1 százalékkal került többe, mint előző nap, ugyanakkor a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt