Az idén először került sor a lakásbiztosítási kampányra, amelyből már csak pár nap van hátra. Kedd estig lehet új lakásbiztosítást kötni - közölte a Netrisk. A kampány harmadik hetéhez képest a negyedikben 84 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, az átlagdíj pedig 36 680 forint volt. Az eddigi adatok szerint előfordult, hogy egy
Egy bolgár sétahajó, melyen mintegy 160 utas tartózkodott, betonfalnak ütközött az észak-ausztriai Aschach an der Donau városánál lévő Duna-zsilipben, ami miatt tizenegy ember súlyos, további hat pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
A Demokrata főszerkesztője megemlítette az akkori Hír TV-s műsorvezető fideszes önkormányzatokkal kötött, vitatható tanácsadói szerződését: nehogy ezen múljon a kétharmad.
Hagyomány, hogy a brit királyi család a húsvétot Windsorban tölti, idén azonban változtatnak ezen a szokáson, melynek oka Katalin hercegné betegsége. Mint ahogy korábban már többször is beszámoltunk róla, III. Károly brit királyt február elején rákkal diagnosztizálták. Bár a kezelése alatt mások látják el feladatait, továbbra is megjelenik
Az ukrán-magyar határszakaszon 6489-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4890-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
A fájdalomküszöb mérésére alkalmas nagy precizitású és a gyógyszerkutatásban alkalmazható automatizált berendezést fejlesztett az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó fejlesztéseket, szolgáltatásokat végző, pécsi székhelyű Z Elektronika Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
Azt követeli egy utas, hogy személyesen találkozhasson a Delta Airlines vezetőjével, miután úgy érzi, megalázták korábbi utazása során, ugyanis nem viselt melltartót a ruhája alatt.
Az idén először került sor a lakásbiztosítási kampányra, amelyből már csak pár nap van hátra. Kedd estig lehet új lakásbiztosítást kötni - közölte a Netrisk. A kampány harmadik hetéhez képest a negyedikben 84 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, az átlagdíj pedig 36 680 forint volt. Az eddigi adatok szerint előfordult, hogy
Motoros alácsúszásgátló elemeket telepítettek a bálványosi bekötőúton. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy ezek az elemek tompítani tudják a becsapódási energiát, illetve azt is meg tudják akadályozni, hogy a motorosok becsússzanak vagy beszoruljanak a szalagkorlát alá.
Kriptobányász cikksorozatunkban havonta foglaljuk össze a fontosabb bányász eseményeket a nagyvilágból. Discord csatornánk bányászoknak kialakított szekciójában segítőkész bányász közösség jött össze. A szobában megtaláljátok a napi ki-mit bányászik, rig összeállításról tanácsokat, tippeket, videokártya beállítási praktikákat és aki ASIC témakörben
Március 30-án sok témára kiterjedő interjút közöltünk Orbán Gáborral, a Richter Gedeon vezérigazgatójával lapunk munkanapokon megjelenő podcastje, a Portfolio Checklist hétvégi különkiadásában. Az interjú általunk legfontosabbnak tartott mondatait témánként rendszerezve ebben a cikkben külön is közzétesszük.
A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. "Szentendre belvárosában egy szökött ló a KRESZ szabályokat felrúgva bevágtatott elénk a főútra, majd index nélkül a szembesávba áttérve kényszerítette megállásra a szembejövőket, mielőtt szabálytalanul letért balra. Javaslom a lovak KRESZ-re oktatását. Komolyra fordítva remélem me
A tavalyi évben keletkezett káresemények után mintegy 1.680 mezőgazdasági termelő részesül március végéig 2,85 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban, a kifizetéssel érintett összes terület nagysága meghaladja a 20.400 hektárt.
"Ha nincs amerikai támogatás, az azt jelenti, hogy nincs légvédelmünk, nincsenek Patriot rakétáink, nincsenek elektronikus hadieszközeink, nincsenek 155 milliméteres tüzérségi lövedékeink."
A munkahely nem a semmittevésről szól. A ránk bízott és vállalt feladatok elvégzéséért kapjuk a fizetést, de mindig vannak, akik igyekeznek a lehető legolcsóbban megúszni a munkát, mások pedig képesek az egész céget a hátukon cipelni. Ez utóbbi kategóriát akár túl is lehet tolni annyira, hogy egyszerűen nem tud leállni a munkával. Ez jelentheti az
A boltokat elárasztották a húsvéti dekorációk. Nárciszos és jácintos nyuszis tálak mosolyognak ránk a polcokról, egymásba érnek a színes tojásokkal díszített jácintos cserepek. De vajon melyik virág mit szimbolizál a húsvéti asztalon?
Harry pár évvel ezelőtt egy jelentéktelennek tűnő, mégis annál nagyobb kéréssel fordult a néhai Erzsébet királynőhöz, aki engedélyezte unokájának, hogy megszegje a protokollt. Nos, Vilmos ettől egyáltalán nem volt boldog, sőt...
Németország békét szeretne, de nem hisz az ukrajnai háború gyors lezárásában, és fel kell készülnie arra, hogy megvédje magát katonai támadásokkal szemben - jelentette ki az X platformon a húsvéti ünnepek alkalmából közzétett videóban Robert Habeck német szövetségi alkancellár.
Erős, kissé agresszív stílusával vált világhírűvé Gordon Ramsay, akinek szakmai tudását senki nem kérdőjelezi meg, ám sokak számára ő nem is csak séf, hanem igazi híresség, egy tévés celeb, aki évtizedek óta űzi az ipart.
A húsvéti terített asztalon megvan minden: a természetnek, a termőföldnek és a hagyományainknak mindaz a kincse, ami a létünket igazolja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter videóüzenetében