2024. március 30. szombat

márc. 30
10:39
Andie MacDowell: "Ha férfi lennék, senkit nem érdekelne, hogy ősz a hajam" (Life)
A színésznő évek óta a természetes megjelenésre voksol.
márc. 30
10:39
Ezt gépembert arra tanítják be, hogy kaméleon módjára utánozzon másokat (Rakéta)
A Columbia Engineering kutatói arra trenírozzák Emót, hogy figyelje és megértse az embereket arckifejezéseit. A betanítás olyan sikeres volt, hogy a robot egy másodperccel azelőtt tudja, hogy mikor fog rámosolyogni valaki, mielőtt még megjelenne a mosoly az ember arcán.
márc. 30
10:39
Új módszerekre van szükség a migrációs krízis kezelésére (Demokrata)
Az Egyesült Államok déli határán szó szerint invázió van – állítja Robert Law.
márc. 30
10:39
A volt szocialista iparterület, amit még nem uralt le teljesen a Fidesz (Telex)
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye sokarcúságát mutatja, hogy míg a Jászság kisebb településein és a Nagykunságban a kormánypárt dominál, addig a középvárosokban a korábbi jobbikosok aratnak győzelmeket, a megyeszékhelyen pedig az ellenzék jobban utálja egymást, mint a kormánypártot. A Választási Földrajz elemzése.
márc. 30
10:42
Vadgázolás vezetett tragédiához Esztergomnál (BorsOnline)
A sofőr életét már nem lehetett megmenteni.
márc. 30
10:45
"Jó reggelt, magyar! - Annyira hiányzik, annyira fáj, hogy nincs már az a köszönés..." (BorsOnline)
Ötvenöt évig volt hadifogoly, mégis magyar maradt.
márc. 30
10:45
Ajándékok, anno (Magyar Hírlap)
Slachta Etelka soproni úrilány volt a reformkorban. Lengyel nemesi család sarja. Művelt lány: több nyelven beszélt, kiválóan zongorázott és táncolt, és irodalmi ambíciókat is táplált.
márc. 30
10:45
Újdonságok a csomagolások területén (Transpack)
A Nestlé célja, hogy 2025 végére a műanyagcsomagolásának 81,9%-a alkalmas legyen az újrahasznosításra.
márc. 30
10:45
Egy gyanús cetli miatt volt terrorriadó (Magyar Nemzet)
Újabb halálos terrortámadással fenyegették meg az oroszokat.
márc. 30
10:48
Milliárdokkal szemben 300 millióból: csodát tenne Aczél Zoltán (Metropol)
Egy favoritot már legyőzött, kettőre feni a fogát a Misleny.
márc. 30
10:48
Itt az óraátállítás, egy órával kevesebbet aludhatunk (hirado.hu)
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás.
márc. 30
10:48
A világ legöregebb fája legalább 4789 éves (Agroinform)
A gízai piramisoknál is ősibb.
márc. 30
10:48
Az ágyban fotózták Bódi Sylvit: pikáns képek kerültek napvilágra (Ripost)
Az egykori modell nem takargatta magát.
márc. 30
10:48
Videó: NBA-újonc harminc éve nem produkált hasonlót, Wembanyama történelmi csúcsa (m4sport.hu)
A tavalyi amatőr játékosbörze első választottja, Victor Wembanyama ismét fantasztikus teljesítménnyel vezette hosszabbításos győzelemre a San Antonio Spurs csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
márc. 30
10:48
Döbbenetes méretű daru érkezett Baltimore-ba, hogy segítse a vízbe omlott híd eltakarítását (vg.hu)
A kérdéses daru akár ezer tonnát is képes megmozgatni. A kikötő így akár heteken belül újranyithat, ám a híd újjápítése akár évekig is tarthat.
márc. 30
10:48
Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben (Öko-drive)
Az Osztrák Technológiai Intézet – 18 projektpartnerével közösen – az akkumulátorgyártás kizöldítését kutatja bécsi központjában az Európai Unió HORIZONE programja keretében. A cél, hogy újrahasznosított anyagokból állítsanak elő akkumulátorokat, de alternatív nyersanyagokkal is kísérleteznek majd. Az új technológiáknak köszönhetően csökkenhet az eu
márc. 30
10:51
Sivatagi por lepte be a Kárpát-medencét (Magyar Hírlap)
Magyarországon is erősen befolyásolni tudja az időjárást.
márc. 30
10:51
Megkéseltek egy újságírót Londonban (Demokrata)
Késes támadás ért Londonban egy iráni ellenzéki újságírót.
márc. 30
10:51
Megkezdődött a tisztogatás? A honvédelmi miniszter indoklás nélkül kirúgott egy miniszteri biztost (Nyugati Fény)
Menesztették
márc. 30
10:57
Rengeteg sivatagi por érkezett Magyarország fölé, és még több jön (Blikk)
Most érkezett az előrejelzés!
márc. 30
10:57
A több évtizede nem látott mértékű infláció a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá (Piac és Profit)
Magyarországon legalább 500 milliárd forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István, a cég ügyvezetője szerint elmondható, hogy a világon végigsöpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mér
márc. 30
10:57
Bőséges a választék - sport a tévében (Infostart)
A topligák nem tartanak szünetet.
márc. 30
10:57
Újabb sztárpár döntött a válás mellett: 18 év után mondták ki, hogy vége (BorsOnline)
Öt közös gyermek és 18 év után adja be a válókeresetet.
márc. 30
10:57
Elhallgattatták az újságírónőt, aki Navalnij peréről tudósított (Magyar Hírlap)
Antonina Favorszkaja akár hét évre is rács mögé kerülhet.
márc. 30
10:57
Nagy István: válasszuk bátran a biztonságos, hazai élelmiszereket! (Demokrata)
Húsvétkor is válasszuk bátran a biztonságos, hazai élelmiszereket! – áll az Agrárminisztérium Közleményében.
márc. 30
11:00
Olimpiára készült, olcsó órákat árult az utcán Jason Statham: mára a legjobban fizetett brit színész lett (Blikk)
Cseppet sem mindennapi karriert futott be Jason Statham, aki sportolóként ugyan hiába hajtott az olimpiai aranyra, a színészetben megtalálta a számítását: ma már ő a legfizetettebb brit színész, aki évi több mint 14 milliárd forintnak megfelelő gázsit tesz zsebre.
márc. 30
11:00
MEÖT: Húsvét az élet ünnepe, amikor a halál felett győzött az élet (hirado.hu)
A MEÖT tagegyházainak vezetői azt írták: Jézus vallja és ígéri: "Én élek, ti is élni fogtok".
márc. 30
11:00
Itt az ünnep nyitvatartás, ezekben az üzletekben lehet húsvétkor is vásárolni (naphire.hu)
Idén a húsvét március 29. és április 1. közé esik, amiből csak a március 30-a, a szombat, az ami nem munkaszüneti nap. A legtöbb ember időben elintézi a bevásárlást, ám érdemes figyelni az üzletek nyitvatartását, ha valami mégi lemaradt volna.
márc. 30
11:03
Az USA arra kéri szövetségesét, hogy ne Ukrajnát támogassa (Magyar Hírlap)
Jelentős változások lehetnek az amerikai katonai segélyprogramban.
márc. 30
11:03
SPAR: Kérjük a panaszkönyvet! (Demokrata)
Valóban a különadók miatt nem tud nyereséges lenni hazánk második legnagyobb élelmiszer-kiskereskedője, vagy valami egészen más van a háttérben?
márc. 30
11:03
Otthona közelében késelték meg az ismert újságírót (Magyar Nemzet)
Késes támadás ért Londonban egy iráni ellenzéki újságírót.
márc. 30
11:06
Áfamentes sírmegváltást, állami segítséget sürget az MSZP (hirado.hu)
A magyar kormány intézkedjen, az Országgyűlés fogadja be ezeket a javaslatokat!
márc. 30
11:06
Áfamentes sírmegváltást sürget az MSZP (ATV)
A sírmegváltás áfamentességét, illetve a rászorulóknak állami segítséget sürget Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, pártigazgató a Facebookon szombaton közzétett videóban.
márc. 30
11:06
Figyelem, éjszaka óraátállítás – egész héten érdemes óvatosnak lenni (vg.hu)
Az idén március 31-ére, azaz húsvétvasárnapra esik a tavaszi óraátállítás időpontja, az órákat hajnali kettőkor három órára állítják előre.
márc. 30
11:09
Miért feszíttette magát keresztre Munkácsy Mihály? (Magyar Hírlap)
Sok ezer műalkotás született Jézus szenvedéstörténetéről.
márc. 30
11:09
Legyőzték a japán csapatot és a cseresznyevirág színű autókat Tokió első versenyén (Racing)
A német sajtó által csak Elektro-Schuminak becézett Maximilian Günther nyerte a Formula E első tokiói futamát, miközben a Jaguar a gyengélkedése ellenére is megőrizte a vezetést a bajnokságokban.
márc. 30
11:12
Este már a feltámadást ünneplik a keresztények (hirado.hu)
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll.
márc. 30
11:12
Vásári bábjátékos fesztivált rendeznek a Népligetben (ProfitLine)
Május 25-én és 26-án, a gyereknapi hétvégén újra vásári bábjátékosok töltik meg a Népligetet; Ujjé, a Ligetben nagyszerű! címmel rendeznek ingyenes fesztivált Kemény Henrik bábművész emlékére.
márc. 30
11:12
Hiába küzd mindenki a gyűlölt eljárás ellen, vasárnap újra életbe lép (naphire.hu)
Vasárnap ismét jön az óraátállítás, annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden ember egyesével gyűlöli az intézkedést, és még az egészségre is rossz hatással van.
márc. 30
11:12
Hogyan változik az alvásunk az óraátállításkor? És mit tehetünk a kipihentebb ébredésért? (Digital Hungary)
Az óraátállítás eredeti célja, hogy természetes fényt „nyerjünk”, és kevésbé kelljen a mesterséges megvilágításra hagyatkoznunk azáltal, hogy tavasszal, nyáron és kora ősszel később sötétedik. Az így elveszített egy óra azonban felboríthatja az alvási ciklusunkat, akár heteken keresztül is hatást gyakorolva a hangulatunkra, hatékonyságunkra. Szeren
márc. 30
11:15
5 húsvéti locsolóvers, amit idén nem lehet kihagyni! (BorsOnline)
Ezeket mindenképpen el kell mondani!
márc. 30
11:15
Szívmelengető és vicces húsvéti képeslapok a múltból (Life)
Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, ám még a képeslapok hőskorában sem ő foglalta el a legtöbb ilyen üdvözlőkártyán a központi helyet.
márc. 30
11:15
Ismét parádézott az új sztár (Magyar Hírlap)
Victor Wembanyama fantasztikus teljesítménnyel vezette hosszabbításos győzelemre a San Antonio Spurs csapatát.
márc. 30
11:15
Kiöntött a Balaton, vízben állnak a partmenti üzletek (Magyar Nemzet)
Szivattyúkkal és homokzsákokkal védekeznek a víz ellen.
márc. 30
11:15
Fesd meg kedvenc sportélményed az olimpia évében! (x) (Telex)
Az Alkoss szabadon pályázatra három korosztályban, 8 és 20 év közötti fiatalok pályaműveit várják április 22-ig.
márc. 30
11:17
Szentkirályi Alexandra: Beindult a kampány, Karácsonyt hirtelen elkezdték érdekelni a sportesemények (Magyar Nemzet)
A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint Karácsony bolondnak nézi a budapestieket.
márc. 30
11:18
Hová tűntek ezek a francia traktorok? +Videó (Agroinform)
A hét hirdetése az Agroinformon: egy nagyon jó állapotú Renault Ares 836 traktor.
márc. 30
11:18
Túlzásba vitte a politikai korrektséget Joe Biden, továbbra is magas az elutasítottsága (hirado.hu)
Tapintható a különbség az amerikaiak hozzáállását illetően, ha Biden és a Trump-kormányzat megítéléséről van szó.
márc. 30
11:18
Németország nem hiszi, hogy hamar véget ér az orosz-ukrán háború (ATV)
Németország békét szeretne, de nem hisz az ukrajnai háború gyors lezárásában, és fel kell készülnie arra, hogy megvédje magát katonai támadásokkal szemben - jelentette ki az X platformon a húsvéti ünnepek alkalmából közzétett videóban Robert Habeck német szövetségi alkancellár.
márc. 30
11:18
Elolvadunk: Dér Heni megmutatta kislánya arcát - cuki fotó (Ripost)
Édes fotót mutatott az anya.

Keresés