2024. március 31. vasárnap

márc. 31
20:15
Naomi Campbell egy nála 17 évvel fiatalabb, dúsgazdag filmproducerrel jött össze (SzMo)
Az 54 éves modell évekkel ezelőtt szakított legutóbbi párjával. A 37 éves Mohammed Al Turkival állítólag nagyon összeillenek.
márc. 31
20:15
De, volt ebből V6-os! (Autószektor)
Renault Espace. Az Európában addig szinte ismeretlen szegmensbe, az egyterűek állóvizébe a Renault dobott sziklát 1984-ben amikor az Espace első generációja megjelent. Persze itt még szó sem volt hétüléses kivitelről, mindössze egy "minivan" készült, sok-sok ötlettel. Kezdetben a gyár szkeptikus volt, sokáig halogatták a piaci bevezetést, aztán mi
márc. 31
20:18
"Összeroppan a lányom" - Zárkatársa terrorizálja Katalint, a gyerekgyilkos színésznőt (BorsOnline)
Zárkatársat kapott Bradács Katalin.
márc. 31
20:21
Volt egyszer egy tündérfa (Magyar Mezőgazdaság)
Egyszer volt. réges-régen, amikor még "csak" lelkes olvasója voltam a Kertbarát Magazinnak, kaptam néhány szemet az illatos tündérfa magjából, mégpedig a Kertbarát Magazin Magot küldünk című rovata révén.
márc. 31
20:21
Két 10X-es kutyás kriptó, amiket bűn lenne kihagyni (BitcoinBázis)
Hosszas és fáradtságos harcok után a Dogecoin értéke végre sikeresen át tudta törni az előző hetekben többször célba vett 0.20
márc. 31
20:23
Dobd fel vállalkozásodat a következő kripto-fizetési megoldásokkal (BitcoinBázis)
Az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson mentek át a vállalkozások: először a bankkártya megjelenése forgatta fel az állapotokat az 1990-es évek
márc. 31
20:24
Félelmetes "drónanyahajót" vetettek be az oroszok Ukrajnában (Infostart)
Az ukrán hadsereg közlése szerint a frontok közelében újfajta orosz drónok jelentek meg, amelyek az eddigieknél is nagyobb veszélyt jelentenek.
márc. 31
20:24
Az izraeli hadsereg megölte a Hezbollah egyik parancsnokát (444.hu)
Iszmail az-Zin az Irán által támogatott libanoni síita szervezet elitegységének rakétaparancsnoka volt.
márc. 31
20:27
""Elegem van, hogy mindenki belém köt" - újabb aranytorkú énekesnő jelentette be visszavonulását (BorsOnline)
Nem akarja így tovább folytatni.
márc. 31
20:27
Hatalmas balesettel indult a rallycross hétvége Máriapócson (Racing)
Bészi autója totálkáros lett.
márc. 31
20:30
Bajban Scholz, a német radikális jobb megelőzi a kormánykoalíció pártjait (vg.hu)
Scholz kancellár gyengülő pártja a harmadik helyre szorult.
márc. 31
20:33
Ezekben az országokban foglalhatják le az autód közlekedési kihágásért (Spabook)
Bejárta a világsajtót a hír, hogy Ausztriában lefoglalhatják az autót gyorshajtás esetén 2024 március 1-től. Az kevésbé köztudott, hogy Ausztria mellett több másik országban is elárverezhetik az gyorshajtók autóit. Lefoglalhatják…
márc. 31
20:33
Újabb tragikus részlet a moszkvai terrortámadásról: egy nagyon különleges áldozat is volt a tömegben (Promotions)
Életét sem féltve próbált segíteni akinek csak tudott.
márc. 31
20:33
Botrány: Megalázta a Hableány-katasztrófa áldozatainak családtagjait a balesetet okozó hajó üzemeltetője (Nyugati Fény)
Egy fillért sem fizettek még
márc. 31
20:36
Visszatért a Fradihoz a 19 éves tehetséges magyar csatár (Metropol)
Még kell egy kis idő, amíg segítheti a zalaiakat.
márc. 31
20:39
Szeretnéd irányítani az álmaidat? Így veheted át felettük az uralmat (Life)
Mindannyian álmodunk, méghozzá nem csak hébe-hóba, hanem minden éjjel. Márpedig, ha valamit ennyien és ilyen gyakorisággal teszünk, arra érdemes figyelmet fordítanunk, megértenünk, és ha lehet, akkor irányítanunk.
márc. 31
20:42
Izrael likvidálta a Hezbollah elitegységének vezetőjét (Infostart)
Izrael célzott légicsapással végzett vasárnap a Hezbollah libanoni síita milícia egyik parancsnokával – közölte az izraeli hadsereg.
márc. 31
20:42
Brutális baleset történt az M3-ason, az egész sztrádát lezárták (Metropol)
Érdemes kerülni.
márc. 31
20:45
Ezek a trükkök segítenek, ha elkapott a tavaszi nátha (Mindmegette)
A gyógyszerész szakértő tanácsai segítenek, hogy milyen készítményeket vásároljunk, amik tényleg segítenek leküzdeni a betegséget.
márc. 31
20:45
"Végre normális gyerekkora lehet" - megható videón, ahogy a szinte vak kislány egyévesen életében először látja a szüleit (BorsOnline)
A kicsi végre egyedül tud enni és felismeri, ki és mi van körülötte.
márc. 31
20:45
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban (SzMo)
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.
márc. 31
20:48
Hableány-katasztrófa: Nem fizet a Viking a gyászoló rokonoknak - 1,8 milliárddal tartozik a cég (BorsOnline)
Senki sem kapta meg a bíróság által megítélt sérelemdíjat.
márc. 31
20:48
"Nagyon várlak!" – Megosztotta a rajongókat Kulcsár Edina vadító, vörös ruhás fotója (Metropol)
Nem minden vélemény volt pozitív.
márc. 31
20:48
Hova kerülnek a magyar bárányok húsvétkor? Meg fogsz lepődni! (Agroinform)
Az olaszok nagy fogyasztónak számítanak.
márc. 31
20:48
"Gyönyörű nő" - Falatnyi melltartóban ünnepelt Tolvai Reni (Ripost)
Az énekesnő egy videót is közzétett a buliból.
márc. 31
20:54
Moszkva követelésekkel fordult Kijevhez a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban (HírTV)
Az orosz hatóságok nyomozása kimutatta, hogy a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadás és más oroszországi terrortámadások nyomai Ukrajnába vezetnek, Moszkva pardig azzal a követeléssel fordult Kijevhez, hogy tartóztassa le és adja ki az összes érintettet - közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.
márc. 31
20:57
Karácsony Gergely száműzné a hajókat a belvárosi kikötőkből (Infostart)
Karácsony Gergely a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Fővárosi Önkormányzat felülvizsgálta és módosította a Duna-parti Építési Szabályzatot. A főpolgármester szerint rend lesz a Duna-parton.
márc. 31
21:00
Békepárti üzenetet küldött húsvétvasárnap Ferenc pápa (HírTV)
A Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait Ferenc pápa a húsvétvasárnapi misét követő üzenetében, amelynek mondanivalója hasonló volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéhoz. Hosszan sorolta az éppen dúló háborúkat és azokat a helyeket a világon, ahol szenvednek az emberek.
márc. 31
21:03
Dupla képernyővel csinálták meg a világ legsokoldalúbb laptopját (Forbes)
Mit tud és mire jó az ikerkijelzős laptop? Van ennek bármi értelme?
márc. 31
21:06
Győzelem az alapszakasz végén (Nyíregyháza)
A Mafc ellen készülhetnek a Cápák.
márc. 31
21:09
Fabinyi Tamás püspök: Az egyházi és a társadalmi életből is ki kell takarítani a korrupciót (SzMo)
Az evangélikus püspök a húsvéti misén hozta szóba a korrupciót. Szerinte ez egy régi kovász, amit ki kell takarítani az életünkből.
márc. 31
21:09
Trump megtarthatja a golfklubjait, de a hallgatási pénz ügyében közeleg a pere (Telex)
A héten több mint 100 milliárd forintnyi pénzt elengedett a bíróság a New York-i ingatlanjai lefoglalása miatt aggódó exelnöknek, de így is 64 milliárd forintnyi biztosítékkal kell előállnia. Április közepén pedig Trumpot egy büntetőügyben is várja a bíróság, ahol egy pornósztárral folytatott afférja eltussolásának körülményei miatt kell felelnie.
márc. 31
21:09
Máig nem tudni, milyen járvány irtott ki 15 millió aztékot az 1500-as években (Telex)
Az európai hódítók vitték magukkal a pestist meg a fekete himlőt, de ez nem az volt. Se a korabeli leírások, se a modern DNS-kutatások nem adnak egyértelmű választ.
márc. 31
21:11
Oroszország szerint Kijevig érnek a moszkvai terrortámadás nyomai, Kijev ezt visszautasítja (Telex)
Moszkva azt követeli, hogy Ukrajna adja ki az összes érintettet, bár a nyomozás eredményeit nem konkretizálták. Kijev értelmetlennek nevezte az oroszok követelését.
márc. 31
21:12
Hogyan értékelte le az angol font árfolyamát Nagy-Britannia 1967-ben? (ProfitLine)
Az Egyesült Királyság 1967. november 18-án értékelte le a font sterling árfolyamát. Ez a lépés arra volt kísérlet, hogy kezelje a folyamatos fizetési mérleg hiányt és az ország gazdaságának versenyképességi problémáit. Az átértékelés során a font sterling értékét 14,3%-kal csökkentették, $2.80-ról $2.40-re az amerikai dollárral szemben.
márc. 31
21:15
Az orvosok sem tudják megmagyarázni: ezt csinálják valójában az elhunytak a haláluk előtt (BorsOnline)
Íme egy olyan jelenség, amely a halál és a haldoklás folyamata során történik, és amit az egészségügyi szakemberek sem tudnak megmagyarázni.
márc. 31
21:18
Miért szeretjük a thai munkavállalókat? (Agroinform)
A thai kormány az év végéig 100 ezer munkavállalót küldene elsősorban Ázsiába és Európába. De miért szeretjük a thai munkaerőt?
márc. 31
21:18
"Akkor beszéltünk utoljára..." - társai gyászolják az elhunyt magyar focilegendát (Ripost)
Hét bajnoki címet szerzett a lila-fehérekkel.
márc. 31
21:18
Három melegrekord is megdőlt szombaton (Öko-drive)
Megdőlt a 113 éves országos és a 98 éves fővárosi melegrekord, valamint az országos hajnali melegrekord szombaton - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
márc. 31
21:21
Megy az adok-kapok Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között (Infostart)
Karácsony Gergely főpolgármester és kihívója, Vitézy Dávid húsvétvasárnap egy Mol Bubiról szóló bejegyzés alatt szólalkozott össze. Az egykori közlekedési államtitkár szerint a városvezető mindenáron megpróbálja lerángatni őt a "politikai mocsárba". Karácsony szerint azonban Vitézy nem tűri jól a kritikát.
márc. 31
21:21
Amikor Borisz Jelcin tankkal lövetett az orosz Fehér Házba 1993-ban (Helló Magyar)
Több mint 30 év telt el azóta, hogy Borisz Jelcin orosz elnök tankokat és csapatokat vezényelt az ellenzéki erők megállítására.
márc. 31
21:21
Indul a továbbfejlesztett Gr Yaris értékesítése, kiderültek a limitált szériák árai is (Autószektor)
A két ralivilágbajnokkal közösen fejlesztett, sorszámozott különkiadásokból összesen csak 100-100 darabot fognak Japánban értékesíteni, a vásárlás jogát lottóhúzással döntik el. Az április 18-i sorsoláson csak a Gazoo Racing Garage-okban értékesített szelvényekkel lehet részt venni. Japánban az Ogier Editionért és a Rovanperä Editionért is 8,45 mil
márc. 31
21:27
Kilenc hónappal eltűnése után az elátkozott falu mellett találták meg a kétéves kisfiú maradványait (BorsOnline)
A helyieknek elegük van a sok sorscsapásól.
márc. 31
21:30
Kilenc trükk, amiről nem is gondolnád, hogy egyszer jól jön majd egy hotelben (Roadster)
Vasalódeszka, vízforraló, vállfa – nem rendeltetésszerűen használva.
márc. 31
21:33
Ezek azok az erőteljes csillagjegyek, akikkel számolni kell (Life)
Bizonyos jegyek kiemelkednek a bennük rejlő erő, karizma és befolyás miatt. Ezek azok az erőteljes csillagjegyek, akik sikerre viszik a vállalkozásaikat.
márc. 31
21:33
Akár már idén az F1-es mezőny tagjává válhat a Mercedes szupertehetsége (Racing)
Az általában igen jól értesült veterán F1-es újságíró szerint a Mercedes már az idén mély vízbe dobja a saját Verstappenjét. Továbbra is nagy kérdés, hogy a Mercedes kit ültet 2025-re a távozó Lewis Hamilton helyére. Toto Wolff az Ausztrál Nagydíj alatt azt mondta, hogy a nyárig döntés születhet, majd kijelentette, hogy Max Verstappen van a
márc. 31
21:36
Megalázó vereség előtt a brit konzervatívok – felmérés (Infostart)
Eddigi legnagyobb választási veresége fenyegeti a kormányzó brit Konzervatív Pártot a vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint. Az adatok alapján akár Rishi Sunak miniszterelnök is elveszítheti képviselői mandátumát a következő parlamenti választáson.
márc. 31
21:36
Moszkva a terrormerényletek érintettjeinek kiadatását követeli Ukrajnától (vg.hu)
A listán van az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU vezetője is.
márc. 31
21:39
Balog Zoltán mégis küldött húsvéti üzenetet, de a kommentelők még azalatt is a lemondásról győzködik (SzMo)
A református püspök K. Endre kegyelméért lobbizott az azóta távozó köztársasági elnöknél. Sokak szerint Balog már nem méltó a püspöki hivatalra a történtek miatt.
márc. 31
21:39
Tömény iszonyat amit Natascha Kampusch a fogságban átélt húsvétjairól mesélt, elkövetője ezen a napon különösen kegyetlen volt vele (Promotions)
Összeszorul az ember gyomra a részletektől.

Keresés